Végéhez közeledik a BP szivárgással folytatott küzdelme
2010. augusztus 6. 11:04, péntek
A BP befejezte a cement bepumpálását az április 20-án megsérült, immár nehéziszappal eltömített olajkútjának tetejére, ezzel lezárulni látszik a Mexikói-öbölben zajló környezetszennyezés megfékezését célzó több hónapja tartó munka.

Hirdetés

Az amerikai kormány jelentése szerint a példátlan mennyiségű kiáramlott olaj nagy része már el is tűnt a területről, a fennmaradt mennyiség, ami még így is többszöröse az 1989-es Exxon Valdez tankhajó szerencsétlenségéből származónak, ugyancsak gyorsan bomlik.

A "statikus lezárás" részeként bevetett eljárás egy nappal azután zajlott le, hogy bejelentették, a kiáramlott olaj közel háromnegyedét lebontották a természet erői, illetve a különböző vegyi eljárások, 800.000 hordót pedig az olajtársaság gyűjtött be. Az olaj szivárgását július 15-én sikerült megállítani, amihez hozzájárult egy, az eredetitől 30 méterre fúrt mentesítő kút is, ami alulról zárja el iszappal a sérült területet.

Egy kormányzati jelentés szerint a kiáramlott olajnak csupán az egynegyede maradt, ami "gyorsan bomlik", az azonban jelenleg még megjósolhatatlan, hogy a katasztrófának milyen hosszú távú környezeti hatásai lesznek. A 87 nap során az öböl vizébe jutott megközelítőleg 4,9 millió hordónyi nyersolaj 17 százalékát gyűjtötték be, 5 százalékot elégettek, 3 százalékát a vízfelszínről szivattyúzták fel, 25 százalékot elpárologtattak, míg 24 százalék természetes úton és vegyszerek alkalmazásával bomlott le. A Nemzeti Óceán- és Légkörügyi Hivatal (NOAA) saját és független tudósok bevonásával készült jelentése szerint további tisztítási munkálatokra van szükség, az olaj körülbelül 26 százaléka még jelen van a térségben, ez több mint jelentős, a közel 200 millió liter majdnem ötszöröse az 1989-es Exxon Valdez szivárgásból származó mennyiségnek.

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke szerdai közleményében mindenesetre elégedettségét fejezte ki az öbölben zajló műveletek közelgő befejezését illetően. "Helyreállítási erőfeszítéseink azonban tovább folytatódnak, vissza kell fordítanunk a bekövetkezett károkat" - tette hozzá.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. aug. 09. 18:48 | válasz | #18
Jó lesz az napi 85millió hordónak is...
kwili  
2010. aug. 09. 10:05 | válasz | #17
micsoda kamuszöveg hogy lebomlott a nagyrésze... kb úgy csinálnak mint a ruszkik Chernobil után, hogy ugyan nincs itt semmi baj és ami van azis megszűnik magától... közben meg hazavágták a Mexikói-Öböl tengerpartját 50évre. gratt.
2010. aug. 08. 13:28 | válasz | #16
"az azonban jelenleg még megjósolhatatlan, hogy a katasztrófának milyen hosszú távú környezeti hatásai lesznek"

Nos én utána néztem és hát sok partszakaszon katasztrófa helyzet van már most és felfoghatatlan környezeti károk, kb mint amikor a szovjet unió elakarta tusolni Csernobilt ugyan ott tartunk. Kíváncsi vagyok mikor fogják azt mondani hogy "....döglik a bolygónk bár csak tudtuk volna..."
tntmax  
2010. aug. 08. 01:03 | válasz | #15
Kivonják a vízbűl a zolajat.
2010. aug. 07. 21:55 | galéria | válasz | #14
Igen képzeld. Ha nem túl vastag az olajréreg, akkor lebontják egyes organizmusok. Ugyanis a kőolaj az szerves anyag. Jóreggelt...
2010. aug. 07. 14:04 | válasz | #13
És ugyan ki készítette azokat a jelentéseket? Kik voltak a megbízók? Ezerszáz, hogy "függetlenek" :))):
stukov  
2010. aug. 07. 14:01 | válasz | #12
Ez a kb 5millió hordó olaj a világ teljes EGY (!!!) napi felhasználása.
2010. aug. 07. 12:53 | válasz | #11
Aha, "lebontotta" a természet... Hát a jó kurva anyjukat... Nagy barom, aki ezt elhiszi... Fulladna bele az olajába ez a hataloméhes, nagyképű, hazudozó nemzet... Mind1, még néhány évtized, és úgyis elfogy az olaj... Csak addigra már késő lesz a Földnek...
Tetsuo  
2010. aug. 06. 22:34 | válasz | #10
Melyik poszt? A #4-es v a #6-os?
Pares  
2010. aug. 06. 19:13 | válasz | #9
"Végéhez közeledik a BP szivárgással folytatott küzdelme"

Ja, mert elfogyott az olaj...

2010. aug. 06. 19:02 | válasz | #8
Hát ha ennyivel megúsznék egy ilyen balhét, én is elégedett lennék.

Amúgy képzeljétek el mekkora hal a BP, ha ennyi pénzkiadás után is működőképes vállalat...
2010. aug. 06. 18:54 | válasz | #7
inkább eszjÚví
2010. aug. 06. 18:36 | galéria | válasz | #6
Attól, hogy olaj ellenes hangulat van, attól olaj kell. Mellesleg ez a poszt csak azt mutatja, hogy egyes "környezetvédők" mennyire ostobák...
2010. aug. 06. 16:30 | galéria | válasz | #5
Obama mitől elégedett?
duke  
2010. aug. 06. 15:05 | válasz | #4
Kikene baszni veluk, tonkre kene tenni a lezarast, hogy meg nagyobb legyen a botrany, es az olaj ellenes hangulat.
T0nk  
2010. aug. 06. 13:21 | válasz | #3
Mennyivel jobb lett volna ezt mint elkipufogni tízhengeres háromtonnás környezetkímélő eszjóvíkkel. Gonoszrossz olajcég, kiöntötte, és elmaradt a fun.
2010. aug. 06. 12:13 | válasz | #2
kicsit sok lesz az a "megközelítőleg 4,9 milliárd hordónyi" nyersolaj...
Lmntal  
2010. aug. 06. 11:29 | válasz | #1
bla..bla..bla.!!