A Black Swan lehet 2010 egyik legjobb filmje - itt az előzetes
2010. augusztus 18. 11:31, szerda
Darren Aronofsky arra hajt, hogy az ötödik mozifilmje is remekül sikerüljön, s a Black Swan előzetese láttán azt mondhatjuk, hogy e vágynak mindenképpen van alapja. A film december elsején kerül bemutatásra.

Hirdetés

Megérkezett Darren Aronofsky várva várt új filmjének első előzetese. A Black Swan egy thriller lesz Natalie Portman főszereplésével, mely egy balett táncosnőről fog szólni. Az alkotás a rendező ötödik mozifilmje lesz, s a nagy kérdés, hogy sikerül-e Aronofsky-nak tartania az eddigi 100%-os minőségi rátáját. A New Yorki rendező ugyanis, hasonlóan Christopher Nolanhez, azzal dicsekedhet, hogy eddig az összes filmje elismert volt és a nézők, valamint a szakma szerint remekül sikerült.


Aronofsky 1998-ban mutatkozott be a Pi-vel (IMDb: 7.5/10), majd rá két évre a Rekviem egy álomért című drogos filmmel vette le lábáról a közönséget (IMDb: 8.5/10). Ezután egy kis szünet következett, de 2006-os A forrás (IMDb: 7.4/10), valamint az Oscarra is jelölt A pankrátor (IMDb: 8.2/10) jelezte, hogy nem felejtett el rendezni. Persze Aronofsky csak minőség tekintetében hasonlítható össze Nolannel, hiszen filmjeit egyelőre az anyagi siker elkerülte: a Pi és a Rekviem 3 millió dollárt hozott Amerikában, a 35 millióba kerülő A forrás, Hugh Jackman ide vagy oda, csak 10 milliót, míg A pankrátor 26 milliót, mely többszöröse volt a 6 milliós költségvetésnek.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Matte  
2010. dec. 22. 14:11 | galéria | válasz | #25
kritika

Black Swan kritika
NEXUS6  
2010. aug. 21. 00:20 | galéria | válasz | #24
Asszem, csak a Forrást láttam tőle, erős túlzás lenne azt mondani, hogy teccett. Szeretem az elvont filmeket, de ez már nagyon beteg volt nekem.

Tehetséges a fazon, de nem szeretem a látásmódját. Nálam kb Tim Burton-nel van egy skatujában.
Terlis  
2010. aug. 20. 06:53 | válasz | #23
Te vagy tisztában a fogalommal, a kommersz az a mainstream, könnyen befogadhatót jelenti.

Szerintem Aronofsky azért jó, mert megtalálja az egyensúlyt. Van mondanivalója, de nem lesz művészieskedő. Jó hát nem harry pottereket meg szuperhősös filmeket gyárt sorozatban, de attól még sokaknak befogadhatóak a művei. Szvsz A rekviem egy álomért simán lehetne "kötelező" minden 17 évesnek, hogy tanuljon egy kicsit a világról. Hatásosabb, mint a "tanujjá' fiam, mer kukás leszel, baszod" nevelőszöveg. Meg valójában az nem is drogos film, hanem "függőségi".
2010. aug. 19. 20:46 | válasz | #22
Forrás nagyon favorit film! Requiemet is szerettem, de a Pankrátort még nem láttam, de beállt a sorba :) Aronofsky jól csinálja. Nolan más, nem nagyon értem a hasonlítási alapot..
2010. aug. 19. 19:12 | válasz | #21
A forrás és a Pankrátor is mesteri darabok, ezt a filmet is szívesen látjuk majd.:)
bippo  
2010. aug. 19. 15:38 | válasz | #20
Vagy én nem vagyok tisztában a kommersz fogalmával vagy te.
Én a mainstream, ponyva, közönségfilm halmazhoz sorolnám a fogalmat. Aronofsky meg pont nem ilyen.
2010. aug. 19. 14:41 | galéria | válasz | #19
Na mi van, hogyhogy nem említi senki a trailerben smároló két csajt??:O
2010. aug. 19. 14:29 | válasz | #18
wtf
2010. aug. 19. 12:45 | válasz | #17
a robotzsaru projektnek lőttek, nem lesz belőle semmi egyelőre.
Zocsi  
2010. aug. 19. 09:44 | válasz | #16
Aronofsky filjeire sok mindent lehet mondani, de hogy kommersz az kizárt.
bippo  
2010. aug. 18. 23:48 | válasz | #15
Okok, benéztem, félreértettem, mit akartál. bocsánat. Csak Etingernek szólt volna.
2010. aug. 18. 21:56 | válasz | #14
Nem nevezném meg nem értett művésznek. Inkább arról van szó, hogy míg Nolan közönségfilmeket addig Aronofsky inkább kommersz filmeket készít.
z99999  
2010. aug. 18. 19:06 | galéria | válasz | #13
Mila Kunis miatt várós
2010. aug. 18. 18:52 | válasz | #12
Ízlések és pofonok, Nolan számomra sokkal szórakoztatóbb. Bennem a meg nem értett művészet mindig negatív érzéseket kelt. Viszont a Robotzsarura, ha esetleg megcsinálná, érdekelne milyet alkot...
2010. aug. 18. 18:50 | válasz | #11
Jaja, én néztem el, csak rám tessék mutogatni, KillerBlue szólt nekem is ;)
2010. aug. 18. 18:31 | válasz | #10
Most mi van? Etinger írta , hogy most kimaradt a bevételekről szóló rész. Én meg csak rámutattam, hogy ott van. Nem értem mi volt ez a "Nem értem, mi a bajotok."
bippo  
2010. aug. 18. 17:41 | válasz | #9
Etinger, KillerBlue: Nem értem, mi a bajotok. Végre most először normálisan írta le. Dícséri a rendezőt, a filmjeit, Nolanhez hasonlítja, hogy a nézők és a kritika is elismeri, majd a legvégén kvázi zárójelesen megjegyzi, hogy az anyagi siker viszont elkerülte eddig. Teljesen korrekt.
2010. aug. 18. 17:27 | válasz | #8
"Persze Aronofsky csak minőség tekintetében hasonlítható össze Nolannel, hiszen filmjeit egyelőre az anyagi siker elkerülte"

Ott van az! Én szerintem ne hasonlítsuk össze a filmeket aszerint mennyi bevételt szedtek össze mert nem az alapján derül ki, hogy egy film jó e vagy sem.
2010. aug. 18. 16:54 | válasz | #7
Kétségtelen, hogy Aronofsky filmjei nem a pattanásos seggű 14-20 éves netbetyároknak készülnek. Így nem csoda a bukta. De ha valaki végre felnő, akkor nem kizárt, hogy talál bennük szépséget, akkor is, ha nem robbantanak kasszát a jegypénztáraknál. Nolan hozzá képest egy olcsó kutyaütő.
bmw  
2010. aug. 18. 16:14 | válasz | #6
Legjobb film 2010-ben??
Ne vicceljunk mar....
2010. aug. 18. 13:07 | válasz | #5
Azért a "megvetted"-et jól tetted, hogy idéző jelbe tetted! :) ;) De szépen csengett ez a mondat.. :D
2010. aug. 18. 13:05 | válasz | #4
Furcsállom azért, hogy Szekeres Viktor, aki majd' minden cikkbe a bevételekkel jön kihagyta, hogy Nolannel ellentétben Darren Aronofsky filmjei a kasszáknál szinte majdnem mindig nagy pofára esések...
winnie  
2010. aug. 18. 12:31 | válasz | #3
"el lehet adni egy ilyen ferditett cuccot."

el lehet adni? hol adták el a requiemet? oké, te láttad, neked eladták (hopp, máris nem hihetetlen, hogy eladták, hiszen te is "megvetted"), de megbukott, nem?
Koge  
2010. aug. 18. 12:25 | válasz | #2
A requiem az egyik legrosszabb drogos film amit eddig lattam, hihetetlen, hogy pusztan hatasvadaszattal, el lehet adni egy ilyen ferditett cuccot.
2010. aug. 18. 12:01 | válasz | #1
Várós főleg Portman kisasszony miatt mit megadnék ezért a nőért.:D