"Epikus lesz a StarCraft 2: Heart of the Swarm is"
2010. július 28. 20:31, Szerda
Július 27-én végre valahára megjelent a Blizzard régen várt stratégiai játéka, a StarCraft 2 első része, a Wings of Liberty.

Hirdetés

Az első kritikák odáig voltak a játékért, az angol The Guardian például úgy véli, hogy "a játék átalakítja az RTS-ekről kialakított elképzeléseinket és egy C&C 4 teljesen sterilnek és ötlettelennek tűnik a StarCraft 2: Wings of Liberty mellett". Mindenesetre elemzők szerint az első héten legkevesebb 3 millió példányt adnak el a játékból és ha azt vesszük, hogy vannak olyanok, akik a premier estéjén már nem jutottak a kedvencükhöz, igazat is kell adnunk nekik.



Mivel a Wings of Liberty megjelent, az újságírókat mostantól a StarCraft 2/2 érdekli, mely elméletileg a Heart of the Swarm címet kapta. A programról eddig csak azt tudni, hogy a Zergek kampányát tartalmazza és Kerrigan lesz a főszereplője. Tegnap a vezető fejlesztő, Carl Chimes pedig annyit tett ehhez hozzá, hogy "a Heart of the Swarm ugyanolyan epikus lesz, mint a Wings of Liberty."

És végül alig pár perce futott be a hír, hogy az egyik rajongó végigjátszotta az egyszemélyes kampányt, mely kereken 16 órájába telt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés




Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. aug. 09. 14:39 | válasz erre | #133
Úgy látom itt is kb ugyanaz megy mint máshol a témában.
VAn két alapvető fajta ember(?)típus aki hozzászól:
- aki megvette, kipróbálta és szereti a játékot
- aki a büdös életben nem venné meg, és mindenki más hülye, a blizard meg rablóbanda, hogy háromszor adja ki ugyanazt + sose próbálta ki, de semmi újítás nincs benne és sablonos unalmas koppintás az egész

Első csoport kicsit elfogult. Én is ilyen vagyok :). Engem már a bétán is megvettek kilóra, a kampány meg lényegesen eltér a multi résztől. Nekem mindkettő tetszik.
Akik kipróbálás nélkül is ilyen jól képben vannak, azok számomra amúgy is hiteltelenek.
Szó se róla, sóher egy alak vagyok és a büdös életben nem gondoltam, hogy ennyit ki fogok valaha is adni egy játékért. Lehet a nyárra kenhető a beszámíthatatlanságom, meg enyhe starcraft függőségemre, de most sem érzem úgy, hogy egy nagy melléfogás lett volna. A második csoport lelkes tagjainak becsülöm az önmérsékletét és örömmel veszem, hogy nem kell velük összemérnem multiba a tudásomat és mehetnek vissza warez offline játékot játszani.

Persze vannak páran akiknek megvan, vagy kipróbálták és ennek ellenére valahogy nem jön be. Ezeket is meg tudom érteni. Van akinek épp az nem jön be, ami másnak tetszik. Vagy épp olyanokat vetnek fel, hogy "nincs benne kihívás, pedig normálon nyomom". Ha nem vagy kezdő és nem csak gyönyörködni akarsz a tereptárgyakban amíg az ellen lustán mozgolódik, akkor inkább hard vagy brutál fokozaton kezdjed. Kapásból kevésbé lesz lassú és lanyha :) Az egyik legnagyobb hiba ha alulbecsülöd a képességeidet. Én is normalon kezdtem, aztán pár map után újrakezdtem hardon. Picit csalóka volta nehézségek leírása. Ennyire azért nem vagyok jó. Lehet a kezdőket nem akarták elriasztani...


Mindenesetre jöhet a zerg kampány, akár "epic" akár brutális és realista lesz, vagy csak enyhe fekete humorral fűszerezett hentelés. A zerg a kedvencem a starcarftban, így valószínüleg hagyom magam ismét lehúzni pár ezressel.:)

Jut eszembe. Mi a fenét értenek itt azon, hogy "epic"?
2010. aug. 02. 22:30 | válasz erre | #132
StarCraft 2 > StarCraft & Brood War > CnC 3 > összes többi RTS
Ry0K3N  
2010. aug. 02. 16:06 | válasz erre | #131
Starcraft > Generals > Stálin és a marslakók > Red Alert 3
Starcraft2 > CnC3 > > CnC 4
Tiberian Sun >
Redalert2 >
2010. aug. 02. 00:07 | válasz erre | #130
Fbn Lx  
2010. júl. 31. 15:33 | galéria | válasz erre | #129
red alert 2 > tiberian sun > red alert > red alert 3 > sc2
2010. júl. 31. 14:56 | válasz erre | #128
C&C3 < Starcraft 2
Ry0K3N  
2010. júl. 31. 06:50 | válasz erre | #127
Ya Rly http://en.wikipedia.org/wiki/Real-time_tactics
2010. júl. 30. 17:58 | válasz erre | #126
"de tény, hogy egy red alerttel vagy tiberian sunnal összepárosítva már nem olyan epik... "

Az mellett is ugyanolyan epic CnC 3 sem rúghat labdába SC2 mellett semmilyen szinten. Sem graf, sem játékmenet, sem hangulat, semmilyen szempontból.
Fbn Lx  
2010. júl. 30. 15:45 | galéria | válasz erre | #125
"és egy C&C 4 teljesen sterilnek és ötlettelennek tűnik a StarCraft 2: Wings of Liberty mellett"

ja, célszerű a c&c univerzum legunalmasabb, legötlettelenebb epizódjához hasonlítani :D
de tény, hogy egy red alerttel vagy tiberian sunnal összepárosítva már nem olyan epik...

2010. júl. 30. 13:46 | válasz erre | #124
látom neked még mindig nem jutott el piciny agyadig hogy SC2-ből egy rész van úgy megcsinálva mint másból egy egész. És ez a játékidőre is vonatkozik. de azért csak hirdesd nyugodtan a hülyeségeidet. hiszen nem érdekel a játék, nem fogod megvenni, stb, és mégis itt sírsz róla :D annak mi értelme is van? ja hogy időmilliomos vagy és olyan dolgokkal is van időd foglalkozni amit nem szeretsz? éértem kishaver
2010. júl. 30. 13:41 | válasz erre | #123
ha a legkeményebb fanboynak 16 óra volt a kampány akkor te mit beszélsz itt össze-vissza 5 meg 8 órákról öcsi?
2010. júl. 30. 11:33 | válasz erre | #122
Szerintem nem neked akartam ezt címezni, hanem aki nyafogott hogy SC2 játékidő = CoD MW játékidővel...ezeket 6-7 óra alatt betoltam az SC2ben meg már most túl vagyok ezen és a felénél sem tartok.
morden  
2010. júl. 30. 11:08 | válasz erre | #121
5 vagy 6-8 óra nem mindegy... a lényeg hogy eszméletlen kevés, de majd kiemelem legközelebb, hogy egyértelmű legyen!
2010. júl. 30. 11:05 | válasz erre | #120
"Amúgy meg a Diablo 3 is egy ugyanilyen game-nek néz ki. Tehát minden marad a régiben csak fel lesz pofásítva. Remélem rám cáfolnak..."

Én meg remélem nem :)
2010. júl. 30. 10:29 | válasz erre | #119
Bocs nem DEMIGOD csak az ugrott be elsőre mert a DoTA-rók koppintották, szal a DoTA-ról beszélek, méghogy nem modd barát a blizz rofl

http://logout.hu/cikk/mi_is_az_a_dota/teljes.html
2010. júl. 30. 10:27 | válasz erre | #118
Ne is haragudj de te miről beszélsz, méghogy a blizz nem támogatja a moddolást ? Minden gémében van editor + mod barát az egész fejlesztés....Demigod ami totál átalakítja az egész WC3-at ?
2010. júl. 30. 10:17 | válasz erre | #117
Ember elvagy tájolva a COD és MW 6-8 óra alatt be lehet tolni kényelmesen...
2010. júl. 30. 10:13 | válasz erre | #116
Bocs de senki nem mondta hogy 24 ezret kell fizetned, SC2 12k boltban nem is egy helyen.
morden  
2010. júl. 30. 09:50 | válasz erre | #115
Neten egyrá másra jelennek meg ( a tökéletes, baromijó) vélemények mellett a negatív vélemények is ( játékosoktól, és nem fizetett újságíróktól) lehet hasonlatos lesz a cod6hoz a dolog, hogy a sajtó és a fanboyok elaléltak tőle, a többiek meg végignyomták az 5 órás kapmpányt és tették fel olcsóbban az ebay-re eladni a cuccot.
2010. júl. 30. 03:47 | válasz erre | #114
Szerintem meg egy modern RTS-el hasonlítsuk össze mint pl. a Company Of Heroes. Ha megnézzük azt meg az SC 2-őt, akkor ezen "a játék átalakítja az RTS-ekről kialakított elképzeléseinket és egy C&C 4 teljesen sterilnek és ötlettelennek tűnik a StarCraft 2: Wings of Liberty mellett" csak röhöghetünk.

Az SC2 relative ugyanaz mint az 1 csak alaposan kipofásítva. A bevált receptet meghagyták. Semmiben sem forradalmasítja az RTS-ek világát, maximum a perfect support és az igényes multi lehetőségek tekintetében. De játékmenetben a klasszikus 10millio kattintás/másodperc és mikrózás mindenek felett játékstílust képviseli. Nincs ezzel semmi baj csak a helyén kell kezelni. Ez egy un. klasszikus RTS a Dune2 nyomdokain irtózatosan erős single kampánnyal. De hogy modern lenne? Hát nem igazán. Viszont van akinek ez jön be. Én őszintén megmondom a Company Of Heroes után ezek a klasszikus RTS-ek már nem igazán kötnek le. Lehet öregszem vagy nem tudom.. :P De nagy sikert fog aratni, plusz ott a hype.

Hogy három részre van osztva? Kit izgat? Lehúzás? Persze, hogy az, 12 év alatt simán meg tudták volna csinálni a komplett játékot és kiadni egyben 3dvd-n. De 12 év tökölés után most kell a pénz ennyi. Plusz a legtöbb fan több 100 órát bele fog ölni és máris megéri. Amitől én hányok az a netfüggőség, mintha az ember internettel született volna és alap lenne, hogy mindenhol van. Már 100szor bebizonyosodott, hogy ami jó az fogy, nem véletlen, hogy még az SC1-et is viszik manapság. Az idióta másolásvédelmekkel csak azokat szívatják akik pénzt adnak ki rá... De ez a szép jövő... Bár szerintem a 100/100as tesztek kicsit túlzások de nálam 10/8at simán ér a gamma.

Amúgy meg a Diablo 3 is egy ugyanilyen game-nek néz ki. Tehát minden marad a régiben csak fel lesz pofásítva. Remélem rám cáfolnak...
Zoliz  
2010. júl. 30. 00:39 | válasz erre | #113
The Guardian például úgy véli, hogy "a játék átalakítja az RTS-ekről kialakított elképzeléseinket és egy C&C 4 teljesen sterilnek és ötlettelennek tűnik a StarCraft 2: Wings of Liberty mellett"

Akkor a C&C 3 Tiberium Wars-sal hasonlítsák össze, hisz abban is 3 faj volt, a C&C 4 egy selejt lett. Az StarCraft 2 szerintem semmi újdonságot nem hozott, csak még akarják a Blizzard bevételét növelni pozitív reklámmal. Ami csak demagógia.
2010. júl. 29. 22:51 | válasz erre | #112
Na ez kezdetnek már nem rossz. Kíváncsi leszek 1-2 év múlva milyen termés lesz itt MOD fronton.
2010. júl. 29. 22:39 | válasz erre | #111
"Részemről mindig zavarónak találtam, ahogy a Blizzard ellen van a modolhatóságnak"
Akkor ezt nézd, meg, gyakorlatilag új játékot tudsz csinálni sz sc2 editorával: http://www.youtube.com/watch?v=oAvZlonNTDg
2010. júl. 29. 21:56 | válasz erre | #110
Map editorrol hallottál már?
2010. júl. 29. 21:30 | válasz erre | #109
Ja, és még valami. Szerintem meg a Penumbra volt az utolsó említésre méltó játék a történelem során. A többi szar.
2010. júl. 29. 21:27 | válasz erre | #108
Én egyébként nem vagyok nagy szakértő, de annyit azért hozzá tennék a vitához hogy a HOI-t és a SC-ot is rts-nek szokták nevezni, de ez egy elég tág kategória. Úgy értem a vak is látja hogy semmi közük egymáshoz, más alfajába tartoznak az rts-eknek.
morden  
2010. júl. 29. 21:25 | válasz erre | #107
Csak ezzel az a gáz, hogy az innováció, az új ötletek, a kreativitás mind mind háttérbe szorul ( bár a kiadókat is megértem mert egy x. résszel jobban lehet kalkulálni a negyed éves mérleget, mint egy új címmel.)
2010. júl. 29. 20:39 | válasz erre | #106
"Carbine: nekem más jött le, az hogy, hogy húzzunk le minnél több rókabőrt egy játékról és azt az üzenetet küldi a sok-sok eladott sc2 hogy 1 valamit jól megcsinálsz utána eladhatod 5x is kb ugyan azt a nép megveszi."

Ha jobban körbenézel, manapság ez a játék kiadók szokása. Egy címet felfutattni, majd azt x részen át fejőstehénnek használni. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy minden annyit ér, amennyit az emberek hajlandók érte adni. Most megveszik x millióan ezt az "epizódot" abból csak is azt vonhatja le a Blizzard, hogy jól döntött.

Februárban magam is kipróbáltam a bétát és a grafikát leszámítva semmi olyan újdonságot se vettem észre benne, amit egy nagyobb volumenű MOD-ba nem lehetett volna betenni.
Részemről mindig zavarónak találtam, ahogy a Blizzard ellen van a modolhatóságnak. Egy játék élettartamán sokat képes javítani a játékos közösség.
2010. júl. 29. 20:28 | válasz erre | #105
erről van szó.
2010. júl. 29. 20:20 | válasz erre | #104
Húha tobbzódik az iq!
vg  
2010. júl. 29. 20:05 | galéria | válasz erre | #103
"végigjátszotta az egyszemélyes kampányt, mely kereken 16 órájába telt."

Ez mi? Már 7 órával a megjelenés után fent volt youtubon az egész végigjátszás. Kár, hogy meghal a végén az a nagydarab akit az elején beleforrasztanak a páncélba... kit érdekel nélküle a folytatás????

2010. júl. 29. 19:45 | válasz erre | #102
"a játék átalakítja az RTS-ekről kialakított elképzeléseinket és egy C&C 4 teljesen sterilnek és ötlettelennek tűnik a StarCraft 2: Wings of Liberty mellett"
Ezen a mondaton befostam! XD
A The Guardian cikkírója egy idióta! :DD

De most komolyan, hogy lehet egy C&C4 összehasonlítási alap _akárhol_ ?? :D
Látszik, hogy csak a bulvárra hajtott a szerencsétlenje. Kiemelt egy olyan játékot, amiről mostanában sokan hallhattak (C&C4) és ezzel a mellesleg szar játékkal szembeállítva hozza ki az SC2-őt nyertesnek. Amit megint csak bulvárosan, nagy szavakkal ajnároz: "játék átalakítja az RTS-ekről kialakított elképzeléseinket".
Anyádat alakítja át, azt! XD
2010. júl. 29. 19:37 | válasz erre | #101
Basszus!! Most akartam tékelni.
2010. júl. 29. 19:31 | válasz erre | #100
Gondolom a második rész ingyenes lesz azoknak, akik az elsőt már megvették...
morden  
2010. júl. 29. 19:05 | válasz erre | #99
Már látom az új reklámot: " vegye meg az SC 2/2őt és a párja az SC 2/3-at féláron veheti meg majd " :DDD
2010. júl. 29. 18:52 | válasz erre | #98
Pedig szerintem többen vannak így. Most ebben a hónapban az 1 példány megvásárlása bőven elég volt, de sajnos nem lesz más 1-2 hónapon belül venni kell egy másikat is :(
morden  
2010. júl. 29. 18:48 | válasz erre | #97
Ez kemény :D lehet meg se fordult a blizzard fejében, hogy meglett családos férfi ember játszik a feleségével, írd meg egy mailba a helyzetet nekik, tuti kapsz valami kedvezményt, vagy a torrenet boltban van ilyen 1-et fizet kettőt kap kedvezmény még a héten :D
2010. júl. 29. 18:30 | válasz erre | #96
Én max 1 dolgot érzek lehúzásnak, mi a legnagyobb játékokat a feleségemmel szoktuk játszani, ő is imádja a starcraftot. Ha most mi ketten akarunk játszani az már 2x13500. Ezt érzem egy kicsit keménynek igazán lehetne valami family kedvezmény vagy mittomén :)
2010. júl. 29. 18:25 | galéria | válasz erre | #95
valamit félreértettél, megismétlem akkor: nem véleményeztem a játékot (nincs is rá jogalapom, mert nem láttam, úgy meg buta dolog lenne véleményt formálni), feltettek egy kérdést, amit megválaszoltam, kúltúráltam, ez a gebedj meg meg kedves, tényleg, szerintem lazíts, nem támadtalak, nem támadtam a kedvenc játékodat.
2010. júl. 29. 18:19 | galéria | válasz erre | #94
Szerintem attól függetlenül, hogy ki mit szeret, nem szép dolog a kiadóktól, az ilyen szintű rajongó nyúzás. Mert ugye megveszed, mert szereted, aztán egy kevés dlc, meg exppack, meg spec hátas (WOW), meg fasza ruha (ME2), nem jó ez a "fizes paraszt" hozzáálás.
2010. júl. 29. 18:16 | válasz erre | #93
Nekem a CODok kb 5-6 órák voltak. A Hol-t nem játszottam, de az egy teljesen más kategória MÁS érted MÁS. a COD is MÁS hagyjuk már ezt abba kinek ez tetszik kinek az. Nekem EZ és mégsem megyek HOL és COD fórumokra fikázni meg trollkodni.
A StarCraft II-t meg majd szídjátok a kritikusok pontozása után. pusz, gebedjetek meg.
morden  
2010. júl. 29. 18:06 | válasz erre | #92
A cikkben ott van , hogy az egyszermélyes részt kb 16 óra alatt végig is nyomták, az nem sokkal több idő mint egy mezei cod rész vagy akármelyik jelenlegi játék.
És ismétlem a bilzzard arra hivatkozik, hogy azért adja ki 3 részben a játékot, mert így van idő a kampányok kidolgozására.... ( min 5 év max 12év fejlesztés után 16 óra végigjátszás finoman fogalmazva se a minőséget mutatja)
morden  
2010. júl. 29. 18:03 | válasz erre | #91
Carbine: nekem más jött le, az hogy, hogy húzzunk le minnél több rókabőrt egy játékról és azt az üzenetet küldi a sok-sok eladott sc2 hogy 1 valamit jól megcsinálsz utána eladhatod 5x is kb ugyan azt a nép megveszi.
2010. júl. 29. 18:01 | galéria | válasz erre | #90
ez biztos?

wikiről:

Valós idejű stratégiai játék (szlenges, rövid változatban „valós idejű stratégia”; angolul real time strategy, rövidítve RTS) a stratégiai videojátékok egy műfaja. A valósidejűség azt jelenti, hogy a játékmenet folyamatos, az összes játékos bármikor adhat ki parancsokat, amelyek végrehajtása azonnal el is kezdődik (szemben a körökre osztott játékokkal, mint pl. a sakk; melyekben amikor az egyik játékos lép, addig a többi várakozik, nem tud semmit csinálni) . Az átlagos esetekben a fő feladatok erőforrások összegyűjtése, bázisok építése, technológia fejlesztése és az egységek irányítása.

Mert ez mind igaz a paradox játékokra, az átlagos esetből egy dolog sántít, az pedig a bázis építés.
lazsi  
2010. júl. 29. 17:56 | válasz erre | #89
Igen a HOI-nál a teljesség nem ad 16 óra játékidőt. HOI2-ben csak a singleplayerrel legalább 200 órát játszottam már, a multiról ne is beszéljünk. Na erre varjál gombot! Nem is ismered a játékot...
2010. júl. 29. 17:55 | galéria | válasz erre | #88
naaa, ad egy, nem hülyéztelek le, hanem válaszoltam egy kérdésre, nem formáltam véleményt az SC2-ről, és akkor abba még bele sem mentem, hogy játszottál e bármelyik játékkal, ha már véleményt alkotsz róla.
2010. júl. 29. 17:52 | válasz erre | #87
És mindkettőt milliók veszik az első napokban.
Valahol örülök, hogy a Blizzard ilyen, "Nem 2010es grafikájú" játékot tett le az asztalra. Így a gépigény is sokkal szolidabb.
Amennyiben szép RTS-t akarok, akkor felrakom a COH-t és kész.
Remélem sok fogy az SC2-ből és az talán magában fogja hordani azt az üzenetet, hogy nem kell okvetlen Dx11-es grafika, nem kell a warezt szidni, csak jó játékot kell csinálni, vagy jó marketinggel eladni a nem annyira jót.
morden  
2010. júl. 29. 17:26 | válasz erre | #86
A lényeget nem látod, egy min 5 max 12 éve fejlesztett játékba amit elvileg a blizzard csinál 2010-ben patchban jön az AA... ( kicsit hasonlít az új iphonera a helyzet, van aki megírja hogy az egy szar, nincs újdonság benne és ha kézbe veszed offline gép lesz belőle, majd jönnek a fanboyok hogy apple és jobs és ennyi).
2010. júl. 29. 17:20 | válasz erre | #85
Szerintem hót felesleges AA rá:

http://homepage.ntlworld.com/stopit.tidyup/Ultra.jpg
2010. júl. 29. 17:18 | válasz erre | #84
az élimítás egy patchben jön majd. ha követtétek volna az esemnényeket tudnátok.
2010. júl. 29. 17:15 | válasz erre | #83
Látom javíthatatlan vagy.
morden  
2010. júl. 29. 16:59 | válasz erre | #82
Egyharmad túlárazott játékból amit nem tegnap kezdtek fejleszteni azért ciki ha egy ilyen dolog kimarad 2010-ben, nu nembaj majd a sc 2/2ben javítják bár jó drága patch lesz :D
2010. júl. 29. 16:44 | válasz erre | #81
hoppika, na most mi lesz... azt a leborult szivarvégit, most aztán tényleg elszaladt a pulykamérög! Beperelem az Nvidiát, a Blizzardot, az Activisiont, az összes kereskedőt, sőt az összes torrentoldalt is ahova ezt a szemetet föl merték rakni!
2010. júl. 29. 16:31 | válasz erre | #80
Amúgy ezen az oldalon 25e helyett 20500 a gyűjtői és futár ill. postaköltséget sem kell fizetni (15e fölött az ingyé van)
morden  
2010. júl. 29. 16:27 | válasz erre | #79
morden  
2010. júl. 29. 16:26 | válasz erre | #78
hoppika ezt miért nem említette senki aki már 1 napja tolja az sc2 őt --->http://gamepod.hu/hir/starcraft_2_elsimitas_amd_nvidia.html tipikus elsietett fejlesztés...
2010. júl. 29. 16:24 | válasz erre | #77
"Ez a max. a te szegénységi bizonyítványod. Akadnak a piacon a SC-on kívül egyéb kiváló játékok, ha azokkal nem bírtál annyit játszani, mint a 2 napja megjelent SC2-vel, akkor benned van a hiba."

Látom értelmezéssel is bajod van. Azt írtam mint a legtöbb single játékkal. Sajnos véleményem szerint nagyon kevés olyan játék van manapság a piacon amit érdemes végigjátszani érdemes megvenni. Ha ez az én szegénységi bizonyítványom akkor vállalom. A két nap alatt 10+ órát toltam bele. A COD6 komplett végigjátszása nem volt ennyi, de megnyugtatlan idén a Mass Effect 2-vel és a Dragon Age-el játszottam 10 óránál többet. Mással nem.

"Protoss kampánnyal akarok játszani... MOST! ÉS tudod miért? Mert én vagyok a VEVŐ!"

Ööööö, én meg SC2-t akartam 2000-ben is már, attól még nem jött, de azért mondhatnám hogy Mass Effect 3-at akarok MOST mert én vagyok a vevő. Attól még nem lesz. Sőt a fikázók (aki szerint mondjuk taktikát is kellett volna belerakni) az is CSAK EGY "VEVŐ", szemben mondjuk 3-4 Millió másikkal akik meg azt akarták hogy NE rakjanak bele ilyen változásokat.

"24 ezerért elvárnám... várhatom... meddig? MEDDIG?"

24 ezer? Nem semmi számok vannak itt. És ha azt mondták volna kezdetben, hogy a starcraft 2 csak az emberekre koncentrál egyáltalán nem lesz Protoss kampány akkor is hőzőngenél? Végülis bármire lehet hőzöngeni.

"Ha a fosvalvet veszem alapul, lehet rettegni az EP3 még mindig nincs a piacon, egyáltalán tudjuk mikor jelenik meg?"

Nem tudom, az EP2-vel sem játszottam. Viszont a szinte változtatás nélküli feltúrbozott grafikájú Civ5-ör már rohadtul várom.
Reg5  
2010. júl. 29. 16:07 | válasz erre | #76
SC2 is Activisionos cucc, nem véletlen ennyire drága.
Narxis  
2010. júl. 29. 15:51 | válasz erre | #75
Idén jelenik meg. Karácsonyra.

Aki meg megteheti, hogy megvegye 3-szor szinte ugyanazt a játékot az úgyis leszarja a sírásod.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. júl. 29. 15:19 | galéria | válasz erre | #74
Ez a max. a te szegénységi bizonyítványod. Akadnak a piacon a SC-on kívül egyéb kiváló játékok, ha azokkal nem bírtál annyit játszani, mint a 2 napja megjelent SC2-vel, akkor benned van a hiba.

Protoss kampánnyal akarok játszani... MOST! ÉS tudod miért? Mert én vagyok a VEVŐ! 24 ezerért elvárnám... várhatom... meddig? MEDDIG?
Ha a fosvalvet veszem alapul, lehet rettegni az EP3 még mindig nincs a piacon, egyáltalán tudjuk mikor jelenik meg?
2010. júl. 29. 14:34 | válasz erre | #73
Jogos, egy kicsit túlzás az az idézet.
2010. júl. 29. 14:22 | válasz erre | #72
"a játék átalakítja az RTS-ekről kialakított elképzeléseinket és egy C&C 4 teljesen sterilnek és ötlettelennek tűnik a StarCraft 2: Wings of Liberty mellett"

Nem rosszból vagy ilyenek de a játék elégés hasonlít a sima Starcraftra vagy a Warcraft 3 -ra alapjaiban, szép grafika meg vannak újítások és nagyon jó története van ahogy azt a Blizzard -tól megszokott, szerintem ez nem átlakatja az RTS -ekről kialakított képet hanem feljavítja (legalábbis bennem)jónak jó játék fölveheti a többi rivális játékkal a versenyt és korának megfelelő, de nem látom mitől lenne sokkal jobb mint a többi. Mivel a játékban sokk mindent már más Blizzard játékokban is láthatunk én nem látok annyi újat hogy megérdemelné.
2010. júl. 29. 14:15 | válasz erre | #71
sokminden változott, a régi jó alapok nem. bocs.
morden  
2010. júl. 29. 14:13 | válasz erre | #70
Lehet félre vagyok tájékozódva de a codnak és az sc2 nek nem az activision a gondozója , mert akkor úgyan az a lehúzás esete forog fenn.
Novaterra: Lehet féltékeny vagyok arra hogy egyesek 1 ( vagy ízlés szerint 3 ) külön játékért annyi pénzt képesek kifizetni mint amennyit az a számítógép ér amiről éppen írok.
2010. júl. 29. 13:51 | válasz erre | #69
Az a szánalmas, hogy azok sírnak és szidják, akiknek eszük ágában nem volt megvenni, még akor sem, ha 5 ezer forint lenne. Aki megvette, az pedig elégedett. A 3 részletben való megjelenésről pedig annyit, hogy részenként több játékidőt nyújt, mint bármelyik riválisa, nem csak rts-re gondolok. Én nem vettem le a cod mw2-öt, de nem állok le szidni azt, aki megvette, főleg nem ordítom, hogy micsoda hülye, csal lehúzzák. Ha örömét leli benne, akkor megveszi, kifizet 10$-t öt pályáért, mert szórakozását leli benne és bőven megéri neki. Aki ezt nem képes felfogni, azzal nagy gondok vannak.
2010. júl. 29. 13:43 | válasz erre | #68
Fojtsátok meg egymást egy olyan játékért,ahol a grafikát turbózták csak fel,a többi meg ugyanaz mint az első részben. :D Hajrá.
2010. júl. 29. 13:34 | válasz erre | #67
Személyes véleményem: Mivel a játéknak van egy igen jó multi része is ezért garantált hogy én nem csak 6 órát fogok vele játszani hanem simán lesz az pár száz. Ha erre leosztod hogy majd a 3 rész mennyit is ér ha leosztod a játékkal töltött órák számával az eredmény az hogy olcsóbb mint a TV előfizetés.

Én ez alapján veszek játékokat. Cod-ot pl nem vettem meg mert csak a single érdekelt és 6 óra 12kért nem érte meg. Dragon Age-t megvettem, mert 150-200 óra játék 10k-ért megérte.
2010. júl. 29. 13:32 | válasz erre | #66
Én ahoz hasonlítottam, hogy a Cod6 az pl 4-6 óra játékidő, ennek ellenére elkérték érte ugyanazt a pénzt. Ha most azt nézem, hogy az SC2-be már beletoltam ennyit és a 10. páyán tartok akkor hiába epizódikus mégis úgy érzem, hogy ez jobban megérte. A többi csak elnevezés kérdése.
2010. júl. 29. 13:04 | válasz erre | #65
szerintem itt nem én vagyok a troll... de ha akarod az leszek, mondj már egy játékot, azt' gyors átugrok a fórumába...
Ry0K3N  
2010. júl. 29. 13:04 | válasz erre | #64
De persze az nem lenne gond ha ugyanennyi pálya lenne de elosztva a 3 frakció között.
2010. júl. 29. 13:02 | válasz erre | #63
1.: nem kötelező megvenni mindet, (pl én sem fogom, mert nem érdekel a zerg kampány, de lehet a protoss se) 2.: ha az ember 10-12évet multizik vele, mint az 1-el, akkor hány óra játékidő jön ki, ha csak heti 1 órával is számolok?
Mégegyszer: laikus fikázók, pszt!
morden  
2010. júl. 29. 13:00 | válasz erre | #62
*kampányt
morden  
2010. júl. 29. 13:00 | válasz erre | #61
Átfogalmazom "okoska" lett volna 12 évük 3 kapmpányt megcsinálni 5-6 év alatt sikerült 1-et nem sikerült a mondandóm lényegét megtalálni, csak trollkodni sikerült pár éven ,grt .
2010. júl. 29. 12:57 | válasz erre | #60
A SC2-t kb 5, legjobb esetben 6 éve fejlesztik, 2007. májusában lett bejelentve, okoska.
Ry0K3N  
2010. júl. 29. 12:55 | válasz erre | #59
egy rpg játékidőt hasonlítasz egy rts-éhez, most ebbe vedd bele az rts multit mennyit fognak vele az emberek ezután játszani oline, 100 óra oda édeskevés lessz aki nekiáll multizni 70 online meccs és ki is töltötte ezt az időt
Reg5  
2010. júl. 29. 12:52 | válasz erre | #58
Csak tudod ilyen régen is volt. A a különbség csak az, hogy akkoriban egy 100 órás rpg-t nem vágtak fel 10 részre és adták el full áron, hanem egybe és úgy full áron.

BTW... Nekem is mindegy ki miért ad pénzt, bár engem az egész Blizzard és játékai imádása úgy hagy hidegen ahogy van.
2010. júl. 29. 12:51 | válasz erre | #57
Opeca ment te a picsába. hülye primitív vagy. menj máshova trollkodni. nem éled az egészet, akkor mi a kurva anyádat keresel itt?? nincs jobb dolgod?
2010. júl. 29. 12:50 | válasz erre | #56
Téged meg nem zavar, hogy olyan dologról beszélsz, amihez fingod sincs? Olyan emberek fikáznak, akik nem is ismerik ezt a játékot, komolyan nem értem, de már kurva unalmas... Tudod mi a lehúzás? ME2 dlc, új hacuka Shepard parancsnoknak - 160 ms pontért. Például.
Ry0K3N  
2010. júl. 29. 12:48 | válasz erre | #55
Akkor nem veszed meg :D és késsz nem kell miatta sírni.
off: egyéni szoc probléma nem megy neked az angol
"Sind dies drei eigenständige Spiele? Wie viel wird jedes dieser Spiele kosten?

Die StarCraft II-Trilogie besteht aus dem StarCraft II-Spiel und zwei Erweiterungen zu StarCraft II. Obwohl wir zu diesem frühen Zeitpunkt noch keinen genauen Preis für das Produkt angeben können, so werden wir auch weiterhin qualitativ hochwertige Spiele veröffentlichen, die einen hervorragenden Gegenwert liefern." de tessék németül, svéd nem volt
2010. júl. 29. 12:46 | válasz erre | #54
De te meg arra jöjj már rá hogy míg a cod-nál vagy Hol-nál a teljesség nem ad 16 óra kampány játékidőt, a StarCraft II esetné a játék 1/3-a adott ennyit. 3x fizetsz igen. DE 3x annyi időtartamért!!! További vita e kapcsán felesleges.
Másik hülyének meg korszakalkotó Blizz játékokról szólván: StarCraft(legtöbbet eladott rts),WoW(legnépszerűbb mmorpg), Nem, tényleg semmmi maradandót nem alkotott a Blizzard... ostobák, mellesleg ennek a játéknak nincs köze a wc3 motorhoz.
morden  
2010. júl. 29. 12:37 | válasz erre | #53
Azért azt ne feledd hogy 12 év alatt sikerült összehozni 1 db kampányt majd azt mondja a blizzárd hogy azért nem egyben adja ki a 3 kampányt, mert akkor elhúzódna a fejlesztési idő, ennél nagyobb kamu szöveget nem sokat hallani.
off: én is szívesen linkelnék svéd szövegeket, de nem teszem mert lehet van aki nem tud svédül és inkább lefordítom, javaslom tedd meg te is hogy ha már magyar anyanyelvű emberekkel egy magyar fórumon beszélgetsz akkor magyarul tedd.