|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely | Áruház |
Szolgáltatások További cikkek |
Elfogták a szlovéniai számítógépes vírus megalkotóját
2010. július 29. 10:03, Csütörtök - Forrás: MTI
Elfogták és kihallgatták a szlovéniai számítógépes vírus megalkotóját, akit több mint 12 millió számítógép megfertőzésével és egyéb virtuális bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak.
A fiatal hackert és társait azzal gyanúsítják, hogy a világ egyik legveszélyesebb vírusát hozták létre. A fertőzött gépekből álló, Mariposa elnevezésű hálózatot a spanyol rendőrség semmisítette meg márciusban. Három spanyol gyanúsítottat akkor őrizetbe is vettek, a vádak szerint ők felelősek azért, hogy 2008 év vége óta magánszemélyek, vállalatok és nyilvános gépek milliói fertőződtek meg a vírussal. A nyomozás során a hatóságok már kezdettől fogva arra gyanakodtak, hogy a vírust nem a spanyolok írták, hanem másoktól vették meg. A hackertámadások jóval több mint fele az ezer legnagyobb amerikai vállalat és negyvennél is több nagyobb amerikai pénzintézet ellen irányult. A vírus révén elsősorban számlainformációkat és személyes adatokat loptak, majd eladták egy harmadik félnek. A hálózat nyomaira a kanadai Defence Intelligence cég bukkant 2009 májusában. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |