![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Egy cégbe kerül az MTV és a Duna TV
2010. július 28. 11:33, szerda - Forrás: Napi Online
Megszavazta a parlament az új hírközlési hatóságról és a közmédiumok összevonásáról szóló törvénycsomagot. A távközlési cégek szerint a hatóság átalakítása indokolt volt.
Az új hivatal élén az elnök által kinevezett főigazgató áll, az ő kezében lesz a szakmai irányítás. A médiatanács elnökét és négy tagját az országgyűlés, kétharmados többséggel, kilenc évre választja. (Az ORTT négy évre választott tagjai leképezték a parlamenti erőviszonyokat.) A szakmai körök arra számítanak, hogy augusztus 10. körül létrejöhet az új hatóság, a médiatanács pedig szeptember közepén kezd működni. Az új hatóság munkájának tartalma érdemben nem változik. A média és a távközlési iparágak folyamatos integrációja, a technológia fejlődése indokolttá teszi, hogy egy megerősödött, összevont hatóság lássa el az ezekkel kapcsolatos feladatokat - mondta Szűcs László, a UPC Magyarország szóvivője, aki nemzetközi példákra is hivatkozott, például a brit Ofcomra. Szűcs szerint az összevonás lehetőséget adhat az adminisztrációs terhek csökkentésére is.A törvényszöveg alapján úgy látják, hogy a távközlés felügyelete lényegesen nem változik, de fontosnak tartják, hogy az új hatóságon belül a távközlés a súlyának megfelelő jelentőséget kapjon. A távközlési szolgáltatók ma gyakran egyben tartalomszolgáltatók is, Európa több országában már összevonták az illetékes hatóságokat, tehát ez a lépés megfelel az európai trendnek - tudatta lapunkkal a Telenor Magyarország, hozzátéve: lényegesnek tartják, hogy egy ilyen fontos területet olyan hatóság felügyeljen, amely mindkét iparág szakmai hátterét megfelelően ismeri. Az új törvény összevonja a közmédiumok - a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió, valamint a Magyar Távirati Iroda - irányítását, megszünteti a működtető közalapítványokat és kuratóriumokat, helyettük egyet hoz létre. A közalapítvány működtetője most is kuratórium lesz - csak nem három, hanem egy -, ebbe a parlament hat tagot választ kétharmaddal. A kuratórium jogköre hasonló lesz a gazdasági társaságok közgyűléséhez. A négy önálló részvénytársaság - az MR Zrt., az MTV Zrt., a Duna TV Zrt. és az MTI Zrt. - mindegyike a közszolgálati közalapítvány tulajdonában levő egyszemélyes, nonprofit részvénytársaságként működik, vezérigazgató irányításával. A kuratórium jogköre kiterjed a vezérigazgató kinevezésétől a nagyobb összegű szerződések előzetes jóváhagyásán keresztül az éves gazdálkodási és pénzügyi terv elveinek és fő összegeinek elfogadásáig. A közszolgálati részvénytársaságok ügyvezetését a közös felügyelőbizottság ellenőrzi. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |