Hamarosan leváltják a médiaszabályozást
2010. szeptember 2. 08:06, csütörtök - Forrás: Napi Online
Az ősz során befejeződik az a parlament nyári ülésszaka előtt indult jogalkotási folyamat, amelynek eredményeként megszületik egy többrétegű médiaszabályozás.

Hirdetés

Ezzel lecserélik az 1996-os médiatörvényt, amelyet az elmúlt években szinte mindenki bírált, de érdemi változtatást - kellő parlamenti erő nélkül - senki sem tudott elérni. Az országgyűlés már elfogadta azt a törvényt, amelynek alapján összevonták a hírközlés és a média felügyeletét ellátó hatóságokat, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki székébe pedig kilenc évre Szalai Annamária került. A következő lépésként a parlament a közeljövőben megválasztja az Országos Rádió és Televízió Testület utódjának tekinthető médiatanács tagjait, ennek elnöke várhatóan szintén Szalai lesz. A médiatanács javaslatára ez a kuratórium választja meg a közmédiumok (Magyar Televízió, Duna Televízió, Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda) jelenlegi elnökeit felváltó vezérigazgatókat.

Ezt követően áll majd össze az intézményeket "irányító" Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, három kormánypárti, három ellenzéki és két, a médiatanács által delegált tagból. A parlament várhatóan szeptemberben dönt a médiaalkotmánynak nevezett keretszabályokról is, majd még az ősszel megkezdődhet a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény tárgyalása. Az eddig megszülettet jogszabályokat kritikával fogadták az ellenzéki pártok, most pedig az őszi ülésszak elé kerülő tervezetekhez nyújtottak be több tucat módosító indítványt, de így tett a Fidesz is.

Ha érvényesül a kormánypárti szándék, úgy arra is lehetőség nyílik, hogy véleményt igazítsanak helyre, ráadásul a jogszabályt a klasszikus média mellett kiterjesztenék bizonyos internetes tartalmakra is. A világháló felügyelete viszont a szakemberek szerint szinte lehetetlen, amit egyebek között az is bizonyít, hogy ez még Kínában sem sikerült teljesen a hatalomnak.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. szept. 03. 22:59 | válasz | #2
hát úgy, hogy "félreértették, mi igazából azt akartuk, hogy..."
Talley  
2010. szept. 03. 03:06 | válasz | #1
" Ha érvényesül a kormánypárti szándék, úgy arra is lehetőség nyílik, hogy véleményt igazítsanak helyre "
Elmagyarázná nekem valaki, hogyan lehet véleményt helyreigazítani?