|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
HP: Windows Phone 7 helyett webOS
2010. július 29. 00:48, csütörtök
A HP végre elhatározta magát, és a jelek szerint mégis az okostelefonok szegmensében hasznosítja a Palm által kifejlesztett rendszert. Saját tábla PC-jük a végfelhasználók helyett a nagyvállalatokra koncentrál.
Amíg ugyanis korábban a HP vezérigazgatója arról beszélt, hogy nem kívánnak komoly vetélytársként megjelenni az okostelefonok szegmensében, és ehelyett a nyomtatókra koncentrálnak, most egy interjúban Todd Bradley alelnök azt húzta alá, hogy a jövőben megjelenő okostelefonjaik kizárólagos jelleggel hasznosítják majd a webOS-t. Ezzel gyakorlatilag az Apple és a Google fejlesztéseit veszik célba, és az iOS, valamint az Android mellé felnőve csatlakozhatnak a versenyfutáshoz, amely versenyfutásban a Windows Phone 7, valamint a Blackberry 6 is komolyan érdekelt. A Microsoft számára mindez persze igencsak rossz hír, hiszen az Android felé kacsintgató Dell után most újabb nyugati partner száll ki, így minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az ázsiai szövetségesekre (lásd LG). Ezzel tehát eldőlni látszik a webOS sorsa, az okostelefonokra pályázók felkészülhetnek egy újabb rivális belépésére. A Microsoftnak így még nehezebb dolga lesz saját platformja kifuttatásával, jelenleg erősen kérdéses, hogy milyen esélyekkel lépnek majd be a piacra a Windows Phone 7 debütálásakor. A HP háza tájáról még egy érdekes hír futott be a napokban, eszerint pedig a már jó ideje tervezett tábla PC (amely a korábbi értesüléseknek megfelelően Windows 7 alatt fut majd) nem kifejezetten a végfelhasználók számára, hanem a nagyvállalatoknak lesz elérhető, vagyis a cég inkább üzleti alkalmazásra szánja készülékét. A megoldás 1,6 GHz-es Atom processzorra, 1 GB memóriára, valamint 8,9 hüvelykes kijelzőre épül, a megszokott csatlakozók mellett. A webOS-t futtató fejlesztésről egyelőre nincs sok hír, csak annyit vesznek biztosra, hogy ez utóbbi már kifejezetten az iPad ellen irányul majd. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.A Seagate a thaiföldi árvízhelyzet nyerteseHónapok teltek el a thaiföldi áradások óta.Vékony Galaxy S III, négymagos HTC-k Friss értesülés szerint a Samsung egy igencsak vékony készülékkel folytatná az eddig nagyon is sikeres Galaxy S sorozatot, míg a HTC több négymagos okostelefonnal javítana jelenlegi, némileg borús helyzetén.Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft Miközben a Nokia végre régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft immár Európában is több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak, hogy fellendítsék a forgalmat.Engednek az IT-cégek az indiai cenzúránakTöbb mint húsz internetes cég számos olyan tartalmat törölt a rendszeréből, amelyeket korábban egy indiai bíróság kifogásolt.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|