Annyi az új Robotzsaru-filmnek
2010. július 30. 23:39, péntek
Hiába tervezték modernizálni az 1987-es Robotzsarut, kreatív és anyagi problémák miatt egy ideig biztosan nem lesz semmi a projektből, a gyártó stúdió lefújta a film előkészítési munkálatait.

A The Financial Times és a Moviehole információi szerint a Robotzsaru (RoboCop) tervezett feldolgozásának munkálatait leállították, a projektből (egyelőre) nem lesz semmi. Mint az ismeretes, egy ideig Darren Aronofsky volt a tervezett film rendezőjelöltje, azonban ő kiszállt a projektből, többek között azért, mert másképp képzelte el vizuálisan a filmet, mint a készítők. A szkripten Aronofsky mellett még David Self is dolgozott.


Az eredeti Robotzsarut 1987-ben mutatták be, és a jelenleg a Dexter című sorozatban szereplő Peter Weller főszereplésével készült, Paul Verhoeven rendezte akciófilm Amerikában 53 millió dollárt termelt. Az 1990-es folytatás is hasonló eredménnyel, 45,5 millió dollárral zárt. A franchise az 1993-ban bemutatott harmadik epizód 10 milliós bukásával zárult le, hogy később tévésorozat formájában még feléledjen egy kis időre.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
zseko  
2010. okt. 01. 21:18 | válasz | #10
winnie: Vagy lehetne egy jól elcseszettet csinálni, amire a mostani filmkínálatot tekintve nagy esély lenne. Jól van ez így, ne csesszék el.

atvi-val és Zombee-val értek egyet, ez a film úgy jó ahogy volt. A mostani CGI dömpinggel a filmek elvesztették azt amiért érdemes volt nézni őket. Volt anno egy ázsiai film, Robotpárbaj néven ment, az is igaz hogy megmosolyogtató néhol, de megvan a hangulata, nem úgy mint a mostani 'mindent a látványért' filmeknek.
bmw  
2010. aug. 03. 18:13 | válasz | #9
Jo film volt ez.
Csak azert neznem meg ha lenne uj mert most jobbak lehetnenek a latvany dolgok...
2010. júl. 31. 15:20 | válasz | #8
igy van, a Terminator zeneje. pontosabban : Brad Fiedel - Main Title
Zombee  
2010. júl. 31. 13:59 | válasz | #7
Egy tonna CGI-vel, 3D-ben? Épp ezért volt szimpatikus a projekt, mert a rendező nem akarta egyiket sem. Még mindig sokkal jobb a hagyományos modellezés és a stop motion, mint a CGI. Amúgy az eredeti is kellően sötét, borús film volt, az új meg se közelítené, akkor meg kizárólag anyagi okok miatt lehetne értelme, hozzá nem tenne semmit jó eséllyel magához a franchise-hoz.
gabeei  
2010. júl. 31. 13:47 | válasz | #6
Nem a T2 zenéje megy alatta?
atvi  
2010. júl. 31. 11:13 | válasz | #5
Bár szívesen megnéznék egy CGI ED209-et lehet, hogy jobb ha nem nyúlnak hozzá ehhez a filmhez. Én személy szerint attól tartok, hogy a bevétel növelése miatt a PG13-as korhatárra hajtanának.
PheCho  
2010. júl. 31. 09:50 | válasz | #4
Nagyon jó film volt a maga nyomasztó koszos aurájával. Bár az is igaz, hogy a Robotzsaru "tehetetlensége" az akkori elképzelt technológiai szint miatt adott egy jó adag feszültséget a filmnek. Nem tudom ha újrakezdenék akkor milyen lenne. Fura lenne egy csilli-villi, könnyed, gyors mozgású robotzsaru.
winnie  
2010. júl. 31. 09:28 | válasz | #3
kár érte, ja. ez az a film, amiből lehetne egy sokkal jobbat, sokkal sötétebbet készíteni. de a maiak így sosem tudják meg, hogy mekkora a potenciál a karakterben.
bippo  
2010. júl. 31. 07:44 | válasz | #2
Én annyira nem örülök neki, szívesen néztem volna egy jó kis Robotzsaru filmet.

Viszont így legalább megtudtam, hogy játszani fog a Dexterben. Ez viszont jó hír.
pixx  
2010. júl. 31. 03:45 | válasz | #1
Ez jó hír...