Idén nem lesz Californication
2010. július 28. 23:46, szerda
A Showtime döntése alapján nem ősszel, hanem csak jövő év elején kerül adásba David Duchovny olykor polgárpukkasztó sorozatának, a Californicationnal az új, negyedik szezonja.

Sokan számítottak arra, hogy szeptember végén, a Dexter premierje után az amerikai Showtime csatorna a Californication című David Duchovny-sorozatot is elkezdi vetíteni, azonban a tévé programért felelős vezetői úgy döntöttek, hogy a bemutatóra csak januárban kerüljön sor. Ez azt jelenti, hogy Hank Moody nagyjából négy hónappal a szokásos kezdő időpontot követően fog visszatérni, de öröm az ürömben, hogy mindezt két másik komikus sorozat, az Episodes és a Shameless társaságában fogja tenni.

A hír természetesen nem csak a sorozatot Amerikában néző átlagosan 800 ezer nézőt érinti, hanem a kései kezdés minden bizonnyal a hazai premierre is ki fog hatni, s az HBO, majd az utánjátszó AXN is csak a megszokott után pár hónappal mutatja be az itthon Kaliforgia címre hallgató széria új szezonját.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 29. 19:16 | válasz | #3
faszom...
corrector   1 db büntetőpont 
2010. júl. 29. 17:55 | válasz | #2
Californicationnal = Californicationnek
Kretén!
2010. júl. 29. 10:43 | válasz | #1
Na ne már,nincs ápr.1.
Nem bírom ki addig..ÁÁÁ