Reboot lehet a Transformers 4
2010. július 11. 23:30, vasárnap
Várhatóan a harmadik Transformers-mozifilm lesz a producerek és a rendező utolsó barangolása a robotok univerzumába, de ez nem jelenti még a franchise végét, hiszen azt bármikor rebootolhatja a gyártó stúdió.

Hirdetés

A Salt ügynök című Angelina Jolie akciófilm sajtótájékoztatóján a producer, Lorenzo di Bonaventura pár, a Transformers-szel kapcsolatos kérdésre is válaszolt. Többek között elmondta, hogy Megan Fox hirtelen távozását a készítők és a színésznő közötti feszültség csúcspontra jutása okozta, s mindkét fél tudta, hogy ebből nem lesz közös munka. Di Bonaventura ugyan mindent megtett a közös munkáért, azonban arra nem volt esély.

A producer azt is elmondta, hogy nagy valószínűséggel számára, akárcsak Michael Bay-nek, a harmadik Transformers-mozi lesz az utolsó, azonban ez nem jelenti azt, hogy a Paramount stúdió és a Hasbro ne rebootolná a sorozatot új készítő gárdával, s valószínűleg új színészekkel. A producer egyébként nemsokára a híres Atari videójáték, az Asteroids adaptációján kezd el dolgozni, mely mögé hatalmas mitológiát terveznek építeni.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 12. 19:02 | válasz | #12
Asteroids. De fos. És mi marad a brandből? A név. Jó név-e egy minden bizonnyal akciódúsnak szánt sci-finek? Nem. Remek. Éljen holivúúúd.
2010. júl. 12. 12:32 | válasz | #11
Fúúúú... bazzeg, magamtól ki sem találtam volna!
Neked mindenbe/mindenkibe bele kell kötnöd?
Szánalmas vagy!
2010. júl. 12. 11:31 | válasz | #10
Kérd számon a produceren, aki nyilatkozott, vagy a külföldi lapokon, akik megírták. Neked nem hírérték, hogy Bay nem rendez tbb TF-t?
2010. júl. 12. 11:19 | válasz | #9
sztem azt aki kiejti a reboot szot filmekkel kapcsolatban a dunaba kene loni az orszaghaz elott.

sot gondolatrendorseg kellene es aki ilyenre gondol azokat is likvidalni kene...
Okisz  
2010. júl. 12. 11:00 | válasz | #8
mert pl. engem érdekel, IQ-fighter..
2010. júl. 12. 10:41 | válasz | #7
Ilyen otrombán nulla hírértékkel bíró cikket! El se készült a hármas rész, máris reboot-ot kárognak. Kit érdekel? Még ha szükségét is éreznék, nem hinném, hogy akár 5 éven belül megvalósulna mindez. Akkor minek a cikk?
winnie  
2010. júl. 12. 10:40 | válasz | #6
"annak a játéknak nincs is története, "

írnak hozzá.
2010. júl. 12. 09:59 | válasz | #5
"Asteroids adaptációján kezd el dolgozni, mely mögé hatalmas mitológiát terveznek építeni. "

Mitológiát??? Muhahahaha..... annak a játéknak nincs is története, úgyhogy már az ötletért is kár. Ennyi erővel jöhetne Pong, Pacman, Space Invaders( bár ebből még talán) és társai.
winnie  
2010. júl. 12. 09:13 | válasz | #4
jó, ez igaz:) de biztosan érdekel másokat.
2010. júl. 12. 09:06 | válasz | #3
De minek kellene egyáltalán 4. rész? Még 3-ra sincs szükség.
winnie  
2010. júl. 12. 08:31 | válasz | #2
azt azért ne várd el, hogy 3-4 rész után is ugyanaz a gárda csináljon egy filmet. nem hiszem, hogy valakit is érdekelne az, hogy élete végéig ugyanazt rendezze, ugyanazt játssza.
xido  
2010. júl. 12. 00:58 | válasz | #1
na most már tényleg apjuk faszát szopogassák,hátha őket is rebootolja a Teremtő és kevésbé marhákat szül helyettük az anyjuk