Előtérben a családi csomagok
2010. szeptember 6. 08:14, hétfő - Forrás: Napi Online
Minden bizonnyal a mostani tanévkezdésre is sok gyerek kapott mobiltelefont a szüleitől.

Hirdetés

Az erre vonatkozó friss kutatások hiányában csak becsülni lehet, hogy az általános iskolás korú gyerekek felének zsebében ott lapul a készülék, jóllehet a telefontársaságok valójában nem bombázzák őket (vagy szüleiket) ajánlataikkal. A Vodafone hangsúlyozta, hogy nem kommunikál direktben a 18 év alatti célcsoportnak, mégpedig a 2007-ben elfogadott, mindhárom mobilszolgáltató által aláírt etikai kódex alapján.

Ha a szolgáltatók célzottan nem is szólítják meg ezt a korosztályt, mindegyik igyekszik olyan termékekkel előállni, amelyek felkelthetik az érdeklődésüket. Ilyen például a Vodafone Kenguru szolgáltatása, ezzel egy havidíjas előfizető legfeljebb három feltöltőkártyával rendelkező Kenguru-csoporton belüli ismerősének töltheti fel az egyenlegét. A távközlési cég szerint a szolgáltatás igen népszerű családon belül, így a szülők tudják meghatározni a feltöltés mértékét, amit a Kenguru-csoporton belül kedvező, 9 forintos percdíjon lehet lebeszélni. H

asonló konstrukció a T-Mobile-nál is létezik, a Családbarát kedvezményt igénybe vevőknél öt családtag tartozhat a kedvezményes csoportba. A T-Mobile egyébként a család legfiatalabb mobiltelefon-tulajdonosai részére elsősorban Domino díjcsomagjait kínálja - jegyezte meg a cég.

A Telenor is lépett egyet a fiatalok irányába, amikor Családi csomagba tartozó kártyás előfizetéseknél augusztus 24-étől eltörölték a havidíjat, így a gyerekek lemerült egyenleggel is bármikor fel tudják hívni szüleiket. A Telenor kutatásai azt mutatják, hogy a szülők a gyerekeknek legtöbb esetben feltöltőkártyás előfizetést választanak, amelyről ők általában hamar lebeszélik a pénzt - innentől az eddigi megoldások esetében a szüleiket sem tudják hívni. Ha pedig szülő nemcsak a gyerek költéseit akarja kordában tartani, hanem meg is szeretné védeni a nem neki való tartalmaktól, akkor ott van a Vodafone által kifejlesztett díjmentes gyerekzár-szolgáltatás.

A T-Mobile és a T-Home a telefonszolgáltatás mellett már a mobilinternettel is megcélozta a fiatalokat, az idei iskolakezdéskor ugyanis kétféle laptopot kínál számukra, amelyekre már előre tematikus iskolai szoftvercsomagot és weblinkgyűjteményt, továbbá üzembiztonságot javító szoftvereket is telepített. Ezek az általános iskolásoktól egészen a felsőoktatási intézményekben tanulóknak jelenthetnek segítséget a tanuláshoz.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
zidder  
2010. szept. 07. 12:03 | válasz | #2
Bármilyen szolgáltatást egyszerűbb eladni ha "családinak" nevezzük.
Zoliz  
2010. szept. 06. 20:03 | válasz | #1
Még több gyereknek mobilt, hogy több legyen az agyrákos, úgyis sokan vagyunk már a földön.. Konstruáljatok még több csomagot! Legyen mikulás is!