![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Hollandiában nyílt térkép segíti a tűzoltókat
2010. december 30. 09:17, csütörtök
Bart van Leeuwen 15 éve tűzoltó Hollandiában. Emellett programozóként dolgozik és évek óta foglalkozik a nyílt forráskódú szoftverekkel. A szakember igyekezett ötvözni a két területet és a szemantikus webet.
"Amikor egy bevetési helyre megyünk, akkor az a néhány perc elég hektikus. A járműben rádiókkal, mobiltelefonokkal és navigációs készülékekkel vagyunk körülvéve. De miközben a fejünk felett 120 decibellel szól a sziréna, egyszerűen nem halljuk a navigációs eszköz iránymutatását. Mindenképpen szükségünk van a bevetési helyszínnel kapcsolatos pontos információkra. Az egyik kollégám tudta, hogy programozok és két évvel ezelőtt megkérdezte, hogy nem lenne-e megoldásom erre a problémára. Természetesen megpróbáltam a hivatalos utat és megkerestem az illetékeset. Jeleztem nekik, hogy valami másra van szükségünk, de semmi sem történt. Ekkor kezdtem tervezni a térképet" - elevenítette fel az előzményeket az önkéntes tűzoltó. Bart van Leeuwen elmondta, hogy a rendszer az OpenStreetMapen alapul. Amikor bevetésre mennek, először megkapják a digitális információkat szöveges üzenetek formájában. A szoftver ezeket az adatokat különböző részekre bontja, külön kerül a helyszín, az időpont, az eset rövid leírása és minden egyéb információ. Ezeket az adatokat feltöltik az internetre, majd továbbküldik a tűzoltóállomás monitoraira. Amint elhangzik a riadójel és az emberek beszállnak a járművekbe, addigra a navigációs rendszer kijelzőjén megjelenik az információkat tartalmazó térkép. Mire a helyszínre érnek, már minden fontos részlettel tisztában vannak, így felkészülhetnek az esetre és nem vesztenek időt. A megoldás neve RESC.info és van Leeuwen a netlabs.org tagjaival közösen fejlesztette ki. Jelenleg már nyolc amszterdami tűzoltó-parancsnokság használja a térképet. "Hamarosan továbbfejlesztjük a rendszert, mivel szeretnénk még több információt kézhez kapni, például arra vonatkozóan, hogy hol vannak éppen építkezések. Ez ügyben már felvettem a kapcsolatot az amszterdami közlekedési hivatallal és ők minden aktuális információt biztosítanak majd nekünk. Leginkább attól tartok, hogy velem vagy a kollégáimmal valami történik, csak azért, mert hiányzott néhány információ, holott azok valahol rendelkezésre álltak. Ilyenek lehetnek az egyes városrészekre tipikusan jellemző tűzokok is, mondjuk, ha valahol különösen rossz állapotúak a gázvezetékek. Ha minden adat rendelkezésre állna, akkor ezeket megkaphatnánk a járműben. Ráadásul az új megoldás előnye, hogy a vezető biztonságosan irányíthatja a tűzoltóautót, korábban mindig a navigációs rendszer hangjára és képernyőjére is figyelnie kellett, ami elvonta a figyelmét. Most elég csak rápillantaniuk a kijelzőre és már indulás előtt megismerhetik a helyzetet" - szögezte le Bart van Leeuwen. Kapcsolódó cikkek
![]() 2014 első felében jön az Ubuntu TouchA Canonical Ltd.Robotok is írhatják a WikipédiátA svéd Wikipédián megjelent cikkek közel felét egy szoftver segítségével generálták, amely online forrásokat kutatott át, adatokat gyűjtött és azokból szövegeket állított elő.Assange éveken át Ecuador londoni nagykövetségén ragadhatA WikiLeaks társalapítója hosszabb időt is a külképviseleten tölthet, ugyanis sikertelen volt William Hauge brit és Ricardo Patino ecuadori külügyminiszter találkozója.Európának ígér új okostelefonokat a Kazam A korábban a HTC-nek dolgozó egykori vezetők Londonban alakították meg saját vállalatukat, amelyen keresztül meglepő megoldásokat dobnának piacra.Videofunkcióval bővülhet az InstagramA Facebook június 20-án sajtókonferenciát tart, amelynek apropójáról egyelőre semmit sem lehet tudni, néhány dolog azonban arra utal, hogy az Instagram rendszerébe kerülhet egy új videofunkció.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|