Bruce Willis lesz a főgonosz az Expendables 2-ben?
2010. augusztus 29. 16:00, vasárnap
Sylvester Stallone Twitteres pályafutását rögtön azzal kezdte, hogy belebegtette az őket követőknek, hogy szeretné megnyerni Bruce Willis-t a The Expendables-folytatás főgonoszának.

Hirdetés

A The Expendables annak ellenére, hogy egy nagy stúdiónak sem kellett, remekül szerepel Amerikában, eddig 75 millió dollárt szerzett bevétel gyanánt és két hetet töltött az amerikai mozifilmes toplista élén, s úgy tűnik, hogy a harmadik héten is a dobogón fog végezni Sylvester Stallone rendezése. A folytatás lehetőségéről, s az esetleges túlélők visszatéréséről már korábban is volt szó, de ezúttal a színész-főszereplő beszélt a The Expendables második részéről.


S tette mindezt Twitteren, hiszen augusztus 26-tól ő is elkezdte használni a népszerű közösségi szolgáltatás. Stallone Twittere az @TheSlyStallone usernév alatt található meg, s a rendező máris felvetette annak a lehetőségét, hogy a The Ependables második részéban Bruce Willis legyen a főgonosz. Mivel még itthon nem láthattuk a filmet, így nem tudhatjuk, hogy mindez mennyire fér bele a történetbe, illetve Willis első részben feltűnő karakterébe, de az, hogy Stallone is a folytatásról ír, mindenképp bizakodásra ad okoz.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bmw  
2010. aug. 31. 19:17 | válasz | #15
Azert ez igy nem igaz....
tntmax  
2010. aug. 31. 13:31 | válasz | #14
Szinkron meg max az idősebbeknek kell akik nem tudnak angolul, no meg az analfabéna twitter generációnak. :D
tntmax  
2010. aug. 31. 13:22 | válasz | #13
Valóban jó a film, de lehet hogy kész lesz a második rész mire itthon mozikba kerül az első, ehe. :)
endrev  
2010. aug. 30. 20:17 | válasz | #12
Skacok, jó a film! A maga módján, a maga keretében, még távolramutató mondanivalója is van (nem is akármilyen, életbölcsesség-szintű!), tehát nincs vele semmi gond. Oké, kicsit sok a vér, de hát ez egy ilyen film, ezt is vártam mégha utálom is az ilyet.

Sly hozta amit kell, és nem csak azt a fura érzést hogy mit keres egyazon jelenetben Jet Lee, Dolph Lundgren és Sly! Swarzi és Stallone pedig úgy osztják egymást, hogy csak úgy röpködnek a poénok. :D

És ha erre járna egy ASVA-s csipkerózsika vagy valaki a Palace Pictures-től és azt gondolná hogy bakker, még egy mozinézővel kevesebb, akkor elárulom, hogy októberben simán el fogok menni egy-két barátommal újra megnézni a filmet moziban, akkor már szinkronnal, úgyhogy le lehet nyugodni. :)
winnie  
2010. aug. 30. 11:56 | válasz | #11
örüljünk, mert szinkronnal van esélye a szolid sikerre.
2010. aug. 30. 11:31 | válasz | #10
október végéig várni kell vele, s sajna szinkronos lesz... pedig szinte mindegyik szereplőnek elég karakteres a hangja, Statham-mel, és Sly-jal az élen...

http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20100830-magyarorszagon-oktoberben-mutatjak-be-sylvester-stallone-the-expendables-cimu-akciofilmjet.html
2010. aug. 30. 00:57 | válasz | #9
ígyvan, ide ilyen tinivámpírok meg éneklő meleg iskolások kellenek premierbe
2010. aug. 30. 00:39 | válasz | #8
Senki nem hiszi azt, hogy direkt nem mutatják be...biztos megvan a jó kifogásuk (pl. valami frappáns címen gondolkoznak), de attól ez még szánalom. Az a hülye, aki ezt nem látja be és védi őket minden alkalommal...
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. aug. 29. 23:38 | galéria | válasz | #7
köszi
winnie  
2010. aug. 29. 23:22 | válasz | #6
jé, még egy hülye, aki azt hiszi, hogy direkt nem mutatják be. anyám. olvass már után.
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. aug. 29. 22:45 | galéria | válasz | #5
még talán moziban is megnéztem volna, thx magyar forgalmazók!
2010. aug. 29. 20:16 | válasz | #4
jó film, ez meg jó ötlet, úgy legyen Sly. Várom a 2. részt
Torek  
2010. aug. 29. 17:51 | válasz | #3
Már tölthető dvd minőségben (köszönet a forgalmazónak, pedig fizettem volna érte), szerintem remek akció orgia lett! Passzolna Bruce a képbe és Schwarz is jöhetne!
2010. aug. 29. 17:33 | válasz | #2
Jó ötlet! Szerintetek mire elkészül a kettő itthon leadják az első részt? Vagy majd kettőt egybe nyomatják? Vagy csak simán a második részt fogják forgalmazni? vagy még azt sem?
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. aug. 29. 16:19 | válasz | #1
Úgy legyen.

[és ez valóban bizakodásra ad okot :)]