Mozgalom indult a Google Wave megmentésére
2010. augusztus 12. 16:19, csütörtök
A felhasználók egy része mindenképpen meg akarja menteni a cég nemrég halálra ítélt szolgáltatását. A vállalat cégfelvásárlásokkal vigasztalódik.

Hirdetés

Az augusztus 4-i hivatalos bejelentés alapján a Google Wave csak az év végéig működik, aztán leállítják. Az internetezők egy része viszont nem hajlandó beletörődni ebbe és Save Google Wave névvel mozgalmat indított a szolgáltatás megmentésére. Az oldalt eddig több mint 26 000-en keresték fel és többen érveltek a projekt folytatása mellett, míg a Twitteren több mint 1300-an támogatták a kezdeményezést.

"A Google Wave-t használom a világ számos részén élő, dolgozó kollégáimmal való együttműködésre. A szolgáltatást meg kell menteni, annyira briliáns eszköz" - érvelt például egy fizikus. Egy másik felhasználó azt írta, hogy a Google Wave számára egy felbecsülhetetlen munkaeszköz, amelyet mindennap használ különböző projektek ellenőrzésére és a másokkal való valós idejű közös munkavégzésre. Mivel a Google Wave rendszere főleg nyílt forráskódú szoftverekből áll, így elvileg van lehetőség a program megmentésére.

Eközben úgy tűnik, hogy az amerikai cég már előre tekint és nem foglalkozik a szolgáltatással. Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója ugyanis a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek elmondta, hogy egyre több céget vásárolnak fel, szinte minden második hétre jutott egy üzletkötés. Csak az idén eddig 18 vállalatot szereztek meg, a legutóbbi a Slide szociális játékszolgáltató volt, előtte pedig a Zyngával kötöttek együttműködési szerződést.

A vállalat a tavalyi esztendő hasonló időszakában viszont csak 5 céget vásárolt meg. Ebben meghatározó szerepe volt a gazdasági világválságnak, de annak lecsengésével ismét gőzerővel folytatódtak a felvásárlások és a jövőben is ezt a tempót akarják tartani. A leendő befektetési területek a mobil- és a reklámpiac, valamint a szociális hálózatok lehetnek, míg a befektetett összegek elérhetik a több 10 milliárd dollárt is. Schmidt leszögezte, hogy még a szigorodó versenyhivatali vizsgálatok sem fogják őket eltántorítani ezektől az üzletektől.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Piel  
2010. aug. 17. 21:12 | válasz | #25
Mindkettő igaz!
Mardel  
2010. aug. 16. 22:35 | galéria | válasz | #24
A plázákba járunk, multiknál vásárolunk, amik megközelítőleg úgy rendezik el a portékájukat, hogy minden üzletében ugyanott leld meg azt az árút amit minden héten/hónapban megveszel.

Hát ez pont nem így van. Mindig mindent átrendeznek pont azért hogy több időbe teljen megtalálni amit keresel. Mindezt azért hogy közben válogass a többi termék közül és mást is megismerj.
2010. aug. 16. 16:14 | válasz | #23
Pedig igen hasznos, csak tény hogy nem a legegyszerűbb. Szeritnem rohadt jó volt a wave csak gyermek betegségekkel küzködött illetve nem volt annyira szájbarágós mint a többi hasonló cucc. Az emberek pedig lusták és hülyék, ha valamit elsőre nem értenek meg akkor hajlamosak leszarni a továbbiakban. MEg ugye nem voltak fent azonnal kedvenc ismerőseik és eléggé béta állapotban volt amikor a legtöbb ember ránézett és eldöntötte hogy ez szar.
tntmax  
2010. aug. 16. 08:46 | válasz | #22
Kipróbáltam "anno" ezt a google wavet és egyáltalán nem tetszett, kaotikus az egész. Értem én hogy az égvilágon _mindennek a googlesítása_ a cél, köszönöm, én nem kérek belőle.
Piel  
2010. aug. 15. 20:54 | válasz | #21
Igaz nem vagyok regisztrált felhasználó, de miért hihetetlen, hogy van olyan akinek ez bejön? Az ember a megszokások híve. Ezt már kimutatták. A plázákba járunk, multiknál vásárolunk, amik megközelítőleg úgy rendezik el a portékájukat, hogy minden üzletében ugyanott leld meg azt az árút amit minden héten/hónapban megveszel. Az emberek jobban szeretik a már bevált dolgaikat és ritkán cserélik le egy ismeretlenért, még ha jobb is. Én például a régi jól bevált mobilomat is nehezen teszem le. Van ez így másnál is.
Piel  
2010. aug. 15. 20:39 | válasz | #20
Hogy is indult a Linux annak idején? Hol volt, hol nem volt..., volt egy iskolás akinek nem volt pénze operációs rendszerre... A rendszer megírása és ismertté válása után jöttek azok a dolgok amiket említettél... Nem mondtam, hogy egy ember kaparja össze az egészet... Közösséget említettem... Gondoltam, hogy a célközösség(akiket érdekel a fejlesztés) kitermeli magából azokat az embereket akik mindig tesznek hozzá, és nem elvesznek...
2010. aug. 15. 15:11 | válasz | #19
Te se láttál még belülről ingyenesen fejlesztett OpenSource forrást. Amelyik mögött nem áll multi, az általában egy rakás trágya, igazi gány-technic. A linux azért használható, mert a lényeges részeit olyan (multinacionális cégek által szponzorált) profik fejlesztették, akik többet kerestek mint te meg én együttvéve 10x. Attól hogy egy termék OpenSource, ha használható, akkor valószínűleg nagyon sokat fizetett azért valaki, hogy meg legyen írva. Ha a wave nem érdekli egyik multit se - ami esélyes, ha már a google-t se érdekli - hiába lesz OS, mert nem lesz pénz normális fejlesztőket alkalmazni. Donate gombból nem fog összejönni egy normális programozó fizetése se (valójában az üzemeltetési költségek se). Vér István végzős GDF hallgató meg attól még nem fogja tudni a hátán vinni a projectet, mert lelkes OS hívő.
2010. aug. 15. 15:03 | válasz | #18
Válságban az az "elvárt" viselkedési forma egy cégtől, hogy telefossa a gatyáját, és elbocsátja a dolgozói egy részét, meg költségeket vág, stb. Ez teljesen független attól, hogy mennyi a készpénzállomány, milyen nyereséges, és hogy milyen szinten szarja le hogy pár amcsi bank kaszinózott a befektetők pénzével. Ha nem ezt csinálja amit a piac elvár, akkor esik a részvényárfolyam, felfüggesztik a tőzsdén, meg hasonló szankciókat hajtanak végre a pénz felkent papjai, vagyis a brókerek.
A pénz és a reál gazdaságnak köze nincs egymáshoz. Ha valaki belép a pénzvilágba azzal hogy tőzsdére megy, onnan kezdve elsősorban nem termelő, hanem tőzsdei (más szóval szarkeverő) cég lesz.
Piel  
2010. aug. 15. 15:03 | válasz | #17
Be kell dobni a gyeplőt a lovak közé! Oda kell adni egy hozzáértő nonprofit cégnek, aztán a hozzáértők majd fejlesztgetik az igényeknek megfelelően. Lehet, hogy nem fogja mindenki használni, de egy célközösséget elérhet, akiknek épp erre van szüksége. Lásd: Linux életben maradása. Van olcsó ingyenes, van célorientált fizetős, és vannak akik boldogan használják.
Sir Ny  
2010. aug. 15. 12:24 | válasz | #16
" A vállalat a tavalyi esztendő hasonló időszakában viszont csak 5 céget vásárolt meg. Ebben meghatározó szerepe volt a gazdasági világválságnak, de annak lecsengésével ismét gőzerővel folytatódtak a felvásárlások és a jövőben is ezt a tempót akarják tartani."

Ez csak nekem tűnik furcsának? A válságban épp, hogy olcsóbban meg lehet venni a cégeket, és a gugli tőkéje nem hiszem, hogy sokat nőtt volna a válságtól máig.
2010. aug. 15. 10:37 | válasz | #15
Csak 26 000 ember?! Az lópikula. Még itthon is minimum 200 000 aláírás kell egy szaros népszavazáshoz is. A Google-nak több az alkalmazottja, mint ez a 26 000 fő. Most mégis mit akarnak? Ennyien megváltani a világot? Tesség: ott vannak az alternatívák, amit alul belinkeltek, lehet azokat használni.

Egyébként én tartom a kapcsolatot hotmailes, yahoos, freemailes emberkékkel is, akik nem fognak csak azért egy Google accot csinálni, hogy velem hullámozzanak. Akkor meg mi van?
Tetsuo  
2010. aug. 14. 16:20 | válasz | #14
Ez aztan tenyleg qrva fontos! :D
2010. aug. 14. 11:53 | válasz | #13
Azt mondod ezért vannak csak online barátaim?
1ébként beszédben a hibás/nehezen érthető megfogalmazást gyorsan kijavítom ill. a gesztikuláció is segít.
De pl. van h vmit reagálnék, aztán rájövök, h akkor fölösleges flém menne, amit beszédben röviden le lehetne zárni, nem úgy mint írással. Ekkor a gépnél kitörlöm és mást válaszolok inkább.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. aug. 13. 17:31 | válasz | #12
Élő beszédben is nyilván így teszel.
TreDoR  
2010. aug. 13. 15:05 | válasz | #11
Valami ilyesmire gondolsz?

A jó k*rva
<backspace>
Legyen szép napod!

2010. aug. 13. 14:44 | válasz | #10
Nem tom mennyire lenne építőjellegű, ha mások látnák, ahogyan először elküldöm őket a francba, aztán vmi teljesen mást gépelek be a helyére.
opeca  
2010. aug. 13. 09:59 | válasz | #9
Arra jó, hogy a társaid lássák, hogy online hogy üted be a szöveget
fapapi  
2010. aug. 13. 09:48 | válasz | #8
Talán ha magyar lenne a kezelőfelület, akkor többen is rácuppannak!
Személy szerint fogalmam sincs mire használjam, ha tudnám, hogy egyáltalán mire való lehet, hogy akarnám használni!
MsUser  
2010. aug. 13. 08:40 | válasz | #7
Google WC papír, google sajt, google ország :)
A JÖVŐ!
2010. aug. 13. 08:36 | válasz | #6
Mardel által linkeltek közül első ránézésre is csak a Shareflow az ami Wave funkciókat céloz meg, de elég hamar fizetős, bár épp a fájlmegosztás nem kell. Meg aztán nem akarok egy startupba beköltözni, aminek ki tudja mennyire lesz erőforrása a megfelelő működtetéshez.
Amúgy meg, igen, kérem vissza a Wave-t!
A G Appsban kicsit máshogy vannak a dolgok, de gondolom a megszűnés arra is vonatkozik, pedig jó lenne, ha nem, mert mi azt használtuk.
2010. aug. 13. 08:21 | válasz | #5
Az lehet, hogy ezek kiváltják a Wave-t, de nem hiszem, hogy kompatibilisek lennének egymással. Manapság az a legnagyobb kincs, ha minél több szolgáltatást tudsz együtt használni, kompromisszumok nélkül. Szerintem van létjogosultsága a Wave-nek.
Mardel  
2010. aug. 12. 21:50 | galéria | válasz | #4
1

2
2010. aug. 12. 20:33 | válasz | #3
Mardel  
2010. aug. 12. 19:52 | galéria | válasz | #2
Csak az a vicces hogy bőven van olyan ami kiváltja a google wavet.
2010. aug. 12. 19:11 | válasz | #1
Díjazom az ötletet, bár értelmét nem látom.
A Wave az egyik, ha nem a legjobb Google fejlesztés.