2011-ben jön a The First Templar
2010. július 10. 23:00, szombat
Bár már közel egy hónapja véget ért az E3, még mindig akadnak olyan ott bemutatkozott alkotások, melyekről érdemes bővebben is beszámolni. A Kalypso Media akciójátéka, a The First Templar is ilyen.

A játék Európában játszódik a sötét középkor idején és a híres/hírhedt Templomosok rendjének felemelkedését követhetjük nyomon benne. A főszereplő egy francia lovag, aki kardjával és pajzsával a keresztény értékeket védelmezi - vagyis a történet elején még így gondolja.



A The First Templar támogatja a két fős ko-op játékmódot is, így egy gépen akár ketten is kalandozhatunk. De természetesen két konzolt összekötve helyi hálózaton vagy online is kereshetünk társat magunk mellé. Ha egyedül vágunk neki a játéknak, akkor is kapunk egy társat, akit ebben az esetben a gép irányít. De bármikor válthatunk a karakterek között is.

A főszereplő a már említett névtelen francia lovag, de vele tart mentora, a veterán harcos, Roland. Később megmentenek egy eretneknek titulált nemesi származású nőt is, aki a távolsági fegyverekben jártas. Ezután Roland elhagyja a csapatot és ketten maradunk a további kalandokra. A fejlesztők szerint a sztori során számos valós személy kerül utunkba (például IV. Fülöp, aki egyben legnagyobb ellenségünk is lesz), de szembe kerülünk az Inkvizícióval és a szaracénok seregeivel is.



Mivel a készítők szerettek volna valamilyen szinten hűek maradni a történelmi tényekhez, így szerencsére csak nagyon kevés szörnnyel kerülünk szembe. Az esetek 99 százalékában hús-vér emberek ellen harcolunk - akik nem fognak tűzgolyókat dobálni ránk -, a maradék 1 százalékban pedig az alkotók szabadjára eresztett fantáziájának szüleményeivel csapunk össze. Utóbbiak jelentik majd a boss-harcokat.

Mindhárom karakter egyedi képességekkel bír. Főhősünk természetesen a kardok, csatabárdok és különböző nagy fegyverek specialistája, míg női társunk a távolsági fegyverekre és a tőrökre szakosodott "munkaerő". Természetesen a képességeinket fejleszteni is tudjuk. Minden sikeres támadás után töltődik a képeken is látható erő-ikon, melyekből három található az életerőcsík alatt.


Az új támadások, képességek mindegyikét ezen ikonok felhasználásával válthatjuk ki. Vannak kevésbé erős képzettségek, melyek 1 ikonba kerülnek, de az igazán húzós támadásokért mindhármat oda kell adnunk. A The First Templar a Tropico 3 készítőinek első akciós próbálkozása és remélhetőleg nagyon odafigyelnek majd a munkálatokra. A játék 2011 elején jelenik meg PC-re és X360-ra.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Reg5  
2010. júl. 11. 12:44 | válasz | #1
Knight of the temple?