Harci robotokat telepítenek Észak- és Dél-Korea határára
2010. július 16. 10:46, péntek
A világ egyik legjobban őrzött határán a jövőben mesterséges határőrök is járőröznek majd.

Hirdetés

A Chosun Ilbo nevű helyi lap arról számolt be, hogy Dél-Korea úgy döntött: a jövőben szenzorokkal ellátott és felfegyverzett robotok segítségével tartóztatja fel az Észak-Koreából érkező illegális menekülteket, valamint a dezertőröket. Az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezet már most is a világ egyik legszigorúbban őrzött határa. Az új határőröket kamerákkal, mikrofonokkal, hő- és mozgásérzékelő szenzorokkal, valamint egy 5 mm-es könnyű géppuskával és egy 40 mm-es gránátvetővel szerelik fel. Minden egyes eszközt egy központi helyről irányítanak majd és a fedélzeti rendszerek szintén ide küldik be az általuk mért vagy rögzített adatokat. A fegyverzet használatáról minden esetben a kezelőszemélyzet, azaz emberek döntenek.


Az SGR-A1

A szerkezet igazi újítása színes kamerája, mely 500 méterről képes egy célpontot megjelölni mindössze 0,008 lux fény mellett (ez kb. a csillagfényes éjszakának megfelelő). A roboton három ilyen van, melyből kettő sztereóban működik, felderítő és követő üzemmódban, míg a harmadik a célzórendszerre van kapcsolva. A képeket rögzítik is, 60 napig őrzik meg a felvételeket. A robot azonosítószáma alapján a Szöülban ülő operátor valós időben láthatja a kamerák képét.

A dél-koreai hadsereg már teszteli a robotokat. Ha a tesztek sikeresen zárulnak, úgy az idei év végén két robotot telepítenek a térségben. Minden egyes darab 260 000 euróba kerül. A dél-koreai védelmi minisztérium ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a kedélyeket és leszögezte: nem tervezik az összes egység robotokkal való felváltását, viszont a gépi határőrök lehetővé teszik a koreai katonai demarkációs vonal kevesebb emberrel való ellenőrzését. Erre a lépésre az indoklás szerint azért van szükség, mert az országban folyamatosan csökken a születési arány. A demilitarizált zóna 250 kilométer hosszú, és 50 méterenként van rajta őrposzt, mindegyikben két ember, 12 órás váltásokban.


A programot azután indították, hogy 2004-ben elbontották a demarkációs vonal mentén felszerelt szögesdrótkerítés egy részét. Az esetet kihasználva 2005-ben egy észak-koreai katona átszökött dél-koreai területre. A Samsung Techwin 2007-ben fejlesztette ki a robotokat. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy ha a tesztek sikeresek lesznek, úgy a demilitarizált övezetben összesen hány harci robot fog járőrözni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pasi29uk     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2011. jan. 11. 16:54 | válasz | #58
Ásni kell egy alagutat és kalap kabát. Mexikói határvidéken komoly hagyományai vannak a vájárkodásnak. Pedig azt a nagy USA (hűha) hadserege védi minednnel
2010. júl. 19. 14:38 | válasz | #57
Ennek az az oka, hogy az Schengen határ, tehát nemcsak Magyarország felé van annak a határnak kötelezettsége. Másrészt ott (is) már régóta megvan az a spec intézmény, amit "kishatár"-nak hívnak, ami a fenti problémát küszöböli ki.
faubul  
2010. júl. 19. 13:43 | válasz | #56
Attól, hogy magyarország népessége is csökkenő félben van még nem engedünk át mindenkit a román határon ;)
Valszeg ott is hasonlóan vannak ezzel. Meg ugye azért csinálják, hogy a határokra kevesebb embert kelljen kivezényelni, ha otthon foglalkoznak a családalapítással meg a nép szekerének előrelendítésével az mégiscsak jobb.
2010. júl. 19. 13:12 | válasz | #55
"...és akkor a SKYNET öntudatra ébredt...!"
2010. júl. 19. 10:54 | válasz | #54
Nem érted, hogy nem lövik le a bevándorlókat?
Hányszor kell nektek elismételni?
2010. júl. 19. 10:32 | válasz | #53
"Erre a lépésre az indoklás szerint azért van szükség, mert az országban folyamatosan csökken a születési arány."

akkor miért lövik le a bevándorlókat , ha emberhiány van ott az utánpótlás az északi testvéreikből . . .
2010. júl. 18. 21:42 | válasz | #52
szegény James Bond... Mit fog mostantól csinálni?
2010. júl. 18. 20:39 | válasz | #51
Mi a legszebb az összesben??? :) Az anyagi háttér, nem háborúval van előállítva (ahogy az júeszéj teszi), hanem elektronikai cuccokbók amit a világ minden táján lehet kapni). http://www.samsungtechwin.com/ e mögött még mennyi olyan dolog lehet ami nem publikus. Lefogadnám h még gyógyszerekkel meg még megannyi dologgal foglalkozik a samsungcorp. Elég sok minden el lehet gondolkodni, főleg h kinek is képviselheti az érdekeit a cég. De az is megeshet h csak én vok full paranoiás meg minden gyanús dologban összeesküvés elméletet látok.
Zoliz  
2010. júl. 18. 20:22 | válasz | #50
Lelézerezi az összes albánt és kisebbséget :D
2010. júl. 18. 12:02 | válasz | #49
Ne tessék ennyi butaságot és marhaságot ide beírni.
A robot határőrizeti feladatokat lát el, nem a menekültek ellen harcol, azokat nyilván át fogja engedni az operatőre.
Először gondolkodunk, utána írunk!
2010. júl. 17. 23:33 | galéria | válasz | #48
Van valami link arról, hogy visszaküldik őket? Mert pár hete pont arról olvastam, hogy akik nagy nehezen valahogy délre kerülnek, azonak különleges tréninget kell tartani és vezetni őket, mert egyszerűen nem értik, hogy milyen szabad országban élni, ahol nem szervezik meg az életüket helyettük.
2010. júl. 17. 20:57 | válasz | #47
Pl.a Robotzsaruban,szép jövőkép.
GG  
2010. júl. 17. 20:41 | válasz | #46
nem tudom melyik filmben voltak ilyen robotok de tényleg nem kellene :S
2010. júl. 17. 20:35 | válasz | #45
ez egy kib veszélyes játék
nem kéne
GG  
2010. júl. 17. 20:02 | válasz | #44
A vasfal leomlása előtt pont ezt ilyen jellegű automatizálásra került volna sor. Érdekes a hasonlóság. Remélem a vég kimenet is. :D
Tetsuo  
2010. júl. 17. 18:30 | válasz | #43
Ez mas, itt mint emlitettem artatlan emberek menekulnek egy diktatorikus rezsim alol, amihez segito kezet kene nyujtani, nem pedig levadaszni oket..

Minden ceg csak a profitot nezi, ez egyertelmu, ez a kapitalizmus.
2010. júl. 17. 17:04 | válasz | #42
"Es ehhez asszisztal a nagy demokratikus szorakoztatoelektronikai ceg, a Samsung."

Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de például a Mitsubishi Hadihajókat és Vadászgépeket gyárt, a Sagem és az Ericksson lokátorokat és lehetne sorolni. Amúgy nem asszisztál, pusztán egy igényt elégit ki.
Tetsuo  
2010. júl. 17. 16:40 | válasz | #41
Na ja, csak azt a vedelmi rendszert a szovjet megszallas, a komcsi diktatura keszitette Berlinben vagy eppen Magyarorszagon. Aki disszidalni akart es elkaptak, kivegeztek vagy sok-sok ev bortonre iteltek a kommunistak.
Aki vhogy at tudott szokni, ki tudott torni abbol a fogsagbol, azt a masik oldalon tart karokkal fogadtak. Sok '56-os disszidalt magyar kesobb kiemelten sikeres lett, ok kaptak USAban pl indulo toket is.. persze lecsuszottak mindenhol vannak. A 80as evekben mar nem adtak nekik semmit, "csak" allampolgarsagot, sok honap utan.
Sok uzletember, sportolo, tudos ugy disszidalt "nyugatra", hogy egyszeruen ott maradt egy kulfoldi utja soran, kijatszva a kgb-t, stazit v mas ugynokoket, akik vegig kisertek az ilyen utakat.

Itt (a cikkben) pont forditva van. A nagy demokratikus Del-Korea toloncol vissza minden szerencsetlent, esetleg lovi le oket..
Es ehhez asszisztal a nagy demokratikus szorakoztatoelektronikai ceg, a Samsung.
Szerintem ez felhaborito. Biztos velem van a baj.. nem haladok a korral. :S
Ma mar penzben mondjak meg a termeszet ertekeit is..
2010. júl. 17. 14:53 | válasz | #40
egy szebb és boldogabb jövő elé nézhetünk .....
Merces  
2010. júl. 17. 13:27 | válasz | #39
....ezek a robotok annyira földhözragadtak,"hála a jó istennek.............."
2010. júl. 17. 12:24 | válasz | #38
"Miért lenne fix? Van belőle önjáró verzió is."

Érdekes... sehol sem írnak önjárő változatról. Pár képet láttam, amin egy 6 kerekű járműre volt rakva a rendszer valamilyen, talán teszt változata, de a legtöbb helyen, fix telepítésű rendszerről beszélnek. Az más kérdés, hogy lehet-e önjáróvá tenni vagy sem.

Továbbá sajnos van még elírás a cikkben. A robot fegyverzetét illetően... Elsődleges fegyverzete egy Daewoo K-3-mas könnyű géppuska, ami nem 5, hanem 5.56x45 mm-es NATO lövedéket használ. Másodlagos fegyverzet a K-4-es automata gránátvető, ami az amcsi MK 19-es honosított változata. Az is lemaradt a cikkből, hogy a szerkezeten van egy hang azonosító rendszer, egyszerűbben mondja egy mikrofon. Amikor valaki 10 m-re megközelíti a robotot, megkell adja a jelszót, különben az riaszt és a robot képes gumi lövedékeket is kilőni, szóval kevésbé halálos municiót, ez az információ is elég lényeges.

További elírás, hogy a robot érzékelőinek az effektív használhatósági távja nappal 4 km éjszaka 2 km és nem 500 m, mint azt a cikk sugalta.
physis  
2010. júl. 17. 07:52 | válasz | #37
physis  
2010. júl. 17. 06:28 | válasz | #34
A berlini falon, és a belső német határon, ha valaki átjutott, hát azt tudtommal már nem volt szokás visszatoloncolni. Nem tudom, hogy ez törvény volt-e vagy szokás, de morbid lett volna másképp. Persze egyiken sem volt könnyű átjutni. A belső német határ el volt aknásítva, és bár a berlini fal nem volt aknásítva, de ott meg a kutyák és az érzékelők, lassító akadályok, lámpák, és a lövést megkönnyítő fehér fal szinte kilátástalanná tette az átkelést.

A vasfüggöny többi részét nem tudom, de tudtommal nem volt sehol sem szokás a visszatoloncolás.

Finnország kivétel,

http://en.wikipedia.org/wiki/Finlandization

ott korlátozott cenzúra is volt, és egyéb apróbb kompromisszumok a Szovjetunió felé. Talán még a jugoszláv határnál is lehetett néhány sajátosság (Jugoszlávia kissé liberálisabb volt társainál).

Másutt tudtommal nem volt divatban a visszatoloncolás Európában a Vasfüggönynél. Ami a dezertőröket illeti: a kelet-berlini dezertőrök sem lettek visszatoloncolva

http://en.wikipedia.org/wiki/Conrad_Schumann

Ilyen szempontból nagyon idegennek tűnik a dél koreai gyakorlat (Európában csak a két említett kivételről tudok).
2010. júl. 17. 01:44 | válasz | #33
Mongolt kihagytad....
A történelmük folyamán azért időnként sikerült kivivniuk függetlenségüket. Akárhányszor szállták is meg a térséget különböző hatalmak egyikük sem akart vagy tudott akkora rombolást véghezvinni mint a kommunizmus/amerika barát pártok.

2010. júl. 16. 23:58 | galéria | válasz | #32
Az ország évszázadok óta tudtommal mindig más uralma vagy befolyási övezet volt. Kínai, orosz aztán meg japán...
2010. júl. 16. 22:58 | válasz | #31
+ közben volt egy háború is pár millió halottal. Te aludtál történelem órán?
2010. júl. 16. 20:20 | válasz | #30
ezt nem tudni..
Narxis  
2010. júl. 16. 19:03 | válasz | #28
Ez a koreaiak ügye, nem az történt mint nálunk, hogy más országok döntöttek a határokról.
3LVW  
2010. júl. 16. 19:01 | válasz | #27
Ezentúl James Bond ilyeneket cselez ki...
2010. júl. 16. 18:08 | válasz | #26
"Tartsuk tiszteletben a határokat". Csak az a szomorú helyzet, hogy egy évszázadok óta fennálló országot vágtak ketté, minden értelemben.
Narxis  
2010. júl. 16. 17:18 | válasz | #25
Szerintem rendben van, egy országnak joga van megvédeni magát, tartsuk tiszteletben a határokat.
2010. júl. 16. 15:48 | galéria | válasz | #24
A DNZ fele 100%, hogy egyetlen észak-koreai sem menekül. Semmi esélye az égvilágon. Több helyen minden növényzet folyamatos vágás alatt van, hogy a DMZ belátható legyen. A DMZ-hez az kb. egy berlni fal, csak sokkal mélyebb aknamezővel és iszonyatos katonai jelenléttel.
2010. júl. 16. 15:47 | válasz | #23
A cikkben az általad írt robotról van szó. ;)
2010. júl. 16. 15:46 | válasz | #22
" Arról nem is beszélve, hogy fix telepítésű fegyverrendszer révén, könnyű semlegesíteni."

Miért lenne fix? Van belőle önjáró verzió is.
Cat 02  
2010. júl. 16. 15:45 | galéria | válasz | #21
Nem ellenük véd, hanem az onnan menekülni kívánó emberek ellen.
2010. júl. 16. 15:37 | válasz | #20
inkább valami lézerágyú torony kéne vagy valami komolyabb gatling
2010. júl. 16. 15:25 | válasz | #19
a koreaiak komolyan nyomják. Az indexen volt egy cikk egy másik Samsung harcirobotról, ami önjáró (lánctalpas), mimigun van rajta meg páncéltörő, különböző hullámtartományban látó kamerák és érzékelők. A szerkezet képes hálózatban dolgozni más hasonló típusú robotokkal. Képes akár 30 célt egyidőben követni + kibökni ha valaki elterelő manőverrel próbálkozik. Képes az önálló beavatkozásra, de - egyenlőre - a végső parancsot ember adja ki.

A cikkben szereplő robot meg azért nem egészen olyan mint itt leírták.
Pl. nem 500m-ről hanem 2.5mérföldről (ami közel 4km) beméri a célpontott, éjjel 1.25mérföld kell neki (kb. 2km)

"twin optical and infrared sensors to identify targets from 2.5 miles in daylight and around half that distance at night."

mondjuk nem nmindegy mert 500m-re egy közönséges távcsővel is el lehet látni. Továbbá nem 260ezer€ hanem 200.000dollár. Továbbá nem 2007-ben hanem 2006-ban fejlesztették ki.
Valaki hiányolta a mikrofont, meg a hangszórót. Hát mind a kettő van benne. Ez utóbbiak azért, hogy azonosítani tudja a robot azt akit elkapott, gy.k. jelszavat kér, ha hibás a jelszó akkor baj van :)

Ami biztosan stimmel a cikk és a valóság közt az a model száma SGR-A1
Mint anno a jereváni rádió.. :)


érdekes harcirobotok: http://tech.transindex.ro/?hir=7829&nyomtat=1
JoinR  
2010. júl. 16. 15:19 | válasz | #18
Nincs rendjén, de az se megoldás, hogy mértéktelen türelemmel és készséggel várják a szökevényeket, hogy aztán hazatoloncolhassák őket, akik majd újra megpróbálnak átjönni...ennek is komoly költségei vannak. Akik megpróbálnak átszökni, tudják mire vállalkoznak.
2010. júl. 16. 14:45 | galéria | válasz | #17
a dél koreai robottal lelövi a csóró észak koreai "testvérét", persze ha szerinted ez így ebben a formában rendben van akkor nem szóltam
2010. júl. 16. 14:32 | galéria | válasz | #16
Én a házam 4 sarkára tennék ilyet, már ha jó az árfekvése. :D
Kryon  
2010. júl. 16. 13:59 | válasz | #15
Az egész a jó öreg hidegháborús versengésről szól, ami arrafelé még mindíg aktuális, vagyis csinálj valamit, ami a másik félnek nincs...
Gascan  
2010. júl. 16. 13:37 | válasz | #14
azért fejlesztették ki mert egy katona átszökött? :)
JoinR  
2010. júl. 16. 13:32 | válasz | #13
Költözz pár hónapra egy jó kis menekülttábor mellé, majd megtudod mekkora fun beengedni és elviselni őket.
endrev  
2010. júl. 16. 13:30 | válasz | #12
Ja, nagyon durva...
Crane  
2010. júl. 16. 13:24 | válasz | #11
Ez a videó nagyon bizarr. :S Vidám zenei aláfestéssel mutatják be a legmodernebb gyilkoló eszközt, ami diktatúra elől menekülő szerencsétlen nyomorultakat vadássza le.
Ez döfi! ... és még a Samsung lógó is befigyel a végén! Ok. B*szom is a kukába a monitort!
2010. júl. 16. 12:55 | válasz | #10
én a videók alapján két dolgot látok:

-nappal felismeri a fák előtt behajlítva mozgó embert.
-a puska előre beállított helyzetben képes egyenesen tüzelni.

ezt kb bármelyik dome ip sziszitévé is tudja, ha rá duck-tapezel egy puskát. persze az 500 méter az jól hangzik, de kíváncsi lennék egy nem statikus környezetben (szélfútta fák, akár vihar) hogyan veszi észre az éhezőt.

2010. júl. 16. 12:39 | válasz | #9
fix telepítésűt is lehet valamennyire rejteni csak nehezebb ugyebár. Amúgy meg valszeg kábeles lesz az a legbiztosabb fixnél, de ha nem az lenne akkor se annyira gond a zavarás meg bemérés ha nem folyamatos sugárzás megy. Simán megoldható olyan rendszer ami alapvetően stand by üzemmódba fut és csak akkor jelez be ha érzékel valami mozgást vagy egyebet amire figyelnie kell (gyanús hőpamacsok, stb.) ha meg zavarják akkor ugye valamilyen szinten akár önállóan is cselekedhet, UAV-oknál vannak ilyen beépített funkciók.
2010. júl. 16. 12:33 | válasz | #8
Oltári! Kérek kettőt: egyet a kapuhoz, egyet a kertbe.
2010. júl. 16. 12:26 | válasz | #7
A DMZ a két határ közti terület, ami nem más, mint egy elég kiterjedt aknamező. A demilitarizált zóna olyan terület, amelyen nem állomásoznak aktívan fegyveres erők, illetve nincs offenzív fegyverzet telepítve.

@sport88:
Az igaz, hogy egy kisebb méretű, mondjuk kerekes robot könnyen eltud bújni napokra, hetekre egy bokorban, de ez fix telepítésű rendszer. Azt jó lenne tudni, hogy a rendszer milyen formában kommunikál az operátorral, mert ha nem kábelen át, akkor bemérhető és zavarható frekvencia.

Azért egy hangszórót igazán rakhatnának rá, ne már az legyen az egyetlen lehetőség egy határsértővel szemben, hogy az orra elé lőnek.
2010. júl. 16. 12:15 | válasz | #6
"A zona mostantol mar nem demilitarizalt..
A Del-Koreai kormany meg b*szodjon meg!"

A demilitarizált zóna nem azt jelnenti, hogy ott nincs fegyver. Ui. a határőrök, jeleneg is fegyveresek.
De miért baszódjon meg az aki a saját országát akarja védeni egy szálinista diktatúra ellen, akik atomot fejelsztenek, topredózzák a déli hajókat déli vizeken, akik átlődöznek amikor rájuk jön az 5 perc meg ilyesmi???
2010. júl. 16. 11:44 | válasz | #5
Ááá azt hittem battle mech-et építettek
2010. júl. 16. 11:40 | válasz | #4
Alapvetően nem csak élő erők ellen jók, mármint úgy általában a harci robotok, lehet rájuk rakétavetőket is oktojálni :)

Meg egy robotnak nem feltétlenül van szüksége arra, hogy strapabíró legyen. Van egy hatalmas nagy előnye az emberekkel szemben: iszonyatosan jól tud rejtőzködni!

Szóval gondolj bele, van egy kis robotod, pl vegyük példának a TALON robotokat amit az amcsik használnak. valahol fél-egy méter magasság körül mászkál attól függően épp mit raknak rá és nem sokkal hosszabb. Bemegy egy bokorba vagy beássák aztán ott marad esetleg stand by üzemmódba akár napokig vagy hetekig anélkül hogy mozdulna. Ha mozgást érzékel vagy valami akkor meg rögtön rácuppan és hello. No meg ha kilövik akkor esélyesen még javítható állapotban lesz, legalább is könnyebb összerakni egy másikat mint egy embert :) szóval ilyen szintű védelmi feladatokra tökéletes.
Beismerem fix telepítésnél elveszti néhány előnyét de még azokat is lehet rejteni illetve megint csak ott van hogy 24/7 tud működni.
Tetsuo  
2010. júl. 16. 11:34 | válasz | #3
A zona mostantol mar nem demilitarizalt..
A Del-Koreai kormany meg b*szodjon meg!
2010. júl. 16. 11:22 | válasz | #2
"egy 5 mm-es könnyű gépágyúval"

Gépágyúnak általában a 20 mm-es vagy annál nagyobb űrméretű gyorstüzelő fegyvereket hívják. Ez inkább könnyű géppuska. Szőrszálhasogatás, de az igényes cikkírásnak szerintem feltétele a szakszavak megfelelő használata.

ON:
Meglepő, hogy eddig nem szereltek fel távirányítású fegyverzetet a határ mentén. A technológia évek óta adott és széles körben használt mind fix pontú mind járműre szerelt változatban. Meglátásom szerint ennek az "őr robotnak" az egyetlen hátránya, hogy főleg élő erő ellen hatásos, ráadásul szerkezetét látva nem éppen nevezhető strapabírónak se. Az egyetlen amire jó lehet, hogy odapörköl annak az éhségtől elgyötört menekültnek aki egyetlen lehetőségének csak a határon való átszökést tartja. Ez a fegyverzet egyszerű határmegfigyelésre sok, katonai célok ellen meg kevés. Arról nem is beszélve, hogy fix telepítésű fegyverrendszer révén, könnyű semlegesíteni.

2010. júl. 16. 11:19 | galéria | válasz | #1
A gépágyú az 20 mm-nél kezdődik, alatta géppuskáról van szó. A 12.7 jenki géppuskát azért már nehézgéppuskának hívták a háború alatt és most is.