![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Megállapodás a nemzetközi hamisítás elleni egyezményről
2010. október 5. 15:53, kedd
Gyakorlatilag minden alapkérdésben megállapodtak a nemzetközi Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezményről (ACTA) tárgyaló államok tokiói találkozójuk során. Az ACTA célja, hogy átfogó nemzetközi keretet biztosítson a részt vevő államok szellemi tulajdonjogok megsértése elleni küzdelmének.
Jelenleg nem vesz részt a tárgyalásokban Kína, az az ország, amely világviszonylatban a legtöbb hamisítványt állítja elő. Az ACTA tárgyalások résztvevői azonban remélik, hogy bővíteni tudják az aláírók körét, és Kínát, majd más ázsiai országokat és közel-keleti államokat is be tudnak vonni. Az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője, Ron Kirk szerint számos vitás kérdésben tudtak megállapodni a résztvevő felek, és a megoldásokat a nemzeti képviselők többsége is elfogadta. A korábbi egyeztetések során az USA és az Európai Unió között konfliktust okozott, hogy az EU szeretné kiterjeszteni az ACTA hatáskörét a földrajzi árujelzőkre is, ezzel biztosítva nagyobb védelmet az olyan nemzetközi szinten ismert és forgalmazott európai termékeknek, amelyek származási helyük alapján kapták nevüket. Az Egyesült Államok néhány más ország mellett azonban egy szűkebb hatókorú megállapodást kívánna tető alá hozni, amely alapvetően csak a szerzői és a védjegyjogokat fedné le. A közös nyilatkozat nem tér ki arra, hogy a fenti kérdésben sikerült-e egyezségre jutniuk a tárgyaló feleknek, az Európai Unió képviselője azonban kiemelte, még mindig van néhány nyitott kérdés, amelyek egyetértés hiányában az egyezmény megszületését fenyegetik. Az Európai Bizottság közleménye szerint az ACTA tervezett szövegét hamarosan nyilvánosságra hozzák. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|