Az ügyvédek végső fegyvere a World of WarCraft
2010. július 1. 08:50, csütörtök
Az USA Today egy érdekes kutatást tett közzé a legújabb kiadásában. Eszerint a két legnépszerűbb online közösségi játék, a FarmVille és a World of WarCraft immáron rendszeres hivatkozási alap lett a válási procedúrákban.

Az Amerikai Házasságjogi Ügyvédek Akadémiájának kimutatása szerint tagjaik 81 százaléka már találkozott olyan esettel, amikor a fent nevezett két játék, illetve a Twitter vagy a YouTube szolgált perdöntő bizonyítékkal egy-egy válási vagy gyermek-elhelyezési perben. Erről részletesebben itt olvashattok. Példának egy olyan esetet mutattak be, amikor egy apa igényt tartott mindkét gyermekének felügyeletére.



Ezt úgy érte el, hogy a tárgyaláson bebizonyította, hogy az anya épp az új barátjával World of WarCraftozott, mikor a gyermekek épp láthatáson voltak a nőnél. Ennek hatására a bíróság a férfinak ítélte a gyermekeket, a nőtől pedig megvonták a láthatási jogokat is.

És ha már World of WarCraft, akkor érdemes megemlíteni kettő érdekességet a játékkal kapcsolatban. Az első, hogy a Blizzard egyik belsős forrása szerint a kiadó gondolkodik a világ legnépszerűbb MMO-jának ingyenessé tételén. A dolog elsőre kevéssé tűnt hihetőnek, hiszen a WoW a Blizzard és az Activision biztos pénzforrása és egy ekkora bevételtől senki nem szeretne elesni.

Ám pár órával később a fejlesztők is megerősítették, hogy nem elképzelhetetlen egy ingyenes World of WarCraft, de csak abban az esetben, ha már elkészült egy másik MMO-juk, és az is kirobbanó siker lesz. Ebben az esetben nem látják értelmét a fizetős rendszernek.

A másik, számunkra nem túl jó hír a StarCraft folytatásához kapcsolódik. A Blizzard ugyanis minden aktív World of WarCraft előfizetéssel rendelkező felhasználójának ingyen adja a StarCraft II: Wings of Libertyt. Sajnos ez az akció csak Dél-Koreában él, szóval mi csak irigykedhetünk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Merces  
2010. júl. 07. 16:57 | válasz | #30
....ja megint én...basznak rá milyen hülyeség van a cikkben a klikkek száma a fontos, az meg nem áll öszhangban a minőséggel.
Merces  
2010. júl. 07. 16:53 | válasz | #29
pont azért észak korea mert ott nincs wow
2010. júl. 06. 13:57 | galéria | válasz | #28
Én úgy tudom Dél Korea . Északon net sincsen , nem hogy WOW . Viszont délen még élő adásban is adnak meccseket TVben .
2010. júl. 05. 14:46 | válasz | #27
Észak-Koreában LOL
2010. júl. 03. 12:31 | válasz | #26
"Akármilyen baromság van az eszedben nagy esélyel megvalósíthatod. "

ebben van valami, gondoljunkcsak azokra a filmekre amit az ilyen ****-k mitn emmerich nyomatnak

de nekem a wow is rokonértelmű az emmerich filmekkel valahol.
2010. júl. 03. 10:56 | válasz | #25
Igen van.. De akik pampognak miatta azoknak vagy nincs vagy nem igazán használják, tehát visszafelé is lehetne használni. A gyerek felnő és körülötte mindenki ért a gépekhez mert a játék nagyrészt megköveteli pc-n hogy ismerd valamennyire. Tehát akiket ismerek és nem játszanak sokszor gépet sem tudnak összerakni maguknak. 99% kb akikkel találkoztam. Az 1% olyan infós, progmatos akit érdekel de láttam már olyat akinek alapból nem ment volna csak ha utánnaolvas, mert a programozás érdekli nem a gép de meg tudná csinálni.

Tehát az a szülő aki hülye ilyenekhez minek nevel gyereket a jövőnek? Ha úgyis a multban akarja tartani.
2010. júl. 03. 10:52 | válasz | #24
"Az Amerikai Házasságjogi Ügyvédek Akadémiájának kimutatása szerint tagjaik 81 százaléka már találkozott olyan esettel, amikor a fent nevezett két játék illetve a Twitter vagy a YouTube szolgált perdöntő bizonyítékkal egy-egy válási vagy gyermek-elhelyezési perben. Erről részletesebben itt olvashattok. "

ebből nekem úgy tűnik amerika.

"
A másik, számunkra nem túl jó hír a StarCraft folytatásához kapcsolódik. A Blizzard ugyanis minden aktív World of WarCraft előfizetéssel rendelkező felhasználójának ingyen adja a StarCraft II: Wings of Libertyt. Sajnos ez az akció csak Észak-Koreában él, szóval mi csak irigykedhetünk."

Csak itt olvastam ázsiáról.
morden  
2010. júl. 02. 21:26 | válasz | #23
Izé , itt É( vagy D) -Koreáról van szó , nem amerikáról, ne legyél már amcsi aki a saját kontinensét se találja el :D
2010. júl. 02. 18:49 | válasz | #22
szerinted aki nem wow-ozik annak nincs is internet elérése?
2010. júl. 02. 17:27 | válasz | #21
Lol ezek egyre hülyébbek. Akkor akinek van internet elérése az gázosabb mint akinek nincs..

De akkor fel lehetne jelenteni a szülőt azért is valsz odakinn mert nincs internet, és a gyerek informatikai analfabéta noob! Márpedig a mai világban így a gyerek életképtelen...

Néha az az érzésem hogy amerika tényleg a lehetőségek hazája. Akármilyen baromság van az eszedben nagy esélyel megvalósíthatod.
2010. júl. 02. 16:30 | válasz | #20
Észak-Koreán beszartam! Az a pár párttag akinek van nete majd nyomhatja starcraftot 24/7
astyu  
2010. júl. 02. 16:23 | válasz | #19
az sc2 és a wow szerintem üti egymást, ha az ember túl akar lépni a noob állapoton akkor mindkettő egy teljesállás
2010. júl. 02. 10:51 | válasz | #18
A Guild Wars első triológiája+EOTN minőségileg is sokkal jobb volt mint a WOW , grafika,játszhatóság,kompetetív játék PvP,összetetebben használható skillfelépítések,mivel max 8 képességed lehetett bent ész is kellett hogy mit rakj be meg minden, csakhát a blizzard...
2010. júl. 02. 06:47 | válasz | #17
Teljesen egyetértek a bíróság döntésével: WoW-ozol? Akkor rendes ember nem lehetsz! PONT :)
2010. júl. 02. 00:04 | galéria | válasz | #16
o.O van olyan opciojuk is hogy 60$-ert megveszik a digitalis verziot es akkro akarmikor akarmeddig jatszhatnak, mintha a dobozost venned it. EZEN FELUL lesz a wow elofizetoknek ingyen az sc2 amig aktiv a wow accjuk. ez kurva nagy elony.
2010. júl. 01. 23:10 | válasz | #15
Néha abban sem vagyok biztos, hogy akkor olvassa az aktuális író, amikor épp írja... Lehet csak dölnek a betük kifelé :)
morden  
2010. júl. 01. 22:38 | válasz | #14
Az az érdekes hogy vissza se néz egy szerkesztő se arra amit csinált, mert nincs kijavítva ( mondjuk alap minimálisan kettő ember olvassa el a cikkelt mire kikerül aztán azért pár óra múlva visszanézem a reakciókat és ha valami gáz van javítom, de itt nem ez történik ).
2010. júl. 01. 14:44 | válasz | #13
Még többet akarunk röhögni.. Észak korea.. igazi epic fail :D
2010. júl. 01. 13:31 | válasz | #12
A törtszerver MMO-ban olyan mint a guminő és az alkoholmentes sör.. Illúziónak jó! .. :D

Diablo MMO-t a népnek !!!!!!!!!!
2010. júl. 01. 12:39 | válasz | #11
Még több Ötvös Tibor cikket az sg-re!!!
2010. júl. 01. 12:34 | válasz | #10
Elvben 2011-ben jön a Guild Wars 2, ami mind köztudott elődjéhez híven ingyenes lesz.
Elég erős konkurencia lesz a WoW-nak.
2010. júl. 01. 11:46 | válasz | #9
Így is ingyenesen játszok vele, sőt magyar szerveren. Szóval engem nem nagyon izgat, hogy ingyenes lesz a WoW. Inkább az új MMO-juk érdekelne :)
2010. júl. 01. 10:50 | galéria | válasz | #8
Játszanak inkább a kis 5 centi himbilimbijükkel. :D
2010. júl. 01. 10:50 | válasz | #7
felejtsék már el azt a kurva wowot aztán starcraftot a népnek
2010. júl. 01. 10:33 | válasz | #6
Miért kéne irigykednünk? Szerintem ez büntetésnek van kitalálva.
Mi egyszer kifizetjük és ingyen játszhatunk vele, nekik viszont minden hónapban fizetni kell majd. Meg kell majd venniük a WOW-ot akkor is ha nem akarják, aztán filózhatnak hogy melyikkel akarjanak játszani..
morden  
2010. júl. 01. 10:29 | válasz | #5
Én valahogy nem úgy ismerem a játékkiadókat, hogy lemondanának csak úgy a milliárdokat hozó játékokról :D

Amúgy nem mindegy hogy észak vagy dél korea :D
2010. júl. 01. 10:21 | válasz | #4
grobs  
2010. júl. 01. 10:18 | válasz | #3
Dél-Korea lesz az. FS-en ezt szépen le írták miért lesz így ... más szokások, más piac.
2010. júl. 01. 10:17 | válasz | #2
Hmmmm?
2010. júl. 01. 10:14 | válasz | #1
Eszak Korea?
Ott nincs is internet!
Meg szamitogep se sok.