Predators: Antal Nimród megcsinálta?
2010. július 12. 11:06, hétfő
A szégyenletes Aliens vs Predator filmek után épp itt volt az ideje egy tisztességes Predátor-mozinak. Kár, hogy a focivébé miatt csak augusztusban látjuk a filmet.

Mint azt már megírtuk, az Intercom indoklása szerint a focivébé az oka annak, hogy Magyarországon csak augusztus 19-én láthatjuk Antal Nimród új filmjét, a Ragadozókat. Abban igaza van a hazai forgalmazónak, hogy az elkövetkező hetekben nem nagyon akad hely a premierre, azonban a csütörtöki bemutató olyan országoknak jött össze, mint Lengyelország, Románia, Ausztria, Szlovákia, vagy éppen a szombaton vébémeccset játszó Németország. Kár a késlekedésért, azonban hiba lenne feltételezni, hogy nem tudatos döntés volt a világpremier késleltetése.


Hogy nézed meg a Ragadozókat?
Mozijegyet veszek.
Letöltöm a mozis verziót.
Megveszem a DVD-t.
Letöltöm a DVDRip-et.
Nem érdekel a film.
Így azonban, ha értékelni akarjuk a filmet, akkor csak a Szlovákiába átruccanók és az amerikai kritikusok, valamint a filmet az első napok egyikén megnéző rajongók véleményeire hagyatkozhatunk, no meg persze a box office-teljesítményre. Ez utóbbit annyival lehet összefoglalni, hogy a 40 millió dollárba került Ragadozók a hétvégi becslések szerint 25,3 milliós bevételre tett szert, ami az amerikai toplistán a harmadik helyre volt elegendő. Az első helyet a Gru című animációs mozi szerezte meg 60 milliós nyitánnyal, az ezüstérmet az Alkonyat 3 birtokolta hétvégén 33,4 millió dollárral, míg negyedik helyen, az Amerikában a minden idők legsikeresebb animációs filmje címére hajtó Toy Story 3 áll 22 milliós hétvégi teljesítménnyel. (A 200 millióba kerülő film már 340 milliónál tart így hazájában.)

A Ragadozók nyitányát anyagi szempontból leginkább a korrekt jelzővel lehet jellemezni, hiszen annak idején, az első Halál a Ragadozó ellen filmet jóval többen nézték meg (az első hétvégén majdnem 40 millió dollárt termelt), azonban annak borzalmas minősége erőteljesen kihatott a franchise második részére, mely már csak 10 milliós kezdést produkált. Antal Nimród filmjének premierje tehát a rajongók egy részét ismét a Predátorok mellé állította, s bár nem mindenki tért vissza, aki csalódott az első AvP-ben, a nyitány lehetett volna rosszabb is. (Mint ahogy jobb is, főleg annak tekintetében, hogy az AvP-filmek alacsonyabb korhatárt kaptak.) Ezért is a "korrekt" jelző.


Ez a kezdés egyébként a nyári Fox-akciófilmek közül felülmúlta a Tom Cruise-féle Kéjjel-nappal bemutatkozását, s csak nüanszokkal maradt el a Szupercsapat-mozi premierjétől. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a Ragadozókat jóval kevesebb moziban (2669) és vásznon (3300) játszották, mint társait, akkor kifejezetten jó a kezdés. Ráadásul a film sztárok nélkül vonzott nagyjából annyi nézőt moziba, mint annak idején az első Ragadozó Arnold Schwarzeneggerrel. Persze a korrekt kezdés egy dolog, a film összbevételét csak a második héten lehet megjósolni, amikor is a scifi-horror műfajra jellemző, várhatóan 55-65% bevételcsökkenés bekövetkezik.

Érdekes módon a filmről szóló kritikák sokaságát is korrekt jelzővel lehet illetni, nem nagyon húzzák le a filmet, de nem is nagyon istenítik. A Rottentomatoes-on, mely az amerikai kritikákat összesíti, 65%-on, még éppen a pozitív tartományban áll a film, ami a scifi-horror műfajban kifejezetten elismerésnek számít. Az eddigi 131 véleményből 85 pozitív és 46 negatív, bár a neves kritikusoknál 11-13-ra a negatív vélemények nyertek.

Az IMDb-n az első 5000 szavazat után 7.5-ös osztályzattal bír a Ragadozók, és már 160 olvasó kritikát is meg lehet tekinteni. (Itt olvashatók a legpozitívabbak, itt pedig a legnegatívabbak - elég sok ugyanazt a dolgot emeli ki.) Itthon az Origó két véleményt is megjelentetett a filmről: az egyik korrektnek írja azt le (khm...), a másik pedig olyannak, mely az idősebbeket nem nagyon hozza lázba, inkább csak a 11-12 éveseket, akiket elvileg a korhatár tilt a film megtekintésétől.


Összességében meglepő, de a film unalmasságáról több helyen olvasni, azonban a főhőst, Adrian Brody-t, és mélyített hangját hol teljesen hiteltelennek említik meg, hol pedig kifejezetten üdítőnek. Azonban a legtöbb véleményező szerint a Ragadozók korrekt, B-filmes szórakozás, de hogy mindebből mi az igazság, az csak augusztus kritikánkból fog kiderülni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
szgege  
2010. aug. 10. 21:50 | válasz | #123
Ami a filmet illeti a története egy kalap trágya. Hatalmas csalódás volt. Esetleg a rendezői változat segít rajta valamit.Hátha kerekebb lesz a történet,mert ez így..... Egyetértek Night-val,ez így kaki. Azt nem értem miért nem fogtak meg egy Predator könyvet abból jobb lett volna.
szgege  
2010. aug. 10. 21:11 | válasz | #122
Azért kissé pofátlanságnak tartom,hogy ilyen sokat kell várni a magyar bemutatóra. Ezekután miért is csodálkoznak ,hogy letölti az ember. Ami a minőséget illeti már a warez filmek igen jó minőségüek. Arról már nem beszélek a frankó magyar DD2.0 szinkronról míg az angol DD5.1 ...
nlght   1 db büntetőpont 
2010. aug. 05. 15:17 | válasz | #121
"Tehát a "yakuzzás" jelenet megálja a helyét. Más filmekben az alienek is mikor szúrnak akkor átdöfik a páncélos predit is."

Ugyan melyik predator univerzumban ér fel egy yakuzza egy predatorral? Válasz: sehol! Még egy aliennel sem, nemhogy egy predatorral...
nlght   1 db büntetőpont 
2010. aug. 05. 15:14 | válasz | #120
Te mennyit tettél hozzá ehhez a topichoz kisbarátom a fikázáson kívül? Én legalább pro és kontra kifejtettem a véleményem: szerintem a forgatókönyv sablonos szar. Ennyi! Ha te nem értesz velem egyet, akkor legalább írd le, hogy szted miért olyan k*rva jó a forgatókönyv!
Zenty  
2010. júl. 23. 15:48 | válasz | #119
Már a film elejénél is utalnak rá, hogy a predátorok nem azzonal akarják kicsinálni a vadakat ( embereket) hanem szórakoznak velük stb.
Például elöször a "kutyákat" küldik, hogy szétszorodjanak az emberek. És amikor a csaj öngyilkos akar lenni az egyik kutya vissza is fordul mert nekik az nem szórakozás ha a vad kicsinálja magát.
Aztán a végén a kampó orrú brody is kaszabol páncélozott predátort. Tehát a "yakuzzás" jelenet megálja a helyét. Más filmekben az alienek is mikor szúrnak akkor átdöfik a páncélos predit is.
Agyatlan hent pedig jó, hogy nincs a filmbe. Mellesleg az első részben is külön vadásztak le mindenkit és nem agyatlan hentelés volt. Ilyen a predator filmek... akinek nem tetszik nézzen 0 iqus AVP filmeket...
Ebben a filmben pont az a jó, mint az első részben is volt. Gondolkodni kell mi miért van.
Igaz lehetett volna jobb a forgatókönyv de az várható volt, hogy nem fogják túlszárnyalni az első részt. Viszont pozitiv, hogy bármelyik avp filmnél jobb. Szerintem ez is volt rodrigeznek a célja, hogy az avp-ket alázza és közelitse az első részt. És ezt sikerült elérni

Zenty  
2010. júl. 23. 15:33 | válasz | #118
Nem rossz film és hasonlit az első rész hangulatához. A vége valóban elcsépelt bár jó, hogy nem happy endes lett a story vége..
De látszik, hogy az elsőre részre hajaztak.

Mindesetre az tény, hogy az avp ultra gáz filmeknél ez a film sokkal jobb.

2010. júl. 21. 13:27 | válasz | #117
night te egy kretén vagy Más kommentelő anyázásán, idiótázásán kívül semmit nem tudszGratulálok, még egy értelmiségi a fórumon.
2010. júl. 18. 23:11 | válasz | #116
Szerintem...ez már szörszálhasogatás. Azt is írták, hogy ezek a ragadozók, már jóval kegyetlenebbek. Lehet csak elzavarták az embereket a táborból, hogy később levadásszák őket. Lehet gránáttal még nem is találkozta:D, lehet alábecsülték Hanzo-t, elvileg a "szamurájok" a legképzettebb, legveszéjesebb harcosok a Földön.
Akkor azt is mondhatnánk, hogy a Predator 1-ben és itt is, már az elején kinyírhattak volna mindenkit az idegenek a vállágyúval, de ők szórakozni akartak...hála Istennek, így mi is azt tehetjük:)
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 18. 20:17 | válasz | #115
Ajánlom figyelmedbe a 108-as hozzászólásom, nem fogom mégegyszer leírni.
bippo  
2010. júl. 18. 18:40 | válasz | #114
Nem, nem érzem a logikátlanságot. Lehet, hogy ez a modell a nagy magyar valóságban nem működne, azaz nem gazdagodnál meg belőle, de azt se várd el, hogy a két szép szemedért csupán bemondásra valaki előre fizesse, hogy Te megírod azt scriptet (amire eddig nem sok hajlandóságot mutattál amúgysem). Főleg, hogy pár napot mondtál, azt nagyon nem is kellene előre finanszírozni, annyira talán nem állsz az éhhalál szélén.

Justilnak meg nekem sem az a bajom, hogy nem vagy jó véleménnyel a forgatókönyvről. Feltételezem, hogy nem kapna irodalmi Nobel díjat, meg tele van klisékkel, még akár azt is megkockáztatom, hogy szar (nem láttam még, azért a feltételes mód). Nézőként lehet kritizálni a filmet, véleményt mondani róla. De itt az volt a baj, hogy azzal dobálózól, hogy akár Te is jobbat tudnál írni (valakitől elhangzott egy nagymama is). És amikor valaki neked szegezi a kér(d)ést, hogy: 'Lássuk!', vagy legalább valami nyomát (pl. egy novella), hogy van bármi alapja annak, amit állítasz, akkor egyből megy a handabanda.

Ha meg csak felkiáltás jelleggel értetted, hogy 'á, bazmeg ez szar, még én is jobbat írnék', akkor meg tetszettél volna azt válaszolni az első kérdésre, nem pedig magyarázni a dolgokat.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 18. 16:26 | válasz | #113

******* SPOILER VESZÉLY *******

"a sztori sem akar több lenni, mint ami" - ez a baj, hogy már unjuk a 20. századi kliséket.

Na pont erre gondolok én is. A logikai buktatókat te nem vetted észre? Pl. azt sem értem, hogy minek fáklyák a predatoroknak, amikor több látásmódjuk is van. Az elejét már említettem. Egyszerre teleportálják őket egy másik naprendszerbe ugyanolyan gravitációjú és légszerkezetű bolgyóra mint a Föld, más földrészekről, úgyhogy még pluszban ejtőernyőt csatolnak a hátukra valahogy teleport közben. Ráadásul úgy nézett ki az elvileg sokkal fejlettebb faj tábora, mint valami 300 évvel ezelőtti kannibál sziget faluja. Fáklyák és koponyák karókon. Az első két predátor aki meghalt fogyatékos volt. Az egyik közelenged magához egy öngyilkost 2 gránáttal. A másikat meg lekardozza egy yakuza, úgyhogy armor van rajta. Akkor egy level 1-es Alien ellen is elintézte volna. Pedig pont arról beszéltek előtte, hogy szezonról szezonra jönnek a predatorok és hogy tanulnak a hibájukból és fejlesztik magukat. Még az Avp-kben sem voltak ilyen gyökér predatorok, akik ilyen könnyen kinyíratták magukat, úgy hogy előtte felmérhették az ellenfelük fegyverzetét. Arról nem is beszélve, hogy több fegyverük is van és mégse voltak hatékonyak. A vállukon lévő ágyú például az eddigi filmekben, mindig bemérte a célt és utána puff kiiktatta. Ebben a filmben meg tűzharc van táboruknál a film közepén és 10-ből egyse talált, pedig 3 predator lőtt egycsoport emberre. Ja bocs, az orosz kezéből kilőtték a vasat, lol. Nem azért, mert Nimród így gondolta ki, hanem azért mert szar volt a forgatókönyv és így írták elő, hogy csak a feka halljon meg. Szinte nem is igazodott a harc a predatorok valódi képességeihez. A tábori tűzharc után meg az egész embercsapat levetődik egy 30 méteres vízeséses tóba. A 3 predator, akik egész életükben a vadászatot tanulják elvesztik a nyomukat? Ennyitől? Pedig ott úsznak csoportban a víz tetején. Értelmetlen. A Predator 1-ben Arnold leugrott a vízesésen és ment utána a predator. Ez csak néhány furcsaság, van több is csak nem akarom telespoilerezni az egész fórumot. Egyetértek a cikk utolsó mondatával "korrekt, B-filmes szórakozás". Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet végre A-filmes szórakozást készíteni.
2010. júl. 18. 15:49 | válasz | #112
Most komolyan, a Predatornak volt/van színvonala? Csak puszta pszichológia, hogy azért tetszik, jobban a Predator, mert azt láttad először.
Szóval a Predator szórakoztató akciófilm, de azért nem kéne piedesztálra emelni...akkor már a Die Hard 4-en is lehetne vitázni, vagy a Halálos Fegyver 4-en. Én mindegyiken jót szórakoztam. Valjuk meg, nem díjnyertes kategóriába tartozó filmek ezek és alapötlet sem az.
De egy unalmas, szánalommal teli magányos estén elő lehet venni őket és jót lehet szórakozni rajtuk, mert a rendezéssel nincs baj, a színészekkel sem, a karakterek jól kidolgozottak és a sztori sem akar több lenni, mint ami. Ellentétben az avp2-vel, ami kb olyan, mintha én rendeztem volna és a saját kis agyszüleményeimmel bemocskoltam volna egy kultuszt. Vagy az avp, amit egy olyan rendező csinált, aki a rendezésben jó...de Isten lássa lelkem a ragadozókhoz és a xenomorphokhoz nem ért.

Szóval szerintem jó film a Predators, tényleg megér egy 7/10-et.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 18. 15:30 | válasz | #111
Az a bajom, hogy nem hozza az 1987-es szintet a film és már 2010-et írunk. Ez azért idegesítő, mert ha nem két balféket bíztak volna meg a forgatókönyvel, hanem olyanokat, akik már letettek valamit az asztalra, akkor a jó rendezés, a jó forgatókönyv és a sztárok olyan kombót hoztak volna létre, amire 20 éve múlva is emlékezünk. De a hollywoodi idiótáknak megint sikerült egyszernézhetőre kihozni egy ígéretes filmet...
2010. júl. 18. 15:12 | válasz | #110
Ja...a válaszom, igen, megcsinálta ;)
2010. júl. 18. 15:11 | válasz | #109
Szerintem itt egyesek túl sokat várnak egy rakás űrlénytől, akik embereket hentelnek!!!! xD A film messze felülmúlja az avp-ket és ugyanolyan, mint a Predator. Mert lássuk be, nincs akkora szakadék,mint az Alien és az Alien4 között. Mit vártok? Én jól szórakoztam és a magyar premierre is elmegyek, ha nem szinkronizálják le.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 18. 14:39 | válasz | #108
Úgy beszélsz a Predators szkriptjéről mintha olyan magasra tette volna a lécet.

1. Azt írtad, hogy még nem láttad a filmet vagyis nem ismered a forgatókönyvet.
2. Nem ismersz engem, így a képességeimet sem.
3. Ennek ellenére mégis összehasonlítod őket (talán egy kib*szott médium vagy, de ezt nem fogja itt senki elhinni neked)

Szóval kisbarátom nem értem, hogy kit és mivel akarsz itt győzködni, de legalább töltsd le a feliratot és azt olvasd el, ha már a filmet nem akarod megnézni csak moziban. Ha utána is mesterműnek tartod a szkriptet, utána gyere vissza okoskodni és mondd el, hogy miért olyan kurva jó és miért nem tudna egy filmrajongó akár egy nyári estén a tábortűz mellett is fordulatosabb storyt kitalálni, ami nem úgy kezdődik, hogy az embereket az égboltra teleportálják egy másik naprendszerből, de úgy hogy még mindegyikhez ejtőernyőt is hozzárendelnek bekapcsolt övekkel. Ennél még a húgom is jobbat tud kitalálni kezdésnek, talán még te is, bár gyanítom, hogy fogyatékos vagy.
Justil  
2010. júl. 18. 14:18 | válasz | #107
...de a lényeg az, hogy te azt hiszed, hogy igen, és ez így van jól. Éld csak tovább az életed a kis mesevilágodban, ahol mindenben zsidó kéz van, ami rossz, és ahol te bármikor jobb forgatókönyvet írsz, mint amit a Predators kapott. Szép napot!
Justil  
2010. júl. 18. 14:16 | válasz | #106
Szerencsétlen az te vagy, mert még egy egyszerű köznyelven írt hozzászólást sem tudsz értelmezni, nemhogy szkriptet írni, lol. Én nem a Predators forgatókönyve mellett kardoskodtam, hanem az ellen, miszerint te jobbat tudnál csinálni. Nem tudnál te lóf*szt se, csak a szád jár. Erről ennyit.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 18. 12:50 | válasz | #105
Érzed te is a logikátlanságot a szavaidban? Tegyük fel, hogy összedobnék egy sokkal jobb forgatókönyvet. Szerinted a közönség támogatna? Ahhoz nem kéne elolvasni előbb? Szerinted, hány embernek kéne letölteni és elolvasnia a szabadidejében, hogy utána adakozzon? Ha mondjuk 10K ember elolvasná, akkor szerinted hány adakozna belőle és mennyit? Már a 10K ember is nagy szám, de ennél sokkal, de sokkal több kellene és olyan rendező, grafikusok, stábtagok és színészek, akik ingyen vagy minimál fizetésért dolgoznak. Egy amerikai kiadó meg soha nem figyelne fel egy magyarországi forgatókönyvíróra. Mielőtt Nimródot hozod fel példának, ő elsősorban rendező és élete nagy részét az Usában élte le.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 18. 12:30 | válasz | #104
Nem értem, hogy még mindig miért kardoskodsz egy olyan forgatókönyv mellett, amit nem is ismersz te szerencsétlen. Nincs összehasonlítási alapod! Tudom, hogy mindenki magából indul ki, azért kérlek mégse hasonlíts össze magaddal. Képzeld 2. lettem régebben egy megyei tollforgató versenyen. Messze nem én vagyok a legjobb, de volna lövésem, csak 12 éve az infós pályát választottam inkább. Azért nem vagyok elveszve ilyen téren. De nem fogok pár 10 oldalt írni a szép szemedért. Saját forrásból pénzkidobás ilyen projektre költeni. Nálam sokkal tehetségesebb írók szenvednek itthon a fantasy és sci-fi témában a megélhetésért. Arra az esély meg, hogy akár a magyar filmpiacon ( ahol Kern, Koltai, Stohl és Dobó Kata az Atyaúristen ) találjak támogatót és/vagy rendezőt közelít a nullához. Akkor az amerikai piac esélyeiről ne is beszéljünk, ahol a zsidók adják egymásnak a díjakat és minden protekció alapon megy. Már az se biztos, hogy lesz újabb predator film, mert nem hozza annyira az eladási mutatókat. Az amcsiknál is van min. 100 jobb forgatókönyvíró, mint ez a kettő, akik elkövették ezt: Alex és Michael. Már azt sem értem, hogy miért kellett kettő írónak. Két szerencsétlen jobb, mint egy? Szerinted miért ők kapták ezt a projektet? Biztos, hogy van körülmetélt felmenőjük. Még ha egy rajongói oldal dobta volna össze a forgatókönyvet, akkor is háromszor olyan jó lenne a film, mint így... Az egyetlen kisebb fordulat a filmben is egy mellékszereplővel kapcsolatos. Hidd el ennél jobbat nem csak én, hanem egy predator rajongó is, aki elolvasott egy könyvet is jobbat tud kitalálni. Az imdb-n a sztárok miatt és a jó rendezésért kapott ennyit. Ahogy korábban is írtam már Nimród kihozta a maximumot belőle.
2010. júl. 18. 11:38 | válasz | #103
Istenem,ekkora csalódást mint ez a film!
Hogy mi volt a baj,ki hibázott nem tudom!(forgatókönyvirók,rendezők,stb)
De se története se izgalom semmi!
A szereplők képbekerültek aztán gyorsan egyszerüen meghaltak!
Ez katasztrófa,logikátlanságok,hihetetlenségek,áhh!
Simán B kat!
Justil  
2010. júl. 18. 09:12 | válasz | #102
Amit meg mondasz, továbbra is hülyeség. Nekem is élénk a fantáziám, a betűkkel is jól bánok, ha kell, de nem képzelem azt, hogy én vagyok a jani, és akármikor összedobok egy király forgatókönyvet. Ez nem az ovóda, bro, először mutass egy novellát amit írtál, vagy bármit, amit ilyen téren letettél már az asztalra, vagy ha ilyen nincs, akkor én a helyedben nem járatnám addig a pofám.
Justil  
2010. júl. 18. 09:08 | válasz | #101
"Amúgy meg nem járatnám a pofám, ha még a filmet sem láttam, díszpöcs!"

Annak amiről beszéltünk mi köze ahhoz, hogy láttam -e a filmet vagy sem? Ugatni azt tudsz, ez már kiderült, de szöveget értelmezni úgy látszik, h nem igazán.
bippo  
2010. júl. 18. 08:37 | válasz | #100
"De ha megfizetsz simán összedobok neked egy "kick ass" fordulatos forgatókönyvet, amit a közönség 80% szeretne, akár a predator univerzummal kapcsolatosat is. "
Ha egy ilyet összedobsz, és tényleg jó, akkor a közönség említett 80%-a biztosan össze fogja dobni neked a költségeidet, sőt akár kiadót is lehetne rá találni.
De előre nem fogja kifizetni neked senki. Addig pedig csak szimpla szájhősködés a dolog.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 17. 22:51 | válasz | #99
És mégegyszer a gyengeelméjűek kedvéért hangsúlyozom: nem Brodyval vagy a többi színésszel vagy a rendezéssel van bajom, hanem a csalódást keltő forgatókönyvel. A 45 milliós büdzséből már illett volna olyan forgatókönyvírót megfizetni, aki olyat alkot, hogy koppanjon az állam. Ehelyett kínomban már a szememet forgattam a végefelé. A predator sorozat megérdemelte volna... Még mindig az Arnoldos a legjobb predator film, a 2010-es csak egy gyengébb próbálkozás, Nimród kihozta belőle a legtöbbet, de egyszer nézhető.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 17. 22:34 | válasz | #98
Már olyan sok film van és annyi klisé, hogy tényleg össze tud dobni bármelyik komoly filmrajongó egy jó storyt. Történetesen nem vagyok zsidó és nincs hollywoodi kapcsolatom. De ha megfizetsz simán összedobok neked egy "kick ass" fordulatos forgatókönyvet, amit a közönség 80% szeretne, akár a predator univerzummal kapcsolatosat is. Amúgy meg nem járatnám a pofám, ha még a filmet sem láttam, díszpöcs!
dav1d   "Rest in Peace dav1d" 
2010. júl. 17. 19:54 | galéria | válasz | #97
Sajnos a befejezése nem lett túl jó így majd nem egy ember csalódottan fog szerintem kijönni a moziból.
Justil  
2010. júl. 17. 05:12 | válasz | #96
Először is, hogy - számomra - gyenge -e a film, majd megítélem, ha megnéztem, az, hogy te, és még többen állítjátok nem túlságosan izgat. Ettől még persze lehet igazatok.

Másodszor pedig, ismétlem: mondd azt, hogy szerinted gáz a film, vagy a forgatókönyv, vagy mindkettő, és azt mondom ok, ez a saját különbejáratú véleményed. De mondd azt, hogy bármikor jobbat csinálnál, és kiröhöglek. Ennyi.
bippo  
2010. júl. 17. 00:58 | válasz | #95
Jövő hétre várjuk mindkét pályaművet :)
2010. júl. 16. 18:08 | válasz | #94
"de miért kell olyat írni, hogy "Én néhánynap alatt jobb forgatókönyvet dobtam volna össze" ?"
Azért mert még a nagyanyám is változatosabb is izgalmasabb cselekményt tudna összedobni.

Gyenge a film, fogadd el, többen állítjuk. Sajnos :( Pedig imádom a predator témájú dolgokat.
Justil  
2010. júl. 16. 02:52 | válasz | #93
szövegértelmezési problémákkal küszködsz bro.
nem azt mondtam, hogy az átlag néző nem tudja eldönteni, hogy melyik forgatókönyv jó, és melyik rossz. én is képes vagyok erre, legalábbis a saját szubjektív véleményemet a forgatókönyvről könnyedén megalkotom egy film megnézése után.

de miért kell olyat írni, hogy "Én néhánynap alatt jobb forgatókönyvet dobtam volna össze" ?

Csak mert innentől kezdve ez már nem vélemény, hanem arcolás, ami a magyar embernek húdejól megy.

Te meg máskor mielőtt "lejártlemezezel" inkább tanulj meg szöveget értelmezni, jó? Köszi!
2010. júl. 16. 00:24 | válasz | #92
Jaj, hagyjuk már ezt a "ha nem tetszik csinálj jobbat" dumát.
Lejárt lemez!
Night nyilván nem forgatókönyvíró, ahogy én sem. Átlagnézők vagyunk akik azért el tudják dönteni, hogy milyen egy jó forgatókönyv, és milyen egy kevésbé jó.
És ez bizony sajnos kevésbé jó!
Justil  
2010. júl. 15. 23:36 | válasz | #91
Bírom az ilyen megmondó embereket. Most nem azt mondom, hogy jó a forgatókönyv, főleg h nem is láttam még a filmet. De mondd csak, ha már ennyire jó vagy szkriptírásban, hány sikeres film forgatókönyve dícséri a te kezed munkáját?
nlght   1 db büntetőpont 
2010. júl. 15. 22:49 | válasz | #90
Én néhánynap alatt jobb forgatókönyvet dobtam volna össze. Tele van klisékkel és logikai ellentmondásokkal. A rendezés jó volt. Egy jó forgatókönyvel lehetett voln a 9/10, így viszont 5/10
2010. júl. 15. 18:02 | válasz | #89
Én 90%-ban egyedül megyek moziba, pedig van barátnőm. :) Csak a legtöbb film amit megnézek nem olyan, hogy csajt vinnék rá + én jobb szeretek egyedül mozizni, mert akkor csak a filmre figyelek. Persze a Twilight filmekre viszem a csajt is.
2010. júl. 15. 13:15 | válasz | #88
Hozzászólnék már én is a vitához, hogy hányan érdemes moziba menni...

Legtöbb esetben én jobban érzem magam, ha egyedül megyek. Moziban értelmes ember úgysem pofázik, hanem a filmet nézi. És ha valakivel elmegyek moziba, akkor:
1. lehet, hogy pofázni támad kedve, ami rohadtul idegesítő, bárki is legyen az illető.
2. ha nem tetszett neki a film és én hívtam el, akkor meg kicsit rossz érzés, hogy hiába rángattam el.
Justil  
2010. júl. 15. 01:31 | válasz | #87
nálunk Szegeden is van művészmozi, szoktam nézni a kínálatát, de valahogy az sem jön be :P
2010. júl. 14. 23:49 | válasz | #86
Azért vannak más lehetőségek nem csak a pláza mozi. Pl.: Egerben Művészmoziba 8 alkalmas bérlet 3000 forint volt nemrég, most nem tudom mennyi. Adtak, adnak jó pár igényes filmet, olyat is, amit multiplexekben nem, 3000/8 Ft/film nem sok szerintem. És ilyen lehetőségek minden nagyobb városban megvannak. Szóval van alternatíva. Bár ennél a filmnél én is a dvdripet jelöltem be, de az sem biztos. A lényeg, hogy igényes filmet kell készíteni, amire az ember hajlanó áldozni, ne az legyen egy filmben a legnagyobb vonzerő, hogy magyar a rendező.
Justil  
2010. júl. 14. 22:13 | válasz | #85
A gond csak az, hogy azoknak a filmeknek a 90%-a, amiket megnézek (itthon) és nagyon jónak találok sohasem kerül vetítésre, legalábbis kis hazánkban biztos nem, de valszeg máshol sem. A maradék 10% legalább kárpótol egy keveset.

De most komolyan, ha a héten akarok elmenni moziba (vidéken), szted mit nézzek?
A homár vámpírsztoryt, vagy a takonyzöld shrekket? Esetleg szex és new york 2? nemár.
2010. júl. 14. 20:49 | válasz | #84
jó, csak folytattam a már elkezdett témát. Annak szólt leginkább, aki leginkább cikinek tartja. :P
bippo  
2010. júl. 14. 17:47 | válasz | #83
Ferrer parázik azon, hogy ciki. Szerintem nem az, csak kicsit. Igazából nem is az, hogy ciki (rossz szót használtam), hanem inkább fura, meg kicsit unalmasabb. Ha kicsit előbb érsz oda, akkor egyedül várakozni nem olyan jó, meg utána sem tudod közvetlenül megosztani. Pontosan kell menni, és akkor nem gáz.

Az, hogy ki mit gondol, leszarom én is. Nekem azért volt fura, mert az üresjárati időben nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal. Meg szokatlan volt. Főleg elsőre. Meg annyira sokat nem voltam egyedül, hogy ne legyen kényelmetlen/fura érzés.
winnie  
2010. júl. 14. 14:42 | válasz | #82
"vagy mozi (és 10-ből 8x csalódás),"

uhh, az frusztráló lehet, rettentő rossz ez a százalék.

csak magamat tudom ismételni: egy mozifilm, meg egyébként is bármilyen film megnézése előtt érdemes pár percet rászánni a kritikákra. keresel pár olyan embert, akiknek megbízol a véleményében (jó százalékkal az tetszik nekik, ami neked, vagy éppen az nem jön be nekik, ami neked bejönne), elolvasod, mit gondolnak a szóban forgó filmről és úgy döntesz. nem a hype, a marketing vagy a randomjózsik véleménye alapján - azokra érdemes hallgatnod, akik veled egy húron pendülnek. és, ha ez megvan, akkor garantáltan 10-ből 8 jó filmet fogsz látni.

annak semmi értelme, hogy az ember rosszat nézzen, ha tud tenni ellene. rémes pénz- és időpazarlás.
Justil  
2010. júl. 14. 14:08 | válasz | #81
naja, csak ha moziban akarod nézni, de előtte be akarod tesztelni, akkor nincs más, csak a kamerás. egyébként én sem nézek camos filmet soha, vagy mozi (és 10-ből 8x csalódás), vagy dvdrip.
2010. júl. 14. 13:51 | válasz | #80
Ebben a HSZ-ben meg marha sok értelem...
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. júl. 14. 13:08 | galéria | válasz | #79
Ebben a filmben aztán marhára sok filmművészet található...
Kerub  
2010. júl. 14. 12:14 | galéria | válasz | #78
Én soha nem nézek bele azokba a filmekbe amiket moziba nézek meg. Szetretném ott látni először. Camos verzót meg nem vagyok hajlandó nézni. Azért annyira tisztelem a filmművészetet h nem az alapján mondok véleményt egy filmről.
2010. júl. 14. 12:00 | válasz | #77
Akinek nem tetszett a film, miért nem? Persze a hibák fel vannak sorolva, hogy rossz karakterek, rossz látvány, rossz sztori..blabla. De miért, konkrétan. Ha meg tudjátok indokolni, mi lett volna jobb, akkor tényleg gyenge film :D De szerintem nem van olyan jó, mint az 1. rész, sőt a karakterek miatt nálam ebben a tekintetben ez jobb helyen áll, csak úgy mint az Aliens.
Justil  
2010. júl. 14. 11:23 | válasz | #76
nagyjából egyetértek veled, csak hozzátenném, hogy azért ez a try before buy módszer sajnos filmeknél elég gáz, mert ha megnézi az ember a kamerásat, dolog hogy ég és föld utána a moziban, de a filmet akkor is látta már...koránt sem lesz olyan élmény, mintha akkor nézné először :(
2010. júl. 14. 10:58 | válasz | #75
Mi ciki ? Hogy látja a 18 éves jegyszedő kislány, hogy egyedül mész ?
Ki nem szarja le.
Aztán a tömegbe meg már úgyis beépülsz. Senki nem veszi észre...
2010. júl. 14. 10:43 | válasz | #74
Egyedül lerészegedni egy kocsmában, na az ciki, nem a mozi egyedül.
Kerub  
2010. júl. 14. 02:37 | galéria | válasz | #73
Jah, és a sírószájúaknak akik már 30-35 évesen "jaj ezek a mai fitalok"-at játsznak:
kb 2 havonta bulizom egy jót és akkor sem 8 heti bulizás árából.

Egyedül moziba menni meg kurv@jó
Kerub  
2010. júl. 14. 02:23 | galéria | válasz | #72
Grat a cikkhez :)
Én szívesen olvasgatok ilyen review-kat. Megsporoltatok nekem egy IMDb, Rotten, Boxmojo túrát, plusz érdekes a szavazás is

És akkor egy kis WAREZ felvilágosító / vélemény:
Az h valaki warezol az nem azt jelenti rögtön h azért teszi mert "ha ez ingyé van akkor miért fizetnék érte" a hozzáállássa.
Én nagyon szeretem a filmeket így nagy warezos, mozibajáró és dvd gyüjtő vagyok. Ha valami annyira érdekel (és ez többnyire azért van mert bízom az alkotókban) akkor természetesen megnézem moziban. Na nem mintha túl sok minden tudna ennyire felcsigázni (évente csak egy Ridley Scott film jön ki ) de ettől függetlenül havonta egyszer átlagosan elmegyek moziba. Ha nagyon tetszik a film akkor hajlandó vagyok beülni rá akár kétszer is.

Vannak filmek amik jónak tűnnek, de hatalmas csalódás. Ma már nem vagyok olyan bevállalós mint régen (annyi szart láttam moziban hogy huhhh) így azokat inkább leszedem és olyan 80-90%-ban örülök h nem költöttem rá. A sorozat meg külön egy vicc. Miért várjon az ember éveket h eljusson ide a balkánra egy sorozat ami esetleg érdekelné. Leadják a legújabb epizodot és pár óra múlva már fent van a HD-Rip. Közben meg az érdeklődésünket magyar'röhely'celeb műsorokkal és a 60. Bud Spencer filmmel akarják elvonni. A Houst szerették, nézték... hát nem későbbre rakta a drága TV2.

Amúgy egy olyan országban ahol az adathordozók árába belekalkulálják azt h te BIZTOSAN illegális tartalmat fogsz felrakni* én nem ítélek el senkit a warezolás miatt.

*Ami nem illegális mert a HUN törvények szerint saját használatra azt szedsz le ami nem szégyellsz)
Ferrer  
2010. júl. 13. 23:08 | válasz | #71
Haverjaim sincsenek!
bippo  
2010. júl. 13. 23:01 | válasz | #70
Menj haverokkal.
Ha meg érdekel a film, egyedül sem annyira ciki. Én is voltam már. Na jó, kicsit ciki tényleg.
Ferrer  
2010. júl. 13. 22:37 | válasz | #69
Szívesen megnézném moziban, de nincs barátnőm, egyedül meg ciki moziba menni.
2010. júl. 13. 22:06 | galéria | válasz | #68
Igen, ezt a lehetőséget én is hiányolom.De szerintem, nem pazarlom rá a sávszélt.
2010. júl. 13. 21:55 | válasz | #67
Úristen!!!
Na erről beszélek. Minek ide kombájn amikor a kasza is jó a parasztnak!
Ne vedd személyeskedésnek!
2010. júl. 13. 21:50 | válasz | #66
Akkor te elég régi moziba járhatsz, ha még fekete köröket meg karcolásokat látsz a vásznon.
A mozik többsége (nem tudom szám szerint mennyi ) már átállt digitálisra vetítésre.
Zoliz  
2010. júl. 13. 20:29 | válasz | #65
Szerintem először meg kell nézni a kamerás demot, hogy az ember eldöntse érdemes -e több ezer forintot kiadnia mozijegyre. Valamelyik filmre nem érdemes. Pont. Max nem lesznek milliárdosok a filmkészítők. Ennyi.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. júl. 13. 19:58 | galéria | válasz | #64
Köszi micimackó, megbuktál! Ebből is! Valóban nem értek a filmekhez, vagyis annyira mint te a sorozatokhoz. Megnézem őket. Annyira értek a filmekhez, a film készítéshez mint a magyar lakosság 99.9 százaléka. Annyira mit te. Semennyire. Megnézem a filmeket. Ha szar, akkor szar, ha jó, akkor jó. Ennyi.
2010. júl. 13. 19:40 | válasz | #63
mit lepődsz ezen meg, számítógéppel csinálni egy teljes filmet még mindig jóval drágább mint élőszereplőkkel és kamerával...
2010. júl. 13. 18:30 | válasz | #62
bahh...az semmi...a star warsra 2 évet kellett várni...most meg 1 hónap miatt türelmetlenkednek a fiatalok...
2010. júl. 13. 18:24 | válasz | #61
"Pff bazz... Utóbbiban se kamera, se színészek, se helyszínek, semmi "fizikai" stáb, mégis 5x-ösébe került. Durva. Hová szaladt a világ, ejj... :-)"

Csak Tom Hanks kapott 15 milliót, de ez nem érdekes: bőven behozza a film ezt a ktgvetést.
2010. júl. 13. 17:46 | válasz | #60
és főleg nem a minőség jut róla eszembe, bár lehet varázsa, de az nem a minőségtől van.
2010. júl. 13. 17:45 | válasz | #59
szerintem aki szerint a mozi normális minőség az inkább ne is írjon véleményt róla. bocs de nekem a karcolások fekete körök, csíkok, karcolások üvöltő hanggal nem jönnek be...
2010. júl. 13. 17:37 | válasz | #58
Lol. DVD-Rip ... mai fiatalok. Anno még VIVO formátumban voltak fent a filmek kemény 160x100 felbontással, meg 64Kbites hanggal. :)
2010. júl. 13. 17:00 | válasz | #57
Félreértesz!
Nem azt mondtam, hogy jó a film, hanem maga a mozi élménye, az amiért már érdemes felkelni a karosszékből, még ha a film nem is annyira bravúrozik. Főleg ha barátnővel esetleg egy jó baráttal nézed, és utána beültök valahova még meginni valamit és elbeszélgetni a pozitív/negatív élményekről amit a film nyújtott.
Lehet hogy csak én vagyok maradi a 32 évemmel, de nekem egy mozi még mindig több élményt nyújt mint bármilyen hiper-szuper házimozi.
2010. júl. 13. 16:55 | válasz | #56
egyetertek, szerintem igenytelenseg csucsa és még ők vinnyognak haha
lolz
2010. júl. 13. 16:51 | válasz | #55
Egy jó film PDA-n megnézve is élmény, egy rossz film a világ legjobb mozijában sem az.
Ciki az lenne, ha cikket írnék a kamerás verzió alapján és azért pénzt kapnék.
Éljen a kalózkodás! :)
2010. júl. 13. 15:32 | válasz | #54
Szerintem aki egy kanyit nem fizetett azért, hogy normális minőségben (értsd moziban) nézze meg a filmet, az inkább ne is írjon véleményt róla.
Nekem meg ez a véleményem, aztán lehet támadni!!!
winnie  
2010. júl. 13. 15:27 | válasz | #53
ha nem tudod felfogni, akkor tiszteletreméltó, hogy beismered, hogy annyira nem értesz a filmekhez:)

btw, a pitch black nagyjából ugyanennyi pénzből készült. mai áron pármillióval kevesebből, de azt tudd be a színészek és a stáb bére közti különbségnek.
2010. júl. 13. 14:21 | galéria | válasz | #52
Mivel neked nem tetszett a film, ezért gyanítod, hogy nem lesz folytatás... Értem.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. júl. 13. 13:21 | galéria | válasz | #51
Én fel nem tudom fogni, hogy a Kontroll után ki az a hülye, aki egyáltalán munkát add annak a szerencsétlennek??? Én is a kamerásat néztem, és nézése közben azon gondolkoztam, hogy a több mint 10 éve készült Pitch Black filmben lévő effektek fényévekkel jobbak voltak, ráadásul a harmadából készült. Ennyit erről.
2010. júl. 13. 13:01 | válasz | #50
Én nagyon vártam ezt a filmet, és mivel türelmetlen vagyok, szépen letöltöttem a rissz-rossz mozis verziót. A minőség nem érdekelt, gondoltam majd úgyis megnézem moziban, de nem fogom.

Iszonyú csalódás volt, az AvP első részével össze sem lehet hasonlítani, az egy korrekt sf film volt, ez meg egy maskarás zs-kat akció. Rángatott kamera, sünkutya az egyetlen idegen lény (a predatorokon kívül), nullával egyenlő cgi, és bakitömkeleg.
Abszolút megértem Robert Rodriguezt, hogy ehhez nem adta a nevét (mint rendező), és A. Nimródnak is kár volt elvállalni, úgy fest 40m dollár kevés egy idegen bolygón játszódó film leforgatásához. Pláne az Avatar után, ami látványban igen magasra tette a mércét, ez a film meg sem próbálja átugrani, inkább alagutat fúr alatta. Sztori nulla, hentelés gyenge, semmi eredeti nem volt benne, minden jelenet volt már más filmekben.

Sajnálom, mert ezután nem valószínű, hogy lesz még Predators folytatás.
2010. júl. 13. 11:54 | válasz | #49
Engem annyira nem érdekel a film, hogy majd letöltöm, ha nem felejtem el. A készítőknek ezzel azt üzenem, hogy miattam ne törjék magukat, elmehetnek kapálni is. És leszarom hogy magyarok készítik. Nem teszek különbséget nemzetiségi alapon.

Nemrég vettem jegyet élő koncertre, amivel azt üzentem a zenészeknek, hogy jöjjenek máskor is. Közben minden zenéjüket letöltöttem internetről...
2010. júl. 13. 10:35 | válasz | #48
"...40 millió dollárba került Ragadozók..."
"...Toy Story 3 áll 22 milliós hétvégi teljesítménnyel. (A 200 millióba kerülő film..."

Pff bazz... Utóbbiban se kamera, se színészek, se helyszínek, semmi "fizikai" stáb, mégis 5x-ösébe került. Durva. Hová szaladt a világ, ejj... :-)
winnie  
2010. júl. 13. 10:20 | válasz | #47
a szavazásból, illetve a dvdrip jó szerepléséből úgy tűnik, hogy nagyon sokakat nem zavar, hiszen kivárják a dvdripet, ami ugye plusz 1-2-3-4-5 hónap filmtől függően. részemről néznivaló mindig van dögivel, akár pár éves alappremierek is megtekintésre várnak, teljesen mindegy, hogy ma látom a predators-t vagy télen. ha 32 évig bírtam, hogy nem látom, 32 év és 5 hónap nem számít.
bippo  
2010. júl. 13. 09:25 | válasz | #46
Gondolom ez azért van, mert az _átlag_ mozinézőt nem nagyon zavarják a csúsztatások, nem várják annyira a filmet. Kinézi, mi van azon a héten, és elmegy arra, ami tetszik, vagy egyszerűen csak elmegy a moziba, és ott választ valamit. És ilyen esetekben tök mindegy, hogy az amcsi premierhez képest mikor vetítik az adott helyen.
2010. júl. 13. 08:53 | válasz | #45
"5dvd-n bár van orosz hangsáv, a rip-et angolul nyomják ki."
Igen jól mondod, aminek a hangsávja majdhogynem élvezhetetlen.
2010. júl. 13. 08:50 | válasz | #44
Nos azoknak akik a bemutató csúsztatása miatt rágalmaznak.
Én Bécsben néztem meg. Itt is rengeteg film bemutatóját szokták elcsúsztatni.
Csak egy példa: A Surrogates/Hasonmás című filmet, majdnem fél évvel az amerikai/angol premier után mutatták itt be. És rengetegen voltak a moziban, jó rendben hétvége volt, de majdnem telt házas volt, ami azért még egy nagyon centrum orientált mozihoz képest is nagy szó.
A Predators-nál viszont kb. ha 15-en ültünk a teremben, és a 4-ik napon néztem. Persze az télen volt, most meg kánikula van.
Ami meg a pénzt illeti, ahogy Barakukk is mondta: diszkó, alkohol, cigi, drog.
Ezekre mindig van pénz, és ezek nem 2-3 ezer forintos dolgok egy hétvégén hanem legalább 5000-10000 Ft
Mindenki arra költi a pénzét amire akarja nyilván, de akkor ne gyertek nekem ilyenekkel, hogy mert a fiataloknak nincs a mozira pénzük.