Valamit visszahozott a Hayabusa
2010. július 7. 17:07, szerda
A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) bejelentése szerint sikerült port begyűjtenie a Hayabusa küldetésnek, a mintagyűjtő kapszulában ugyanis megtalálták a hőn áhított részecskéket, bár a minta eredetét még tisztázni kell.

Hirdetés

A sajtóközlemény szerint még nem tudni, hogy a szemcsék a 2005-ös Itokawa aszteroida leszállásokból származnak, vagy a bolygóközi űrből, esetleg magáról a Földről kerültek a hányatott sorsú kapszulába. A kapszula június 13-án tért vissza a bolygóra, 7 év és több milliárd űrben megtett kilométer után. A tároló sértetlenül érkezett a japán kutató intézetbe, ahol a röntgenes vizsgálatok - ahogy már korábban is megírtuk - nem mutatták 1 milliméternél nagyobb részecskék jelenlétét.

A kapszula felnyitása hétfőn fejeződött be, ekkor erősítették meg a JAXA japán nyelvű weboldalán a porrészecskék jelenlétét. A por nagy valószínűséggel az aszteroidáról, vagy az űrből származik, de nem zárható a földi szennyeződés lehetősége sem, ami még a kilövés előtt, vagy az ausztráliai landoláskor kerülhetett bele. Ezt csak egy átfogó elemzés állapíthatja meg, tette hozzá a JAXA.


A szakértők szerint hónapokig tarthat, mire kiderül a minták eredete. A vizsgálatokhoz mikroszkópot és spektrométert használnak majd a kutatók, amivel megmérhetik a szemcsék méretét, eredetét ás kémiai összetételét.

A Hayabusát, illetve a mintavételezését úgy tervezték, hogy egy acélgolyó kilövésével kőzetdarabokat szakítson ki a krumpli alakú objektum felszínéből, amiket egy tölcséren keresztül beszippant a mintagyűjtő kamrájába, miközben érinti a szonda a felszínt, majd elrugaszkodva azonnal fel is emelkedik. A rendszer azonban meghibásodott. A 2005 novemberében lezajlott két kísérlet alkalmával az elsőnél a Hayabusa 30 percet töltött az aszteroidán, és bár a második kísérlet már terv szerint zajlott, az adatokat feldolgozó mérnökök szerint a lövedék nem hagyta el a szondát, vagyis nem számíthattak kőzetdarabokra a kapszulában. Por begyűjtésére azonban még így is esélyesnek tartották a szondát, amire az első vizsgálatok szerint továbbra is van remény.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. júl. 10. 18:34 | válasz | #24
Két fiktív lehetőség van:

-Pukk(aki a Szentiván éji álomban megkabarta a dolgokat)rossz helyre hintette azt a bizonyos port és most itt a földieknek adta fel a leckét vagy
-Az Álommanó fásult be és éber álmot szórt a szemünkbe port hintve
És igen én sem vagyok komplett, de egy ekkora volumenű kutatástól azt várná az ember , hogy ha már ennyi tömérdek pénzt öltek bele legalább a japók jól átnézik hisz alapos hírükben állnak,habár ők is lassan mindent kínában gyártatnak és lehet nem is kéne csodálkoznunk....
2010. júl. 10. 14:50 | válasz | #23
Senki se él örökké / semmi nem tart örökké.
2010. júl. 10. 14:02 | válasz | #22
ez a srác azt sugallja, hogy a rendszer előbb vagy utóbb kidobja a 1. butákat, 2. bűnözőket.
A rendszer egyiket sem dobja ki, még az olyan úm. trollokat sem, mint, amilyen néha én vagyok.
Az idő önmagában nem old meg semmit, sőt, még rosszabb is lehet.
2010. júl. 10. 12:01 | válasz | #21
"istenem, ez a fiatalkori optimizmus, beh szép is volt."
Miért a múlt idő? Az optimizumusuk mellett van a legerősebb hatalom az idő! Az így vagy úgy de megold minden problémát csak jó budhista módjára ki kell várni.

Ha jól figyelsz hallhatod te is: tic-tac
2010. júl. 09. 20:30 | válasz | #20
istenem, ez a fiatalkori optimizmus, beh szép is volt.
2010. júl. 09. 19:23 | válasz | #19
+1. De nem gond, mert a szemetet a rendszer előbb, vagy utóbb úgy is kidobja.
2010. júl. 09. 16:56 | válasz | #18
"miert is nem melozol a nasa-nal?"
Ha a naszánál melóznék, nem lennének ilyen hírek. Uncsi lenne nektek.
WinG  
2010. júl. 09. 12:09 | válasz | #17
hagyd, ne etesd a trollt. az ilyennel úgysem lehet vitázni.
2010. júl. 09. 07:52 | válasz | #16
mert te aztan tudnal olyan szerkezetet alkotni ami nem sul be. tokeletes. miert is nem melozol a nasa-nal? vagy az esa-nal? fel tudol egyaltalan valamit mutatni azok kozul a tokeletes targyak kozul amiket oszedobtal? nem.
2010. júl. 09. 01:04 | válasz | #15
ne okoskodj. Én mindent tudok.
3 példát hoztam: japcsi, amcsi, ruszki, de van több is: indiai, é-koreai, francia. csomó elbaltázott fellövés, küldetés, kísérlet meg teszt.
A legjobban az bánt, hogy olyan szerencsétlen adófizetők pénzét szórják nyolc kézzel (sívák), mint amilyen te is vagy.
Pedig én folyton ajánlkozom mindenütt, hogy bízzák rám a miriádokat, és tutira megspórolok nekik min. 6%-ot, ráadásul sikeres küldetések lennének, de ők nem, és nem.
Erőszakkal nem lehet senkin segíteni.
2010. júl. 08. 23:29 | válasz | #14
Dehogynem nézted be. Nem kicsit, nagyon
2010. júl. 08. 18:26 | válasz | #13
"úgy tervezték, hogy egy acélgolyó kilövésével kőzetdarabokat szakítson ki "

Olyan volt ez is, mint a macska vacsorája: vagy összejön, vagy nem.
Úgy rúgnám ülepen ezt a sok idiótát, hogy porzana még a bőrük is. Ilyen milliárdos küldetéseknél biztosra kell menni, nem lottózni.
2010. júl. 08. 18:21 | válasz | #12
nem néztem be.
2010. júl. 08. 11:05 | galéria | válasz | #11
tudtamén, h tele van a zűr is pormacskával
wsvap  
2010. júl. 08. 10:57 | válasz | #10
nádá
Shodan  
2010. júl. 08. 09:32 | galéria | válasz | #9
2010. júl. 08. 06:38 | válasz | #8
Az ISS vécéjét is benézted, mert az meg orosz gyártmány nem amerikai...
WinG  
2010. júl. 08. 00:01 | válasz | #7
te most azokra a "besülő" roverekre gondolsz, amelyek a tervezett 90 marsi napos küldetés helyett már több mint 2300 napja dolgoznak súlyosabb meghibásodás nélkül?
2010. júl. 07. 23:31 | válasz | #6
Valami van, de nem az igazi.
2010. júl. 07. 22:36 | válasz | #5
"A rendszer azonban meghibásodott. "

A japók is?
Eddig azt hittem, hogy csak az amcsik. => besülő Mars-roverek.
(Megsúgom: az ISS-en a vécé nem müxik. Magukra csinálnak.)
2010. júl. 07. 21:21 | galéria | válasz | #4
"A Hayabusát, illetve a mintavételezését úgy tervezték, hogy egy acélgolyó kilövésével kőzetdarabokat szakítson ki a krumpli alakú objektum felszínéből, amiket egy tölcséren keresztül beszippant a mintagyűjtő kamrájába, miközben érinti a szonda a felszínt, majd elrugaszkodva azonnal fel is emelkedik."

Ejnyebejnye, és ki adott engedélyt, hogy krumplikra lövöldözzenek? Meg amúgy is. Ilyenkor hol van a WWF, hogy megvédje a bolygóközi élőlényeket.
2010. júl. 07. 20:01 | válasz | #3
Lehet hogy megtalálták a kilövéskor eltünt technikust
2010. júl. 07. 19:37 | válasz | #2
"-Józsi, ugye nem hamuztál bele a mintagyűjtőbe?
-Mintagyűjtőőőbeeee? Az nem hamutartó volt?
-*facepalm*"

:D
djw  
2010. júl. 07. 17:58 | válasz | #1
annyir a csak nem lúzerek, hogy egy mintagyűjtő tartályt már eleve porral együtt lőnek fel :)