BSA: Tízezer fontot kapott egy nyomravezető
2010. szeptember 8. 17:10, szerda
Tízezer fontos jutalmat kapott a Business Software Alliance (BSA) brit képviseletétől az a bejelentő, aki a szervezet kalózkodás elleni programja keretében bejelentést tett volt munkaadója illegális szoftverhasználatáról.

Hirdetés

A világ legnagyobb szoftvergyártóit tömörítő Business Software Alliance (BSA) maximum egymillió dolláros jutalmat ígér azon bejelentőknek, akik megbízható információkkal szolgálnak vállalkozások vagy szervezetek illegális szoftverkezeléséről. Az átadott pénzjutalom összege főként az információ megbízhatóságától, illetve a bizonyított jogsértések mértékétől függ.

A PC Advisor portál beszámolója szerint legutóbb, összesen 10 ezer fontot adott át a BSA egy bejelentőnek, akik korábbi munkahelye ellen tett panaszt a szervezetnél. A közleményben meg nem nevezett médiacég érvényes licenc nélkül használt szoftvereket. A BSA képviselői az ügyben 100 ezer font értékű kártérítés megfizetéséről, továbbá a használt szoftverek licenceinek megvásárlásáról állapodtak meg a vállalkozással, a megegyezést követően pedig átadták a jutalmat a nyomravezetőnek.

Az informatikai szakemberként dolgozó jutalmazott közleményében hangsúlyozta, tudott a BSA jutalmazási rendszeréről, de nem számított arra, hogy bejelentéséért ilyen nagy összegű jutalomban részesítik. Hozzátette, meglátása szerint a rendszer számos hozzá hasonló munkavállalót ösztönözhet a bejelentésre, elérve ezzel, hogy mind több munkaadó folytasson etikus üzletvitelt.

A BSA az elmúlt héten hozta nyilvánosságra, hogy 2010 első félévében mintegy ezer jogsértésen ért vállalkozással egyezett meg az Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régióban. Az érintett cégek illegális szoftverhasználat okán 6,5 millió font összegű kártérítést és licenc díjat fizettek meg.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mister  
2010. szept. 12. 12:59 | válasz | #6
10.000 golyó kéne neki
Kambo   "Rest in Peace Kambo" 
2010. szept. 09. 16:54 | válasz | #5
truecrypt.org


2010. szept. 09. 12:34 | válasz | #4
Tényleg font... csak túl gyorsan olvastam. Az már jó pénz.
2010. szept. 09. 09:43 | válasz | #3
Azért annak a médiacégnek a nevét leírhatták volna. Jó lenne tudni, hogy csődbe mentek-e ettől vagy sem - szóval az 35 millió forint már tétel volt nekik vagy sem.
2010. szept. 09. 08:54 | válasz | #2
Font nem ft! A font és a forint között 340-es szorzó van!
Tanulj meg olvasni.
2010. szept. 09. 08:28 | válasz | #1
10e ft??? Az tényleg "nagyon sok pénz".... :d