Kész a Batman: Arkham City
2010. szeptember 4. 00:30, szombat
Két nappal ezelőtt jelentek meg az első képek a Batman: Arkham Cityből, melyek nagyon impozánsak festettek.

Ennek oka ma ki is derült. A Rocksteady ugyanis bejelentette, hogy a második Denevérember kaland fejlesztése befejeződött és már csak az apróbb részletek finomhangolása van hátra. "Ez annyit jelent, hogy amit a múltkori képeken mutattunk, az már a grafika végleges változata, ahhoz nem nagyon nyúlunk, de a játékmeneten még kell finomítani." áll az OPM magazin beszámolójában.



Mindenesetre erre több mint egy évük van a srácoknak, hiszen a hivatalos bejelentés szerint csak 2011 végén jelenik meg az Arkham City, mely egyébként területileg négyszer-ötször nagyobb lesz, mint Arkham Asylum volt. Ráadásul a kilőhető kampónkkal már a különböző járművekbe is belekapaszkodhatunk, a készítők szerint "amolyan Just Cause 2 módra".

A korábban felmerült ko-op játéklehetőségről pedig továbbra sem mondanak semmit.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Caine  
2010. szept. 06. 14:25 | válasz | #5
Van is ... :D:D:D
JeD  
2010. szept. 05. 10:29 | válasz | #4
A város 4-5x nagyobb csak, mint az elmegyógyintézet? Jó sok őrült lehet arrafelé... :D
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. szept. 04. 20:06 | galéria | válasz | #3
Mindenhova fel lehetett kapaszkodni, ahova értelme volt
Zoliz  
2010. szept. 04. 12:38 | válasz | #2
Gondolom olyan hosszú játék lesz mint a Mafia 2, de már kell marketing, hogy vegyed meg előre..
2010. szept. 04. 10:39 | galéria | válasz | #1
Remélhetőleg, a kampóval most már tényleg bárhová felkapaszkodhatunk... [nem úgy, mint az első részben]