beTouch - olcsó okostelefon az Acertől
2010. december 1. 22:27, szerda
Az elsősorban asztali és mobil számítógépeiről ismert gyártó saját tábla PC-je után most megismerhetjük annak olcsónak szánt okostelefonját is, amely ezzel megelőzi a korábban bejelentett drágább változatot.

Hirdetés

Egy olasz weboldal rántotta le a leplet elsőként - még november közepén - a cég készülőben lévő okostelefonjáról, amely sorrendben ugyan nem elsőként mutatkozik be a nagyközönség előtt, ám az üzletekben mégis korábban jelenhet meg, mint előzőleg bemutatott nagytestvére. A jelek szerint az olcsóbb változat gyorsabban elkészülhet.

A lap információi szerint a beTouch E140 névre keresztelt készülék "hamarosan" elérhetővé válhat majd, mégpedig 200 eurós induló áron, amely kedvezőnek mondható. A mobiltelefon ugyan szerényebb jellemzőkkel rendelkezik, mint korábban ismertetett testvére (amely várhatóan 4,8 hüvelykes, 1024 x 480 pixel felbontást támogató kijelzővel jelenik majd meg), ám sokak igényeit kielégítheti. Méretei egészen pontosan 104,5 x 55,8 x 12,8 milliméter, súlya 115 gramm, kijelzője 2,8 hüvelykes, ez utóbbi pedig 240 x 320 pixel felbontást támogat, ám legalább itt is érintőképernyőről van szó.

A processzor 600 MHz-en fut, ezt pedig 3,2 megapixeles kamera, FM rádió, valamint 802.11 b/g WiFi, valamint Bluetooth támogatás egészíti ki, egy 1300 mAh-ás akkumulátorral. Szerencsére a technikai részletek mellett képek is megjelentek az oldalon, így szemügyre vehetjük az okostelefont, amely külseje alapján is egyszerű, puritán megoldásnak ígérkezik.

Ami a drágább változatot illeti, az említett kijelző mellett multitouch, Bluetooth 3.0, Flash 10.1, Javascript, valamint HSDPA és 802.11 b/g/n WiFi található a listán. A cég szerint a készülékkel akár mozifilmeket is megtekinthetünk, az 1 GHz-es Snapdragon processzor, a 8, illetve 2 megapixeles kamera pedig egyéb funkciók ellátására is tökéletesen elegendő lesz.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kvp  
2010. dec. 02. 02:36 | válasz | #4
Az androidban az a jo, hogy barmin elfut, mivel skalazhato. A flash tamogatas a kisebbik telefonon is mehet, mert annyival nem lassabb, hogy ne legyen hasznalhato. Es a kis kijelzo miatt nem kell hd-ben dekodolni, tehat a filmeket is elviszi. (akar a full hd filmeket is, ha a 8x8-as helyett csak a 2x2-es dekodolasi szintig kell csak elmennie a codec-nek a szukseges felbontashoz) Mivel a platform eleg nyilt ezert minden keszulek kepes minenre, csak nem egyforman gyorsan vagy jol, cserebe a kisebb kijelzoert es az olcsobb arert a keszulek is kisebb, tehat akinek nem a feltegla meretu kell, az is kap pl. teljes flash tamogatast.

ps: A valasztas lehetosege alapvetoen jo. Sok ember nem szereti, de ok vehetnek apple telefonokat, bar az is egyfajta valasztas.
Justil  
2010. dec. 02. 00:55 | válasz | #3
Ugye nem arra célzol, hogy jó csak az lehet ami drága?
kfkl  
2010. dec. 02. 00:54 | válasz | #2
Ebbe a cikkbe elég össze-vissza voltak irva az infók a 2 telefonról.
Ferrer  
2010. dec. 01. 22:53 | válasz | #1
Avagy miért is olyan népszerű az Android?