A lakások 40 százalékában van notebook Németországban
2010. július 15. 10:56, csütörtök
Az európai uniós tagállamban 2005-ben még csak a háztartások 17,2 százalékában, tavaly viszont már 40 százalékában volt laptop - derült ki a Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) közleményéből.

Hirdetés

Az anyag szerint a notebookokkal ellentétben a PC-k aránya gyakorlatilag semmit sem változott: 2005-ben és 2009-ben is a lakások 62,9 százalékában volt asztali számítógép.

Öt évvel ezelőtt a német háztartások 54,6 százalékában volt internethozzáférés, ugyanez az arány tavaly már elérte a 68,9 százalékot. Az ISDN-ellátottság sem nőtt kiemelkedő mértékben: 2005-ben a lakások 23,9 százaléka rendelkezett ISDN-vonallal, míg 2009-ben 32,1 százalékukról volt ugyanez elmondható. A vezetékes telefonvonalak aránya ugyanakkor 95,9-ről 91,5 százalékra csökkent, miközben ezzel párhuzamosan 76,4-ről 86,7 százalékra nőtt a mobil előfizetések aránya. Faxok a német otthonok 19,2 százalékában találhatók, viszont a nyilvánosságra hozott számokból mindenképpen jól nyomon követhetők a navigációs rendszerek számát érintő változások. Míg 2005-ben még csak a háztartások 4,4 százalékban akadt ilyen készülék, addig tavaly már 27 százalékában.

A navigációs eszközök mellett az elmúlt években elterjedtek a digitális szórakoztató elektronikai készülékek is. Ezt támasztja alá, hogy 2009-ben már a német otthonok 72 százalékában volt legalább egy asztali DVD-lejátszó. Négy évvel ezelőtt ugyanez az arány még csak 50 százalék volt. Száz lakásból már 40-ben található MP3-lejátszóval, szemben a korábbi 15-tel, míg a digitális kamerákat tekintve ez az arány a korábbi 32 helyett már 64 százalék. A játékkonzolok esetében is megfigyelhető ugyanez a tendencia, tavaly minden ötödik háztartásban volt legalább egy konzol.

A Destatis minden esztendőben elkészíti a kimutatását, amelyhez a szakemberek a megkérdezett családok beviteli és kiadási adatait, vagyonára és lakáshelyzetére vonatkozó információkat veszi figyelembe.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 16. 14:07 | válasz | #5
Hát ezek a betyár németek... Fogadni mernék, hogy háztartásszám arányban az ásott gödörre épített pottyantós WC-kből már nem állnak ilyen jól. Fejletlen egy népség az tuti.
TreDoR  
2010. júl. 15. 23:45 | válasz | #4
Max. játszani rajta (na nem a iPaddal)
Ferrer  
2010. júl. 15. 22:27 | válasz | #3
Én a jövőben egy iMacet szeretnék beszerezni otthonra, egy Macbookot meg utazáshoz. A netbookokkal meg iPadokkal nem lehet semmi értelmeset kezdeni.
Ferrer  
2010. júl. 15. 22:25 | válasz | #2
Tuningosok? Én pl. utálom a notik kisebb képernyőjét meg felbontását. Ezen kívül egyelőre még lassabb a merevlemez bennük, és melegednek, mint a sz...
duke  
2010. júl. 15. 16:05 | válasz | #1
Az egy erdekes folyamat, hogy a draga "hordozhato" (inkabb cipelheto,hurcolhato :) ) gepek atalakultak kompakt asztali geppe. A helyuket, pedig atvettek a valoban hordozhato netbook-ok.
Hagyomanyos asztali gepet, meg lassan mar csak tunningosok tartanak. :)