A hibrid tévék megkönnyíthetik a bűnözők dolgát
2010. szeptember 6. 17:13, hétfő
A netképes, un. hibrid tévék hasznos szolgáltatásokat kínálnak a felhasználóknak, de alkalmazásuk egyúttal komoly kockázatokat is magukban hordoznak a Kaspersky biztonsági cég szerint.

Hirdetés

A hibrid televíziók legfontosabb funkciója, hogy segítségükkel bárki akár a nappalijából is internetezhet és a háztartások központi kijelzőivé válhatnak. Ezeken a képernyőkön futnak majd össze a család legfontosabb energiafogyasztási adatai, személyes üzenetei, legyen szó akár e-mailekről, SMS-kről vagy telefonhívásokról. Emellett az eszközök alkalmasak lehetnek a többi háztartási berendezés vezérlésére is, így a képernyőn látható lesz például a mosó- vagy mosogatógépek, a hagyományos és a mikrohullámú sütők által küldött információ.

A Kaspersky biztonsági vállalat álláspontja az, hogy a mostanában megjelenő netképes televíziókkal a webes veszélyek az íróasztaltól a nappaliba kerülnek át. A könnyelmű böngészés könnyen megbosszulhatja magát, egyúttal veszélyeztetheti az emberek digitális személyazonosság. Eddig 139 kártevőcsaládot és ezek körülbelül 900 változatát azonosították a mobil készülékek esetében. Csak idő kérdése, hogy ugyanennyi vírus megjelenjen a tévékre is, a technikai lehetőségek ugyanis már adottak.


"A hibrid televízió egy online interfészt kínál és egyúttal kinyit egy kaput a bűnözők előtt. Vagyis mindez azt jelenti, hogy fokozottan gondolnunk kell a biztonságra is Nem mindig csak az számít, hogy egy tévének szép a képe és milyen jó a hangja, hanem az is, hogy mennyire biztonságos. Ezt a kérdést mind a gyártóknak, mind a fogyasztóknak komolyan kell venniük" - tanácsolta Marco Preuss, a Kasperky Lab víruselemzője.

Létezik egy külön piac a kártevők, a hackermunkák és az ellopott adatok, információk számára. A legkeresettebb árucikknek az egyszerű felhasználók digitális személyazonossága számít, a postai cím, a bankfolyószámla- és a bankkártya-információk, valamint az eBay, az Amazon és más portálokhoz való hozzáférési adatok. Mindezek tekintetében fontos, hogy a felhasználók a netképes televíziókon se adják meg könnyen a bankkártyájuk vagy a folyószámlájuk adatait, esetleg a jelszavaikat, PIN-kódjaikat.

Azonban nem csak a hibrid tévék jelenthetnek biztonsági kockázatokat. "Az intelligens házak esetében a bejárati ajtónál elhelyezett videokamera azonosítja a tulajdonost és automatikusan kinyitja az autót. A hűtőszekrény ismeri a tartalmát és főzési tanácsokat ad. Az egész rendszert azonban nem csak belülről, hanem akár az interneten keresztül is vezérelni lehet és ehhez például az iPhone vagy más mobil eszköz lehet a távirányító. Fennáll annak a veszélye, hogy valaki feltöri ezt a rendszert. Képzeljük el, hogy a bejárati ajtó csak a betörőt engedi be, a tulajdonost már nem. Ennek ellenére nem kell teljesen lemondanunk az új technikákról, csak figyelnünk kell a megfelelő biztonsági összetevőkre, jellemzőkre" - szögezte le Preuss.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. szept. 07. 14:59 | válasz | #7
Emberek.. nem kell ide se pénz se védelem.
a csak manuális/analóg/kétkezi dolgok már nemelég a számunkra.
a csak digtális technika meg nem biztonságos.
a kettőt ötvözni kell.
pénzügyeket a bankban kell intézni, a jelszavakat pinkódokat kockás füzetbe kell tárolni, az ajtót meg kulccsal kell nyitni ennyi. ennél jobb védelmet milliókért sem lehet kapni.

a cikkben felsorolt felszerelésekre meg senkinek semmilyen szüksége nincs...
a mikró is csenget, nem kell azt 120cm képátlón kiírni... no meg úgysem hozza ágyba a kávét semmilyen " intelligens ház"
2010. szept. 07. 13:58 | válasz | #6
...valamint elősegítheti a kalóz filmekhez való könnyebb hozzáférést, így ingyen filmek és zenék áldozatául eshetünk! :/
2010. szept. 07. 07:56 | válasz | #5
Most már nem csak mi leshetjük, mi megy a tévében, hanem a tévé is lesheti mi megy a szobában. 1:1
kvp  
2010. szept. 07. 00:56 | válasz | #4
Most kepzeljuk el a jovo (nyugaton es keleten mar jelen) kameraval ellatott, video chat-re alkalmas tv-it. Vagy a modern, tavfelugyelettel iranyitott biztonsagi kamerakat. Onnantol hogy ezek barmilyen kozelsegbe kerulnek az internethez, potencialisan barki iranyithatja oket. Ha ezeknek a rendszereknek lehetoseguk van beavatkozni (pl. ajtonyitas), akkor az ajto mechanikai biztonsagat mar csak a szoftver biztonsaga garantalja. (tehat gyakorlatilag semmi) Ha elterjednek a net kepes keszulekek, akkor szinte biztos, hogy lesz ellenuk tamadas, ami a poentol az anyagi haszonszerzesen at az elvi alapu tamadasokig nyulhat.

ps: Netkepes hibrid tv tamadasi vektora peldaul:
-update domain elteritese
-az elteritett tarhelyre kerul a hibas update
-a hibas update beengedi a biztonsagi tanusitvany nelkuli kodot is
-az altalaban alapbol engedelyezett protokollokon (pl. http)
-akar a felhasznalo engedelye nelkul is

Innentol meg a tamadok kezeben van egy taviranyitott webkamera a nappaliban vagy a haloszobaban. Ez mar alapbol rossz es a lehetseges felhasznalasait nem is irom le.
2010. szept. 07. 00:04 | válasz | #3
Rá lehet tenni akármilyen védelmet egy gépre, de mindig ott lesz a leggyengébb elem, az ember.
Mert hülyeség, és figyelmetlenség ellen nincs védelem. Ha te engeded be a trójait, akkor az bent is marad. Akár Linuxon, akár Windowson.
2010. szept. 06. 23:12 | válasz | #2
"- a routeremben van tűzfal
- a tévémen linux fut"
És ez a két dolog kizárja a veszélyt?
Ha a Nasa-nak is linux futott volna a gépein és router tűzfallal védekeznek tuti nem tőrték volna fel a rendszerüket.
2010. szept. 06. 20:41 | válasz | #1
A tévém pár internetes helyre fel tud menni, de ebben semmi veszély nincs, mert
- a routeremben van tűzfal
- a tévémen linux fut
- a tévém semmilyen érzékeny adatot nem tárol, nem is fér hozzá máshoz a helyi hálón, csak amit megosztok, és lehetőség sincs olyan oldalra menni, ahol érzékeny adatokat kérnének.
- nincs és nem is lesz intelligens, központilag vezérelhető háztartásom
- a kasperskynek ebből sem lesz pénze.