![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
16 000 euró kártérítést fizet az eBay
2010. november 11. 15:41, csütörtök
A bécsi tartományi bíróság nem mindennapi ügy végére tett pontot. A testület kimondta, hogy az aukciós portál kénytelen kártérítést fizetni egy felhasználónak, akit az egyik csaló csapott be.
A károsult bírósághoz fordult és az első fokon eljáró testület neki adott igazat. Az ügyet tárgyaló bíró úgy vélte, hogy az eBay hibázott, amikor nem hallgatott az emberekre és nem tett meg mindent azért, hogy eltávolítsa a csalót a rendszeréből. Éppen emiatt az aukciós portál bűnrészesnek minősült. A cég azonban nem fogadta el a döntést és fellebbezett. Az ügy a bécsi tartományi bíróság elé került, amely helybenhagyta az első fokú ítéletet. Ugyan lett volna lehetőség a fellebbezésre, azonban Maike Fuest, az eBay szóvivője bejelentette: bár nem értenek egyet a döntéssel, de nem élnek ezzel a lehetőséggel, mert egy egyedi esetről van szó. Az ítélet így jogerőre emelkedett és az eBaynek összesen 16 463 euró kártérítést kell kifizetnie. Az eset meglehetősen nagy sajtóvisszhangot kapott. A falle-internet.de aktivistái például azzal vádolták meg a céget, hogy egy másik bírósági eljárás során valótlan állításokat használt fel saját védelmében. Az eBay többek között a csaló egy másik áldozatának a szemére vetette, hogy tudatosan nem használta a PayPalt. A fizetési rendszer ugyanakkor a bűncselekmények elkövetésének időpontjában, 2007 őszén még nem volt elérhető a portálon. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|