Íme az ex-WoW fejlesztők új játéka
2010. szeptember 7. 21:22, kedd
Vannak játékok, melyek bárhogyan is festenek és bármilyen bugyutának is tűnik első körben a sztorija-megvalósítása-kinézete, mégis sokan követik figyelemmel az alakulását, hiszen a készítői már korábban letettek valami klasszikust az asztalra.

Jelen cikkünk tárgya, a Firefall is ezen alkotások közé tartozik, hiszen a játékot készítő Red 5 csapatában ott van a World of WarCraft eredeti alkotógárdájának pár tagja és a nagyszerű Tribes vezető dizájnere is. Mindenesetre a program kint volt a PAX-on is, ahol nagy sikert aratott a lejjebb látható játékmenetet bemutató videó.

A Firefall egy FPS-TPS elegy lesz, mely a Prince of Persia és a Crackdown cell-shaded technológiáját alkalmazza. A dolog elég látványosnak ígérkezik, ráadásul a fejlesztők előítéletét elnézve nem meglepő, hogy a játékból nem hiányzik majd a multis rész sem (a kiállításon elhangzott az is, hogy esetleg egy MMO lesz a Firefall, de ezt utána nem erősítették meg - igaz, nem is cáfolták.)


A sztori szerint a nagy Crystite háború után járunk, mikor is az emberiség véletlenül "meghívja a Földre a valaha létezett legrémesebb ellenfelüket, az Egyesülőket. Az idegenek pillanatok alatt elárasztják bolygónkat, az emberek pedig egy szinte zsebkendőnyi területre szorulnak vissza. Itt is csak azért élik túl, mert "véletlenül" felfedezték a repulsor technológiát.

Célunk természetesen az Egyesülők eltakarítása és visszazavarása a saját világukba. Ehhez barátaink segítségét is igénybe vehetjük, de akár egyedül is nekivághatunk a kalandnak. A megjelenésről még nincs hír, de a jelek szerint PC-exkluzív lesz a program.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Justil  
2010. szept. 10. 17:48 | válasz | #12
a francokat könnyebb. a sok konzolmanki épp azért játszik konzolon fps-t, mert pc-n nekik már sok a bill + egér kombó. amit egyébként én SEM értek, hogy miért nehezebb, hiszen sokkal intuitivabb sztem, nade mind1. a buta (=lebutított) megoldásoké a jövő.
2010. szept. 08. 19:36 | válasz | #11
Másra akartam utalni :)
2010. szept. 08. 18:08 | válasz | #10
Miért nyomnád kontrollerrel? Egérrel meg billel sokkal könnyebb.
bah  
2010. szept. 08. 15:39 | galéria | válasz | #9
Erősen látszik rajta a tribes hatás, ami egyébként már egy ingyenes game, mármint a második rész és talán az első is. A maga idejében jó game volt csak sajna nem kapott túl nagy hírverést. SHAZBOT! :)

Innét le lehet szedni akit érdekelnek a "régi" játékok is és nem ismeri, csak kicsit bonyolultabb mint a mai fps-ek többsége:
Tribes 2 oldal
Még mindig játsszák néhányan,de többnyire csk este.

gvrv  
2010. szept. 08. 15:20 | válasz | #8
Kicsit Unreal Tournament - Hal-Life 2 keveréknek látom, de egyenlőre jónak tűnik... :D
curse  
2010. szept. 08. 13:39 | válasz | #7
szerintem ilyen tapasztalatokkal csak figyeltek ilyesmire, hogy ne legyen unalmas, repetitiv feladat benne, bar ez csak az en optimizmusom :)
2010. szept. 08. 12:59 | válasz | #6
jo hat ha lesznek kuldik es hangulatosabb lesz ez a nyersigyujtes meg nem csak ez lesz a lenyeg, meg jo is lehet, de teny h 5* leszedobatod a nyersanyaggyujtot es azert 6* szerintem mar meggondolod h nem e kellene inkabb uninstall:D
2010. szept. 08. 12:37 | válasz | #5
A nyomom a tűz gombot a kontrolleremen mikorben a konzolom autoaimel nekem dolgon kívül lesz benne más is? Mert a fenti prezentáció élég unalmas volt.
curse  
2010. szept. 08. 12:34 | válasz | #4
nekem is nagyon hangulatosnak tunik, muszaj lesz vennem vegre egy normalis gepet :\
Noru  
2010. szept. 08. 10:16 | válasz | #3
Fórum regisztráció = béta-teszt jelentkezés, reméljük minél hamarabb elindul :)

Borderlands+Global Agenda. "kasztmentes" környezet, mivel felszereléstől függ, hogy pl assault vagy medic vagy (eddig ez a két kaszt a tuti, de van még egy mechanic-féle is, az intróban is van egy, aki turreteket és aknákat tud telepíteni. http://www.vimeo.com/14628833 )
2010. szept. 08. 00:45 | galéria | válasz | #2
Eléggé..ha qva nagy lenne a bejárható terület, sok cucc, sok küldetés..elég jó mmo lehetne belőle.PErsze nem probálnám ki mert függő lennék, ez már a videóból látszik, hogy van atmoszférája :) cryfos2 grafikával kéne :D
HöfEE  
2010. szept. 07. 22:33 | galéria | válasz | #1
Ez elég jónak tűnik