USA: szabad titokban megfigyelni a gyerekeket
2010. augusztus 23. 12:04, hétfő
Zane Memeger philadelphiai államügyész nem indít vizsgálatot a tavasszal kirobbant iskolai webkamerás megfigyelési botrány ügyében. A bejelentés általános megdöbbenést keltett, a szülők értetlenül állnak a döntés előtt.

Hirdetés

Hat hónappal ezelőtt derült ki, hogy a Lower Merion School munkatársai titokban, a diákok laptopjainak webkameráit felhasználva figyeltek meg 40 nebulót. A helyi ügyészség és az FBI azonnal vizsgálatot indított az ügyben, de Zane Memeger szerint minden kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítani, hogy az elkövetők tettükkel bűncselekményt követtek volna el. Az áldozatok ügyvédje azonban teljesen másként látja a helyzetet. "Ha a kormány egy büntetőeljárást indít, akkor minden kétséget kizáró bizonyítékokkal kell rendelkeznie arról, hogy a megvádolt személyt bűnös szándékok vezérelték. Ebben az esetben viszont nem találtunk ezt alátámasztó egyértelmű bizonyítékokat" - hangsúlyozta a philadelphiai államügyész.

A diákok szülei fél évvel ezelőtt azért jelentették fel az iskola vezetőit, mert kiderült, hogy az intézmény munkatársai a tanulók Macbookjaiba épített webkamerákat használták az iskolások ellenőrzésére. Michael és Holly Robbins, az egyik tanuló szülei elmondták, hogy az iskola IT-részlegének munkatársai bármikor aktiválhatták a készülékek webkameráit. Robbinsék Blake nevű fia 2009 novemberében kapott figyelmeztetést, mert nem megfelelő módon viselkedett: Mike & Ike édességet evett, amit az iskolában - tévesen - drogfogyasztásként értelmeztek. A szülőknek bizonyíték gyanánt bemutattak egy képet, amelyet a webkamerával rögzítettek és amelyen Blake látható az édesség elmajszolása közben.

A család ügyvédje szerint az eset egyértelmű: a Lower Merion School munkatársai arra használták fel a technikát, hogy a nebulók tudta és beleegyezése nélkül a Macbookok webkameráival felvételeket készítsenek róluk, akár úgy is, hogy a gyerekek otthon voltak. Két év alatt összesen 58 000 fotó (!) készült, ami nem nevezhető éppen néhány kattintásnak.

Memeger döntése ellenére az ügy még koránt sem zárult le. Robbinsék és Jalil Hasan, az iskola egykori diákja ugyanis polgári pert indítottak a Lower Merion School ellen. A család és Hasan közös ügyvédje, Mark S. Haltzman a Philadelphia Inquirernek kijelentette: az államügyészség elutasító határozata is azt bizonyítja, hogy az elektronikus ellenőrzések ellen új törvényeket kell hozni az Egyesült Államokban. Az intézmény vezetői ugyanakkor megkönnyebbültek az ügyész bejelentését hallva. Chripstopher McGinley iskolafelügyelő közölte: "Az új tanévre való felkészülés időszakában ez egy nagyon jó hír nem csak a tanulók, de az iskola munkatársai számára is."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. aug. 26. 02:01 | válasz | #70
Te kevered a zero toleranciat a kutya kozonseges idiotizmussal...
Zero tolerancia a BIZONYITOTTAN BUNCSELEKMENY ELKOVETOKRE vonakozik....a listaba vetel okkal-ok nelkul csak szimpla agyhalal
A fene nagy toleramcia lathatoan nem mukdik..nem mondom, hogy a masik veglet jo lenne,de hatarosottan jobb (tedd a szivedre a kezed es mondd el melyiket valasztanad szivesebben: engedjuk vissza a szadista gyilkost a tarsadalomba,mert 2megjavult" vagy "adjunk neki meg 1 eselyt" illetve,"kovet a nyakaba es a folyoba vele" hogy tobbet semmi eselye ne legyen elkovetni barmit is...
Ha jol emlekszem a sintoizmust jellemezte igy vki: " a kereszteny azt mondja:ha megdobnak kovel,dobd vissza kenyerrel! Ezzel szemben a sintoista azt mondja: ha megdobnak kovel,menj oda,tord el az illeto keset,hogy tobbet veletlenul se csinalhasson ilyet" Nos,nekem az utobbi jobban bejon....
Valamint: a terrorizmus elleni harc,a pedofilizmus elleni harc,a warez elleni harc,a kommunizmus elleni harc,a foldonkivuliek elleni harc,az xy elleni harc mind-mind kamu duma..de valahogy kell a penzt pumpolni....
Ilyen szempontbol a terrorizmus elleni harc a legzsenialisabb..a terrorista egy meg nem foghato valaki-valami,aki-ami titokban letezik,rejtve tevekenykedik es sosem lehet veglegesen elkapni..igy az ellenuk valo harc kb orokke fog tartani es egesz ido alatt lehet a szep nagy penzeket lenyulni ezen a jogcimen...amit idaig a hideghaboru adott a kulonfele titkosszolgalotoknak es hadi reszlegeknek,azt most a terrorista vette at...Cold War v2.0
2010. aug. 25. 19:54 | válasz | #69
A nulla tolerancia a legjobb dolog: "Ha nem úgy gondolkozol mint én akkor halál rád!" régen is nagy divat volt, most is nagy divat.

De ez a pedofília hiszti tényleg nevetséges. Még engem is régen meztelenül fotóztak az unokatesóimmal minden évben hogy mennyit növünk. Még a nagyanyám is mutatott képeket az ő idejéből hogy ez nem egyedi jelenség volt. Ha most látnák ezeket a képeket akkor a 300 fős rokonság kézen fogva mehetne a sittre. Ennyit prűdült a világ!
2010. aug. 25. 18:14 | galéria | válasz | #68
aha, és ha nem buzilaci, hanem a tannéni lovagolna Pistikén?

egyébként is államonként változik mit lehet és mit nem, mi számít annak , mi nem
USA-ban, Angliában lassan szinte már minden
most már nudista strand sem kell hozzá, elég ha lefotózol egy gyereket, akár a sajátodat is

arról nem beszélve, hogy amikor diákok vádolják meg a tanárt, mert mondjuk meg akarja őket buktatni, vagy amikor az anya és az anyós összefog apuka ellen a gyerekelhelyezési perben - ez pl. tipikusan magyar példa
2010. aug. 25. 18:09 | galéria | válasz | #67
naja
aztán bemegy a 12- topikba, és benyögi a 11 éves kiscsajra, hogy sunáznám

fiktiv világ a net
2010. aug. 25. 18:08 | galéria | válasz | #66
így van. Sokkal nagyobb baj a gyermekbántalmazás, és hogy itthon ezt normálisnak tekintik. Sőt feleséget is lehet verni. A megrontásról meg anynit, hogy jóval valószinübb hogy valamlyik közeli családtag teszi, mintsem egy idegen, el lehet olvasni az idevágó szociológia értekezéseket
persze nulla toleranciával ez nem nagyon megy, ítélkezni meg mindenki szeret
2010. aug. 25. 18:04 | galéria | válasz | #65
hát éppen ez az, hogy nem csak azt figyelték mit csinál óra alatt, hanem hogy mit csinál otthon!
2010. aug. 25. 18:03 | galéria | válasz | #64
gratulálok
az agyatlan nulla tolerancia szuper dolog
usa-ban is mennyire működik

aztán a bizt. őrök ráhívják a zsarukat apukára, aki a saját gyerekét fotózza Thomason ülve egy plázában mert biztos pedofil

arról is beszélhetnénk, hogy a drága nulla toleranciád hatására, az amcsi tizenéveseknek több mint a nagyede rajta van a szexuális támadó listán, amiről sosem lehet lekerülni

pedofil hiszti, drog hiszti, terrorizmus hiszti
stb, stb, bőven sorolhatnám

tessék talán kicsit tájékozódni, aztán beszélni
2010. aug. 25. 17:55 | galéria | válasz | #63
mások tudta és beleegyezése nélkül bizony még gyerkeket sem figyelhetsz meg
még USA-ban sem,
el fogja veszíteni az iskola a pert
ennek az iskolának annyi
2010. aug. 25. 17:54 | galéria | válasz | #62
Védjük... Aha.
Ha nem veled köpdösök, hanem azt mondom, hisztéria az ami most van, akkor már védemen is őket
olyan ez mint amikor azt mondtam, hagy vonulgassanak a buzik,
egyből buzivédő lettem

kicsit nézz talán utána, az elmúlt fél évben, kire miért hívták rá a zsarukat amcsiban, angliában
2010. aug. 25. 16:49 | válasz | #61
? Vadásszunk rájuk? Szerintem sok ember nem találkozott még pedofil emberekkel vagy nem is tud róla, de ha tudna valsz tenne ellene. De nem kéne ezt is úgy használni mint a tenorista kifejezést. Mi lessz a következő? A gond hogy sok retardált már nem lát semmit csak ilyen embereket és ezeket akarja levadászni. A gond hogy ezek nagyrésze beteg mint ahogy volt is beszélgetés egy pedofil arcal aki vállalta hogy az és orvoshoz járt kezelés miatt hogy nehogy gond legyen. De a legtöbb a sok retardált miatt el sem meri mondani még az orvosának sem hogy gond van. Majd akkor lehet normálisan védeni a gyerekeket, ha ezek az emberek nem fognak rejtőzködni. De persze a sok barom miatt mind egyforma az is aki még nem bántott senkit és az is aki már sok gyereket molesztált. Pedig nagy a különbség a két ember közt.
2010. aug. 25. 15:29 | galéria | válasz | #60
Szerintem jól seggbe kell baszni azt aki megfigyeli a másik gyerekét webkamon át...Akii az enyimét megfigyelné én a suli laptopját törném el a fején.
2010. aug. 24. 23:58 | válasz | #59
Hát, az én hozzászólásommal ez nem áll ellentétben, sőt egyet is értek veled valammenyire.
Mondjuk, csak hogy közelit mondjak, ki lehet menni Bécsbe, mi van ott? Bizonyos kerületekben 300 méterenként 200-400 fős munkásszállós, dugig tömbe a törököktől kezdve lengyel, szlován, szlovék, magyar... ők építik fel az ausztriai házakat, ők szigetelik, ők burkollák,ők festik, ők csempézik, mert az osztrák nem végez fizikai munkát. És mégis, akár családosként is, pár hónap alatt össze tud szedni annyit, amennyiből egy alap kocsit meg tud vásárolni... a hülye magyarnak meg jobban megérni kijárni x*100km-re dolgozni, mint itthon bebuszozni 5/10/30/50km-re, a munkahelyre.
2010. aug. 24. 22:57 | válasz | #58
A második (figyelem: a második!) bekezdéseddel többé-kevésbé egyet is tudok érteni. Sok igazság van benne, akárhogy is kapálóznak ellene egy páran.
A lényeg, hogy már nekem is baromi unalmas ez a mérték nélküli pedofílozás. Okkal, ok nélkül, jövet-menet elő lehet kapni ezt a "hálás" témát, amire "kötelező" ordítva, habzó szájjal ugrani. Mert ha nem, egyértelműen az vagy te is. Pont, mint a fasisztázás, antiszemitázás, magyarkodás... (És most nehogy valaki azzal jöjjön, hogy összehasonlítom a fentebb soroltakat a pedofíliával, mert nem azt tettem! Csak mint jelenségeket, és FEGYVEREKET hasonlítottam össze!)
Nem tudom hány harmincas-negyvenes (férfi) van köztetek, de próbáljatok meg mosolyogni az utcán vagy egy játszótéren egy aranyos kisgyerekre! Azokat a tekinteteket nem fogod zsebre tenni, amiket kapsz, az biztos! Megsimogatni az arcát, vagy rákacsintani meg se próbáld, mert ott helyben meglincselnek. Pedig egy bizonyos kor után bizony előjön a (normális) emberből a nagypapa-hangulat, olyan szívszorítóan aranyosak. De manapság ezen érzések kimutatását már csak egy nő teheti meg!
És miért? Mert ebben a (pedofil) kérdésben is átestünk a ló túloldalára, és már több kárt okozunk az állandó kiabálásokkal, mint "elijesztő hasznot"!
Egyébként egy másik hsz-re: Igen, ezek beteg emberek (rendellenességgel élők, ahogy a homokosok is! Bizony, bizony, ők is!), tehát nem gondolom jó megoldásnak a "követ nyakba" módszert. Viszont a gyógykezelés sem megoldás, mert nem gyógyítható - egyik sem! Mi a megoldás? Halvány fogalmam sincs.
A hírben szereplő iskola bűnöseit pedig böribe. Ez nem lehet vita tárgya!
2010. aug. 24. 22:13 | válasz | #57
"egyre kevesebben vállalnak egyre kevesebb gyereket"

Mivel egyre kevesebb a pénzed és az is egyre kevesebbet ér. Ahol meg egy ember is alig bírja eltartani magát a havi 70-ből ott nem fog még gyereket is bevállalni. Sajnos a hazai helyzet az hogy 2 ember keresetéből lehet fenntartani egy átlag lakást. Tudom mert nálunk is ez a helyzet.
Havi nettó 200 ból alig lehet kijönni. És nem fizetünk kölcsönöket, nem eszünk kaviárt homárral és járunk 600-as bömössel. Tömegközlekedés, tisztálkodási szerek, kaja, rezsi, meg az eseti kiadások. Hipp-hopp már ugrott is 200 ezer. Tehát ahhoz hogy bevállalj gyereket (ugye ez alapból 2 szereplős felállás), minimum havi nettó 300-at meg kell keressetek egy 2 szobás lakásban. Úgy hogy nem fizetsz havi 50-90 ezret még a felvett és már dupla annyiba kerülő bankkölcsönért.
Nah ezért vállalnak egyre kevesebben gyereket. Majd ha a fizetésed felét nem az állam kapja meg. Majd ha egy átlagos panellakás rezsije nem lesz a minimálbér 3/4-e, a tömegközlekedés meg 10000 forint. Majd ha nem lesz a lakosság 10%-a munkanélküli, a másik 90%-a meg minimálbérre bejelentve, vagy még arra se. Majd ha nem kell a felvett 5 millió kölcsönre 11-et visszafizetni a banknak, majd ha úgy találhatsz munkát hogy nem kérnek 2 beszélt nyelvet és 2 diplomát meg 5 év tapasztalatot, akkor nagyobb lesz a gyerekvállalási kedv. Ami egy egészséges társadalom alapja szerintem. Mivel az elöregedő államban ugye a kiadások egyre csak nőnek (nyugdíj fizetés, de bevétel nuku). Ezért kellene azt csinálni hogy aki dolgozik, de gyereket is szeretne azt állambácsi megtámogatná. Kérek mindenről számlát ha ez kell, de akkor fizessék a gyerek fenntartását és neveltetését, vagy legalább is egy részét. Ha ezt nem tudják vállalni akkor teremtsenek olyan gazdasági helyzetet hogy két felnőtt átlagkeresetéből megoldható legyen a dolog.

Tudom off, de mielőtt ilyeneket írogat valaki azért gondolkozzon el ezen is.

A többivel egyetértek. Csak sajnos olyan ez az ország hogy még a keveset se becsülik, hanem kurtítják.

2010. aug. 24. 21:26 | válasz | #56
Jól van na :)

Az fura egyébként, hogy míg internetes fórumokon az emberek a "kitaposom a beledet köcsög pedo", és "akasszuk fel!" és "húzzuk karóba!" szintű reakciókkal válaszolnak egy-egy ilyen, és ehhez hasonló hírre, addig a való életben a többségük nem tesz semmit.
Természetesen nem azt kérném, hogy húzzák karóba, vagy akasszák fel a pedofilokat, de mégis csak tehetnének ellenük, ha akarnának (hozzátenném, állampolgári kötelességük is!). Nem a pedofilok miatt, nem azért hogy meg legyenek büntetve, hanem a gyerekekért. Úgyis fogyatkoznak a magyar családok, egyre kevesebben vállalnak egyre kevesebb gyereket, azt a keveset meg kellene becsülni, és nem tönkretenni...
2010. aug. 24. 21:04 | válasz | #55
"Abban is egyetértek, hogy a pedofíliánál vannak jóval súlyosabb bűncselekmények is"

- Na nem érdekel ezt a poént már nem bírom kihagyni, ne haragudj: :D

Bocs, de szerintem nyilván téged sem vigasztalna az, ha miután meglovagoltatna téged buzi laci és valaki ezután azzal próbálna meg nyugtatgatni, hogy "-Ne sírjál Pistike, a pintérsándor-féle olajszőkítés* meg a gyurcsótány által Indonéziában négymilliárd dolláros(4mrd USD!!!) fegyver, drog, stb. befektetés* az sokkal súlyosabb bűncselekmény, mint holmi pedofília...

Bocs, de ezt a poént már nem lehetett kihagyni:).

*részletek: postaimre.com

2010. aug. 24. 20:48 | válasz | #54
Igazad van, inkább úgy mondanám, az egy darab személy ellen (pontosabban kiskorú ellen) elkövethető bűncselekmények közül sem a pedofília a legsúlyosabb (csak az egyik legsúlyosabb, de a családon belüli erőszak szintén súlyos - még ha nem is mindig jár szexuális abúzussal -, és jóval gyakoribb is).
2010. aug. 24. 20:45 | válasz | #53
Nyilván nem akarok vádaskodni, de pont Stephen Kingről hallottam csúnya pletykát, aztán hogy ennek van-e alapja vagy csak mocskolódás, azt nem tudom. Hogy ő is egy sza(r)badkőmúves sátánista makkfej, azoktól pedig minden kitelik. Lásd Mo. utóbbi hatvanöt évének politikai vezérkara.
2010. aug. 24. 20:40 | válasz | #52
"Abban is egyetértek, hogy a pedofíliánál vannak jóval súlyosabb bűncselekmények is"

- Már ne haragudj, nem akarok én mindenen kötözködni, de a fenti azért az egy eléggé ügyefogyott mondatnak tűnik...

Fogalmazzunk úgy, hogy MÁS KATEGÓRIÁBAN persze hogy vannak jóval durvább bűncselekmények, pl. háborús bűnök, népirtás, abortusz állami propagálása és támogatása, államok eladósítása, stb. De az én szememben pl. a magyar történelem meghamisítása az súlyosabb bűncselekmény, mint az ország tervszerű eladósítása...

De amikor egy darab személy ellen elkövethető legsúlyosabb bűncselekmények kategóriájában gondolkodunk, akkor a pedofília -a gyilkosság mellett-, nyilván az egyik a legsúlyosabb elképzelhető bűncselekmény, szerintem.
2010. aug. 24. 20:29 | válasz | #51
"Zero tolerancia a pedofilia eseteben,ha mint buncselekmeny tortenik...nem kell borton,plane nem terapia esrehabilitacio meg anyamkinja..felesleges ido es energiapazarlas,kovet a nyakaba,aztan a folyoba vele...a rehab es terapia meg mehet az aldozatnak..."

-Ne érts félre, nem akarom védeni a bűnözőket, de állítólag sokszor a gyerekként molesztált áldozatokból lesz felnőttként pedofil. Bár ezt nem tudom, hogy ez mennyire van a libsipropaganda miatt esetleg elferdítve ez, hogy sajnáljuk a bűnözőket. Meg hogy volt-e ezzel kapcsolatban valami megbízhatóbb statisztika?
2010. aug. 24. 18:51 | válasz | #50
Én egyetértek abban, hogy amíg gondolatok és fantázia szintjén működik a dolog, addig ne büntessük.
Abban is egyetértek, hogy a pedofíliánál vannak jóval súlyosabb bűncselekmények is, és ha már a gyerekeknél tartunk, akkor beszélhetünk a gyermekbántalmazásról, ami jóval gyakoribb, mint a pedofília (nyilván az a legrosszabb, amikor a kettő együtt jár).
Azt remélem tudjátok, hogy pedofília esetében gyakran szó sincs erőszakról, a kisfiú/kislány önként megy bele a "játékba", mert gyakran olyan ember próbál a gyermekkel szexuális kapcsolatot teremteni, akit a gyermek ismer, megbízik benne, esetleg szeret is.

És azt tudtátok, hogy Nagy Britanniában hetente 2, Ausztráliában 4, az USA-ban 16 gyermek hal meg bántalmazás, vagy elhanyagolás miatt, míg MO-n évente kb. 30 gyermek hal meg emberölésnek tekinthető eset miatt, ide értve az újszülött gyilkosságot, és a gondatlan veszélyeztetést is?
Azért (is) veszélyes a gyermekbántalmazás, mert rendkívüli mértékben károsítja a gyermek testi, lelki és pszichés fejlődését. Tény, hogy a prostituáltak 96%-án gyermekkorában valamilyen szexuális erőszakot követtek el, a bebörtönzött személyek 78%-a pedig bántalmazott gyermek volt!
A "legjobb" az egészben, hogy a gyermekbántalmazásoknak csak kis részére derül fény: egyetlen kiderített esetre kb. 30 fényderítetlen eset jut!
Pedig ez sokkal inkább ott van a környezetünkben, mint a pedofília.
2010. aug. 24. 16:38 | válasz | #49
heh most apple engedte nekik vagy feltörték a rendszert? :D mindkét eshetőség elég szép fényt vet a hiperszuper feltörhetetlen, felhasználókat védő szervezetről:DDD

Köcsög dolog valakinek a gépét megtörni mertt így valsz akkor az adatokat is símán megnézhetik ha már a vebkamerát is tudják irányítani. Na így lehet szép és izgalmas állást keresniük a pedofiloknak akik így meg tudják mindíg figyelni a leendő áldozatot.
kvp  
2010. aug. 24. 16:26 | válasz | #48
Csak at kellene nezni a felveteleket. Ha talalnak koztuk olyat, ami a torvenyek szerint tiltott, akkor az egesz iskolai vezetes bunos. Ha egy szulot buntethetnek, mert ruha nelkul fotozza a fel eves gyereket, akkor egy iskolai adminisztratort miert ne buntetnenek, ha gyerekekrol keszit tudtuk es szuleik tudta nelkul meztelen kepeket. Ha ez bebizonyosodik, akkor az iskola vezetesere ugyanazok a torvenyek ervenyesek, mint a tobbi hasonlo bunszovetkezet vezetoire. Miert kellene pont veluk kivetelezni? Mondjuk europaban /ha jol emlekszem nemetorszagban/ mar ul hasonlo tett miatt egy ember, tehat van ahol normalisabban allnak a dolgokhoz.
2010. aug. 24. 13:56 | válasz | #47
Valószínűleg elírtam a mondandómat. A lényeg az hogy pedofíliáról beszélni egy ilyen ügyben egy az egyben ugyanaz mint gyilkost kiáltani arra aki counter strike-ozik.
TreDoR  
2010. aug. 24. 13:38 | válasz | #46
Te melyik cikket olvastad?

"a Lower Merion School munkatársai arra használták fel a technikát, hogy a nebulók tudta és beleegyezése nélkül a Macbookok webkameráival felvételeket készítsenek róluk, akár úgy is, hogy a gyerekek otthon voltak"
2010. aug. 24. 13:34 | válasz | #45
Szerintem pedig amíg a dolog fantázia szintjén mozog senkit sem szabadna elítélni.
Ennyi erőből letartóztathatnának minden második gyereket mert erőszakos játékokkal játszik, hisz gyilkos is lehet belőle. A Japánokat meg ne keverjük már ide könyörgöm, akármelyik másik kultúrát ki lehetne emelni amelyik nem felel meg az európai értékrendnek. Mert hogy ugyebár erről van szó. A Hírrel kapcsolatban az egyetlen dolog amit hibának tartok hogy nem közölték a kölykökkel. itt most nem arra kell gondolni hogy azt figyelték a tanárok hogy na vaze pistike juliskával kefél vasárnap. Arról van szó hogy megfigyelték mit tesznek az órák alatt. Nem azt mondom hogy ez helyes de innentől kezdve a vitátok tárgya alaptalan.
hdo  
2010. aug. 24. 12:40 | válasz | #44
ex-has ... ezen felröhögtem! xD

Egyetértek! :)
2010. aug. 24. 11:57 | válasz | #43
Amiben nem ertek egyet: Az iroi fantazia:) Van epp eleg hatteranyag mar (foleg japanban)hogy azokat tanulmanyozva ex-has modszerrel irjon/rajzoljon pedo es egyeb perverz dolgokat.
Amiben egyetertek:Zero tolerancia a pedofilia eseteben,ha mint buncselekmeny tortenik...nem kell borton,plane nem terapia esrehabilitacio meg anyamkinja..felesleges ido es energiapazarlas,kovet a nyakaba,aztan a folyoba vele...a rehab es terapia meg mehet az aldozatnak...
hdo  
2010. aug. 24. 11:14 | válasz | #42
"Tehát ha én most ide írom hogy "És akkor elmentem a közértbe és atombombát robbantottam a zöldséges pult mellett." akkor bizonyára meg is tettem. Vagy egy titkos vágyam hogy megtegyem. Nem, kizárt hogy csak egy fikciót egy teljesen légből kapott fantazmagóriát fogalmaztam meg."

Értem. Szóval mivel elejétől a végéig fikció az egész, az sem pedofil aki írja/rajzolja és az sem aki olvassa/nézi ... szerinted ... de ezzel nem értek egyet.

De mivel elértünk a nézetbeli eltérésünk magjáig, innentől már vitatni sem érdemes, mert te megfogalmaztad az álláspontod lényegét, én meg azt hogy ezzel nem értek egyet, mert szerintem fiktív vagy reális, pedofíliánál nulltolerancia jár! Kár hogy nem egy velem azonos gondolkodású bírót kapott az ügy. Kapnának összesítve párezer év börtönt!
2010. aug. 24. 10:52 | válasz | #41
Félre érted! Mi csak a valóság és a fikció közötti nem elhanyagolható különbséget próbáljuk magyarázni, amit te láthatólag nem értesz. Szerinted aki gondol az rögtön cselekszik is. Aki ír valamiről az biztosan átélte, megtette, vagy meg akarja tenni. Tehát ha én most ide írom hogy "És akkor elmentem a közértbe és atombombát robbantottam a zöldséges pult mellett." akkor bizonyára meg is tettem. Vagy egy titkos vágyam hogy megtegyem. Nem, kizárt hogy csak egy fikciót egy teljesen légből kapott fantazmagóriát fogalmaztam meg. A te logikáddal engem azonnal börtönbe kellene csukni, mert atomot akarok robbantani a zöldségespult mellett. Bizonyítékod is van, mert elírtam, itt olvasható.
Holott ez nem így működik. Az hogy leírok valamit nem garancia arra hogy valaha is meg akarom cselekedni azt amit leírtam. Az hogy elképzelem ahogyan szétverem a főnököm fejét, mikor valami olyat mond, nem jelenti hogy valaha is meg fogom tenni. Az emberi fantázia végtelen, de aki nem teljesen hibbant az képes elvonatkoztatni és a valós következményeket mérlegelve eldönteni hogy a fantáziáját átülteti e az anyagi világba vagy sem.

A cikkben szereplő intézmény viszont valósan kémkedett és készített képeket a diákjairól, ami szerintem vagy egy tucat ponton megsérti az emberi, személyiségi, alkotmányos és polgári jogokat. Az a bíró aki meg csak legyint erre, az vagy pedofil és már megkapta a jussát, vagy csak szimplán balf....ék, alkalmatlan a posztjára.
2010. aug. 24. 10:30 | válasz | #40
logitech webkamokon van egy aranyos kis lehajthato védösapka pont ilyenekért a laptop kamerája meg leragaszt vagy letilt oszt jónapot
JoinR  
2010. aug. 24. 09:32 | válasz | #39
Úgy tudták rá feltelepíteni, hogy ott a suli szolgáltatja a laptop-okat, azaz, az iskolától kapták a gyerekek az elvileg tiszta gépeket.
hdo  
2010. aug. 24. 07:41 | válasz | #38
Nem értem a kérdést. Az sg sem pedofil oldal, de vannak pedofíliáról cikkei nemdebár? Vagy tanulj meg esetleg szöveget értelmezni. Olvastam az oldalról, és nem az oldalon voltam.

Amúgy látom faszán züllünk ... véditek a pedofilokat nonszensz összehasonlításokat fabrikálva. Ha szerintetek oké, akkor nekem aztán innentől 8, hogy ki mire veri.

De akkor a cikkben szereplő tantestületről is le lehet szállni, mert nem történt erőszakos bűncselekmény, a gyerekek tudtuk nélkül lettek felvéve, tehát nem volt semmi kényszer! Pont emiatt, hogy eközben mi történt már teljesen lényegtelen, mert önszántukból csináltak _mindent_!
2010. aug. 24. 07:37 | válasz | #37
"Meg azokon a manga rajzolókon is elgondolkozhatnánk, akik fotorealisztikusan rajzolnak 6 éves puncit, a szeméremdomb alakjától elkezdve a kisajkakig."

Mert ők egyébként nem képesek elképzelni hogy nézhet ki az ilyesmi.
Másrészről viszont botorság ide keverni a Manga rajzolókat, Japán teljesen más kultúra amit a legtöbb európai nem igazán ért meg.
2010. aug. 23. 22:35 | válasz | #36
Nem értem, hogy a saját tulajdonomban álló laptopomra hogyan telepíthet fel valaki az engedélyem nélkül, olyan kódot, aminek céljáról működéséről nincs tudomásom. Használja az én általam kifizetett villanyt az engedélyem nélkül. Felhasználja az általam kifizetett internetes sávszélességet, a saját céljaira valaki, az engedélyem és tudtom nélkül. Ez minimum lopás. Betekint a lakásomba (virtuálisan)az engedélyem nélkül. Ez minimum magánlaksértés. Kihallgatja a beszélgetéseimet, filmfelvételt csinál rólam, lefényképez a tudtom és beleegyezésem nélkül. Tudtommal ez még nyilvános helyen is bűncselekmény, kivéve ha a bíróság, vagy azzal egyenértékű hatóság ezt nem engedélyezte és nem áll fenn a BŰNCSELEKMÉNY ALAPOS GYANÚJA.
Más. Mivel mindig a felhozzátok a pedofilokat minden oda nemtartozó témában is, ezért kicsit kitérek erre is. Egyébként nem értem miért kell ezt ilyen eltúlzott módon kezelni. Előre bocsátom, hogy nem értek egyet a pedofilokkal, és nem védem őket, sőt semmilyen bűnözővel, bűncselekménnyel nem tudok egyetérteni.
A pedofília társadalmi veszélyei sokkal kisebbek, mint sok más jóval kevesebb publicitást kapó, de társadalmilag jóval veszélyesebb bűncselekmények. Sőt az elterjedtsége, még a magas látenciájára való tekintettel, is "elhanyagolható". Ha pedig az átlag állampolgárokra gyakorolt hatását nézzük, már alig alig mérhető, más elterjedt bűncselekményekhez képest. Szerencsére nagyon kevesen vagyunk, az itt lévők közül, szerintem senki sincs, aki bármilyen módon, valaha érintve lett volna ilyen ügyben, még áttételesen sem.
Emelet nem gondolom, hogy a pedofília bűncselekmény lenne. De ha még annak is tekintjük, akkor sem egy börtönben lenne a helye az ilyen embereknek. A szerény véleményem szerint, sokkal inkább valamilyen terápiás kezelésre szorulnának, mintsem értelmetlen, drága, hasztalan, elzárásban. Ennél még a fogat-fogért elv is helyesebb volna. Ez olyan mintha a buzikat börtönbe zárnánk, (vagy, niggereket, cigányokat, arabokat, zsidókat, ázsiaiakat, európaiakat, kék-szeműeket...).
Még tovább megyek. Az egész jelenlegi büntetés végrehajtási rendszer, hasztalan, sőt, mi tovább káros a társadalom részére. Rengeteg embert csuknak börtönbe, ezzel elveszik tőlük a legkisebb esélyét is annak, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. A bűncselekményt elkövetők, nagy többsége nem passzióból követi el a tettét, hanem kényszerből. Kényszerből, mert tudatlan, mert hibás döntést hozott, mert rákényszeríti a társadalmi helyzete, mert, mert, mert... De jelenleg senki se vizsgálja a merteket. Arra meg végkép nem gondol senki, hogy ezeket az okokat megszüntesse, megelőzze, egyénenként. Ha valaki ellop egy telefont a xy nagy áruházban, azt lecsukják, de egy év múlva úgy szabadul, hogy senki nem magyarázta el neki, hogy ezt miért tette, miért nem helyes amit tett, mit kellet volna helyette tennie, hogy legálisan megszerezze a telefont, vagy miért nem lehet neki olyanja soha, vagy miért nincs is rá szüksége. Ehelyett megmondják neki, hogy hogyan kellet volna azt úgy ellopni, hogy ne kerüljön börtönbe, sőt inkább bankot kellet volna rabolnia, mert ott kisebb a kockázat a lebukásra és jóval nagyobb a várható nyereség.
Nem gondolom hogy nincs szükség börtönökre. Azt gondolom, hogy nem így kellene működnie az igazságszolgáltatásnak. Jelenleg az igazságszolgáltatás nem szolgáltat igazságot sem a bűnelkövetőnek, sem a sértetteknek, sem a társadalomnak.
Nem több börtönre van szükség, nem gyorsabb igazságszolgáltatásra, sőt nem is több rendőrre, hanem több, jobb, minőségibb oktatásra és a büntetés végrehajtás teljes átalakítására.

2010. aug. 23. 22:22 | galéria | válasz | #35
egyébként te mit kerestél egy ilyen oldalon?
2010. aug. 23. 22:21 | galéria | válasz | #34
SK jó példa, SK tuti beteg, amiket a regényeiben a gyerekekkel művel, hát... :D

de ettől még SK nem erőszakolt meg egyetlen Pistikét/Julcsikát sem
2010. aug. 23. 22:19 | galéria | válasz | #33
aha
akkor belemehetünk abba a hisztériába is, hogy USA-ban és Angliában mi a pedofilia
mert lassan minden az
mára eljött a neopuritánok kora
2010. aug. 23. 22:14 | galéria | válasz | #32
ugyanis maga a pedofilia nem bűncselekmény, a törvény az áldozatot védi
az más kérdés, hogy Ausztráliában valakit elítéltek Simpsonos pornórajzok tulajdonlása miatt azzal az indokkal, hogy Simpsonék olyanok, mintha élnének
arról meg hogy ki miről fantáziál, senkinek semmi köze, gondolatokért még nem jár börtön - jobb helyeken
az más kérdés, hogy elég beteg agyu valaki az, aki ilyenekre izgul, de amig ezt nem más kárára teszi, addig miért ne tehetné
a gondolatmeneted szerint egy kiadós fps-ezés után téged el lehetne itélni gyilkosságért, hiszen egy tömeggyilkos vagy, ha jó az ügyész, még azt is rád lehet bizonyíítani hogy élvezetből ölsz. Innentől ugye meg csak egy lépés, hogy kimenj az utcára, és válogatás nélkül el kezdj öldökölni.
2010. aug. 23. 22:05 | galéria | válasz | #31
fix van a klotyóban is
sőt azt is látják amikor a klozeton ülve kivered
amikor végeztél, már hivat is az igazgató :D
2010. aug. 23. 22:01 | galéria | válasz | #30
és USA-ben ezt meg is fogod nyerni
Ha az összes megfigyelt gyerek szülője kártérítési pert indít, az iskolának annyi
lehet szapulni az USA-t de ha az állam aszisztál vmihez, még mindig ott a polgári per, milliós kártérítésekkel
2010. aug. 23. 21:58 | galéria | válasz | #29
vagy a 12 éves Joe éppen otthon recskáz
egyből fel lehet jelenteni az iskolát gyerekpornó készítése, birtoklása miatt
és ezeke ipari módszerekkel fotóztak, nem hébe-hóba kukkoltak
2010. aug. 23. 21:56 | galéria | válasz | #28
mi jó hír? hogy az államügyészség szerint szabadon lehet kukkolni?
szerencsére ez amerika (és nem Mo.)
ott mindennek mindig meg van a következménye
ez az iskola csődbe fog menni
2010. aug. 23. 21:53 | válasz | #27
Namármost,

1., egy pedofil, aki ilyen-olyan erőszakot követett el kisgyerekek ellen, egyáltalán nem biztos, hogy a bűntetteiből egy élvezhető regényt tudna összedobni, ugyanis ahhoz nem tárgyilagos leírás kell (az az újságírók dolga), hanem készség ("író véna")
2., egyáltalán nem biztos, hogy egy cseppet sem pedofil hajlamú író ne tudna tökéletes hatású pedofil elbeszélést írni.
Ergo a két tény teljesen inkoherens.
Nem hinném, hogy Stephen Kingnek lett volna valaha beszélő autója, és azt sem, hogy fegyenchábzól szabadult 2,5 méteres vadállat lenne, aki kislányokat rabol és gyilkos.

Amúgy nagy szemétség, amit a gyerekekkel csináltak, szvsz nekik is joguk van a magánélethez!
2010. aug. 23. 21:41 | válasz | #26
mi ebben az új? Az usaban a felnőtteket is szabad titokban megfigyelni, persze csak a tenor elhárító(gondolatrendőr) szervezeteknek.
2010. aug. 23. 18:46 | válasz | #25
Eszembe jutott, csodálkozom, mivel a Bill Of Rights valamelyik cikkelye szerint az embernek joga van a saját házában a biztonságra (amely egy ilyen kamera által veszélybe kerül ugye?) és szól még a magántulajdon védelméről. Most akkor ez mind esett ezek miatt? Vagy az az alkotmány is olyan mint a többi demokrácián alapuló ország, ahol kettős mérce szerint működnek a bíróságok és ki lehet játszani a törvények többségét?
TreDoR  
2010. aug. 23. 18:43 | válasz | #24
Én nem gondolom, ő állította, hogy aki pedo szöveget ír az biztos az.
szombi  
2010. aug. 23. 18:25 | válasz | #23
és miből gondolod hogy ugyanazt teszik?
hdo  
2010. aug. 23. 18:03 | válasz | #22
Hmm ... ott a pont! xD
TreDoR  
2010. aug. 23. 18:01 | válasz | #21
Miből gondolod, hogy akik pedofil szövegeket írnak, azok nem ugyanezt teszik?
hdo  
2010. aug. 23. 17:56 | válasz | #20
Ha ilyen egyszerű lenne, akkor már azonnal neki is állnék keresni egy ilyen oldalt. Semmi más dolgom nem lenne, mint elővenni egy ilyen bébiszitteres szerepjátszós pornót, leírni hogy mi történik, aztán a sztori elejére odaírni hogy 8 éves a csaj, meg mikor ass, pussy meg ilyen szavak vannak, a little valamilyen szinonímját.
hdo  
2010. aug. 23. 17:53 | válasz | #19
Nálam BIOS-ban le van tiltva, és ha esetleg használni akarom akkor tolok egy restartot.
TreDoR  
2010. aug. 23. 17:52 | válasz | #18
Ez nem poén, ugyanezt a hülyeséget írtad le te is. Vagy szerinted pl. a krimi írók gyilkolászni szoktak? Vagy pl. Stephen King idegenekre szokott lövöldözni vagy mi? Ezt úgy hívják, hogy fantázia.
2010. aug. 23. 17:45 | válasz | #17
én is erre gondoltam még mikor az egész kirobbant. az iskolások leginkább intim szférájába romboltak be ezzel és "nem történt bűncselekmény". nagyon jó. a kukkolás az mi? meg mivel középsuli, így még fiatalkorúak kukkolása is. azt a bírót jelentősen elő kéne venni, aki egy ilyen ügy miatt nem vágja legalább fél évre hűvösre azokat akik ezt elrendelték.
és ismerőseim hülyének néznek mikor leragasztgatom post-ittel a kávába épített kamerát.
hdo  
2010. aug. 23. 17:43 | válasz | #16
Hát ... villámpoénnak elmegy, de annak is gyenge.

Mondjuk ugyanolyan úton-módon, ahogy az előbb említett weboldalról is olvastam, anélkül hogy üzemeltetője lennék? Cikkben írtak róla. Én meg elhiszem nekik, mert ez az olyan dolgok egyike, amiről nem kellene saját magának meggyőződnie az embernek.
szombi  
2010. aug. 23. 17:36 | válasz | #15
Te hogyan döntöd el, hogy a 6 éves puncit fotorealisztikusan rajzolta meg?
Talán levetkőztetted a kislányod és összehasonlítottad vele?
2010. aug. 23. 17:32 | válasz | #14
Íme a szép új világ.
hdo  
2010. aug. 23. 17:08 | válasz | #13
"Lehet hogy éppen nem is ilyen hajlamú csak az XY oldal fizet neki érte hogy kreáljon ..."

Van egy nagyon idevágó angol szólás: "it takes one to know one". Olyan isten nincs, hogy aki valóban eladható pedofil sztorikat gyárt, maga ne legyen az, mert az ő korcs agyukkal kell gondolkoznia, hogy "élvezhető" sztorit gyártson nekik. Egy ilyen - hasamra csapok - ötoldalas sztorin az ilyen tucatszor a gatyájába élvezhet mire készen van.

Én is próbáltam már olyan szöveget írni számtalanszor aminek a témáját nem igazán éreztem közel magamhoz, persze bukás is lett belőle. Ez olyan mintha úgy akarnál tájleírást írni, hogy még egy fényképed sincs róla!

Meg azokon a manga rajzolókon is elgondolkozhatnánk, akik fotorealisztikusan rajzolnak 6 éves puncit, a szeméremdomb alakjától elkezdve a kisajkakig. Lehet levetkőzteti a kislányát, pózoltatja, aztán arról csinál refkórajzot, vagy esetleg ilyen vidiket tölt, természetesen csakis a költői szabadság, illetve a pontosság jegyében!

Szóval "jó kifogás sose rossz"! Lecsukni az összeset!

Az meg hogy hol húzzuk meg a határt, horrorfilm vagy pedofília, szerintem nem kategorizálás - fikció -, hanem emberi jóérzés kérdése, horrorfilmet nézni nem illegális, 18 éven aluli lányok/fiúk nemi szervét az!
2010. aug. 23. 16:24 | válasz | #12
De a rajzolt és szöveges karakterek nem élő személyek. Ez olyan mintha te írsz egy horror sztorit valami elborult fazon szemszögéből és másnap mész a sittre tömegmészárlásért. A fantáziát és a valóságot ne keverjük már kérem szépen. Ha xy megerőszakolt egy gyereket, azt szörnyű kínhalálra ítélném. De ha csak ír egy sztorit amivel nem árt senkinek és talán ki is éli magát vele, azt hagyjuk már békén. Lehet hogy éppen nem is ilyen hajlamú csak az XY oldal fizet neki érte hogy kreáljon ilyeneket. Ugyanez vonatkozik a rajzokra. Csak a valós(!) erőszakot kell büntetni, nem a kitaláltat.

Az meg hogy valami beteg tanár vinyóján ott porosodnak a meztelen vagy éppen papás-mamást játszó tinik képei/videói olyan dolog, hogy én az ilyen lebukás után azonnal ereszteném rá a teljes iskolai személyzetre a rendőrséget hogy akkor most HDD és egyéb adathordozó elkobzás, ellenőrzés. Ha tényleg nincs más csak a mindennapi életet élő diákok akkor csak pénzbüntetésre ítélném amiért kémkedik és megsérti az otthon és magánélet szentélyét. Ha más is van rajta akkor mehet a pénzbünti + X év börtön. De hogy így félvállról veszik az egészet az felháborító. Egy dolog hogy az utcákon és minden nyilvános helyen van kamera, még ott is ahol nincs feltüntetve, de a lakásomban az én birtokomon az én tudtom nélkül ne figyeljenek már meg! Ha velem ilyen történne és esetleg aztán kikerülne valami kép a netre, mennék torkokat átmetszeni az biztos!
hdo  
2010. aug. 23. 16:07 | válasz | #11
Mert _azok_ a képek nem kerülnek elő. Ugyanis azok videók, jól elrejtve valamelyik pedofil faszkalap tanár merevlemezén.

Amúgy túl komolyan nem vehetik a gyermekek szexuális védelmét, ugyanis éppen tegnap olvastam valami olyasmi hírt, hogy a szellemi értéknek számító, tehát fantáziából létrehozott szöveges/rajzolt dolgokat a törvény nem büntetheti, alkotmányjoggal ellenkezne.

Volt valami weboldal al direkt ilyen pedó sztorikat lehetett olvasni, ingyen is, meg valami 50 dolláros havidíjjal lehetett olvasni szaftosabbakat. A cikk szerint volt, hogy 9 év alatti gyerekek szexuális erőszakolását, kínzását, _csonkítását_, megölését "ábrázolták szövegesen", de az FBI feljelentéséből nem lett semmi, mert szellemi tulajdon, és nincs vizuális ábrázolás.
szombi  
2010. aug. 23. 15:49 | válasz | #10
A gyerekek sokszor a laptop közelében öltöztek át, fürödtek, stb.
Azaz meztelen fotók is készülhettek.

Amerikában a gyermekek szexuális védelmét nagyon komolyan veszik,
sokszor túl komolyan, súlyosabb bűn mint a gyilkosság.
Nem is értem, ezt a lapot miért nem játszották ki?
gopher  
2010. aug. 23. 15:39 | válasz | #9
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek ... (Nem pontosan ugyanaz a kettő, de mégis ... )
2010. aug. 23. 14:55 | válasz | #8
camerika...
NEXUS6  
2010. aug. 23. 14:54 | galéria | válasz | #7
Ez a megfigyeléses dolog eléggé ingoványos terület és látszik hogy nincs róla kialakult álláspont. Egy kicsit úgy van vele mindenki, ezexerint az amcsi ügyészség is, hogy abból közvetlen baja nem származik az embernek, ha a valóságot rögzítik róla.

Csakhogy ez egy idejétmúlt gondolkodás. Egyrészt a megfigyelés nem egy teljesen passzív tevékenység, hanem aktív. Gyakorlatilag elektronikus eszközöket felhasználva olyan adatokat állítok elő a megfigyelt személyről amelyek ezelőtt nem léteztek.

És itt máris kezdődnek a gondok:
1. Ezek az új adatok felhasználhatók a megfigyelt ellen.
2. A titkos megfigyeléssel van egy kis bibi. Ha a megfigyelt nem adja beleegyezését, illetve nem igazolja az adatok hitelességét, akkor gyak szemetet gyártanak, mert
3. Az elektronikus adatok szinte korlát nélkül manipulálhatók.

Mindezek ellenére az ügyészség ezexerint xarik az egészre, xarik hogy állampolgárok ellen gyakorlatilag támadást intézhetnek. Mert mi van, ha a fenti példában valami jóakarója a srácnak kicsit ráerősít, PS-sel megdolgozza a képet, hogy egyértelmű legyen a drogfogyasztás. Akkor aztán annyi a srácnak. Másrészt nem korlátozza az adatok kezelését, mert pl nálunk is ott nyilatkoztak a parkolóőrök a tévében, aztán a bíróságon, hogy utasították őket a fényképek meghamisítására, ennek ellenére ugyan ez a bíróság bizonyítékként fogadja el, és a mai napig kapják az emberek a szeretett csomagokat, meg a csekket.

Egy oltári nagy katyvasz van ez a gond, egy jogállamban meg a jogrendszer haldoklik, mert nem tud megfelelni a kor kihívásainak.
2010. aug. 23. 14:48 | válasz | #6
Gyerekekről van szó, nem az elnökről. De a lényegre akkor is rátapintottál - a személyiségi jogok meg csak addig tartanak, amíg egy menő ügyvéd azt kívánja. Ezen kívül, ha azzal érvelnek, hogy a tanulók érdekében teszik a megfigyelést, pl. hogy ne drogozzanak, akkor a tanuló átmegy a mellékhelyiségbe/kertbe/stb és ott is drogozhat, a kamerán kívül. Viszont így az állam (az iskolán keresztül pl.) legalább nem hazudik a képedbe, hogy jaj már dehogy figyelünk mi meg...
2010. aug. 23. 14:05 | válasz | #5
Tehát ha "nem akartam rosszat" felkiáltással megfigyelem az Elnököt és 59 ezer képet csinálok a webkamerájával a tudta nélkül, amit majd 2 év múlva derül ki, akkor buksin simogatnak és hagyják hogy folytassam. Jó tudni!

Nevetséges. A személyiségi jogok sérülnek az által ha a saját otthonodban megfigyelnek a tudtod és előzetes figyelmeztetésed nélkül. Ráadásul hogy egy iskola tegye ezt? Az első hogy kiíratom a gyereket és formázom a laptopot. A második hogy telekiabálom az összes médiát a dologgal, hátha mások is így tesznek. A harmadik meg hogy minden lehetséges formában pert indítok.
2010. aug. 23. 14:02 | válasz | #4
Itt az a ciki ha dugnak a cam előtt... Mellesleg én a porba repelném azt a fos sulit, és még az igazgatót és péppé verném a hét 6 napján 3 hónapon keresztül
senoy  
2010. aug. 23. 13:56 | válasz | #3
Valahogy hozza kell szoktatni a nepet a totalis kontrollhoz.
A'la 1984, csak burkoltabban.
2010. aug. 23. 13:25 | válasz | #2
" A család ügyvédje szerint az eset egyértelmű: a Lower Merion School munkatársai arra használták fel a technikát, hogy a nebulók tudta és beleegyezése nélkül a Macbookok webkameráival felvételeket készítsenek róluk, akár úgy is, hogy a gyerekek otthon voltak"

Azt nem ertem az ugyesz mit nezett? Cseh2-t? Kivancsi lennek, hogy gorbulne a szaja,ha kiderulne,hogy rola is keszultek fotok,amikor otthon a gep elott matyizott brazil fingos pornora....
Eszem toporog, hogy ilyesmit targyalni kell...
Jo reklam a Maceknek..:D
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. aug. 23. 12:53 | galéria | válasz | #1
Macen nincs tűzfal, vagy mi van?