Megvan az amerikai Tetovált lány női főszereplője
2010. augusztus 16. 23:10, hétfő
Rátalált David Fincher saját Lisbeth Salanderjére, hiszen immáron hivatalos, hogy a népszerű svéd krimi, a Tetovált lány feldolgozásában, Rooney Mara fogja alakítani a tetovált hackert.

Hirdetés

A Sony Pictures Entertainment sajtóközleményben jelentette be, hogy véget ért a Tetovált lány című feldolgozásfilm női főszereplőjének keresése, és Rooney Mara lett a kiválasztott, aki három filmben Lisbeth Salander bőrébe bújhat. Maga a szerep az elmúlt évek egyik legkívánatosabb hollywoodi női filmes főszerepévé nőtte ki magát, s épp ezért a Sony és a remake-et rendező David Fincher is megpróbált biztosra menni, hisz kifejezetten intenzív meghallgatási folyamat végén dőlt el az öt végső jelölt közül a befutó személye.


Rooney Marát idehaza legutóbb a Rémálom az Elm utcában főszereplőjeként láthattuk, mely első nagyobb filmes alakítása volt, előtte inkább csak sorozatokban tűnhetett fel. Mara azonban idén nem csak Freddy-vel találkozott, hanem a Közösségi háló című filmben David Fincherrel is megismerkedett, így némi előnnyel indult a válogatáson, hiszen a rendező tisztában volt képességeivel. A Svédországban forgatandó amerikai Tetovált lány jelen állás szerint 2011. december 21-én kerül bemutatásra Amerikában. Mara mellett eddig Daniel Craig és Stellan Skarsgard részvétele biztos a filmben.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2010. aug. 17. 11:31 | válasz | #6
"ilyen Pelikán ügyirat műfaj..."

bazz, de rég gondoltam rá. tényleg, az is remek film volt. a könyv is ász. visszasírom a grisham-adaptációkat.
2010. aug. 17. 10:47 | válasz | #5
Na persze, ha valaki nem szereti annyira a krimit, akkor tök mindegy mennyire jó a film. Állítólag azért lett sikeres, mert jó volt a könyv, és ezért mentek el sokan rá. Azért átlag kriminél talán picit jobb, de tényleg nem egy nagyon kiemelkedő alkotás. Valamiért még is megcsinálják az újraverziót a jenkik.
opeca  
2010. aug. 17. 10:31 | válasz | #4
És mitől ennyire jó ez a "tetovált lány"? Mert én megnéztem és szerintem egy lószar...

Átlagos kirmi, ilyen Pelikán ügyirat műfaj...
Megint a hype
2010. aug. 17. 09:26 | válasz | #3
Te beszélsz? Nálunk olyan filmeket sorolnak be a leadhatatlan kategóriába, amiket ott vígan leadnak. A tetovált lányt is leadták. Az amrikai verzió, mivel Hollywoodról van szó, még durvább lesz. Az Amerika. Ott megtehetik. Itt nem.
2010. aug. 17. 08:58 | válasz | #2
Milyen lehet amerikai műprüdéria által megszűrt, PG13-as krimiben az a durva erőszakos jelenet, meg az arra adandó válasz? Lol.
2010. aug. 17. 08:20 | válasz | #1
Hát, asszem ez csak letöltős anyag lesz...