Mozifilmek készülnek a Setét toronyból
2010. szeptember 9. 22:44, csütörtök
Miután J.J. Abrams-ék nem tudtak megbirkózni Stephen King Setét tornyának filmre adaptálásával, Ron Howard és Akiva Goldsman szerezte meg a megfilmesítés jogait, akik a Universal segítségével filmtrilógiát forgatnak a sztoriból.

A Universal Pictures és az NBC Universal Television Entertainment megvásárolta Stephen King Setét torony (Dark Tower) című regénysorozatának megfilmesítési jogait. A jogok három mozifilm és egy tévésorozat elkészítésére szólnak. A Universal tervei szerint az első filmet Ron Howard rendezné, az író pedig Akiva Goldsman lenne. A Setét torony hét kötetéből 40 országban 30 millió példányt adtak el, de a történet világa a hetedik könyv után is életben maradt, hiszen több képregény is bővítette azt.

Mielőtt a Da Vinci-kód és az Egy csodálatos elme készítőihez került volna a Setét torony-projekt, Stephen King 19 dollárért J.J. Abrams-nek adta el a jogokat, akinek a produkciós cége a Lost című sorozat fő elméivel, Damon Lindeloffal és Carlton Cuse-szal készítette volna el a filmverziót. Ez a terv azonban idővel elhalt, mivel Lindelofék nem tudtak olyan állapotba hozni a történetet és a karaktereket, hogy abból filmet vagy filmeket lehessen készíteni. A jogok így visszakerültek Kinghez és ekkora csapott le rájuk Akiva Goldsman.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. szept. 11. 02:44 | válasz | #5
Az Álomcsapda megfilmesítései jogait 1 dollárért adta el állítólag. Haverom mondta hogy akkor mi is megvehettük volna!!! :DDDDDD
2010. szept. 10. 13:44 | galéria | válasz | #4
a könyvsorozatban ennek a számnak különleges szerepe van, gondolom ezért adta el ennyiért King.
2010. szept. 10. 13:06 | válasz | #3
19 dollár??? ez valami vicc vagy komolyan csak ennyi
2010. szept. 10. 09:37 | válasz | #2
Egyetlen magyar kiadásról tudok, és mindegyiken Setét Torony van. Itt sorakoznak mellettem a polcon :)
2010. szept. 10. 09:09 | válasz | #1
az összes könyvön sötét torony van nem setét...