Készül a Torchlight 2
2010. augusztus 4. 23:16, szerda
A Torchlight című akció-RPG a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Az egykori Blizzardos fejlesztőket tömörítő csapat, a Runic remek munkát végzett és a program szép sikereket ért el.

Hirdetés

Idén már egyszer felröppent a pletyka egy MMO-ról, ám ma a fejlesztők hivatalosan is bejelentették a Torchlight 2-t és rögtön hozzátették, hogy az online piacra szánt epizód fejlesztését szüneteltetik. De nézzük mit tudhatunk a második részről. A Torchlight 2 legnagyobb ihletőjének a World of WarCraftot tekinti. A Runic szerint az akció-RPG is támogatja majd a különböző modokat, a különböző felhasználói felületeket, de újdonság lesz a random-generált dungeonok és a háziállatok jelenléte is.



A Torchlight 2-ben lesz lehetőség ko-op játékra is, mely újabb jó pont a készítőknek. A Blizzard elmondása szerint a Diablo 3 leghamarabb 2011 közepén jelenhet meg, a Runic játéka viszont jövő év tavaszán lát napvilágot és így biztosan kellemes kikapcsolódást nyújt majd a legvérmesebb RPG-rajongóknak is kedvencük megjelenéséig.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. aug. 07. 08:57 | válasz | #4
jó poén volt ez a torchlight,maximum egy pár napig,iszonyatosan unalmas/lineáris játékmenet,repetitív küldetések :S de legalább ingyen volt
2010. aug. 05. 22:57 | válasz | #3
Lehetett, csak akkor még Diablo-nak hívták, de az a név sajnos a Blizzard-nál maradt
gneoka  
2010. aug. 05. 12:27 | válasz | #2
coopban nem lehetett nyomni az elsőt? emlékeim szerint igen
2010. aug. 05. 09:28 | válasz | #1
"de újdonság lesz a random-generált dungeonok és a háziállatok jelenléte is."
Nem lesz az. Mindkettő már szerepelt az első részben is.