Négernek lenni anyagilag igencsak megéri, bár, ha valaki a hírnévre hajt, akkor nem tanácsos négereznie. S mint az kiderül, nem is életbiztosítás.
Hirdetés
Cseppet sem meglepő módon a hazai forgalmazó a sokak számára ismeretlen kifejezést hanyagolta és nem nevezte el a filmjét Négernek, hanem maradt a tükörfordított Szellemírónál. A ghostwriter, illetve a hazai zsargonban a néger, olyan profi írót takar, aki könyvet, újságcikket, egyéb publikációt ír meg más neve alatt. Az nem titok, hogy sok hazai celeb önvallomásos vagy önéletrajzi könyvét profi bulvárújságírók írták meg, mint ahogy az sem, hogy a négerezés az írás számos területén dívik. Így a "hírnév" azé, aki feltünteti a nevét, az anyagi juttatás egy része pedig a névtelenül gürcölő írót illeti.
A Szellemíró főszereplője tehát egy néger, egy szellemíró, akit Ewan McGregor alakít. Feladata az, hogy a volt brit miniszterelnök (Pierce Brosnan) emlékiratait megírja. A gond csak annyi, hogy a memoárok megírásával megbízott eredeti írót pár napja holtan találták, s bár a baleset tűnik valószínűsíthető haláloknak, az idegenkezűséget sem lehet kizárni. Ráadásul a sajtó úgy tűnik, hogy rászállt az egykori politikusra és szörnyű háborús bűncselekmények elkövetésével vádolja.
A történet a sorok között egy thrillert ígér, s mivel Roman Polanski a rendező, ezért meg is kapjuk a kifinomult, míves, óvatosan Hitchcock nyomdokaiban lépdelő, feszültséggel teli zsánerfilmet. A sztori alapjait egyébként Robert Harris regénye szolgáltatja, s bár fikcióról van szó, csak a politikában nagyon tájékozatlanoknak nem esik le az első percekben, hogy bár a filmbéli ex-miniszterelnököt Adam Langnek hívják, a történet valójában Tony Blairről szól.
Hősünk, a hőshöz képest kifejezetten szürkekarakter, s természetesen mindenféle hátsó szándék nélkül érkezik meg Amerikába, hogy egy festői massachusetts-i szigeten (melyet a filmben Németország és Dánia alakít, hiszen Polanski nem tehette be a lábát az USA-ba) megkeresse jó munkával a tiszteletdíját. Azonban kisvártatva tüntetők zavarják meg a nyugalmát, ráadásul rábukkan egy-két dologra, mely szöget üt a fejébe, s nyomozásba fog.
A hangulatos környezet nem andalítja el a nézőt, hiszen hamar kiderül, hogy az egyszerűnek és konfliktusmentes ígérkező felállás nagyon erős politikai töltetet rejt, azonban az igazságot csak sok réteg lefejtése után láttatja számunkra Polanski. A "leleplezésig" vezető út pedig mesteri munkával van kikövezve, tényleg tanítani lehetne a Szellemíró megfontolt építkezését, ahogy lassan, de biztosan fokozza a rendező a feszültséget.
A Szellemíró visszafogott, de egy-két kivételtől eltekintve remek alakításokkal előadott régimódi thriller, mely a műfajért rajongókat minden bizonnyal le fogja bilincselni. Aki azonban mindenféle csillogást, modern mázt vár a filmektől, esetleg nagy csavarokat, az oltárit csalódhat Polanski legújabb munkájában, mely nagyon tisztességesre sikeredett. Rémisztően nagy közhely, de a Szellemíró nem váltja meg a világot, sőt, forradalmat sem hoz semmilyen tekintetben. Nincsenek benne újítások, s talán sosem fogjuk újranézni, de ettől még jó film, amit nem felejtünk el a megtekintése után 5 perccel - talán annak köszönhetően, hogy rezonál a való világ eseményeire is. A tanítanivaló befejező snitt pedig még a történet pár sutaságát is elfeledteti velünk.
Szellemíró (The Ghost Writer)
színes, feliratos, francia-német-angol filmdráma, 128 perc, 2010
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
rendező: Roman Polanski
forgatókönyvíró: Robert Harris, Roman Polanski
zeneszerző: Alexandre Desplat
operatőr: Pawel Edelman
producer: Robert Benmussa, Alain Sarde
szereplők:
Ewan McGregor (A néger)
Pierce Brosnan (Adam Lang)
Kim Cattrall (Amelia Bly)
Jon Bernthal (Rick Ricardelli)
James Belushi (John Maddox)
Olivia Williams (Ruth Lang)
Timothy Hutton (Sidney Kroll)
Tom Wilkinson (Paul Emmett)
A történet nem volt rossz, de mi a szart kellett ezen 2 órát húzni? Halál unalom az egész, a vér is megállt az ereimben a lassúságától. Ezt maximum 1,5 órában e lehetett volna mesélni, és még úgy sem lett volna pörgős.
X360 Live GamerTag: LazaHunter
PC BF:BC2 - BF3: LazaHunter
Diablo 3 Battle Tag: LazaHunter#2295
Szerintem egy remek film volt. Akkor kezdett körvonalazódni a dolog, amikor lefeküdt Ruth-tal. Hiányoltam a m.elnök háborús múltjának jobb bemutatását. A végeredmény pedig várható volt.
Én is azon voltam hogy egy kicsit hosszú lett de utólag belegondolva nem volt véletlen a dolog. Csodálkoztam is hogy mennyire bele tudtam élni magamat az egész hangulatba és arra tippelek hogy ez a hosszúra nyújtott környezet bemutatás miatt volt. Mindvégig megvolt az a szürke, borús hangulat. Nekem nagyon tetszett. A történet is nagyon magával ragadó volt (bár azért szerintem a végkifejlet az egy csöppet kiszámítható volt). És főleg az utolsó pár másodperc. Nah az nagyot ütött.
Szerintem a sztori is elég jó, néha bele is kavarodtam, hogy "akkor most mi is?" Kicsit hosszúnak tartom, vannak olyan képsorok amiket kivennék, mivel feleslegesnek tartom, de nem szólok bele a rendező dolgába, csak tudja mit csinált, a kritikákból meg csak tanul. Vagy nem. :D Azért látszik, hogy az előzetes letartóztatása alatt írta - gondolok itt a melyik országban mit büntetnek és mit nem dologra...
Ez nem thiller. Ez egy politikai krimi. Aki nem látta, az így nézze meg és akár tetszhet is neki. A forgatókönyv szerintem sem lett valami ász, de sokat dobnak a cuccon karakterek. aki szereti a komolyabb lélegzetvételű storykat, az töltse!!
Az SG mikor vesz végre egy "négert" Viktornak? Nagyon ráférne és talán az SG Film szekció részén is dobna valamelyest. A film egyébként borzasztó gyenge. Bánok minden rááldozott percet. Brosnant pedig kedvelem, de Ewan McGregor nem szeretem, de ebben a filmben jó volt, nem vele volt a baj. A film szimplán szar.
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port.
- That's a straw, Tali.
- Emergency... induction... port...
Tegnap láttuk moziban. Számunkra egyetlen konklúzió körvonalazódott ki a film végére: hogy 15.000 ember is tévedhet (lásd: imdb eredmény).
A film üres, vontatott, hosszú, a vége pedig annyira banális, hogy ennyivel lassan már egy Barátok közt epizódot sem lehet befejezni...
Ez a film is jól példázza, hogy miért töltenek le egyre többen filmet. 1100 Ft egy ilyen semmiért? Azt a 10 Forint áramot nem éri meg, amennyiből letöltöm... És egyre több az ilyen "jónak kinéző" alkotás, amivel gyakorlatilag átverik a nézőket...
Utólag láttam csak, hogy ez a gyerekmolesztáló alkotása. Ha hamarabb látom, talán meg sem néztem volna - jobban jártam volna - bár szeretem McGregor-t mint színészt. Izgalom számomra sehol nem volt a filmben, inkább unalmas és 'üres'-nek éreztem, McGregor karaktere sem volt olyan, hogy valami pluszt adjon az élményhez. Igencsak kiszámítható és ez a befejezés.. hát szinte szorítottam a rendező bácsinak, hogy ne így fejezze be ezt a förmedvényt, de mégis az lett a vége.
3 nekifutásra tudtam csak megnézni. 10/3 pontot ér nálam.
A helyesírási hiba és az elütés nem ugyanaz. És az egy-kettő nem tele van. És ez minden cikkre igaz. Megnéztem véletlenszerűen ötöt és négyben volt. Tény, hogy gáz a dolog, de az mindent elmond a jelentőságéről, hogy ezeket szinte senki nem veszi észre. Van, hogy egy tlejesen egyértelműt 1-2 nap után írnak be kommentbe. Addig senki nem vette észre?
Ami azt illeti, Viktor cikkei valóban tele vannak helyesírási hibákkal. Én is a feliratok.hu kezdőoldalán szoktam csak látni a címeket, és ami érdekesnek ígérkezik, arra kattintok. És valóban nem egyszer bizonyult félrevezetőnek a cím... Valamint Kemurinak csak részben van igaza. Valóban nem kell nagy patáliát csapni egy ilyen kis hiba miatt, viszont a cikk írójának KUTYAKÖTELESSÉGE lenne ellenőriznie, hogy mit ad ki a kezei közül... márcsak azért is, hogy ne rontsa még jobban le a saját, és az SG renoméját. Már ha ez lehetséges...
talán ha itt néznéd ahol van 2 mondatos előszó is minden cikkhez akkor elolvashatnád azt, és eldönthetnéd érdekel-e. de gondolom ez túl egyszerű megoldás lenne. amúgy, mi a bizonyíték hogy tényleg "lenne" volt a második szó, csak át lett javítva? Van screenshot? mert ha nincs screenshot, meg sem történt ;)
Mert itt olyan eszméletlen sokan kommentelik a cikkeket :) Amúgy meg ha tudni szeretnéd: feliratok.hu kezdőlapon látom csak ha van új cikk reggelente és elolvasom ha érdekes a címe(ami 99%-ban félrevezető átbaszás mintha nem szoktam volna meg)
Megfigyeltem, hogy wolfman017 mindig az első hozzászólók között van. Tehát két lehetséges megoldás van: vagy egész nap az sg.hu előtt ül, és alig várja, hogy a Viktor írjon egy cikket, hogy azonnal beszólhasson, vagy igazából Ő maga a Viktor, aki saját magának szól be, hogy így heccelje a népet és robbantson ki parázs vitát. lol - Tehát Viktor Te vagy a farkasember? lol
Kár, hogy Frostshockon csak szökőévenként 1x kommentelek és akkor is van, hogy kimoderálnak. Meg FS! és SG-film között azért van egy hangyányi színvonalbeli különbség is. :) Kedves cikkíró minden cikkével vagy ellentmond magának egy korábbi cikkével kapcsolatban, vagy hülyeségeket ír, vagy hemzseg a helyesírási hibáktól, vagy pedig teljesen félrevezeti az olvasókat. Csodálod, hogy van aki beolvas neki?
Király vagy öreg, hogy így észrevetted... nem semmi...*elismerően csettint* De szerintem ilyenkor elég ám simán csak felhívni a cikkíró figyelét arra, hogy vétett egy apró hibát, hogy kijavíthassa. Nem kell itt ekkora fesztivált csinálni, mint egy hülye kis 12 éves.
Vajon miért húzná alá a "lenne" szót a helyesírás ellenőrző, amikor az egy értelmes magyar szó? (Ettől még értem, hogy a "lenni" szóval lenne értelmes a mondat, csak ez így kicsit fail...)
"Négernek lenne" Már a második szóban hiba. Te komolyan nem olvasod el miket posztolsz? Vagy nincs helyesírás ellenőrző, ami aláhúzza a szavakat írás közben? Ennyire ne legyél már igénytelen magadhoz.
kellene csinálni egy határ szar lukat. oszt arra klattyantanék. sőt, mivel polanskiról van szó, nagy határ szart. amúgy az operatőr, színészek és úgy mindenki hozza a formáját, csak ez a forgatókönyv, meg sztori. hú, ez nem kellett volna. kiszámítható, átlátszó, ostoba párhuzamokra okod adható, politikai állásfoglalásnak nevetséges, thrillernek gyenge. filmnek egyébként közepes lenne, de polanskinak egy rohadt nagy elégtelen jár ezért.