Egy hónapig Xbox exkluzív az új Lara Croft játék
2010. július 20. 09:07, kedd

A megjelenését követő első hónapban csak és kizárólag az X360 tulajok élvezhetik majd Lara Croft új kalandját.

A Crystal Dynamics legújabb bejelentése szerint a Lara Croft and the Guardian of Light szeptemberig csak a Live rendszerében lesz elérhető, a PC-s és PS3-as változatok csak azután tölthetők majd le. Karl Stewart szerint a Microsoft nyári Arcade kínálatának ékköveként tartja számon a programot és ezért vásárolták meg az exkluzivitást.


A sztori szerint még valamikor az ősidőkben háború dúlt az istenek között egy bizonyos Füst Tükre elnevezésű tárgy miatt. A rosszak Xolotl vezette, akit szerencsére végül legyőzött a jók csapatának vezére, Totec. Hogy többé ne legyen veszélyben a világ, Totec áldozatot hozott és a tükörrel együtt eltemette magát egy templomba.

Ám 2000 évvel később a híres régésznő, Lara Croft megtalálja a romokat és ott a Füst Tükrét is. Pár zsoldos azonban titokban követi őt, majd egy adott pillanatban ellopják az értékes leletet és természetesen véletlenül felélesztik Xolotl-t, akit ez a pár ezer éves pihenő nem tántorított el világuralmi terveitől. Szerencsére Totec is feléled, aki Larával szövetkezve indul el egykori ellensége ellen.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Skynet  
2010. júl. 21. 10:47 | válasz | #2
1 hónappal késöbb tudják meg a Ps3 fanok,hogy megint nem sikerült a Tomb Raidernek hozni az Uncharted 1 színvonalát sem.:)
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. júl. 20. 16:34 | galéria | válasz | #1
Én Lara Croft fan vagyok és már szinte csak XBox360-on játszok, ez a hír valahogy még is hidegen hagy. Guardian of Light elég zérónak tűnik nekem.