Kínai-brit együttműködés a szerzői jogok védelmében
2010. szeptember 7. 13:52, kedd
Egyetértési nyilatkozatot írt alá a szellemitulajdon-védelemért felelős brit és a kínai miniszter. A megállapodás szerint a felek kölcsönösen segítik a két nemzet cégeihez fűződő szellemi tulajdonjogok védelmét, egyúttal biztosítják a két ország hatóságai közötti folyamatos információcserét.

Hirdetés

Judith Wilcox bárónő, Nagy-Britannia szellemitulajdon-védelemért felelős minisztere és Liu Binje, a Kínai Népköztársaság Nemzeti Szerzői Jogi Közigazgatási Minisztere írta alá azt az egyetértési nyilatkozatot, amely a két ország közötti hatékonyabb jogvédelmi együttműködést célozza. A megállapodás szerint Kína és Nagy-Britannia elismeri a szellemi tulajdonjogok érvényesülésének gazdaságélénkítő hozadékát, ennél fogva a két nemzet vállalkozásai számára biztonságosabb és stabilabb üzleti környezetet kívánnak biztosítani.

Wilcox bárónő az aláírást követően hangsúlyozta, a megállapodás egy nagyon fontos kérdésben hozza közelebb egymáshoz a két nemzetet. A miniszter szerint a brit cégek az együttműködésnek köszönhetően jogilag biztonságosabb környezetben végezhetik majd kínai érdekeltségű üzleti tevékenységüket, és a szigetországi kereskedelemben érdekelt kínai vállalkozók is több segítséget kapnak majd a hatóságoktól.

A nyilatkozat értelmében a két ország nagyobb hangsúlyt fektet a szellemi tulajdonjogok promotálására, megosztják egymással tapasztalataikat és a jogérvényesítésre vonatkozó legjobb gyakorlataikat. A megállapodás szerint Kína és Nagy-Britannia együttműködik a szerzői jogi szabályozási környezet fejlesztésében és a jogérvényesítésben hatáskörrel rendelkező hatósági szervek képzésében. A megállapodásban foglalt vállalások megvalósulását a felek rendszeres időközönként értékelik majd.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás