Idén elmarad a Moziünnep?
2010. július 21. 11:25, szerda
Úgy tűnik, hogy a főszervező elköltözésével nem csak a Francia Filmnapok, hanem a Moziünnep is elmarad. Pedig tavaly majdnem 400 ezer jegyet adtak el a csökkentett árú előadásokra.

Hirdetés

2008-ban már egyszer veszélybe került a Moziünnep megrendezése, de idén úgy tűnik, hogy valóban nem kerül sor a közönség által oly szeretett olcsó mozizási lehetőségre. Mindenképpen baljós előjel volt, hogy a szervező Upper Studiós idén már a Francia Filmnapokat sem tartotta meg, s minden jel arra utal, hogy a Moziünnepnek is ez lesz a sorsa.

Az ok minden bizonnyal a Filmnapok és a Moziünnep fő szervezőjének, a francia Didier Dutournak elköltözése Budapestről. (Dutour a bukaresti Francia Intézet irányítását vette át.) Kérdés, hogy akad-e mozi vagy más egyesület, mely felkarolja a Moziünnep ügyét, mely tavaly is teltházas előadások hadát hozta. A hatodik Moziünnep ugyan nem volt olyan sikeres, mint a 2008-as rendezvény, de még így is 390 ezer jegyet sikerült eladni 41 település 98 filmszínházában. (A fővárosban a Palace Westend mozit látogatták a legtöbben, oda több mint 40 000 néző váltott jegyet, de a Cinema City Aréna mozinak is közel 35 000 látogatója volt a rendezvény négy napján. Vidéken Győrött és Székesfehérváron mentek a legtöbben moziba ekkor: mindkét városban több mint 18.000-en.)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bippo  
2010. júl. 21. 20:24 | válasz | #2
Idén végre lett volna időm/pénzem akár több filmre is elmenne. Erre tessék.
Ha megéri megszervezni, akkor remélem, hogy a mozik összefognak, és megcsinálják maguknak.
2010. júl. 21. 20:13 | válasz | #1
Ezt nem tehetik! Úgy vártam már a moziünnepet! De békazabáló meg a szőröstalpú haverjai keresztbe tesznek, mint mindig...