Brutális okostelefonok jöhetnek
2010. július 13. 15:38, kedd
Optimista előrejelzés kapcsán kerültek képbe a jövő okostelefonjai, amelyek eszerint teraflopos teljesítmény vonultathatnak majd fel, miközben minden egyéb szegmensben is további erősödés várható.

Hirdetés

Jack Dongarra, a Tennessee Egyetem kutatóközpontjának igazgatója nemrég egy interjúban ismertette jövőképét, amelynek alapgondolata a mostanában többször megkérdőjelezett Moore-törvény továbbélése. Dacára az egyre szaporodó kételyeknek, negatív jóslatoknak, valamint a most már gyakrabban jelentkező gyártástechnológiai gondoknak, a szakember nem lát különösebb törésvonalat a közeljövőben ezen a téren.

Az eredeti Moore-törvény ugyebár a chiptechnológia terén elért teljesítmény megduplázását írja elő minden második évre. Számos kutató egyetért azonban abban, hogy ez a szilíciumra alapozott technológia esetében már nem lesz sokáig tartható, valamilyen új anyagot kell találni, amely megfelelő módon helyettesítheti a hetvenes és nyolcvanas évek forradalmát (is) lehetővé tévő építőelemet, és biztosíthatja a további fejlődést. Dongarra viszont úgy véli, hogy ezen a téren mégsem lesznek nagy gondok, ennek eredményeként pedig az okostelefonok esetében a teraflopos tartományt is elérhetőnek tartja, amely ma még leginkább a szuperszámítógépek birodalmába tartozik.

Példaként említi, hogy 15 évvel ezelőtt kizárólag a szuperszámítógépek tudtak elérni olyan teljesítményt, amely ma már akár a netbookokban is megtalálható. Ennek megfelelően 2020-ra a Top500 listára felférő monstrumok mindegyike a petaflopos tartományban lesz megtalálható, a mobiltelefonok teljesítménye teraflopban lesz mérhető, a laptopok pedig ennél tízszer nagyobb sebességet érhetnek el. Kutatók dolgoznak majd azon, hogy megalkossák az első exaflopos erőművet, illetve, hogy kidolgozzák a zettaflopos utódok elméleti alapjait. A hordozható konzolok és egyéb kütyük terén mások hasonló kijelentéseket tettek, így például az Imagination Technologies egyik szakértője szerint alig néhány év alatt elérhetik a PS3 jelenlegi teljesítményét (kérdés, hogy a megfelelő kijelző hiányában ez mit szolgál majd ki).

A fejlődés üteme eszerint az elkövetkező 10 évben mindenképpen tartható lesz, az viszont nagy dilemma, hogy a szoftveres oldalon ezt mi követi majd. A szoftverfejlesztők valószínűleg megtalálják majd az indokot ezen specifikációk szükségességéhez, bár az is lehet, hogy erre a számítási felhők elterjedési miatt nem is lesz akkora igény.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 20. 09:46 | válasz | #21
Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? Lehet hogy jó telefon de azért van egy határ...! Apple ide vagy oda, ezt a telefonjukat most elég rendesen elcseszték az antenna miatt...szánalmas hogy nem képesek kicserélni,hanem adnak hozzá egy új tokot. Még mobil*rena.n is írták hogy rossz a helyzet mert tényleg elmegy a térerő ha rosszul fogod,szóval tényleg hardver-es hibáról van szó.
TomecK  
2010. júl. 17. 09:59 | válasz | #20
Na már megint te. Tegnap már oltottalak egy másik cikknél. Kérlek ha más nemmegy csak h ez milyen szar és milyen jó az a nyálfón 4, hagyd már ezt. Azért mert neked van egy Iphone 4 -ed azért nem az lesz a legtutibb készülék a világon. Hidd el van komolyabb okostelefon is nem csak az, az már más kérdés, hogy a te agyi szintednek tényleg ÁJFÓN való. Én meg még gondolkodtam egy Iphone vételnén de azok után, hogy látom milyen embereknek van kicsit elmegy a gusztusom tőle. (Tisztelet a kivételnek !)
2010. júl. 16. 10:11 | válasz | #19
én emlékszem erre, valami metakütyü volt a kódneve. valami ilyesmit tervezek épp egy 12" notiból egy dokkolóval (pontosabban x200 ultabase, hogy még közelebb legyünk az eredeti koncepthez és gyártóhoz). oké, telefonnak nagy, de azon kívül okés arra, amit felsoroltál. annyi, hogy ha elmegyek vele akkor a mobilinterneten nem elérhető web meg mail szerverként, mert nincs publikus címe. de ha lenne, akkor dyndns-sel még az is műxene. erre most csinálnom kell egy másodlagos eszközt, ami otthon marad és átveszi a szervizeket valami failover-cluster-szerűen.

ja, amióta a videókat hardveresen gyorsítja a vga simán elvagyok az 1,2 ghz két magos procival.
farxis   "Rest in Peace farxis" 
2010. júl. 15. 23:38 | válasz | #18
jöhetnek de az iphone 4-et évek alat sem érhetik utol annyira jó!!
2010. júl. 15. 18:05 | válasz | #17
Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a Moore törvénnyel ellentétes hatású Blinn törvénnyel, ami meg azt mondja ki, hogy a gépek gyorsaságával párhuzamosan nő a felhasználói igény növekedése, így a gépek kihasználtsága állandó.
Pl. 3D renderelésnél ez úgy néz ki, hogy ha 95-ben valaki előállt volna olyan kéréssel, hogy párezer fotoreal szőrös figura rohangásszon egy fűvel vastagon borított mezőn, akkor pofán röhögték volna, ma meg megkérdezik, hogy mennyi legyen közülük a csíkos. Ma ha azzal jönnél, hogy ugyanezt szeretnéd IMAX 3D-ben lehetőleg holnapra, akkor elküldenének a sunyiba, pár év múlva valszeg nem lesz gond. Azaz a 3D renderelés esetében az 1 framere szánt renderidő nagyjából állandó (pár óra) és a nagyobb számítási teljesítményt komplexebb látványokra fordítják.
Hasonló jelenség látható az otthoni számítástechnikában is. Pár éve még a 320x200 videó cd-ről lejátsszása volt a csúcs, ma meg 1080p HD-t tudsz valós időben streamelni.
Merces  
2010. júl. 14. 18:07 | válasz | #16
....brutálissan utálom az ilyen brutális jelzőket mer brutálissan béna, ha valakit agyonvernek egy rud tesco pástétommal na az brutális
2010. júl. 14. 14:58 | válasz | #15
ja thx, csakhogy én nem hasonlítanám Newton törvényét ehhez. De te tudod...
Pl Newton törvénye egészen biztosra vehető, ez viszont nem.
Ha Newton törvénye törvény, akkor ez biztos, hogy nem az.
2010. júl. 14. 14:27 | válasz | #14
Newton törvénye sem azért törvény, mert megparancsolta az almának hogy essen le :) A "törvény" kifejezés nem csak előírást, hanem törvényszerűséget, megfigyelt folyamatot, trendet is jelenthet. Ha hülye vagy, inkább ne okoskodj, mert csak magadat égeted...
2010. júl. 14. 10:46 | válasz | #13
Bullshit. Ki mondta, hogy hülye volt. Hülye az, aki használja ezt a "törvényt". :)
2010. júl. 14. 09:58 | válasz | #12
Azért a Moore törvényt fikázni is okos emberekre vall. Tiszta hülye volt a pasi, hogy több mint 50 éve megmondta a tutit, és ez azóta is áll. Azt meg, hogy miért ez a neve azt már tényleg gáz fikázni de TÉNYLEG ez a neve. Ugyebár még angolul is Moore's Law. Nah mindegy kezdem megszokni hogy az internetgeneráció mindent fikáz amit csak tud.
Tetsuo  
2010. júl. 14. 00:09 | válasz | #11
"Brutalis okostelefonok johetnek" LOL Allitolag megut, ha rossz gombot nyomsz le! :DD :) Ilyen szar cimet.. kicsit sem hatasvadasz.
2010. júl. 13. 20:55 | válasz | #10
A megjelenítés és a vetítés között van némi különbség. A nintendo csak megjelenít.
kvp  
2010. júl. 13. 20:47 | válasz | #9
"amikor már az utolsó alapmodell is valósidejű 3D-s képet vetít eléd a beszélgetőpartnerről."

Erre azert mar egy most megjelent nintendo 3ds is kepes, szoval most jarunk ezen a szinten es meg draganak sem nevezheto a gep. A nagy teljesitmeny az elozo hozzaszolasomban leirtakhoz kellhet.
kvp  
2010. júl. 13. 20:45 | válasz | #8
Az ibm keszitett egy demo keszuleket valamikor a 90-es evekben. A kozponti egyseg tartalmaz mindent amire egy gepnek szuksege van, tehat kozponti egyseget, memoriat, hattertarat es io egysegeket (a radios kommunikaciohoz). Ha rateszunk egy kis kijelzot es egy kis aksit, akkor telefon. Ha beletesszuk egy nagyobb kijelzobe, amihez nagyobb aksi jar, akkor tablet. Ha ennek van billentyuzete is, akkor netbook. Ha nagyobb kijelzo, nagyobb aksi, optikai meghajto es 3d gyorsito is van a keretben, akkor laptop. Ha egy monitorra van kotve es kulso billentyuzet meg eger jar hozza, akkor dokkolo allomas es desktop gep lesz. Ha pedig a tv-re van kotve, akkor media pc. Mindezt egy kozponti egyseg kepes elvegezni, sot a kis aksi es a kis kijelzo akar rajta is maradhat folyamatosan. Ekkor egy barmilyen szemelyi szamitogepkent hasznalhato mobiltelefonunk van, amivel este akar a nagykepernyos tv-n a hd filmet is meg lehet nezni. A megoldas elonye, hogy a nagy teljesitmenyt igenylo extra hardverek csak akkor aktivak, amikor ki is hasznaljuk oket, tehat mobiltelefon modban csak sd kepet rejelenit meg, de egy nagykepernyos tv-re kotve mar hd-re is kepes. Ez a megoldas sokkal kenyelmesebb es hasznalhatobb, mint folyamatosan a neten keresztul egy tavoli szerverrol stream-elni a sajat adatainkat, amit a felho technologia hivei szeretnenek.
Laslow  
2010. júl. 13. 20:39 | válasz | #7
Kelleni fog azért rendesen a MHz a telefonokba, amikor már az utolsó alapmodell is valósidejű 3D-s képet vetít eléd a beszélgetőpartnerről.
djw  
2010. júl. 13. 20:33 | válasz | #6
És szövegszerkesztéshez sem kell gigaherczes proci és gigabájtnyi ram... mégis a viszta óta tudjuk, hogy de igenis kell, mert különben nem működik elég gyorsan az áttetsző szerkesztői felület és nem ugrik elő elég gyorsan a nyavajás gemkapocs, ha bele akar pofázni a szoftver abba, hogy én mit írok... Ez van... a teraflop pedig kell a népnek, hisz a marketingesek is megmondták!

Különben ha már itt fogunk tartani, akkor majd a telefon bele fog dumálni - ahogy most a szövegszerkesztő súgó gemkapocs -, hogy kivel mikor és hogyan beszélhetsz... az lesz ám a szép új világ :)
2010. júl. 13. 20:18 | válasz | #5
Egy telefon telefonálásra való, ahhoz nem kell brutális teljesítmény. Egy okostelefonhoz sem különösebben, mert amit arra a kis bizbasz kijelzőre meg lehet írni, azt már megírták, és a mai teljesítmény is bőven elegendő arra.
Olyan alkalmazásokat, amikhez komoly teljesítmény kell, úgysem okostelefonokon kell futtatni.
2010. júl. 13. 20:08 | válasz | #4
Így van! Ez nem törvény, hanem nagy jóindulattal is csak jóslat/sejtés, de inkább csak tipp. És egyáltalán mi az, hogy "írja elő"? És ha nem jön be, akkor törvénysértés esete áll fenn, és akkor lehet fizetni a Moore-nak? Nevetséges!
2010. júl. 13. 20:06 | válasz | #3
Tökmindegy ki volt, akkor is hülyeség. Mintha be kellene tartani, úgy hangzik.
Nagy chip gyártókat tod hol érdekli ez a "törvény", ha nem éri meg nekik olyan ütemben fejleszteni...
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. júl. 13. 19:41 | galéria | válasz | #2
Nem ő sütötte rá,ébredj fel!
2010. júl. 13. 18:21 | válasz | #1
Az eredeti Moore-törvény ugyebár a chiptechnológia terén elért teljesítmény megduplázását írja elő minden második évre.
Hagyjuk már ezt a Moore-törvényt, annyira fárasztó...
Mondott valami előrejelzést a muki, ami elég sokáig be is jött, erre valami Gyurkity Péter szintű újságíró rásütötte, hogy törvény, mer az milyen jól hangzik már.
Maximum Moore-trend. Ez pedig egy infóbulvár cikk.