 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
A fekete lyuk értelmezhetetlen jelenség , ami kérdéses ,olyan fizikai törvény jön létre ,ami ismert fizikai tudásunk határát súrolja, nem ért lyuk milyen elemi fizikai törvény érvényesül más univerzumokban.
|
És ez se teljesen igaz, ha igaz is. Hiszen ezeknek is kellett, h legyen valamilyen előzménye. Mellesleg az a bizonyos ősrobbanás lehetett előzmény, de nem valószínű, hiszen az szóródott ez alapján szét az űrben. A csillagközi anyagoknak is valahogyan létre kellett jönniük ebben a világban és az ember elég sok év múlva majd csak eljut addig, h rájön erre is. Csak akkor már nem biztos, h lesz Föld, mire el érné azt a szintet.
De igazad van abban, amit az előző hozzászólásban írtál. Nem tudok sokat. És valóban van némi alapja a világűr egyes dolgairól való kijelentéseknek. Elvégre egy-egy ilyen képletre nem egy év alatt jöttek rá és nem kevés vizsgálat után. Mégis...annak ellenére, hogy van alapja, az ember nem egy túlságosan okos lény véleményem szerint. És amiket a vizsgálatok, megfigyelések alapján jelentettek ki az továbbra is csak elmélet marad. Távolinak tűnhet, h ezt mondom(mert az igazságra sok év múlva jönnek csak rá), de lehet, hogy rengeteg világűrrel kapcsolatos dologban hamis képet alkottak még a legalaposabb megfigyelésekkel is. Annyi dolog van: fekete lyuk, neutron csillag, fénysebesség, éter, féreglyuk...stb(tényleg nincs fogalmam egyikről sem). És erről mindről van már valamiféle elmélet, ami ad egy magyarázatot, de könnyen lehet, h elnapolhatók a megállapítások egy nagy tévedések könyvbe. 
|
1. A csillagászat megfigyelésekből derít ki valamit.
2. Remek mert nem az ősrobbanással keletkeztek a bolygók. Röviden és érthetően: A bolygók és a csillagok csillagközi anyag gravitációs összehúzódásával jönnek létre. A fekete lyukak nagy tömegű csillagok gravitációs kollapszusából.
3. Egyébként azt elárulhatnád ha ilyen keveset tudsz a témáról, hogy mered kijelenti, hogy ez vagy az marhaság? Elhiheted amit fentebb írtam, és amit itt ezen pocsék portálon találsz, na ennél sokkal többet tudunk. Az ősrobbanás létére több bizonyíték van, mint ahány betűből állt a bejegyzésed! A képlet egyszerű, "te nem tudsz róla, ezért nem létezik." - Ezen túl kellene lépni, nem gondolod?
Elnézést.
|
Lehet, h számolásokból derítették ki a világűrről azt a sok marhaságot, de igen. Találgatás csak. Ami engem konkrétan érdekelne, h hogy jött létre a világűrben a sok bolygó, mert ugye ez az Ősrobbanás dolog nekem nem tűnik túl valósnak. ; ) És persze a fekete lyukak is. Mi van benne, hogy jön létre. Csak kíváncsiságból. ; )
|
...mondom én, hogy minden fekete lyuk belsejében egy villanyszerelő épp biztosítékot cserél...azaz cserélne, de nem lát az orráig sem, mert nincs elemlámpája... :)
|
Lehet, hogy a csillag átalakulása nem csak a tömegével függ össze. Lehet, hogy befolyásolja az összetétele, vagy hőmérséklete, vagy más egyéb.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
"Ezt a fogyást úgy érhette volna el, ha egy kozmikus páros, úgynevezett kettős csillag része lett volna, melyben társcsillaga elvonja tőle tömegének jelentős részét" - ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor a Vénusznak már rég nem lenne légköre.
|
Az ET-kutatásban is van evolúció. Érdekes, ahogy a földönkívüli intelligenciák keresésétől elmozdultak a földönkívüli MESTERSÉGES intelligenciák keresése felé.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
A tudomány márcsak ilyen.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Én azt gondolom egyetlen ellenpélda nem jelenti az elmélet megdőlését, ezt nagy túlzásnak tartom. A csillagfizika könnyedén megmagyarázza a szomszéd csillag elszívó erejével, mivel ilyen gyakran előfordul szoros kettős, többes rendszerekben törvényszerűen. Az égbolton minden második csillag többes rendszer, néhány látható is, a szoros kettősök sokkal ritkábbak, de esetenként az egész szomszédját felfalja némelyik, simán megehette a 90%át. A gond max az lehet, hogy igy a zabáló csillag tömege lép jóval a kritikus fölé és belőle kéne fekete lyuknak keletkeznie. De ez nem feltétlen így történik, az átáramlott anyag kibillenti a kajáló felet az egyensúlyból, az anyag nem gócszerűen rendeződik el, hanem változó sűrűségű héjat alakít a csillagkörül, ami ugyanugy fuzionálhat mint más csillagokban a mag, s igy már bármi lehetséges, pl egy belső robbanás szétrepítheti a héjat szanaszét. A megmaradó magmaradvány pedig a felfalt csillaggal spirális pályán közelebb és közellebb húzódik, majd őrült forgással egybeolvad, s robanásokkal vagy anélkül egy neutroncsillagot eredményez. A forgatókönyv lehet máshogy is, ezen agyalhatnak a fizikusok még egy kicsit, de a cikk címét hülyeségnek vélem. 
|
Már mindenki tud mindent. Főleg a tudósok. MINDEN, amit eddig összelapátoltak az SZENT és MEGVÁLTOZTATHATATLAN! Ha a valóság mégsem egyezik ezzel, majd idővel igazodik hozzá. Világos??!
|
LOL
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
nyitott kapukat döngetsz. Én ezt mint tudom, de itt nem akartak a részletekbe belemenni. Féltem, hogy nem értitek meg.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Irreleváns dologról beszélsz. Marshallair jól mondja: a *végső* robbanás bekövetkezte azon múlik, hogy a nukleáris láncreakciók leállásakor mekkora a csillag tömege. A szóban forgó esetben épp az a lényeg, hogy a csillag tömege lényegesen változik élete során, és a kezdőtömege lényegesen eltér a robbanáskori tömegétől.
A másik dolog, amit rosszul tudsz, hogy az elvi határok, mint a Chandrasekhar-határ, mindig a csillag magjára vonatkoznak, sosem az egész csillagra. A források többnyire pontatlanok és nem foglalkoznak ezzel. A valódi mérethatárok sok mindentől függhetnek, pl. a csillag forgási sebessége, a robbanás típusa, stb. Pl. úgy becsülik, hogy neutroncsillagok nyolcszoros napnyi kezdőtömegű csillagoktól felfelé alakulnak ki (noha a csillag összeomló magjának valóban csak 1.4 naptömegnyinek kell lennie). Fekete lyukak hússzoros naptömegtől felfelé.
Hozzáteszem, hogy szerencsére, mert ez azt jelenti, hogy egy felrobbanó szupernóva anyagának 90%-át kiszórja a környező térbe, amiből aztán bolygók tudnak kialakulni. Csak a maradék, néhány naptömegnyi anyag "fagy be" a neutroncsillagba. 
|
Pedig világos. Mi nem világos?
Ami itt fura volt az az, hogy olyan gyorsan omlott össze, hogy fekete lyuknak kéne lennie, de ehelyett valahogy mégis neutroncsillag lett.
Az állítás az, hogy élete túlnyomó részén olyan nagy volt, ami a fekete lyukhoz kell, aztán a vége felé leszívták, így a bumm csak kicsire sikerült, ezért látunk csak neutroncsillagot - de még elég nagyra ahhoz, hogy neutroncsillag legyen.
|
Egyetértek. Csak a feltételezés, hogy miért nem az történ aminek kellett volna, azért lehet rossz, mert véleményem szerint a kettős komponens második tagját észlelték volna, illetve az "anyaghidat" is. Ilyen méretekben az már látható szerintem.
|
Tehát, 4a naptömegnyi => Tehát, a 40 naptömegnyi
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Nem jól t'od. A csillag öregedése nem jár törvényszerűen együtt a robbanással. Ha a tömege kb. feleakkora, mint Napé, akkor vörös törpeként akár több ezerszer tovább élhet, mint a Nap, a végén esetleg fehér törpévé alakul. Tehát: kis méret -> hossssszúúúú élet.
Ha a tömege kb. akkora, mint a Napunké, akkor felfúvódik (vörös óriás), majd egy idő után fehér törpévé alakul, majd újabb sok idő múlva fekete törpévé. A világegyetemünk túl fiatal ahhoz, hogy fekete törpék legyenek benne.
Ha a tömege kb. 40%-kal több a Napnál, akkor elérte a Csandrasekár-határt, és robban. Vagy mint szupernóva, vagy mint nóva. Ami megmarad abból lesz a neutroncsillag. Ez pedig általában forog, és pulzál (-> pulzár). Ha a csillag kezdőtömege 2-3-szor volt nagyobb a Napnál, a robbanás után ami marad jobban összeroskad, mint egy neutroncsillag, és ebből lesz a fekete lyuk. Tehát, 4a naptömegnyi csillag bőven fekete lyukká kellett volna, hogy alakuljon, ezért csodálkoznak a cikkbéli tudósok, hogy miért nem.
Ja, még annyit, hogy 120 naptömegnél nagyobb csillagok nem nagyon vannak, mert nem tudnának egybemaradni.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.

|
Ha neki ez a véleménye írja le.
Horger Antal úrról sem a Hétfalusi csángó népmesék jutnak eszünkbe... Ki tudja egyszer valamire izomból rátrafál, és húúúúú de híres elismert magasztalt szupernóvában úszó lesz. S'akkó végötök lössz mint a botnak.
286/20Mhz; 1Mb; WD Paradise 512Kb; 40Mb; Mono VGA; ...Wolfeinsten 3D priman fut rajta 1.2 rendszerfloppyrol :>
|
nem a mérete miatt robban fele gy csillag vagy lesz vörös óriás, hanem mert eléri " élete" kritikus szakaszát, azaz elfogy az " üzemanyaga" hidrogénje... a magfúzió nem tartható fent tovább, amúgy is labilis folyamat és ezért egyszercsak bumm.. én így tudom
|
nem még mindig nem szabad narxis félisten is be böfögte hogy nem
|
És mi a helyzet a delfinekkel? :D
|
Isten hozott a klubban! Normálisabb vagy te, mint az ápolóid.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Ez a tudatlanság felháborító nem hagyhatom szó nélkül, már csak azért sem mert a nemzetközi csillagfigyelő és kutató astófizikai társaság leányvállalatának portása voltam négy évig! Jómagam már 52 éve foglalkozok a csillagászat és a rotációs kapák tökéletesítésével. Benne voltam számos kutatásba mely a fekete lyuk és a politikusok zsebeinek párhuzamos létsíkját kutatta. Dr. Bubo Hubo 1965-ös szakkönyvének társszerzője voltam, ami az atommag hasadását vizsgálta toplessbárba és igen nagy eredményekre jutottunk az öltánc elemzésében félrészegen is! Na most, hogy már mindenki tudja ki vagyok, elkerekedett szemeitek előtt feltárom a valóságot, érezzétek megbecsülve magatokat, hogy ilyen nagy történelmi pillanatnak lehetek tanúi. Elsőnek is a világegyetemről alkotót képetek hibás! Ugyanis Dr. Huss-konzerv Béla számításai szerint a világegyetem egy tőlünk mintegy egy csiliion tyúklépésnyire levő tejföllel leöntött óriási túros gombóc körül kering. Ez a túros gombócos elmélet tény aki ezt cáfolni merészeli az egy akkorka tahó, hogy még vitába sem érdemes szállni vele. A túros gombóc körül 12 jóllakott napközis dagadt gyerek kering, ezek biztosítják a cukorkészletet a galaxisban. De most nem is a galaxisról szerettem volna beszélni hanem a fekete lyukról. A fekete lyuk elmélete amit a híres Dr. Háromlábú Jóé (angol tudós) szerint a fekete lyuk belsejében egy izgatott házmester van kezében egy villanykörtével aki keresi a lámpát mert a körte kiéget. Most mennem kell mert az ápolok mindjárt visszajőnek, de ha még egyszer kitudok szökni akkor elmesélem miért hullik a hajam. 
|
De!
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Pedig igazuk van. Ebből a cikkből is az jön át, hogy fogalmuk sincs, mi történt ezzel a csillaggal.
|
"a hiányzó fekete lyuk rejtélyére magyarázattal szolgálna, ha az előd csillag "megszabadult volna tömegének 90 százalékától még a szupernóvarobbanás előtt." Ezt a fogyást úgy érhette volna el, ha egy kozmikus páros, úgynevezett kettős csillag része lett volna, melyben társcsillaga elvonja tőle tömegének jelentős részét, magyarázták a tanulmány szerzői"
Jómagam lassan 14 éve foglalkozom amatőr csillagászattal, és ezalatt az idő alatt ragadt rám egy pici elmélet is. A feltételezés első részével kapcsolatban felmerül bennem egy kérdés. Én úgy olvastam, hogy egy csillagból akkor lesz szupernova, ha az elér egy bizonyos tömeget. Ha ezen kettős láthatatlan komponense elszívja az anyagot még a szupernova robbanás előtt (nem is keveset 90%), akkor hogy a fenébe lesz még szupernova belőle? Azt írja a cikk, hogy az előd csillag kb. negyvenszerese a napnak. Ebből vegyünk le 90%-ot. Elméletileg a mi napunk nem robban fel még nova ként sem, csak vörös óriás, kitágul a Mars pályájáig, majd ledobja az anyagot. Szóval most akkor ez hogy van? 
|
on
szerintem mérési hibáról van szó.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Szabad.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Szerintem csak fényerőre azonosak a Holddal, méretre azért kisebbek. Persze attól még szép lehet, hogy éjjel is nappal van. :D
Windows 7 & openSUSE 11.4 @ 64-bites kenyérpirító.
|
"itt kutatnának a bolygon értelmes dolgok után". reménytelen, tele vagyunk hozzád hasonlókkal...
|
Nem szabad.
Értem én, csak leszarom. :)
Nem kell válaszolnod, igazam van.
|
Nekem szabad, diódás.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.
|
Gratulálok a magyarodhoz, de az kemény dió, nem nehéz... Tipikus hiba, csak akkor ne ossz nyelvtani/stilisztikai észt.
|
Ne aggódj, majd megjönnek az ilyenek is: "semmit se tudnak a csillagászok, fingjuk nincs!"
Ja most látom: DeviloftheHell már megtette.
Nem baj, megszoktuk, elnézzük, csak mondom: vótmá ilyen
... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...
|
Ha egy elmélettel ellentétes mérési eredményt kapnap bizonyos értékrendű tudósok, akkor azonnal hajlamosak valami abszurd feltételezéssel élni.
Most felbukkant egy nyilván láthatalan társcsillag, ami átszipkázta a nagy csillag anyagának 90%-át, mindezt titokban és álcázva.
A fekete lyukká robbanó csillagok elmélete nyilvánvalóan hiányos. Fekete lyukak léteznek, mert már "láttuk" (nem láttuk, de kitakart/eltorzított más csillagokat) A létrejöttükhöz valószínűleg több tényező kell, mint a tömeg.
|
Már majdnem 8 órája fent van a cikk és még mindig nem álltak elő új elmélettel az SG fórumozók ?? Nem ezt vártam :)
|
Mondd már meg légy szíves mind a 7 milliárd embernek egyenként, hogy mit csinálhatnak meg mit nem!
|
Azt, hogy az eredeti cikk címe: Black hole mystery unveiled by magnetic star discovery.
|
:-D
Nem ám "Elszámoltuk magunkat, rosszul becsültük meg vagy a csillag életkorát, vagy a tömegét, vagy a feketelyuk létrejöttéhez szükséges küszöbértéket...", hanem "MEGINGOTT AZ ELMÉLET! :-O"
Most erre mit lehet mondani?
|
mitsem bizonyit minthogy még mindig lofaszt sem tudnak semmiröl csak találgatnak inkább itt kutatnának a bolygon értelmes dolgok után
g73jh, sapphire 6970, amd 1090t, crosshair 4 formula, vertex 2 120gb, 8gb corsair 1600mhz
|
Plusz meg a binary star-t is lehet magyarul irni, kettoscsillagnak.
|
Van még mit tanulnod az látszik tata.
Pál utcai fiúk by Quentin Tarantino: Van nálatok két kiló gittem nigger!
|
ugye? engem is azok a csillagok fogtak meg, harha szép lehet!!:D
Ne füccsé....Be. Szeretem ha hűvös a lakás egy picit!
|
Látom megizzad a Ritchie és a Ricsi is. :-)
Nos, itt van ez az összetett mondat: "Dr. Ignacio Negueruela, a spanyolországi Alicante Egyetem csillagásza, a tanulmány társszerzője úgy véli, a hiányzó fekete lyuk rejtélyére magyarázattal szolgálna, ha az előd csillag "megszabadult volna tömegének 90 százalékától még a szupernóva robbanás előtt". Ezt a "fogyást" úgy érhette volna el, ha egy kozmikus páros, úgynevezett "bináris csillag" része lett volna, melyben társcsillaga elvonja tőle tömegének jelentős részét, magyarázták a tanulmány szerzői a BBC-nek. Ezzel lehetővé vált volna a fekete lyukká válás elkerülése."
Nehéz dió, elismerem, de ugorjunk neki közösen:
"Dr. Ignacio Negueruela, a spanyolországi Alicante Egyetem csillagásza, a tanulmány társszerzője úgy véli, a hiányzó fekete lyuk rejtélyére magyarázattal szolgálHAT az, hogy az előd csillag "megszabadult tömegének 90 százalékától még a szupernóva robbanás előtt". Ezt a "fogyást" AKKOR érhette el, ha egy kozmikus páros, úgynevezett "bináris csillag" része VOLT, ÉS társcsillaga elvonTa tőle tömegének jelentős részét - magyarázták a tanulmány szerzői a BBC-nek. EBBEN AZ ESETBEN ELKERÜLHETTE A fekete lyukká válásT."
Én meg elkerültem a bonyolult feltételes módos szerkezeteket.
Több éves fórumozás után, miután rájöttem, hogy sok itt az erkölcsi hulladék, elhagytam az sg.hu fórumait.
Elnézést, hogy magukra hagyom a tisztességes, jószándékú embereket is.

|
Egyszer az unokáink unokáinak az unokái látni fogják azokat a telihold méretű csillagokat! 8)
!!Hajrá ember!!
|
|