Sajnos egyre több olyan konzolos játék létezik, mely X360-on vagy PS3-on kirobbanó sikereket arat és a PC-s társadalom nem lehet részese az általuk okozott örömöknek. Persze mindig akadnak kivételek (lásd Capcom), akik szinte minden játékukat átportolják számítógépekre is, ám ezen "átiratok" nem mindig sikerülnek.
Hirdetés
Eme cikkünkben most olyan, az elmúlt 2-3 évben megjelent alkotásokat veszünk górcső alá, melyek konzolon remekül sikerültek és anyagilag is nagy hasznot hoztak, de ennek ellenére sem térnek át a PC-s piacra. De olyan alkotásokat is bemutatunk, melyek még nem jelentek meg, de az előjelek bíztatóak és csak konzolokra jönnek majd.
Spiderman: Shattered Dimensions
Mindenki kedvenc hálószövője múlt héten mutatkozott be konzolokon és mind a játékosok mind pedig a kritikusok megszerették a 4 Pókember kalandját. Sokan a Batman: Arkham Asylumhoz hasonlították és páran még az év játéka címre is esélyesnek tartják. Az első hírek még arról szóltak, hogy az Activision PC-re is áthozza a programot, de erről azóta sehol nem lehetett hallani.
A történet szerint a Csodálatos Pókember összecsap Mysterióval és eközben darabokra töri a Káosz és Rend Tábláját, melynek darabjai négy dimenzióba kerülnek. Az újraegyesítéshez további három hős segítségére van szükségünk (Ultimate, 2099, Noir), akik saját világukban küzdenek meg az igazságukért.
Mennyire várjuk? A port esélye?
Red Dead Redemption
Gondolom senkinek nem kell bemutatni a western-GTA-nak "csúfolt" alkotást, mely a Rockstar eddigi legnehezebb szülése volt, de a 7 milliós eladások és a kritikusok örömujjongása miatt végül megérte. A PC-s port lehetősége már itt is felmerült, de sajnos a fejlesztők júniusban bejelentették, hogy nem lesz számítógépes változat - legalábbis 2010-ben. Ráadásul a GTA IV is megérkezett hozzánk, szóval még ne rúgjuk le a cowboy csizmát.
A játék főhőse John Marston, aki nyolc éves korában árvaházba került, majd kikerülve onnan megismerkedett Dutch-csal és barátaival, Bill Williamsonnal és Javier Escuellaval, akikkel a következő években folyamatos fosztogatásba kezdtek. Ám egy idő után Dutch megőrült és saját hasznára kezdett fosztogatni, majd egy elfajult rablás közepén fél lábbal a sírban hagyták ott Johnt a sivatag közepén. John szerencséjére túlélte és örök békére lelt Abigéllel és fiával - legalábbis azt hitte. A kormány emberei túszul ejtették családját, hogy rávegyék, forduljon szembe múltjával és adja a törvény kezére egykori bajtársait.
Mennyire várjuk? A port esélye?
Halo Reach
A Halo-sorozat távolmaradása kissé meglepő, hiszen anno a széria első két része még tiszteletét tette számítógépeken is és nagyon szép sikereket aratott vele a Microsoft. A harmadik epizód azonban már X360 exkluzív volt és ugyanerre a sorsa jut majd a Halo: Reach is, mely szeptember 14-én jelenik meg. Az első bemutatók alapján a Bungie remekül "váltotta le" Master Chiefet és búcsúzott el egy időre a szériától. Ám ezt mi nem láthatjuk.
A Halo: Reach története a címben szereplő bolygó végnapjainak krónikája. A Noble 6 névre hallgató, nemes és hat főből álló csapat újonc tagjaként kell majd helyt állnunk a Covenant erők ostroma alatt álló Reach bolygón. A csapat tagjai harmadik generációs Spartan katonák (Master Chief második generációs volt) és ezért számos új képességre teszünk szert.
Na igen Call of Duty 3-at én sem értem miért nem hozták ki pc-re ha már a többit igen.Nekem még ezek hiányoznak! Dead or Alive sorozat Virtua Fighter sorozat és még sok más bunyós játék.
Nem annyira mint azzal, hogy a "farmvilleel majdnem 100millióan játszanak" ami végülis igaz, de csak annyit ér mint a majd 100milliószámban elkelt wiisportsal dicsekedni konzolos oldalról ^^
Far Cry Instincts Predator Dead Or Alive 4 Project Gotham Racing 3-4 Call Of Duty 3 Dead rising The Darkness Forza Motorsport 2 - 3 Halo 3 Conan Army Of Two Ninja Gaiden II Too Human Midnight Club Los Angeles Fracture Baja Edge Of Control Halo Wars UFC 2009 Undisputed Condemned 2 Gears of War 2 Fight Night Round 3-4 Jurassic.The.Hunted NBA és Fifa Streetek Alan Wake Red Dead Redemption Halo 3: ODST UFC 2009 Undisputed Mortal Kombat vs DC Universe
Én a PC-játékokért vagyok oda a konzolosak se rosszak de szerintem a két kategóriát elkélne választani egymástól egy játék legyen vagy konzolos vagy Pc -s.
Ja még annyit, hogy még mielőtt k*****g konzolosnak kiáltanátok ki, én is támogatom a pc exkluzív játékokat a www.jastusa.comról már vásároltam is, bár ezek errefelé rétegjátéknak számítanak, de jobb helyeken sok rajongójuk van, és legalább életben tartja a pc játékokat ^^
Nekem a StarCraft 1-2, Counter Strike, Warcraft 3,Word of warcraft kellene PC-n. Jah hogy ez mind PC exkluzív, akkor ennyit a konzolról :) hajrá vegyetek minél többet ...
Nekem a fentiek közül egyik se kéne, a Pixeljunk Shooter viszont annál inkább.
Arguing on the internet is like competing in the special olimpics , it doesn't matter if you win or loose , at the end of it all you're still retarded.
A Heavy Rain végigvihető a Youtubeon is. A kontroller helyett az egérrel kell játszani, a PS3 gombjait helyettesítő felugró "szövegmagyarázatokra" kattintva vihető előre a történet. Azt hiszem, itt kezdődik: http://www.youtube.com/watch?v=qjNsqPxO2Ws
Á biztos nem vinnék a pc-k mert a konzolok nagyon erőssek.A viccet félretéve azért kellenek ilyen konzolexkluzív játékok mert ha pc-re mind megjelent volna a konzolossal együtt felét se adták volna el.Sokan képesek 1 játékért konzolt venni,erre azt gondolom hogy"no comment".
Az is hülye aki ezzel a Battlefieldnek nevezett fosokkal játszik(sajnos én is).
X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,4 GB 1600,XFX GTS250,FSP Hexa 500
(HS)Hülye suttyók.
Engem konkrétan egyik sem érdekel... inkább az érdekelne mikor lesz szimulátor, stratégia, és mmo konzolra, egér támogatással. Na akkor már lenne értelme a konzolnak ;) úgy hogy pc nem kell mellé.
"Ne a zemberekkel fizettessék meg!" http://vimeo.com/32873157
http://greenfo.hu/hirek/2012/02/27/angyan-jozsef-terez-anya-tanacsait-koveti
Ezek közül a Heavy Rain és a Red Dead Redemption az, amiket igazán sajnálok, h nem jelentek meg PC-re. A többi játék annyira nem hiányzik. Ami a Pókembert illeti, néztem belőle 1-2 videót is nekem nagyon gagyinak tűnik és messze van a Batman AA-tól.
Egyébként az érdekelne, h a cikkíró mi alapján döntötte el, h hány csillagot adjon a játékoknál a "Mennyire várjuk?"-ra. Gondolom nem mindenki ugyanazokat a játékokat szeretné játszani :)
"de jelen pillanatban a fent felsorolt játékok azok, melyeket a kritikusok és a játékosok is imádnak" - ebben az esetben itt (lenne) a helye a listában a Metal Gear Solid 4-nek is (legalább alul, említés szintjén), a 2-3 évben simán benne van. .
Számomra Red Dead Redemption várandós. Amíg van bevétel PC-s eladásokból, főleg ha Steamelt, akkor lesznek átportolgatások. Ráadásul MAC kompatibilisen, mert ezen a terüleren is vinni fogja a pálmát az Apple ^^
Várhatóan még az év vége előtt megérkezik a Spider-Man: Shattered Dimensions PC-s kiadása is, erősítette meg a publikálásért felelős Activision sajtóosztálya.
Közelebbi dátummal egyelőre nem tudott szolgálni a kiadó, mindenesetre a konzolos verziók a napokban érkeztek az európai boltokba.