Az alkalmazások veszélyeztetik leginkább a windowsos PC-ket
2010. július 14. 21:02, szerda
A dán Secunia biztonsági szolgáltató cég legfrissebb tanulmányának készítői azt állítják, hogy nem elsősorban a Windows, hanem az ahhoz készülő szoftverek jelentenek komoly kockázatokat.

Hirdetés

A Microsoft operációs rendszereit gyakran éri bírálat amiatt, hogy nem elég biztonságos. Nos, ha az egyes Windowsoknak vannak is hiányosságai a legnagyobb kockázatot maguk a felhasználók és az általuk használt programok jelentik. Ez derült ki a Secunia legújabb biztonsági felméréséből. A dán biztonsági szolgáltató munkatársai megállapították, hogy az olyan népszerű alkalmazások, mint a Firefox, az Adobe Reader vagy az iTunes egyre kedveltebb célpontjai a hackerek támadásainak. A szakemberek egy átlagos felhasználó szoftverkörnyezetét vizsgálták meg a sebezhetőség szempontjából. Összesen ötven népszerű programot vontak be a tesztbe, ezek közül 26-ot a Microsoft fejlesztett ki.

Kiderült, hogy 2007 és 2009 között a harmadik fél által megalkotott programok esetében 3,5-szer gyakrabban fordultak elő biztonsági hibák. A biztonsági hiányosságok száma a vizsgált időszakban a külső szoftverek esetében 220-ról 420-ra nőtt. Különösen az idei esztendő eddigi tapasztalatai adnak okot az aggodalomra, ugyanis az év első felében már majdnem annyi biztonsági hibát jelentettek a fejlesztők, mint tavaly az egész esztendő során. Júliusra sikerült elérni a tavalyi bejelentések számának 89 százalékát, ami semmiképpen sem megnyugtató. A folyamatot figyelembe véve idén év végére az ismertté váló biztonsági rések száma elérheti a 760-at, ami a tavalyi 420 hibának majdnem kétszerese.

Miközben a Microsoft rendszeresen frissíti az operációs rendszereit és a programjait, a független fejlesztőknél gyakorlatilag nem létezik egységes frissítéskezelés. A Secunia próbál segítséget nyújtani és a Personal Software Inspector (PSI) 2.0-s verziója már a Firefox, a Flash-lejátszók és az Adobe Reader esetében is kínál majd rendszeres frissítési lehetőségeket. Az alkalmazás nem csak az elavult szoftvereket jeleníti majd meg, hanem képes lesz azokat automatikusan frissíteni is.

A legtöbb biztonsági hibát bejelentő cégek listáját idén először az Apple vezeti, ami nem véletlen, hiszen csak a Mac OS X 10.6.3-os változatának esetében 65 biztonsági hiba vált ismertté. A második legtöbb bejelentés az Oracle nevéhez fűződik, míg a Microsoft csupán a harmadik. A listán negyedik a Hewlett Packard, amelyet az Adobe, az IBM, a VMware, a Cisco, a Google és a Mozilla követ.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 16. 16:23 | válasz | #9
szerintem nem kéne hagyni a usereknek, hogy alkalmazásokat telepítsenek, van pasziánsz, van paint, van jegyzettömb, van IE, mi kell még?
2010. júl. 16. 04:41 | válasz | #8
2010. júl. 15. 16:07 | válasz | #7
A szabványosítás sok mindent megoldana...
Különben meg az tényleg röhej, hogy a legtöbb program puszta használatához is rendszergazda jogok kellenek egy adott gép felhasználójának, a frissítésekről beállításokról nem is beszélve. Itt még a nyomtatók papírforrás kiválasztásának(!) lehetőségét is megemlíthetem, ami azért talán nem kifejezetten rendszergazdai feladat, sok típusnál mégis ilyen jog kell hozzá...
A biztonsági kockázatok ott jelentkeznek leginkább ahol a fapados felhasználók olyan jogosultságokat kapnak amikkel nem tudnak rendesen élni. Olyan biztonsági korlátokat tudnak megkerülni, amikről fogalmuk sincs mire való. Na ez veszélyes igazán.
2010. júl. 15. 15:46 | válasz | #6
egyébként ez tényleg így van. A vindóz tökéletes, gyors, stabil, ha nincs rá telepítve semmi (driver sem) :D

Ez pl olyan hogy az autógyártó garanciát vállal az autó közúton történő összetörhetetlenségére, de csak akkor ha nem töltesz bele benzint, és nem indítod be a motort :)
2010. júl. 15. 13:55 | válasz | #5
ez tetszik. A végén még kiderűlt, hogy a windows egy szuper valami csak a nyamvadt programok rosszat tetsznek vele. Áááááááá

De akkor miért nem írja ráa a dobozra a kicsipuhánk, hogy csak akkor válla granaciát a rendszer stabilitására, ha nincs rá telepítve semmi? :o
Narxis  
2010. júl. 15. 08:01 | válasz | #4
Szarul van megírva a 3dsmaxod.
2010. júl. 15. 00:59 | válasz | #3
Az alkalmazásaim működését veszélyezteti a vindóz. pl amikor 3dsmaxnál egyszer csak gondol egyet és újraindul az explorer, majd átteszi magát basic témára, majd vissza full aerora, majd vissza basicra, majd vissza aerora :D
2010. júl. 15. 00:33 | válasz | #2
Annak megállapítására, hogy a Windows-on kívül a programok is bugosak lehetnek, képesek voltak tanulmányt készíteni?! Ez nagyon brittudós effektus.
Ferrer  
2010. júl. 14. 23:58 | válasz | #1
"Az alkalmazások veszélyeztetik leginkább a windowsos PC-ket"

Eddig azt hittem, pont azok tartják életben. LOL