Jönnek a gondolatirányítású protézisek
2010. augusztus 19. 12:39, csütörtök
Egy új művégtagrendszer egyesít magában egy mesterséges kart és egy agy-gép interfészt, így a protézis közvetlenül gondolatirányítással használható.

Hirdetés

Ugyan eddig is léteztek gondolatirányítású művégtagok, azonban ezek parancsaikat nem közvetlenül az agytól, hanem a motorikus idegektől kapták. Egy amerikai kutatási konzorcium viszont egy olyan rendszert fejlesztett ki, amelyet valóban a mozgásvezérlésért felelős agykéreghez csatlakoztatnak. A protézis neve Modular Prosthetic Limb és a különlegessége abban rejlik, hogy képes visszafelé, az agykéreghez eljuttatni a protézist érő különböző hatásokkal kapcsolatos információkat. Így megtudható, hogy milyen nyomás, vibráció vagy más hatások érték a művégtagokat.

A konzorcium tagjai a bostoni John Hopkins Egyetem, a Pittsburghi, a Chicagói és az Utahi Egyetem, valamint a Kaliforniai Technológiai Intézet munkatársai. A programban részt vesz még a Blackrock Microsystems és a HDT Engineered Technologies cég is, s a kutatásokat a DARPA ügynökség 34,5 millió dollárral támogatja. "Elsősorban a nyaktól lefelé megbénult betegekre összpontosítunk, mivel ők profitálhatnak leginkább a fejlesztésünkből. A csupán az egyik karjukat elveszítőkkel ellentétben ugyanis ezek a páciensek teljesen rá vannak utalva mások segítségére" - nyilatkozta Michael McLoughlin, a projektet koordináló John Hopkins Egyetem kutatója.


A nemrég elkészült harmadik prototípus súlya már csupán 4,5 kilogramm és lehetővé teszi akár az egyes ujjak mozgatását is, valamint képessé teszi viselőjét akár 25 kilogramm felemelésére. McLoughlin szerint ez jóval több annál, mint amennyit más fejlesztők elértek. A szakemberek azonban nem elégednek meg ennyivel, szeretnének olyan beültethető interfészeket megalkotni, amelyek egy kábelen keresztül juttatják el a gondolati parancsokat a protézisnek, illetve összegyűjtenék a művégtagokat érő hatásokat. A motorikus és a szenzoroktól érkező jeleket két külön interfészen keresztül továbbítanák, mindegyik interfész 4x4 mm-es lesz és 100 miniatűr elektródát tartalmaz majd. Ez utóbbiak felelnek majd az agykéreggel való kapcsolattartásért.

"Az agykérget már meglehetősen jól feltérképeztük, pontosan tudjuk, hogy hol vannak a kezekhez és a kézmozgásokhoz, például a fogáshoz kapcsolódó agykéreg-területek" - közölte McLoughlin. A kutatók feladata elsősorban a megfelelő elektródák és a vezérlésért felelős algoritmusok kifejlesztése. Utóbbiak fordítják le az agy elektromos jeleit a protézis számára vezérlőjelekké. A kész rendszert várhatóan öt betegen tesztelik majd. A cél az, hogy az emberek megtanulják irányítani a különleges végtagjaikat és hogy egy idő után teljesen természetes legyen számukra a használatuk.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
JL666  
2010. aug. 24. 09:59 | válasz | #21
már csak egy olyan robot kell, aki saját magát fejleszteni is tudja és nem kell ember sem.
2010. aug. 23. 22:38 | válasz | #20
... és majd a szép új világban a DARPA hős robotzsarui elgőzösítik a gonosz terroristákat...
2010. aug. 22. 19:42 | válasz | #19
Bocsánat: Massive Dynamic
:D
2010. aug. 22. 19:37 | válasz | #18
Hiányolom a cégek közül a Massive Dinamic-ot.
2010. aug. 22. 19:35 | válasz | #17
-Vagy anyósénak:Kussolj!
Ahoy  
2010. aug. 22. 14:53 | válasz | #16
Nem működik. Mivel álmodás közben az agy lebénítja a testet egy vegyülettel, hogy ne éld meg az álmaidat (max tudatos forgolódás pl)

Ezért van az alvási paralízis nevű "betegség" ami már valószínület mindenkinél előfordult. Az agy felébreszti magát, de elfelejti kioldani a bénulást még egy ideig. Ilyenkor nem bírsz megmozdulni, kiabálni, semmit sem. (Erős szívrohamhoz hasonló élmény, hallucinációkkal)
Ahoy  
2010. aug. 22. 14:50 | válasz | #15
Komolyan kimegyek Japánba és ilyennel akarok foglalkozni. Ez lesz a jövő, lecseréljük a testrészeinket, majd a szerveinket is implantátumokra. Csak az agy marad. Szerintem 50 évvel kitolná az élettartamot. Agyat meg regenerálnánk őssejtekkel.

Ezért szavazok a Kétfarkú Kutyapártra. Örök élet + 20 év :D
2010. aug. 20. 15:51 | galéria | válasz | #13
és ez akkor is működik, ha valamit álmod az ember?:)
2010. aug. 20. 00:46 | válasz | #12
Nem tipikus, hogy valaki nyaktól lefele béna és még valamelyik végtagja is hiányozzon, de szerintem egy ilyen végtaggal nem sokat tudnak az ilyen embereken segíteni. Ennek ellenére nyilván sokat segíthet rajtuk egy ilyen interfész(az érékelés részleges visszaadásával), és a "sima" végtagsérülteknek is nagy előrelépés lehet egy ilyen eszköz.
endrev  
2010. aug. 19. 23:01 | válasz | #11
Jön... ;)
2010. aug. 19. 22:46 | válasz | #10
Aztán a végén eljön majd a "visszaklónozás" is..... annak lesz nyílván a legtöbb érteleme.
2010. aug. 19. 20:40 | válasz | #9
Én is azt hittem. :-)
xido  
2010. aug. 19. 20:17 | válasz | #8
Ja..cím alapján azt hittem a műfogak..:"Rágj,harapj"
2010. aug. 19. 19:55 | válasz | #7
és már most is kísérleteznek ilyenekkel és elég jól haladnak
HAL 5
meg itt az amcsi változat :D
2010. aug. 19. 19:52 | válasz | #6
Nekem meg az Én, a robot ugrott be, amikor Will Smith a robotkarjával védi ki a robot ütését. Ezért kell majd ilyen kar, hogy megvédhesd magad a robotoktól. :P
2010. aug. 19. 18:39 | válasz | #5
"mert nem hiszem, hogy aztán majd egy normális kézre szerelhető verziót is kitalálnak"

Pedig elképzelhető...
Andrex  
2010. aug. 19. 17:55 | válasz | #4
Inkább az a félelmetes, hogy már most is 25 kilót emelhet fel egy kézzel, annak ellenére, hogy a fejlesztés még azért eléggé az elején jár... még 10 év és 100 kilókat fognak felemelni a cyborg emberek? O.o Most komolyan, ezek alapján, egy olyan ember, akinek a keze-lába ilyen robotkéz, az jobb munkaerő lesz. Ergo végül mindenkinek robotkezeket kell majd használnia? Mert nem hiszem, hogy aztán majd egy normális kézre szerelhető verziót is kitalálnak, ami erősíti az izomzatot.
Ettől eltekintve... cool :D
2010. aug. 19. 17:23 | válasz | #3
Ja, aztán meg majd jön az, hogy a művégtag jobb lesz mint az igazi, és mind cyborgok leszünk. Tiszta Ghost in the Shell.
2010. aug. 19. 16:43 | válasz | #2
hamarosan igazi darth vederek rohangálnak köztünk
2010. aug. 19. 16:12 | galéria | válasz | #1
Uhh, ez kicsit sci-fis :D Akkor nemsokára jönnek a robotvégtagokkal rendelkező emberek? :D