Leáldoztak a Cobra 11 napjai?
2010. július 15. 10:00, csütörtök
Úgy tűnik, hogy Magyarországon 13-14 évadig tartott ki a Cobra 11-láz, hiszen a német autópálya rendőröket izgalmas életét dokumentáló sorozatot ma már feleannyian sem nézik, mint annak idején.

Hirdetés

Egykoron, de még alig egy-két éve is a Cobra 11 számított Magyarország legnézettebb tévésorozatának, hiszen miközben az amerikai szériák azon versengtek, hogy melyik tud egymilliós nézettséget elérni, addig a német autópálya-rendőrök szinte folyamatosan 1,8 millió honfitársunkat ültették le a képernyők elé. Ez persze nem volt csoda, hiszen a szappanoperákból is inkább a háztájit szeretjük, adja magát, hogy sorozatból is a tőlünk nem messze forgatott, igen látványos változat jön be. A Cobra 11 egyik erőssége ráadásul abban állt, hogy az ismétlésekkel is remek nézőszámokat produkált.


Az elmúlt hetekben és hónapokban azonban a TV2-es Napló egyre többször bizonyult legyőzhetetlen ellenfélnek, s múlt héten negatív rekord közeli eredményt produkált az akciósorozat. Miközben ugyanis a 19.00-tól kezdődő Vujity Tvrtko által konferált magazint valamivel több mint egymillióan látták, addig a Cobra 11-et az AGB mérései szerint 772986-en. Ez közönségarányban kifejezve: 30,3% és 23,1% Ami pedig még nagyobb meglepetés, hogy a robbanásokra igen fogékony fiatalabb korosztály, a 18-49-esek körében még nagyobb különbséggel győzött a Napló. (29,8% és 20,4% közönségarány)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mark98  
2010. okt. 01. 17:40 | válasz | #16
Ami helyette van az pedig már a sokadik amerikai halandzsa... Nem lehet egy kis változatosság??????
2010. júl. 21. 16:24 | válasz | #15
Már csak Semir meg a két járőr van a régiek közül.
2010. júl. 21. 11:40 | válasz | #14
Régen én is sokat néztem, de egy idő utána már lassan az össze szereplőt lecserélték és a történet is egyre kiszámíthatóbb lett ami így a minőség romlást eredményezett. Szóval nem is baj, hogy már az ezredik ismétlést nem fogják leadni újból. Csak az a baj, hogy nem hiszem, hogy komolyabb programot adnának majd helyette :(
2010. júl. 20. 15:54 | válasz | #13
Mostanába én is csak ritkán néztem pedig szerettem. régen.
analfa  
2010. júl. 20. 10:37 | válasz | #12
Végre vége!! már annyira untam. Esküszöm hogy még az ismétlést is sokkal szívesebben nézem. A mostani részek már szánalmasak voltak.
2010. júl. 17. 09:33 | válasz | #11
Mert az új részeket már leadták, ismétlés megy. Bár elég fura Tom-ot újra látni.
Throme  
2010. júl. 16. 20:37 | válasz | #10
Na ja,
- volt VB (ahogy írta valaki...)
- az rtl oldalán jó pár rész megnézhető (ha lemaradna valaki róla)
- kicsit össze-vissza adják a részeket (ismételnek), mert egyszer meghal az egyik nyomozó és 2-3 hét múlva megint feltűnik .....

És marha sok embert megkérdeznek :), ha igaz ez az 1000 körüli megkérdezett háztartások száma....

2010. júl. 16. 09:31 | válasz | #9
Nem igaz, mert:
"A mérésben részt vevő háztartások számát 2009-től 1040-re növeltük."
ldavid  
2010. júl. 15. 19:45 | galéria | válasz | #8
nemigaz mer' 2000 fölött :)
2010. júl. 15. 15:40 | válasz | #7
Hát nem tudom, én nem néztem, ezért nem is alkotok kerek véleményt róla, DE a bemutatók alapján az utóbbi időkben mindig bugyuta amcsi akciófilm koppintás jött át.
bippo  
2010. júl. 15. 14:52 | válasz | #6
Lehet, hogy nem lesz már többé Cobra 11, de Vass Gábor majd életben tartja, ahogy a másik Cobra 11-es fórumot is :)
winnie  
2010. júl. 15. 14:18 | válasz | #5
2010. júl. 15. 11:53 | válasz | #4
A másik meg az hogy ha jól tudom az új részeket már leadták , ismételnek.
zedow  
2010. júl. 15. 11:35 | válasz | #3
VB volt, HELLO!!!
2010. júl. 15. 10:39 | válasz | #2
1040 háztartást mérnek. A 3.600.000-ból! Ez alapján aztán lehet azt mondani, hogy milliók nézték...
2010. júl. 15. 10:20 | válasz | #1
Szerintem nem meglepő a dolog. MÁr szinte BK jellegű csak kicsit nagyobb költségvetésű.