Az Inception majdnem befogta a Fogtündért
2010. július 26. 00:18, hétfő
Majdnem az Eredet lett idén a nézőit legjobb százalékban megtartó film, de Christopher Nolannak a második hely miatt sem kell szégyenkeznie. Az Inceptiont sokan újranézik és úton-útfélen ajánlgatják.

Hirdetés

Amerika legnézettebb filmje a hétvégén ismét az Eredet (Inception) lett: Christopher Nolan scifije az első becslések szerint 43,5 millió dollár bevételt hozott péntektől vasárnapig, ami azt jelenti, hogy a film 10 nap alatt 143,5 millió dollárt hozott hazájában. Ha pedig ehhez hozzávesszük a bő egy hét alatt nemzetközileg termelt 84 millió dollárt, akkor a siker egyértelműnek tűnik.


Mindez azért is nagy teljesítmény, mert ezúttal nem (csak) a reklámkampánynak köszönhető a film teljesítménye. A szokásos 45-55% helyett a második hétre az Eredet bevétele mindössze 30%-ot esett, ami bármilyen filmnek becsületére válna, de egy különösen várt, nagy hájppal bíró zsánerfilm esetében kivételes teljesítmény. Széles körben bemutatott mozifilmek közül alacsonyabb második hetes csökkenést mindössze The Rock év eleji családi filmje, a Fogtündér (Tooth Fairy) tudott produkálni. Ráadásul idén az Eredet az első 2D-s film, mely egy hét alatt elérte a 100 milliós bevételt.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás