A legújabb hírek szerint a Sony Ericsson a PlayStation konzolok nevét felhasználva dobná piacra saját fejlesztését, amely mobiltelefon mivolta ellenére a játékokra koncentrálna, mintegy mini-konzolként.
Hirdetés
Egy rajongói fantáziarajz
Az Engadget szellőztette meg elsőként a hírt, amelyben beszámoltak a gyártó terveiről. Ebből megtudhattuk, hogy meglehetősen kevés konkrét információ szivárgott ki a Sony Ericsson berkeiből, ezekből azonban már kirajzolódik, hogy nagyjából mire is készül a cég. Várhatóan az ősz folyamán vehetjük majd kezünkbe a játékos mobilt, amely az Android 3.0 operációs rendszer alatt futna.
A forrás szerint a készülék valahol a PSP Go, illetve a Samsung Captivate között helyezkedne el, mind külsőben, mind pedig a funkcionalitás terén. A telefon csúsztatható lappal érkezik, ezen azonban a szokásoktól eltérően nem a billentyűzet, hanem a játékokhoz használt vezérlők helyezkednek el - a jól ismert szabvány D-Pad kontroller, valamint egy hosszúcska touchpad a manuális irányításhoz. A megoldás továbbá 1 GHz körüli Snapdragon processzort, valamint 5 megapixeles kamerát kaphat, ezt pedig egy 4 hüvelyk körüli kijelző egészíti ki. Az biztosnak tűnik, hogy a telefon PlayStation név alatt jelenik meg, bár különbözni fog a Sony konzoljaitól, már csak az Android OS miatt is.
Amennyiben Sony Ericsson valóban piacra dobja a készüléket (állítólag erre már mérget vehetünk, és valószínűleg októberben kerülne sor erre), ez lesz az első játékos mobil a Nokia N-Gage óta, amely 2003-as megjelenését követően nem aratott nagy sikert, bár azért kialakította a maga fanatikus rajongói körét. Arról még nem esett szó, hogy a Sony mely játékokat mellékelné a készülékhez, bár a forrás arról ír, hogy elsősorban a PSX és PSP alkotásokat szeretnék elérhetővé tenni - az is elképzelhető persze, hogy vadonatúj címeket láthatunk majd a mobiltelefonon. Az egyes játékokat az Android Market rendszerén keresztül tölthetjük majd le, egyelőre ismeretlen árakon.
A Sony Ericsson kapcsán egyébként egy 2007-es szabadalmi beadvány óta vissza-visszatérő pletyka egy ilyen megoldás várható megjelenése. Most minden bizonnyal valóban sor kerül a debütálásra, innentől pedig nem lehet kérdés, hogy a Microsoft maga is hasonló lépést hajt végre, már csak azért is, mert a Windows Phone 7 kezeli az Xbox Live platformot.
Ez azért nem android a PSP-n csak egy használhatatlan shell aminek semmi értelme. Van ilyenből windowstól kezdve minden, de attól még nincs rajta az az oprendszer.
psp with android http://www.youtube.com/watch?v=TjFOSs5YKm4
És emulátorok is jól futnak android alatt más telókkal: http://www.destructoid.com/android-playstation-emulator-is-in-the-works-175550.phtml Playstation emulátor androidra
És : "I have the Nexus One and have the GBC and GBA emulator on it. I constantly love it for Zelda, Pokemon, and the Final Fantasy Ports. That said I don't think this would work well just do to control issues. The only thing I can see working are JRPGs, and that's probably pushing it. Any GBA games that requires a decent amount of use with L or R button becomes a bitch to play, having 2 of each probably won't be enjoyable to play at all. These emulators work best with NES and GB/GBC, just because anything more than D-pad plus A+B is too much to deal with on such a small screen and obvious lack of buttons on Android's powerhouse phones, the Nexus One and now the EVO."
Jó, de nincs rá komolyabb játék, a chaos theoryig még elment a splinter cell, de ez a conviction már egy olyan tömegjáték lett, amit nem is kilóra, hanem tonnára mérnek...
Fura hogy multkor lehurrogtak mert mondtam hogy a blue-ray miatt valsz a sony még tör borsot az apple orra alá. És már akkor is látszott hogy az androidot fogják támogatni. Úgynézki mégis igazam lessz. Andoid durván fog fejlődni ha mellé állnak a nagy cégek. Dell, sony, samsung, stb cégek nem kis cégek. Ezekkel lehet szórakozni, és 1-2 évig akár meg is lehet őket előzni, de ha valaki agresszív az viselje a következményeket.
Kíváncsi leszek, indul-e vizsgálat a Sony ellen, amiért egy meglévő terméküket felhasználva akarják elterjeszteni az újabbat. A Microsoft ellen ugye volt ilyen... (nem seggnyalás, csak igazságérzet) Persze ez valamennyire más helyzet, de azért egy vizsgálatot megér, nem?
A flipflop és a visszhang összehasonlítása:
flipflop: eszem-iszom-eszem-iszom-eszem-iszom-eszem-iszom
visszhang: eszem-iszom-iszom-iszom-iszom-iszom-iszom-iszom
Azért, hogy mit tud, az inkább múlik a 3D gyorsítója teljesítményén, meg az OS tudásán, nem? Gameloft csinált pár Androidos játékot, ami simán ütik a PSP-re írt FPS-ek grafikai szintjét. Persze az nincs oda írva, hogy 1GHz-es ARM proci kell hozzá, meg lehetőleg brutál OGL gyorsító :) Azért egy Samu Cortex A8 1GHz prociba elég jó OGL gyorsító van beépítve például. A Sony PSP telefonba, már ha lesz, viszont valószínűleg külön dedikált, sokkal erősebb GPU lesz rakva.
De az IPHone sem az igazi sok szempontból elég megnézni ezt fifa10 iphone vs fifa10 psp az iphoneos mintha csak a dses feljavítása lenne (bár dst egész más miatt vesznek a népek pl emiatt).
Amúgy én is csak harmadikra tudtam kibogarászni, mit is akar. Szerintem mire kijön, nem sok esélye lesz. Egy lesz a sok Androidos mobil között. Annyi előnye lehet, hogy a Sony nyomni fogja, hogy csináljanak rá játékot.
1-2 évvel ezelött ez egy nagyon faxa ötlett lett volna. Csakhogy ma már tonnaszám lehet jó kis telókat venni, amiken nagyon profi kis játékok futnak, mert olyan teljesítményük van, mint egy pár éves asztali PC-nek.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))