Az Alkonyat sztárjai fejenként 40 millió dollárt kapnak
2010. július 8. 17:10, csütörtök
Sajtóértesülések szerint a Summit stúdió lezárta a tárgyalások az Alkonyat főszereplőivel, akik a vámpíros sorozat utolsó két epizódjáért akár 40-45 millió dollárt is kaphatnak a film sikerének függvényében.

Hirdetés

Végre sikerült megegyezniük az Alkonyat főszereplőinek a Summit Entertainment stúdióval a filmsorozat ötödik részében való szereplésről. A tárgyalásokra azért volt szükség, mert a színészek csak 4 filmre szóló szerződést írtak alá, azonban a Summit úgy döntött, hogy a széria záró epizódjából két filmet készít, s ezért meg kellett egyezniük a filmben szereplőkkel is, akiknek az ázsiója azóta meglehetősen felszökött.

A tárgyalások végeredménye az lett, a Vulture információi szerint, hogy Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner 25 millió dollárt kap az Alkonyat 4. és 5. epizódjáért, valamint a film bevételének 7,5%-ra is igényt tarthatnak, ami a lap szerint körülbelül 41 milliós fizetési csekket biztosít a tinik jelenlegi első számú kedvenceinek. A főszereplők az első Alkonyatért csak 2 millió dollárt kaptak, míg az Újholdban való szereplésért 12 millió ütötte a markukat. Jellemző módon az új Pókember, Andrew Garfield, aki várhatóan sikeresebb film fő főszereplője lett, az első részért 500 ezer dollárt fog kapni, de a harmadikért is "csak" 2 milliót - ha elkészül.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Justil  
2010. júl. 08. 22:48 | válasz | #6
ez szép is lenne, csak az a gond, hogy ezek a taknyos színészpalánták nem sok tehetségről tesznek tanúbizonyságot, viszont 1 normális ház megépítéséhez nem kis szakértelemre van szükség.
Mister  
2010. júl. 08. 22:33 | válasz | #5
Nevetséges, igen.
De...
Ha tudom, hogy az a film, amiben ez a 3 díszbogár szerepel, hoz majd nekem 600 millió dollárt, akkor adok nekik 120 milliót.
Ha más szinészekkel játszatom el 1 milló dollárért, akkor lehet, hogy csak 50 milliót hoz a film, mert a tinihordák, akik megveszik a jegyet, emiatt a 3 díszbogár miatt mennek moziba. És 480 millió sokkal jobban hangzik, mint 49 millió... ( És ha még ebből lejön az a 80 millió, amit a film készítésére költök, akkor egy bazi nagy minuszban vagyok. )
Senkit nem érdekel, hogy mekkora szinészeknek tartjuk őket. A lényeg a profit.
bmw  
2010. júl. 08. 22:28 | válasz | #4
Nevetseges, loszart adnek nekik nem ennyi lét....
winnie  
2010. júl. 08. 21:09 | válasz | #3
hát, ha neked a színészet csak abból áll, hogy pár ember hatalmas pénzt keres...?

de tudod mit? legyen bármilyen szakma is, mindegyik annyit ér, amennyi bevételt hoz. ha építesz nekem egy házat, ami 100 millió bevételt hoz nekem, akkor fizetek neked 90 milliót.
2010. júl. 08. 20:52 | válasz | #2
Eszméletlenül túlértékelt a színész szakma Amerikában. Már ha ezt lehet színészetnek nevezni.
2010. júl. 08. 19:34 | válasz | #1
ez lol....