Mégsem lesz világpremier itthon a Machete
2010. július 29. 22:00, Csütörtök
A Budapest Film úgy döntött, hogy a Machete nem lesz idehaza világpremier, csak november végén kerül a mozikba. Ezzel párhuzamos a Fűrész 7 premierje is csúszott egy hetet, köszönhetően az amerikai csúszásnak.

Hirdetés

Valamivel több mint három napig tartott a csoda, hiszen egy ideig valóban azt hihettük, hogy Robert Rodriguez várva várt új filmje, Machete, idehaza is az amerikai premierrel egy időben kerül bemutatásra a mozikban. Azonban a Budapest Film mai közlése szerint az eredetileg szeptember másodikára tervezett bemutatót november 25-re halasztották.


A cég tájékoztatása szerint a premier elhalasztása forgalmazási stratégiai döntés volt, a Budapest Film vezetősége úgy gondolta, hogy a november jobb időszak a filmnek, akkor nagyobb eséllyel tesz szert több bevételre. A Machete több nyugat-európai országban kerül novemberben mozikba, de például Románia jelen állás szerint ugyancsak világpremiert tervez a filmből.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés




Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. aug. 01. 16:17 | válasz erre | #21
Az ilyen filmeket az elmúlt évtizedekben is általában 3 évszakban, illetve bizonyos évszakok bizonyos tájékán szokták bemutatni kint az USA-ban is.Egész pontosan tavasszal, nyár elején, illetve nyár végén-ősz elején.Ezt pedig az alábbiak szerint kell érteni:májusban, júnisban (júnis elején-első felében), augusztusban, leginkább augusztus második felében-végén, illetve szeptember első felében, de leginkább akkor már elején.
Másként bukták szoktak lenni az akciófilmek.Így nem is értem, hogy ez hogy lehetséges?A gyártó stúdió, az amcsi és nemzetközi forgalmazók tényleg csak egy nagyon minimális bevételre akartnak szert tenni?Azaz lószarra?Ezt nem tudom egyszerűen épp ésszel felfogni!Nem is lehet!
Mondjuk amúgy sem valószínű, hogy valami nagy bevételük lenne ebből a filmből, de így tuti, hogy légyszarnyit sem keresnek!
Akkor már tolják el a bemutatót jövő tavaszra!
Vagy ami megoldás lehetett volna: a Ragadozók előtt kellett volna bemutatni pár héttel, előkészítendő annak is a reklámját mármint ezt úgy értem, hogy a két filmét össze is kapcsolhatták volna, persze nem teljesen, nehogy a Ragadozók is bukjanak még jobban.
Vagy ami megoldás ami még esetleg működne: csinálják már meg végre a Sin City folytatásait, és a második rész beharangozására használnák fel a Matchetét.
De nem...eszük semmi...hülye kapitalisták!:D
2010. júl. 30. 23:31 | válasz erre | #20
Azért ez dúrva ennyi késést.Igenes legyen már megközelítő időben a filmek a mozikban. Elég megnéznem amagam statját..épp elővettem 1 régi füzetem és beleírtam 1995-ben 54 film moziban!!!Pedig akkor már volt videóm is,rengeteg kazival,de ami időben jött érdekelt irány a mozi.Szinte mindent megnéztem..és ah megnézem idei év termését..3filmen voltam. És kb még ennyi van betervezve..ez volt az egyik. De ekkora csúszással..lehet már fogom látni addig más formában. Mivel ha nézhető minőség fent a neten,a "kis" házimozimmal azért élvezhetően tudom megtekinteni.
Nem az,hogy az ember nem bír várni napokat akár még max 1 hónapot is..de azért 2010-et írunk..digitális korszak..egyebek.
Ennyit a forgalmazókról..:-(
2010. júl. 30. 21:55 | válasz erre | #19
ennyi világpremier? Aha aha... 10-20 éve szerintem érthető, miért nem volt világpremier egy-egy mozifilm...Ha mai világban ti 3-4 hónap késést normálisnak véltek ( még Izlandon is előbb látják pl. a Predators-t), akkor egészségetekre.

A szar szinkronról nem is beszélve. Na az milyen volt 20 éve?
És akkor még a Moziünnep is elmarad?
Igazatok van: tényleg semmi gáz.

2010. júl. 30. 20:58 | válasz erre | #18
Nembaj! Majd akkor letöltjük! Jó stratégia ám ez faszfejkéim, most aztán feleannyi pénzt sem fogtok kapni...
flimo  
2010. júl. 30. 20:09 | válasz erre | #17
10 éve nem spoilereztek halálra az interneten a külföldi kritikák és azok a magyarok, akik letöltve már rég látták. Egy premierfilmhez az is hozzátartozik, hogy ha kifejted róla a véleményed bárhol egy fórumban, akkor nem legyintenek elnézően, hogy ezt már mindenki látta két hónapja, mert csak te voltál olyan barom, hogy megvárd a mozis bemutatót.
flimo  
2010. júl. 30. 20:07 | válasz erre | #16
Ezek közül az engem érdeklő filmek száma: 0.
flimo  
2010. júl. 30. 20:06 | válasz erre | #15
Én egyáltalán nem akciófilmként tekintek rá..

Amúgy se hiszem, hogy odakint megnézik a magyar adatokat, nem hogy aszerint döntsenek. Ez a magyar forgalmazónak szól.
flimo  
2010. júl. 30. 20:05 | válasz erre | #14
A "logikádat" követve az apple-termékek megjelenésekor napokkal korábban sorban állók se rajongók, hisz azok otthon várnak türelmesen. Baromság. Arról nem is beszélve, hogy 2-3 hónapos csúszásnál akarva-akaratlan is belefutsz külföldi kritikákba, spoilerekbe.
2010. júl. 30. 15:56 | válasz erre | #13
akkor ezt is gépen nézzük sajnos
clx457  
2010. júl. 30. 13:15 | válasz erre | #12
Persze hogy rinyál a nép,mert aki ebbe a generációba nő fel,annak az a pár hónap is késének számít.Régen persze más volt.De azóta eltelt jó pár év:)
Felgyorsult a világ és ennyi!
2010. júl. 30. 12:02 | válasz erre | #11
Jogos. A Cápa c. film például éppen tíz évvel késett az amerikai premierhez képest a magyar mozikban. Most meg alig 3 hónap késés miatt rinyál a nép.
winnie  
2010. júl. 30. 10:16 | válasz erre | #10
"egyre gázabb a magyar mozizás."

na, ezt most nem értem. azt értem, hogy durrognak az emberek, de hogy gázabb lesz??? éltél 20 éve? 10 éve? 5 éve? 2 éve? mert akkor tudhatnád, hogy inkább egyre JOBB lesz a mozizás, nem? soha nem volt annyi világpremier, mint manapság. ráadásul egy machete régebben sosem kerülhetett volna mozikba. (amiben rosszabb lett a magyar mozizás, hogy a kisebb filmek idén tavasszal elszenvedtek egy nagy csökkenést, de ez nem hiszem, hogy az átlag mozizót érintené.)
2010. júl. 30. 09:30 | válasz erre | #9
Én mindenképpen moziban fogom megnézni, akárcsak az Expendables-t. Az ilyen akció-orgiákat vétek nem nagy vásznon és megfelelő hangminőséggel nézni.

Addig meg csak kihúzom valahogy: Salt, Predators, Centurion, Resident Evil 4, Les aventures extraordinaires d´Adèle Blanc-Sec

...csak a teljesség igénye nélkül...
2010. júl. 30. 08:50 | válasz erre | #8
Nem vagyok meglepődve...egyre gázabb a magyar mozizás.
2010. júl. 30. 02:09 | válasz erre | #7
Érdekes reakció ez is. Az akciófilmnek eleve nincs túl nagy sikere Magyarországon, de úgy egyáltalán a világon. Itt a fórumokban mindig megtalálják egymást a rajongók, de ha a többség inkább letölti és nem támogatja a műfajt legalább egy mozijeggyel, akkor hiába töltötték le tömegek, a bevételből az fog látszani, hogy nincs igény az ilyen filmekre. Amire pedig nincs igény, azt már akkor be sem fogják hozni Magyarországra moziba, vagy ami még jobb, nem is forgatnak többé ilyen filmet. Aztán majd marad a Twilight és társai.
2010. júl. 30. 02:05 | válasz erre | #6
Most meg sír egy csomó ember szája, hogy nem lesz világpremier, mert már ki tudja mióta várják a filmet, de nem bírnak még várni pár rövid hónapocskát. Nem is rajongó az ilyen. Úgy vagyok vele, mint winnie, inkább megnézek valami mást, a moziban is mindig van új, meg a polcon is bontatlan bőven.
winnie  
2010. júl. 30. 00:33 | válasz erre | #5
"Aztán persze majd sír a szájuk, hogy a torrentezők miatt nem mennek az emberek moziba.."

ezt valamiért mindig beírja valaki. megsúgom: nem sír. miért sírna? csak a torrentezők akarják, hogy sírjon.
flimo  
2010. júl. 30. 00:27 | válasz erre | #4
Most lett elegem a magyar moziból. Az ótvaros szarokat persze be tudják hozni premier idején. Csatlakozom, én is inkább letöltöm, pedig eddig Rodriguez és Tarantino filmjeit mindig moziban néztem. Aztán persze majd sír a szájuk, hogy a torrentezők miatt nem mennek az emberek moziba..konzerv filmeket nézni. Legutóbb a Serenity-vel basztak fel, nem is mentem egy évig mozi közelébe se.
winnie  
2010. júl. 29. 23:31 | válasz erre | #3
részemről mindegy, hogy ősszel, télen vagy jövőre, de ha lesz itthon moziban, akkor megnézem ott. nem görcsölök, szeptember másodikán megnézek egy másik filmet, úgyis le vagyok maradva pár százzal:)
2010. júl. 29. 23:14 | válasz erre | #2
Biztos az okosok tudják, hogy lehet nagyobb bevételt elérni, de hogy ezzel a húzással elbukták egy mozijegy árát, azt én személyesen tudom garantálni.
Torek  
2010. júl. 29. 23:13 | válasz erre | #1
Rosszul gondolta a forgalmazó. Ezért sajnos le fogom tölteni.