Mobillal vezérelhetjük az új autókat
2010. július 26. 14:53, hétfő
A GM és az OnStar közösen jelentette be, hogy a jövőre megjelenő legtöbb modell esetében az okostelefonokon is elérhető lesz egy mobil alkalmazás, amely a fontosabb adatokat és funkciókat jeleníti meg a tulajdonosoknak.

Hirdetés

A két amerikai cég már korábban is együttműködött annak érdekében, hogy bizonyos OnStar szolgáltatások elérhetők legyenek egyes modellek esetében. A mostani bejelentés lényege, hogy több terméknél az okostelefonok segítségével is igénybe vehetjük majd ezen szolgáltatásokat, legyen szó a jármű beindításáról, az ajtók lezárásáról, vagy akár a fontosabb adatok megjelenítéséről.

Egészen pontosan a 2011-ben érkező Chevrolet, Cadillac, Buick, illetve GMC modelleknél lesz elérhető a megoldás, mégpedig egy mobil alkalmazás keretében, amely már most is rendelkezésre áll Android, illetve iOS (iPhone OS) platformokon. A szoftver az OnStar előfizetői csomagjának részévé válik majd, vagyis használatáért nem kell külön díjat fizetnie az autótulajdonosoknak. A megoldás lényege, hogy az okostelefonra letöltött alkalmazással gyakorlatilag távoli vezérlést valósítanak meg, ennek részeként pedig olyan adatokat ellenőrizhetünk kedvencünkön, mint a benzin- és olajszint, keréknyomás, vagy akár az átlagos fogyasztás mértéke. Emellett autónkat el is indíthatjuk, az ajtók zárját kontrollálhatjuk, a fényszórókat bekapcsolhatjuk, illetve akár dudálhatunk is (jól ráijesztve az üres járművel a mit sem sejtő járókelőkre).


A fejlesztők azt remélik, hogy minderre valós igény lesz az Egyesült Államokban (később pedig akár egyéb országokban, régiókban is). A GM maga annyit közölt, hogy a következő évben megjelenő modelljeik nagy része támogatja majd az alkalmazást, így például mindez a Chevrolet Cruze és a Cadillac CTS Coupe esetében sem jelenthet gondot. A fejlesztés most is gőzerővel zajlik, a cég szerint néhány hónapon belül minden támogatott platformon megjelenik majd a megfelelően kialakított szoftver - pontos időpontot egyelőre nem közöltek.

Az OnStar és a Chevrolet még az idei CES alatt jelentette be az első ilyen megoldást, mégpedig a Volt bemutatója kapcsán. Úgy tűnik, hogy az autógyártók komolyan foglalkoznak az okostelefonok szegmensével, meglátjuk, mennyiben mutatkozik majd igény a vásárlók részéről.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Clava  
2010. júl. 26. 19:03 | galéria | válasz | #3
jeee Hackereké a jővő mostmár egy laptopal is lehet majd kocsit lopni :D zsííír
acdc  
2010. júl. 26. 18:51 | válasz | #2
Nem is tudom,hogy letezhetett az emberiseg ez idaig.
2010. júl. 26. 17:31 | válasz | #1
Lessz itt minden ! Vakulj paraszt !!