|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Novemberben jön a Kinect
2010. július 22. 13:34, csütörtök
A Microsoft végre hivatalos megjelenési dátummal és kereskedelmi árral egészítette ki a Kinect érkezéséről szóló eddigi híreket, sőt egy további Xbox 360 változatot is bemutatnak.
A szoftvercég bejelentette, hogy a Kinect névre keresztelt mozgásérzékelő vezérlők egészen pontosan november 4-én jelennek meg az Egyesült Államokban, vagyis éppen az ünnepi szezon kezdetén bukkannak majd fel. A különálló rendszer ára 150 dollár lesz (az Egyesült Királyságban 130 font), ám a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen egyszerre több ajánlattal is szeretnék biztosítani a kedvező rajtot. Tekintettel arra, hogy immár több mint 40 millió Xbox 360 konzol található a piacon világszerte, a fejlesztők kihangsúlyozták, hogy a platform minden további nélkül együttműködik majd minden eddig megjelent változattal. Mi több, augusztus elejétől egy újabb konzol érkezése várható, amely Xbox 360 4GB néven jelenik majd meg, feladata pedig minden bizonnyal az Arcade változat leváltása. Ennek megfelelően ára 200 dollár lesz, míg a Kinect vezérlővel, illetve a Kinect Adventures játékkal együtt csomagolva 300 dollárt kóstál majd (az Egyesült Királyságban ez 250 fontot jelent).
A Microsoft elsősorban a több mint 40 millió Xbox 360-tulajdonost kívánja megcélozni az új mozdulat- és érzelemfelismerő hardverrel, amelyből mintegy 3 milliós eladást jósolnak az ünnepek előtt. Az elemzők azonban úgy vélik, hogy ez az ár még nem elég vonzó ahhoz, hogy a felhasználók a rivális konzoloktól Xbox 360-ra váltsanak. "A csomagban mindennel együtt 299 dollárért kínált Kinect még mindig 100 dollárral drágább, mint a piacvezető Nintendo Wii" - magyarázta Michael Pachter a Wedbush Morgan elemzője, hozzátéve, hogy ezen az áron a Microsoftnak nem lesz esélye arra, hogy átvegye a vezetést. A Kinect Adventures a különálló vezérlővel is együtt érkezik, a Microsoft szerint ezzel mutatják majd be igazán a rendszer előnyeit, az általa kínált szórakozási lehetőségeket (a játékban ügyességi pályákon, vadvízi evezésen, illetve számos egyéb környezetben tehetjük majd próbára magunkat). További alkotások is kaphatók lesznek azonban, ezek közül kiemelik a Kinectimals, a Kinect Sports, valamint a Kinect Joy Ride and Dance Central című szoftvereket, melyek mindegyik 50 dolláros áron jelenik meg. Az még egyelőre kérdéses, hogy a 150 dolláros ár megfelelő lesz-e a tömegek meghódítására - elemzők egy része arra számít, hogy az ünnepi szezon alatt ez 100 dollár körüli szintre mérséklődik. A Sony maga is hasonló rendszeren dolgozik (Move), ez azonban már szeptember elején megjelenhet a boltokban. Mindkét cég a Nintendo nyomdokain halad, amit jól mutat, hogy igyekeznek a konzollal együtt is árulni saját fejlesztésüket, illetve a Wii Sports mintájára játékot is mellékelnek, hogy megfogják az érdeklődőket. Michael Gartenberg iparági szakértő szerint a Kinect a vártnál magasabb árába beszámított játékkal együtt már nem is annyira sokkoló. Főként, ha az árat a Sony PS3-hoz hasonlítják. A szeptemberben megjelenő PS3 plus, amelyben mozgásalapú vezérléshez szükséges kiegészítők is lesznek 479 dollárba (100 ezer forintba) fog kerülni Amerikában. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|