Nanotechnológiás háttérvilágítású televízió az LG-től
2010. augusztus 31. 14:55, kedd
Az LG Electronics bejelentette a nanotechnológián alapuló LED háttérvilágítást használó új generációs televízióját. A készülék elsősorban tűéles képminőségével emelkedik ki a mezőnyből.

Hirdetés

Az LGE LEX8 az első televízió, amely a NANO Lighting Technology-t alkalmazza. Az eszköz hivatalosan a héten kezdődő berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA) mutatkozik majd be és Dél-Koreában a 47, illetve az 55 colos változata már napokon belül kapható lesz. A gyártó célja egyértelmű: szeretné még magasabbra tenni a lécet.

"Az első nanotechnológiát használó televízió megalkotásával cégünk folytatja az új tévés technológiai szabványok kidolgozásához vezető utat, s bebizonyítja, hogy képesek vagyunk előrelendíteni az otthoni szórakoztató elektronikai fejlesztéseket. Ha az emberek meglátják az LEX8-ast, nem akarnak majd visszatérni a hagyományos LED-LCD tévékhez. Pontosan olyan lesz ez, mint amikor valaki már látott egy HD-felvételt, akkor az utána már nem nagyon akar hagyományos televíziót nézni" - jelentette ki Simon Kang, az LG Home Entertainment elnök-vezérigazgatója.


Az új technológiánál a háttérvilágítás sokkal egyenletesebb és hatékonyabb, egyúttal az egész képfelületen eloszlik. Ennek, és a 400 Hz-es technológiának köszönhetően nagyon tisztán jeleníthetők meg a tartalmak. A panel és a készülék rendkívül vékony, előbbi vastagsága csupán 0,88 cm, míg utóbbié csak 1,25 cm. Ezzel ez az eszköz a világ legvékonyabb FullHD felbontásra képes LED-kijelzője.

Az LGE új modellje képes a 3D-s felvételek megjelenítésére, tartalmazza a Picture Wizard II, a Clear Voice II, illetve a Micro Pixel Control funkciót - utóbbival beállítható akár az egyes képpontok színtelítettsége és színmélysége is. A készülék két, egyenként 7 Wattos hangszórót, valamint USB 2.0 portokat kapott és támogatja a DLNA szabványt, így alkalmas a multimédiás felvételek lejátszására. A NetCast funkciónak köszönhetően pedig képes az online tartalmak megjelenítésére is. A LEX8 nem lesz olcsó, az 55 colos változat bevezető ára Dél-Koreában 9,9 millió won lesz, amely több mint 6500 eurónak felel meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. szept. 06. 20:01 | galéria | válasz | #40
Mivan intenetbetyár, talán ha benéznél a boltba.......
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2010. szept. 01. 23:59 | válasz | #39
G20:
Nem zöldes a fekete?
Nem tükröződik a képernyő az üveg felület miatt?
Nem szürkés és halvány a fehér?

Dehogynem.
Egy 200-300k-s CCFL-es LCD is simán übereli.
2010. szept. 01. 13:39 | válasz | #38
Az analóg jel egy kicsit más tészta.
Nagyon sok múlik az antennajelen, jó minőségű tuner kell, szükséges jó elektronika a különböző zajszűrésekhez, stb. A képarányból adódó problémák analóg jel vétele esetén a többihez képest elhanyagolhatóak.
kvp  
2010. szept. 01. 13:06 | válasz | #37
Jo kephez az 576p-s jelet egy 1200p-s monitoron pl. ketszeres nagyitassal erdemes nezni, tehat 1152p-s felbontasban, 2*24 pixeles fekete kerettel. Igy torzitas, szuresi elkenes es extra zaj nelkuli nagyitott kepet kapunk. Amelyik tv vagy pc-s tv szoftver ezt az uzemmodot tudja, azon az analog jel is jo minosegben fog megjelenni. (felteve, hogy a tv/monitor frissitese szinkronban van a bejovo keppel, tehat 50Hz-es tv jel eseten 50 vagy 100Hz, amerikai adasnal 60 vagy 120Hz, 24 fps-es mozifilmekhez pedig 72Hz)
2010. szept. 01. 10:57 | válasz | #36
A T-Home HD beltériként Intek STB-t ad. De ilyet csak az kap, aki HD csomagra előfizet. A STB-nak van HDMI kimenete is. A minőség jó. Az INTEK-en beállítható, hogy a jelet 576p (SD), 720p (HD), vagy 1080i-ben (full HD) adja ki.
Azt már tévéje válogatja, hogy a tunere milyen. Ha STB-ről kapja a tévé a jelet, akkor monitorként funkcionál.
JTBM  
2010. szept. 01. 10:32 | válasz | #35
Van valakinek tapasztalat arról, hogy t-kábel HD beltéri egység milyen minőségű SD jelet ad?

Feltételezem, hogy annak a kimenete már HDMI, tehát elvileg a HDTV egy eleve nagy felbontású jelet kap, ami esetleg lehet jobb minőségű, mintha a saját tunerje készítette volna.
2010. szept. 01. 10:32 | válasz | #34
Az enyém is lejátszik sokmindent. Avi, wmv, asf, mpg, mkv, mp4, ts, stb. Mondhatnám úgy is, hogy internetről letölthető videókat mindet le tudja játszani. Sőt, youtube videókat is tudok internetről nézni :)
lcee  
2010. szept. 01. 10:17 | válasz | #33
Tudom hogy a 720p-is HD :)
De csak azért mondtam mert a tv és a lejátszó úgy jeleníti meg hogy szinte nem is lehet különbséget látni.
TV-m csak divx kompatibilis, de ha lejátszana mindent valószínűleg akkor is lenne médialejátszóm, az hogy nagyjából visz dolgokat az nálam nem elég.
A Panasonicnál médialejátszás terén amit a legtöbbször használok, az a AVCHD lejátszás. SD kártyát kiveszem a fényképezőből, és átteszem a tv-be, és játsza a képeket is AVCHD videókat is. LG, SAMSUNG-nál ez nem mindig van így, sok tvjük nem tudja, igaz nem is ők találták ki :) (Hanem a PANASONIC és a SONY :) )

2010. szept. 01. 09:49 | válasz | #32
A 720p is HD, csak nem full HD (1080p).
Az én tévém képes lejátszani mindenféle külső lejátszó nélkül is egy csomó formátumot.
A plazmának a kisebb fényerő a hátulütője az LCD-hez képest.
Itt jegyezném meg, hogy a LED háttérvilágítás sem képes olyan fényerőt produkálni, mint a CCFL.
lcee  
2010. szept. 01. 09:38 | válasz | #31
Az SD megjelenítése is a technológián múlik, nézz meg egy plazma tv-t SD képpel, bár boltban eleve fényárban, úgysem fog tetszeni....
Bár G20-nak fényben is jó képe van, régieknél nem volt ilyen jó.
Én személy szerint HD-nél is sokkal jobban meg vagyok elégedve ezzel.
De nem csak blu-ray filmeknél van ilyen jó képe, hanem egy 720p-s film is jól néz ki, és még egy divx is jól néz ki DUNE HD BASE 3.0-ával lejátszva....
Nálam ez van, aki nem hiszi nézze meg :)

2010. szept. 01. 09:20 | válasz | #30
Kiütközött belőled a Sony center? Te vagy ott az eladó? Megnéztem a kínálatot, van 1 belépő szintű Samsung, meg sokfajta Sony. Ez alapján véleményt mondani! LOL!
2010. szept. 01. 09:12 | válasz | #29
Tökmindegy, hogy LCD (és ezen belül milyen a háttérvilágítás), vagy plazma, nem a kijelzőn múlik, hogy az SD jó lesz-e, vagy sem. A plazmában is egyedi képpontok (cellák) vannak, ugyanúgy pixelenként, mint az LCD-nél. A színhűség már múlhat a technológián, meg a képfrissítési sebesség, de maga a megjelenített kép élessége nem. LCD tévét az vegyen, aki folyamatosan tudja HD anyaggal etetni (HD-s tévé adás, illetve egyéb HD-s tartalom). Az analóg adáshoz még mindig a CRT a legjobb, az SD határeset.
2010. szept. 01. 09:03 | válasz | #28
Egyértelmű, hogy lövésed sincs a dologról.
1. Ha a dinamikus kontraszt be van kapcsolva, akkor bizony nincs folyamatos háttérvilágítás.
2. "Azok dinamikus vezérlésű LED-ek" - ha itt a local dimming-et érted (mert hogy ez a neve), ott egyéb gondok jönnek elő (mivel nem pixelenkénti local dimming van, hanem régiók vannak, és a régiók határán nagy hibák lehetnek), arról nem is beszélve, hogy a tévét nem lehet nagyon vékonyra készíteni. Egyébként semmi értelme nincs a nagyon vékony tévének. Pár cm a nyereség, viszont egy csomó kompromisszumot kell kötni (pl. a kábelek miatt is).
lcee  
2010. szept. 01. 08:54 | válasz | #27
Aki jó SD képet akar látni az vegyen plazmát. Nekem van egy Pana G20-as és teljesen jó SD képe van, mondjuk kb 500e feletti 42-es LED tv-t kellett volna vennem ahhoz, hogy ettől jobb legyen esetleg.
És minden szempontból jobb mint az LCD, LED-LCD tv-k. HD műsor is.
Előtte LCD-m volt, annak ehhez képest sehol sem volt...

2010. szept. 01. 08:39 | válasz | #26
Már hogyne tudnám bizonyítani! Számtalan helyen meg lehet ezeket nézni. De még mielőtt továbbra is halandzsáznál, írjál konkrét típust, és mellé az árát is.
MsUser  
2010. szept. 01. 08:10 | válasz | #25
A következő generáció amit egyébként már az világűrben tesztelnek 500Hz-es képfrissítéssel 3millió db 3W-os CREE LED -ből lesz és feltekerhető fóliára lesz integrálva! És aki meg akarja venni minimum 50milliós házra és a Mercijére jelzálog, és 40évig fizetheti a részleteket.
MsUser  
2010. szept. 01. 07:59 | válasz | #24
Veszek egyet a konyhába egy nagyobbat meg a nappaliba!
És a TV studioból behúzok egy HDMI kábelt hogy használni is tudjam őket.
Jelenlegi első generációs LG LCD TV-m kidobom, bár valami érthetetlen okból még mindig szebb a képe mint a leg újjabb modeleknek, kivéve ezt, ez meggyözőtt ez megéri a 6500 Euro árát.
god25  
2010. szept. 01. 07:48 | válasz | #23
Lassan mennék már venni az ósánba OLED tapétát. Addig világíthat kvark lámpával is.
kvp  
2010. szept. 01. 00:18 | válasz | #22
"A jelenlegi HDTV-ken az hagyományos csatornák műsorai igen gagyi minőségben jönnek be."

Ez a kepkezelo algoritmus miatt van. Ha a tv kepes arra, hogy mindig egesz pixellel meretezzen at, akkor ez a problema kikuszobolheto. Az eljaras mellekhatasa, hogy a kep korul fekete keret keletkezik, mivel az eljaras nem nyujt, csak tobbszoroz. (tehat 1x-es vagy 2x-es nagyitasokat szabad csak hasznalni, de pl. a magyar tv-s szabvany pal-rol full hd-ra meretezesnel 1080 / 625 = 1.728-es nagyitas kell, amitol elmosodott lesz a kep, es mindemellett a nyujtas miatt az analog zaj hatasa is felerosodik, tehat az algoritmus elkeni a zajt is)

Az, hogy mennyire szoftveres a problema jol mutatja, hogy egy filleres tv kartyat hasznalva egy olcsobb pc-s lcd monitoron jobb atmeretezett kep erheto el, mint egy draga lcd tv-vel, csak eppen a szamitogep kozponti processzoranak es 3d-s videokartyajanak szinte teljes teljesitmenye szukseges hozza. A jobb (es dragabb) hdtv-ken be lehet kapcsolni a fekete keretes atmeretezes hasznalatat, ami valamivel kisebb, de sokkal elesebb kepet eredmenyez.

Analog zajszuresnel pedig nagyon lenyeges, hogy az adott tv vagy tvkartya tapellatasa stabil legyen, tovabba egyik alkatresz se melegedjen tul. Igy a zaj nagyobbik resze kikuszobolheto. Tovabba fontos megjegyezni, hogy a legtobb mai lcd panel csak 6 bites csatornankenti szinmelyseget kezel, tehat 24 helyett csak 18 bites szinmelyseggel dolgozik. A jobb panelok pedig reszint dragak, reszint lassuak. A samsung es a sony sem ezeket a draga, de jo minosegu panelokat hasznalja.

Egy valodi 24 vagy 30 bites (3*8 vagy 3*10) led-es kijelzo sokkal jobb minoseget jelent, mert nem kell kuzdenie az lcd-k hibaival. A legjobb valaha gyartott kijelzok csatornankent 16 bitet, tehat 48 bites szinmelyeseget hasznalnak. (tehat 48 bit az olcso lcd-k 18 bitjevel szemben)

Egyebkent a szukseges felbontas mindig a lathato kepmerettol fugg. Minden embernel mas az adott tavolsagon meg lathato keppontok merete. Ha ez alatt van egy kijelzo pixelmerete akkor jo, ha e folott akkor a nezo pixelesnek fogja latni a kepet. Ezert a kepek felbontasat mindig a megjelenitesre szant kijelzo meretehez kell szabni. Van ahova meg az sd felbontas is pazarlas. (pl. telefonok qvga kijelzoje)
2010. szept. 01. 00:18 | galéria | válasz | #21
Kivéve az extrább modelleket. Azok dinamikus vezérlésű LED-ek, nem folyamatosan világítanak, így nincs felhősödés.

Innen látszik, hogy fingod nincs az egészről.
2010. szept. 01. 00:17 | galéria | válasz | #20
Egész nap azt nézem. Egymás mellett azonos jellel a két márkát.
Nem igazán tudod bizonyítani amit mondasz, én igen.
2010. aug. 31. 23:41 | válasz | #19
"Pontosan olyan lesz ez, mint amikor valaki már látott egy HD-felvételt, akkor az utána már nem nagyon akar hagyományos televíziót nézni"

Láttam hd-t....leszarom. A képfelbontás vagy a színhűség javulásától a film élvezeti értéke nem igazán szokott javulni, úgyhogy oda kenhetik ahová akarják.
2010. aug. 31. 23:20 | válasz | #18
De az a kislány mellette...huúúúh...
Próbáljátok a szépet meglátni a világban
bld  
2010. aug. 31. 20:51 | galéria | válasz | #17
Ugyanazt a primitív tévéműsort tudjuk akkor is nézni, átlag dolgozó embernek meg hetente max 1x 2x van ideje megnézni egy másfél/kétórás filmet(hétvégén..). Sztem nem éri meg tévére százezreket költeni....
Cat  
2010. aug. 31. 19:29 | galéria | válasz | #16
Aki jó hangot is akar mellé, az ne legyen olyan hülye, hogy sokat vár a beépített hangszoróktól. Aki képes másfél milliót költeni erre, tud venni egy normális erősítőt is.
2010. aug. 31. 18:55 | válasz | #15
Az összes LED-es hulladék. Gyengébb háttérvilágítás mellett felhősödés is látható.
Ez az LG-s nanobizbasz legalább a felhősödést ki fogja küszöbölni (elméletileg).
2010. aug. 31. 18:52 | válasz | #14
Na persze. Ez is csak üres marketing. Nézz meg egymás mellett egy Bravia Engine 3 Sony-t, meg egy Samut. Nincs jobb képe a Sony-nak. Azok az idők elmúltak. Viszont a Sony sokkal drágább, cserébe kisebb is a tudása.
2010. aug. 31. 18:18 | galéria | válasz | #13
"halálegyenletes és betonéles"

A nagy francokat, max az 5-800e ft-os prémium kategóriában. Egy sima olcsó LED-es Samu, Sharp, Sony olyan trágya, hogy jájj......

NEM SZABAD ÁLTALÁNOSTANI! Pont ez a célja a legtöbb marketingdumának. Vegyél LED-es tévét, mer az a menő. Ja. Csak épp a fenti kategóriában menő meg jó, de a szegény bepalizott vásárló az occó ledjével meg nekiáll sírni, hogy rossz az adás képe....... Lál...
2010. aug. 31. 18:15 | galéria | válasz | #12
Talán ha nem Samut vettél volna.....
Bravia Engine 3 a Sony-kon kb 3x jobban dolgozik az SD adások képjavításán, mint a többi márka.
2010. aug. 31. 18:11 | válasz | #11
Azt, hogy milyen éles a kép, egy LCD tévénél nem a háttérvilágítás határozza meg.
Milyen hangja lehet ennek? Maga a tévé is csak 1.25 cm, a hangszóró sem lehet vastagabb. Igazi cincogás jön majd belőle oldalanként max 7 W-tal.
2010. aug. 31. 17:25 | válasz | #10
Már eddig is halálegyenletes és betonéles volt a Ledtéjvé is, most akkor az mégsem volt az? Mellesleg ezeket a nulla egész nulla milliméteres képernyőket már a szél is elfújja.
JTBM  
2010. aug. 31. 17:21 | válasz | #9
Szerintem lehetne egy valós problémán is dolgozni:

A jelenlegi HDTV-ken az hagyományos csatornák műsorai igen gagyi minőségben jönnek be.

Nekem Samsung 7000-es TV-m van, ami képes a képet javítani, de csak ha álló kép.
Ahogy bemozdul, a mozgó részen azonnal kikapcsol a képjavítás.
Gondolom, nagyon számításigényes lenne a mozgóképre.

Persze a HD tartalmaknál ez a probléma nincsen, de Magyarországon nem nagyon van HD tartalom...
2010. aug. 31. 16:50 | válasz | #7

- NANO FULL LED TV
- NANO Lighting Technology

vki komolyanveszi ezeket még? Jelentkezzen, látni akarom :D
2010. aug. 31. 16:49 | válasz | #6

- Infinite Contrast Ratio , á ezek már nem is szaroznak ilyenekkel ;)
2010. aug. 31. 16:48 | válasz | #5
LCD , tehát nem tűéles, hanem szar.
2010. aug. 31. 16:31 | galéria | válasz | #4
monitoron keresztül látom, hogy jobb a képe, mint a monitoromnak!:D
2010. aug. 31. 16:23 | galéria | válasz | #3
Jéjjzusmárgya. Ez is egy olyan bejelentés (MÉDINKÓREAI), amit a büdös életbe nem lehet majd megvenni, csak kell minden hétre egy világmegváltó, mivagyunkakirályok hír, a setét fogyasztó meg pislog, hogy húúúú, ezek már megint kitaláltak egy új technikát, akkor majd ha tévét veszek, akkor ilyet veszek.

SZÁNALMAS.

2010. aug. 31. 16:10 | válasz | #2
Meg pengehegyes...
Jano  
2010. aug. 31. 15:31 | galéria | válasz | #1
Tűéles. :-(