 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
A pixel színét is ki kell számítani, akár tetszik akár nem.
|
"a polygon-nál is leírja hogy koordinátái vannak amiket eleve nagyobb felületen kell kiszámolni nagyobb számokkal dolgozik"
Meg utoljara beideztem, hogy en mire reagaltam legeloszor. Attol, hogy a koordinatak nagyobbak lehetnek meg nem no a szamitasi igeny. NEM kirajzolasrol beszelek, hanem a SZAMITASROL.
|
"Viszont utoljara en azt allitottam, hogy attol, hogy a felbontast noveltuk nem kell annyival nagyobb szamokkal dolgozni, hogy ez a teljesitmeny rovasara menjen. Tehat attol, hogy a szamok nottek, nem fog a teljesitmeny csokkenni"
Na akkor megint áljunk meg a felbontás növelése az igenis teljesítmény rovására megy, csak nem azért mint amirő te beszélsz, hanem amiről írtam, ha csak nem a vakoknak szánt DOOM játékoról beszélünk, aholy kár akár egyetlen háromszöget is ki rajzolni. Egy háromszög áll n darab pixelből 640x480-ban kirajzolva, ugyan az a háromszög 1280x960-ban 4n darab pixelből áll. És egy pixel esetén van kitőltési idő (tényleges szín kitpltés, Z buffer kitöltés, Stencil Buffer kitőltés, Z-Teszt, Stencil Teszt, Alpha-teszt, kölönböző blendingek), ha textúrázod minta kiolvasái idő, meg pixelenként lehet még számítási idő. És a fentiek alapján majdnem fordított arányosság található az FPS és a felbontás között. A majdnem azért helyes, mert egy játékban nem csak a GPU dolgozik, hanem a CPU is és ez utobbi nem mindig készíti el időben a dolgokat. Valamint a geometria is vesz el a GPU teljesítményéből.
De olyat állítani, hogy nem megy a teljesítmény rovására a felbontás növelése hülyeség, kivéve ha az erdményeket sehova se rajzoljuk, be, de úgy meg nincs sok teteje egy játéknak. 
|
Es en ugyanezt mondtam elotte, amit most te. Viszont utoljara en azt allitottam, hogy attol, hogy a felbontast noveltuk nem kell annyival nagyobb szamokkal dolgozni, hogy ez a teljesitmeny rovasara menjen. Tehat attol, hogy a szamok nottek, nem fog a teljesitmeny csokkenni. Nem a szamok mennyisegere gondoltam, hanem meretere.
"a wiki oldal a polygon-nál is leírja hogy koordinátái vannak amiket eleve nagyobb felületen kell kiszámolni"
A haromszoget ugyanugy 3 darab (x,y,z) koordinata fogja meghatarozni. Tehat nem lesz tobb adat.
|
Végig olvastam.
Na akkor vissza az alapokhoz. 3D teljesítményről van szó, igaz? Megnöveljük a felbontást, a textúra felbontása és a poligonszám marad, akkor most ha kirajzoljuk ugyan azt a háromszöget, mint korábban. Ugyan anyi coordinátát használunk ez igaz, viszont sokkal több (ha 640x480-ról váltottunk 1280x960-ra, akkor négyszer több) pixelt kell kiszámolni (nem koorinátában, hanem szín értékben). Remélem sikerült a férreértéseket feloldani. Nem arról van szó, hogy a geomtriát transformálgatjuk megjelenítés nélkül, mert az valóban nem függ a felbontástól, de ha már wireframet rajzolsz az már igen, ha kitöltöd egy színnel, az még jobban, ha árnyékolod és/vagy textúrázod, az meg még teljesítmény igényesebb.
|
Jesus... En nem cimregiszterekrol beszeltem, hanem adatregiszterekrol. Tenyleg nem akarok most itt assembly 101-ba belemenni, de ha megtiszteltel volna azzal, hogy vegigolvasod minimum az en hozzaszolasaimat, akkor lattad volna, hogy masrol beszelunk. Mindazonaltal szeretnem ha demonstralnad, hogy hogyan beszelhetunk "sokkal tobb" adatrol a koordinatrendszerrel kapcsolatban.
|
Nem a címzéssel van a gond hanem hogy sokkal több adatot kell kiszámolni, ami csak akkor nem igényelne több időt, ha párhuzamossan számohatnád az összes pixel színét. Nem igaz, hogy ez nem volt érthető, amikor nagyobb több adatról beszéltünk.
|
De melyik szam nem fer el 32biten?
"polygon-nál is leírja hogy koordinátái vannak amiket eleve nagyobb felületen kell kiszámolni"
Erre reagaltam. Tehat azt szeretnem tudni, hogy a koordinatak novekedese miatt, szerinted miert nem lesz eleg egy regiszter? 640 elfer 32 biten es 1280 nem??? Vagy mi?
|
Az, hogy 640x480 ilyen szám van a másik esetben meg 1280x960 ilyen szám van.
|
Hogy mi nem fog elferni? Melyik szam nem fog elferni egy 32bites regiszterben 1280x960 felbontasnal, ami 640x480-nal igen? Mi novekszik meg a felbontasvaltas okabol annyira, hogy mar nem fer el ugyanabban a meretu regiszterben? Oszinten fogalmam sincs mirol beszelsz...
|
Embër! Ez nem ilyen egyszerű! 640x480 és 1280x960 között négyszeres a szorzó, de még a 320x240 sem fog elférni neked 1bites színek esetén sem a regiszterekben.
|
32/64 bites regiszterek vannak, mellyel alapmuveleteket egy-ket orajelciklus alatt elvegez egy modern processzor. Hogy abban a regiszterben mekkora szam van az nem oszt, nem szoroz.
|
Nagyobb számok több adat, nem befolyásolja a futást? Vagy csak bizonyos méretnél?
|
"Nagyobb felbontásnál alap hogy több számítás kell. hisz a wiki oldal a polygon-nál is leírja hogy koordinátái vannak amiket eleve nagyobb felületen kell kiszámolni nagyobb számokkal dolgozik. Tehát eleve több számítással jár józan paraszti ésszel is."
Belefer az igy is, ugy is egy regiszterbe... ettol nem kell tobb szamias.
|
taalán ha mindkét gépen azonos felbontáson kéne nyomni jobb lenne, de nem tom hogy telefonnál ezt a képernyőn való megjelenítésnél a képernyő oldja meg mintpc-n, vagy be kell segíteni.
|
Nagyobb felbontásnál alap hogy több számítás kell. hisz a wiki oldal a polygon-nál is leírja hogy koordinátái vannak amiket eleve nagyobb felületen kell kiszámolni nagyobb számokkal dolgozik. Tehát eleve több számítással jár józan paraszti ésszel is. És még ezeket meg is kell jeleníteni ami szintén nagyobb képernyőn több képpontal jár mivel a grafika nem lessz arányosan kisebb, hanem megnövelt méret miatttöbb képpontot fog elfoglalni amit meg kell jeleníteni.
|
Sőt tovább mennék azonos poygon-szám és azonos textúra felbontás mellett is nagyobb a számítás igénye a magasabb felbontásnak.
Amuit írtam, azt azért írtam, mert feltételezem a hozzászólásaik alapján, hogy ők a játékok különböző előre elkészített konfigurációjairól beszélnek, mint felbontásról és nem a ténylegesről, kivéve [HUN]FaTaL-t, bár az utobbi hozzászólása kétyeljeket hagy bennem.
|
Huh hová jutottunk abból hogy a nagyobb felbontás több számítást igényel azonos polygonszám melett. Pedig azt hittem ezek a dolgok teljesen egyértelműek egy infósnak. Ez az egyik alap dolog volt fősulin. Ok csak azok tudták akiket érdekelt a gép is nem csak a jegyek és hogy minél hamarabb elvégezze a sulit és legyen egy talán jól fizető állása.
|
Textúra mérete sem feltétlen változik. Ezek az állítások, csak úgy igazak, hogy programnak, vannak kész konfigurációi (Ultra/Extra High, Very High, High, Medium és Low esetleg Very Low) és azokat váltogatja valaki, mert azokban általában a felbontás, a poligon szám, a shaderek minősége, a fizika, az FSAA/ Anizótróp szűrő, textúra felbontás, stb. mind össze van foglalva egybe. Viszont ha csak a felbontást állítód (külön), attól még nem lesz töb polygon/nagyobb textúra.
|
Ott is a program teszi nem az OS igazából. A programnak be kell jelenteni-e, hogy ezt tudja és ha ezt nem teszi meg, akkor kilép belöle az OS és ha visszaváltasz szépen újraindítja.
|
A textúra mérete persze, hogy változik de elég érdekes lenne ha a poligonok mennyisége is változna. :D
|
nem csak ott... bármilyen os-en minden igényesebben összerakott progam ezt teszi... és a program teszi, nem az os.
"Ne a zemberekkel fizettessék meg!" http://vimeo.com/32873157
http://greenfo.hu/hirek/2012/02/27/angyan-jozsef-terez-anya-tanacsait-koveti
|
Nem art ezt vegigolvasni: http://www.adobe.com/products/player_census/methodology/
Nekem is csak ezutan lett vilagos...
|
Egyébként azt a belinkelt adobe flash táblázatot valaki tudja értelmezni? Mert szvsz értelmezhetetlen.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
Meg hát nagyon divat cégeknél a vékonykliens, és hát azokon sem igazán van flash. Néhány helyen megoldottuk, de nagyrészénél nem is kell, még a céges policy is tiltja.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
Koszonom, latszik, hogy vilagszinten tenyleg nincs 99.xx szazalek. Amugy sem gondoltam komolyan a hivatkozast, csak megprobaltam ramutatni, hogy szamitogep != otthoni internetre-kotott desktop gep. Bar mar abba is belemehetnenk, hogy mi szamit szamitogepnek. Peldaul a tv-men is linux fut megsincs rajta flash... :) De ez mar erosen off-topic
|
Egyébként az epül kénytelen támogatni a HTML5-öt, mert kicsit nagy falat lenne nekik szembe menni vele. De ha tehetné, simán kitalálna magának valami mást, ami a saját malmára hajtja a vizet, az elhiheted. Ugyanezért kénytelenek mások Flasht támogatni, vagy legalábbis megtűrni akármennyire is szar.
TheAnonPress : youtu.be/yX_ox-e4vTE youtu.be/RxwvWDz9bcc
|
"akkor az a 90% maradjon a kapálásnál."
Na látod, pont ezért bukdácsol sok cég, mert így állnak hozzá, és esetlegesen azért sikeres az apple mert nem küldi el az emberek 90%-át kapálni.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
Úgy, hogy iOS4-nél, ha háttérbe küldesz egy alkalmazást pl. navigáció, akkor maga az alkalmazás felfüggesztésre kerül csak azok a programszálak futnak tovább a háttérben amik szükségesek.
|
- Én is mobilokról beszélek.
- Jeleztem is, hogy az egy másfajta fragmentáció.
- Semmi fura nincs. Mondtam, hogy az epül MS stratégiát követ. Csak ők sokkal visszatetszőben. Ki mondta, hogy ha az MS köcsögül csinálja, akkor az másokat is felhatalmaz rá.
- Persze, hisz az google OS-e egy zárt megoldás és az ájfoné meg nyílt. Te tényleg megetted ezt a baromságot? Nem, a HTML5 nem zár, a Flash pedig nem nyílt (ellenben mindenhol elérhető, kivéve ájfón és ájped). Ahelyett, hogy rendszer szinten próbálnád látni a problémát, kiemelsz két példát. Nekem mindegy.
TheAnonPress : youtu.be/yX_ox-e4vTE youtu.be/RxwvWDz9bcc
|
"Akkor mégis miről beszélünk?"
ezt kérdezd hivatásos applefanboy-tól aki szerint az iphone-on kivül minden telefonon kénytelen vagy a neten keresni és kézzel felrakni "kétes forrásból" származó programokat.
|
"Flash player a világ számítógépeinek 99,X százalékán VAN"
Erre azert szeretnek valami forrasmegjelolest... Csak viccelek, de amugy van regeteg gep, amin nincs flash, peldaul a sok *nix doboz. Bar szerintem ez meg a desktop gepekre sem igaz. De ne menjunk bele a reszletekbe. Azert a flash nem a 'be all end all' resze a szamitastechnikanak, nagyon jol meg lehet lenni nelkule, ahogy az elmult evtizedek is bizonyitottak es remelem a jovoben is latni fogjuk
|
hogy jön össze a multithread és a multitask?
"Ne a zemberekkel fizettessék meg!" http://vimeo.com/32873157
http://greenfo.hu/hirek/2012/02/27/angyan-jozsef-terez-anya-tanacsait-koveti
|
akkor az a 90% maradjon a kapálásnál.
"Ne a zemberekkel fizettessék meg!" http://vimeo.com/32873157
http://greenfo.hu/hirek/2012/02/27/angyan-jozsef-terez-anya-tanacsait-koveti
|
mi az a nexus one? Ennyire jó volt a marketing? :DDD
"Ne a zemberekkel fizettessék meg!" http://vimeo.com/32873157
http://greenfo.hu/hirek/2012/02/27/angyan-jozsef-terez-anya-tanacsait-koveti
|
Na látod, ezért nem volt eddig multitask, sok sügér olyan alap dolgokat se tud, mi az a RAM meg mire való..
|
PC-n meg kapsz egy ugyanilyen üzenetet, hogy telepítsd a flash playert.
Azért nem ugyanaz.
Flash player a világ számítógépeinek 99,X százalékán VAN. Quicktime alapból 4-5 százalékon.
Ráadásul a QT folyamatosan futtat mindenféle szar processt a háttérben, mint iTuneshelper.exe, iPodhelper.exe, QTTask aminek még ikonja is van a taskbaron, nehogy megfeledkezz róla, meg egyéb baromságok. Ráadásul ha nem figyelsz a telepítésnél, akkor bizonyos időközönként nyaggatni fog, hogy töltsd le a Safarit. Méééér?
2006-2008: Best of Gyurcsány sorozat
2010: A Mi Éveink
2012: Jön az új nagy durranás a 'zelmúltkétévről :) Info: http://facebook.com/greyhoundvideo
|
"Mit kapok helyette ? Egy kedves üzenetet, hogy telepítsem a kviktájmot. Mit lehet látni már ebből is.
1. az epül számára nem létezik a külvilág. ha nem epült használsz, akkor le vagy szarva, és különben is kivagy te. "
PC-n meg kapsz egy ugyanilyen üzenetet, hogy telepítsd a flash playert. Ebből következik az 1. számú pont névvel átcserélt változata és ugyanott vagy.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
"aki elakad azon, hogy a netről feltegyen egy neki tetsző programot, az elinditja pl nokia-n az ovi store-t, kettőt kattint (ha kell fizet) és fel van telepitve a program."
Oké de ez miben is különbözik az appstoretól? Gyak semmiben? Akkor mégis miről beszélünk?
"Lámáknak tökéletes megoldás, a hozzáértő meg úgyis jobbakat talál a neten."
Akkor másképp fogalmazok. Neked ha tetszik ha nem a földön élő emberek 90 vagy 95%-a láma. Egy pöttyet nagyobb piac mint az 5%.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
"Igen, és ugyanez igaz az iPhone-ra is: NEKED (illetve Ulkesh-nek) hiányoznak bizonyos dolgok az Androidból. És NEKEM bizony sok dolog hiányzik az iPhone-ból. Ezért SZÁMOMRA a Desire TÖKÉLETES, az iPhone pedig hiányos, bármit mondhattok, az marad."
Ezt értem és EGYETÉRTEK! ELFOGADOM! Akkor meg miről megy itt a fikázás? Sanyicks miért nem bírja elfogadni, hogy MÁSNAK más az igénye? Miért kell egy iphone tulajt rögtön hülyének és korlátoltnak nevezni? Én nem megyek android fórumba fikázni, hogy mik azok amik nem tetszenek nekem egy androidos telefonba, csak az iphone hirhez jönnek ezek a népek.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
"az, hogy, ha normálisan használni akarod a telefont, ahhoz jailbreakelni kell. Onnantól, hogy jailbreakeled bármi tud rajta futni, kártákony kód is. "
Ez mekkora baromság már. A környezetemben csak nekem van jailbreakelve a telefonom, de a többiek is tökéletesen használják.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
angliában a roha teszi az embert?:D
láttál te már angol embert? úgy leszarják mi van rajtuk, hogy az hihetetlen, de ezt majd egy angliában élő megerősíti majd
a sorbanállás meg szintén nem olyan nagy dolog, álltak már sorban embereket rengeteg mindenért(xbox, ps3, wii, nokie n95, evo 4g stb...)
Ingyenes Online zenelejátszó: www.cant.io | http://www.visztpeter.me
|
"hogy 2 napja használom az iMovie-t és egyetlen egyszer sem tapasztaltam ilyen problémát."
ha az apple vérfanboy mondja, akkor nyilván úgy is van, szemben mondjuk újságirókkal. (ráadásul az idézett cikkben, ahol csontra fagy az iphone4, amúgy kimondottan jókat irnak a telefonról, igy még rosszindulatot sem lehet feltételezni)
|
A Google picit jobban nyomatta a marketinget a Nexus One-nál, valamiért mégsem működött nekik. Gondolom azért mert marketinggel sem lehet eladni olyan terméket, ami nem megfelelő.
|
Mobiltelefonokról beszélünk, ugye nem baj?
"A fragmentált platform tényleg probléma, de aki legjobban fragmentál ebben az iparágban az pont az epül. példa:"
Szerintem olvass utána, hogy mit jelent a fregmentált platform, mert nem igazán vagy tisztában vele.
"Mit kapok helyette ? Egy kedves üzenetet, hogy telepítsem a kviktájmot. "
Szerinted én mit kapok, ha egy WMV videós oldallal találkozom? Töltsem le a lejátszót hozzá. Mi az olyan fura ebben?
"De nem. Helyette az epül azt mondja, hogy itt van ez a tartalom. Ha meg akarod nézni, akkor ezt és ezt teszed, nincs más lehetőséged. Nincs semmilyen mozgástered. "
Ja elméleti mozgástered, mert Androidra van ugyan flash, de amíg használtam többször kellett kikapcsolnom, hogy egyáltalán az adott oldal működjön, vagy használható sebességgel olvasható legyen. Köszi, de akkor inkább ne legyen, a flash nem mobil platformra való, függetlenül attól, hogy ki mit mond.
" Az epül kifejezetten az átjárhatóság ellen dolgozik, míg mások pl nyílt platformokat / formátumokat támogatnak..."
Persze, hisz a HTML5 egy zárt megoldás és a Flash meg nyílt. Te tényleg megetted ezt a baromságot? 
|
"Ezzel szemben az Apple stratégiája működik, a Google-é" Miért ne működne. Csak annyi a különbség, hogy az epülé lehet, hogy jobban, amíg a marketing és a hájp mögötte van...
TheAnonPress : youtu.be/yX_ox-e4vTE youtu.be/RxwvWDz9bcc
|
Mutass még egy mobil készüléket, ahol van ilyen alkalmazás. De megnyugtatlak, hogy 2 napja használom az iMovie-t és egyetlen egyszer sem tapasztaltam ilyen problémát.
Az iOS által használt multitask nem érhető el máshol 10 éve, a WP7-ben lesz benne egyedül ha jól tudom (a többi mobil rendszer nem igazán multithread). Senkit nem érdekel az ostoba megoldás, ahol minden szar ott fut a háttérben és fogyasztja az erőforrásokat. Itt csak az fut, aminél ez szükséges.
|
"Fogalmazzunk helyesebben: az új eszköz igen komoly frusztrációt vált ki egy csomó ennél gagyibb eszközt használó egyedből, amit az eszközzel foglalkozó topicokban igyekeznek levezetni. Ez viszont az eszköz felhasználóiból, akik ismerik is azt megfelelő ellenreakciót vált ki."
Én minden nap fejlettebb eszközöket használok, mint bármelyik okostelefon, úgy hívják, hogy PC. Egyáltalán nem vagyok elájulva egy ilyen platform képességeitől sem. Egyedül mobilitásban nyújtanak pluszt, pl GPS segítségével érdekes dolgokat meg lehet csinálni (már ha van bennük GPS).
"Mert a többi platform az nem egyedi izolált. Te mit ittál ilyen korán reggel?
Ezzel szemben az Apple stratégiája működik, a Google-é meg nem (nem az Apple szenved a fregmentált platformmal éppen, meg a súlyos biztonsági hiányosságokkal, alkalmazások visszavonásával és több bejelentett rootkittel)." Kakaót ? :)
A fragmentált platform tényleg probléma, de aki legjobban fragmentál ebben az iparágban az pont az epül. példa: Meg akarom nézni ez az oldalt: http://www.apple.com/itunes/how-to/#video-movies
Mit kapok helyette ? Egy kedves üzenetet, hogy telepítsem a kviktájmot. Mit lehet látni már ebből is.
1. az epül számára nem létezik a külvilág. ha nem epült használsz, akkor le vagy szarva, és különben is kivagy te. 2. egyszerűen kihasználva azt, hogy az ő territóriumukra tévedtél azonnal rád akarják erőszakolni a cég által kontrollált elképzeléseket / szoftvereket / hardvereket. közben mennyibe került volna nekik pl ebben a fenti esetben egy flash videót is elhelyezni ?
Ami pedig a vicc, hogy én pl egy olyan platformon vagyok, amin választhatok, hogy megnézem kviktájm segítségével, vagy flasht használok (használnék ha lehetőség lenne rá). De nem. Helyette az epül azt mondja, hogy itt van ez a tartalom. Ha meg akarod nézni, akkor ezt és ezt teszed, nincs más lehetőséged. Nincs semmilyen mozgástered.
Ez a fajta gondolkodás az epülnél minden szinten jelen van, ami pedig a legrosszabb, hogy a cég a rendszer minden szintjét kontroll alatt tartja ezzel a gondolkodással. Egyszerűen a felhasználó kiszolgáltatott.
Ugyanezzel a gondolkodással fragmentálja a mobil és tartalom szolgáltató piacot is a cég. Kétfelé választva azt (epül vs a többiek). A többi cég is megpróbálja, de korántsem ennyire agresszívan. A google pl részben kényszerből (nem volt megfelelő OS) létrehozta az android platformot. És lényegében odadobta a gyártóknak, hogy hozzanak ki belőle valami jót, ahogy jónak látják. Sokkal kisebb a kontroll ebben az esetben, ami egy másfajta fragmentációt idéz elő.
De mégis az epül által előidézett sokkal ártalmasabb, mert sokkal kevésbé átjárható. Az epül kifejezetten az átjárhatóság ellen dolgozik, míg mások pl nyílt platformokat / formátumokat támogatnak...
Az epül egy Microsoftos taktikát alkalmaz lényegében, csak sokkal durvább módszerekkel, ami elfogadhatatlan.
TheAnonPress : youtu.be/yX_ox-e4vTE youtu.be/RxwvWDz9bcc

|
"de programhiba lehet bárhol, de ez nem jellemző."
azt azért még megkérdezném, hogy a "hiresen" stabil és megbizható apple os-en, egy user mode-ú, apple által irt, hivatalos program egy hibája, hogyan fagyaszthatja csontra az egész telefont?
|
aki elakad azon, hogy a netről feltegyen egy neki tetsző programot, az elinditja pl nokia-n az ovi store-t, kettőt kattint (ha kell fizet) és fel van telepitve a program. Lámáknak tökéletes megoldás, a hozzáértő meg úgyis jobbakat talál a neten.
|
"Mellesleg welcome to multitask."
Tudtam, hogy lesz magyarázat, LOL
Másrészt már éppen elhittem volna a marketing bullshitet, hogy az iphone milyen megbizható meg stabil oprendszer, erre azt mondod, hogy a legújabb oprendszerükben bevezetett (más platformokon 10 éve elérhető) feature miatt csontra fagy a csúcskészülék az apple saját (nem 3rd party) videóvágójától? Bravó.
(bár lehetne 3rd party is, az előbb még azt bizonygattad, hogy mivel csak hivatalos sdk-vel lehet fejleszteni rá, meg bevizsgálja az apple, ezért olyan megbizható, jóvicc)
|
"bármelyik okostelefon ilyen. guglizol, kiválasztod a programot ami kell, és feltelepíted ;) azt amit akarsz nem csak azt amit megmondanak hogy letölthetsz (appsztór)."
Ez egyébként csak neked ilyen egyszerű az emberek 90% már az első felénél elakad.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
"gondolod? :D 160k androidos telefon/nap"
Az android nem telefon hanem oprendszer. Tehát ettől még fennál az a mondás, hogy több iphonet adtak el mint sok másik telefonból összesen. Az, hogy azon ugyanaz az oprendszer fut az édesmindegy.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
Mellesleg welcome to multitask. Az Indexes srácnak csak annyit kellett volna tennie, hogy kilépteti az iMovie-t. Egy a háttérbe küldött videószerkesztő betöltött HD-s filmekkel nem kis falat ennek a gépnek sem.
|
Az iMovie nem beépített program. 3GS-en használom és fele annyi memóriával sem csinál ilyet, de programhiba lehet bárhol, de ez nem jellemző.
|
"Majd ha az összes többi telefon olyan gyors, megbízható és optimalizált rendszerrel"
LOL, idézem az indexes tapasztalatokat az iphone4-ről a témában:
"az egyébként megállíthatatlannak tűnő iPhone az iMovie bezárása után úgy viselkedik időnként, mint egy köszvényes iPhone 3G: volt, hogy a programok nem, vagy csak alig akartak elindulni. Ha mégis összejött a start, abban sem volt köszönet, hiszen a böngészőbe például csak egyetlen I-betűt tudtam bepötyögni, a maradék ndex-re már nem volt időm, mert kimerevedett minden, aztán úgy maradt. Végül csak az újraindítás segített."
A saját beépitett programjaitól szarrá fagy, ez tényleg komoly előrelépés, nyilván ulkesh barátunk el is mondja, hogy ez mekkora feature
|
A Nimbuzz nagyon zabálja az aksit, a Fring ebből a szempontból jobb, ott meg a folytonos kuruttyolás a zavaró :)
|
A Wifi esetében alapból úgy működik, hogy amikor nincs rá szükség lekapcsolja. (Ez mondjuk Androidon is beállítható a policyben, bár ott csak az adható meg, hogy 15 perc tétlenség után kapcsolja le, de a semminél az is jobb.)
|
Bocs, ez a 171-re ment :)
2006-2008: Best of Gyurcsány sorozat
2010: A Mi Éveink
2012: Jön az új nagy durranás a 'zelmúltkétévről :) Info: http://facebook.com/greyhoundvideo
|
Miért nekem válaszoltál? :)
687474703A2F2F7777772E7461722E68752F637361747469
IBM PC XT 10MHz, 640kB RAM, 720x348 Hercules Monochrom™, 20MB Winchester :)
UT2004 3532,9 fps
|
első indításkor megkérdezi az alkalmazás, hogy használhatja-e a GPS-t, később már tudja magától és amikor kilép le is kapcsolja azt.
Az a baj, hogy nekem ez önmagában kevés.
Jó lenne, ha a böngésző, a netrádió app, és más, hálózati kapcsolatot igénylő alkalmazások ugyanezt megtennék a wifivel.
Egyébként meg nem olyan nagy cucc, hogy rá kell bökni a GPS-re a widgeten.
2006-2008: Best of Gyurcsány sorozat
2010: A Mi Éveink
2012: Jön az új nagy durranás a 'zelmúltkétévről :) Info: http://facebook.com/greyhoundvideo
|
Sajna így van, bár vannak működő alternatívák, én pl. a nimbuzz-t használom. Ez ráadásul nem csak a skype-hoz jó, hanem tud még egy csomó másik rendszerhez is kapcsolódni.
687474703A2F2F7777772E7461722E68752F637361747469
IBM PC XT 10MHz, 640kB RAM, 720x348 Hercules Monochrom™, 20MB Winchester :)
UT2004 3532,9 fps
|
Kapaszkodj meg, van Skype kliens Androidra, de kizárólag csak azon szolgáltatók készülékén megy, amelyek ezért fizetnek a Skype-nak :D
|
ja skype pl hivatalos oldalán az androidos kéréseket szinte figyelmen kívül hagyja . Igaz mondtak más alkalmazást ami megy és megy a skype hívás is rajta. Kicsit az az érzésem skype nem szereti az androidot, vagy csak megéri nekik nem fejleszteni.
A wi-fi ingyenes hívásokra gondolok pl. Lentebb említette uklesh de az sem az android hibája ahogy látom.
erről tudsz valamit?
|
"Itt is, első indításkor megkérdezi az alkalmazás, hogy használhatja-e a GPS-t, később már tudja magától és amikor kilép le is kapcsolja azt."
Nekem megfelel, hogy én szabom meg mikor mehet és mikor nem a GPS.
"Rákattintás után ugyanis betölti az alkalmazást, amiben már valóban tudsz válaszolni."
Nem indítja el a facebookot (vagy más alkalmazást). Megnyit egy ablakot még mindig a HTC sense-ben. Azért tűnik úgy mintha töltene, mert letölti a teljes szöveget és a hozzá tartozó hozzászólásokat is.
"400 kapcsolatnál egyenként? Na ne vicceljél már."
Azt mondtad nem lehet megcsinálni. Én mondtam, hogy igen. :) Azt nem állítottam, hogy kényelmes (ez egyébként engem is zavar, nem értem miért nincs rá vmi beállítás).
"Igen módosítható, csak éppen nem egyszerűen, mivel van egy ellenőrzőösszeg, ami ha változik nem fog működni az adott alkalmazás. Minden ilyen jellegű művelet sokkal bonyolultabb és nehézkesebb, mint iOS-nél."
Nézőpont kérdése, hogy ez mennyire nagy probléma. Szerintem nem olyan nagy gond, hogy a felhasználók nem tudnak maguk belepiszkálni minden alkalmazásba (ha le tudja fordítani, akkor amúgy is beszéli a nyelvet). Ha tényleg fordítást akarnak hozzá, lépjenek kapcsolatba a fejlesztővel, az átpasszolja nekik a megfelelő fájlt, lefordítják és már mehet is a hivatalos disztribúcióba. A legtöbb progi-t kis fejlesztő cégek vagy magánszemélyek készítik, akik még örülnek is ha ingyen kapnak fordítást.
687474703A2F2F7777772E7461722E68752F637361747469
IBM PC XT 10MHz, 640kB RAM, 720x348 Hercules Monochrom™, 20MB Winchester :)
UT2004 3532,9 fps

|
"Androidon csak azokhoz a funkciókhoz van joga az alkalmazásnak, amihez engedélyt kért "
Itt is, első indításkor megkérdezi az alkalmazás, hogy használhatja-e a GPS-t, később már tudja magától és amikor kilép le is kapcsolja azt. Sajnos az ilyen és hasonló energiagazdálkodási szolgáltatások nagyon szegényesek Androidon még.
"FriendStream-ben is lehet válaszolni. Rá kell kattintani a kérdéses hozzászólásra és már lehet is reagálni rá."
Rákattintás után ugyanis betölti az alkalmazást, amiben már valóban tudsz válaszolni.
"A contact-oknál, edit contact, katt a névre és ott a beállítási lehetőség."
400 kapcsolatnál egyenként? Na ne vicceljél már.
"Az ikon is hasonlóan mint erőforrás található meg az apk file-ban, de hogy ez kívülről módosítható-e azzal még nem foglalkoztam."
Igen módosítható, csak éppen nem egyszerűen, mivel van egy ellenőrzőösszeg, ami ha változik nem fog működni az adott alkalmazás. Minden ilyen jellegű művelet sokkal bonyolultabb és nehézkesebb, mint iOS-nél. 
|
"Minek, majd bekapcsolja az alkalmazás, ha meg végzett lezárja. Androidon nem? :)"
Androidon csak azokhoz a funkciókhoz van joga az alkalmazásnak, amihez engedélyt kért (és a telepítéskor ezt elfogadva meg is kapott). Általában nem is kérnek túl sok mindenhez jogot az alkalmazások, mivel a felhasználók nem szeretik ha olyasmihez is joga van egy programnak, amihez szerintük semmi köze. Más rendszereken a telepítés után azt csinál a progi amit csak akar.
"Csak ha használni is akarod, mert olvasgatni elég a FriendStream. LockInfo-nál én válaszolni is tudok azonnal :)"
FriendStream-ben is lehet válaszolni. Rá kell kattintani a kérdéses hozzászólásra és már lehet is reagálni rá.
"De ha már testreszabás, akkor meséld el, hol tudom a névjegyzékben megmondani, hogy a keresztnév, vagy a vezetéknév legyen elöl, hol tudom beállítani, vagy megoldani, hogy ne inverz legyen a megjelenítés"
A contact-oknál, edit contact, katt a névre és ott a beállítási lehetőség.
", ha nem magyar egy alkalmazás hol tudom átírni a localizácós fájlját (bocsi, ilyen nincs Androidon), hova másoljam a png-t, ha le akarom cserélni adott alkalmazás ikonját, ha nem tetszik egy program UI-ja, hol tudom átszerkeszteni?"
Ezzel én nem foglalkoztam még érdemben. Természetesen támogatja az android a lokalizációt (persze, úgy is kell megírni az alkalmazást, hogy ne hardcode-olt szövegek legyenek benne, hanem csak a strings.xml-ben definiált szövegekre mutató referenciák, ekkor lehet minden nyelvhez külön xml). Az ikon is hasonlóan mint erőforrás található meg az apk file-ban, de hogy ez kívülről módosítható-e azzal még nem foglalkoztam.
687474703A2F2F7777772E7461722E68752F637361747469
IBM PC XT 10MHz, 640kB RAM, 720x348 Hercules Monochrom™, 20MB Winchester :)
UT2004 3532,9 fps

|
"Ez pedig megfelelő mértékű ellenreakciót vált ki a normálisabb emberekből."
Fogalmazzunk helyesebben: az új eszköz igen komoly frusztrációt vált ki egy csomó ennél gagyibb eszközt használó egyedből, amit az eszközzel foglalkozó topicokban igyekeznek levezetni. Ez viszont az eszköz felhasználóiból, akik ismerik is azt megfelelő ellenreakciót vált ki.
"úgy kezelni az ájfónt, mint az összes többi telefont"
Majd ha az összes többi telefon olyan gyors, megbízható és optimalizált rendszerrel, meg ennyi alkalmazással a háta mögött fog megjelenni. Akkor pont ugyanolyan lesz mint a többi. Addig viszont...
"Egyébként meg, mivel az ájfonon is epül OSvan, ezért a lehető legrosszabb telefonok egyike. "
Nooormális????
"Ezzel arra törekszik, hogy egy izolált világot hozzon létre, amiből csak neki van haszna, ami hosszútávon elfogathatatlan és visszatetsző."
Mert a többi platform az nem egyedi izolált. Te mit ittál ilyen korán reggel?
"Egész koncepció úgy ahogy van rossz. Teljesen ellentétes pl a google stratégiájával."
Ezzel szemben az Apple stratégiája működik, a Google-é meg nem (nem az Apple szenved a fregmentált platformmal éppen, meg a súlyos biztonsági hiányosságokkal, alkalmazások visszavonásával és több bejelentett rootkittel).

|
Nem kell nyikorogni a vita miatt. Azért vannak ilyen szép kis viták, mert az összes új epül termék körül mértéktelen hájp van mind hivatalosan, gyártói oldalról, mind nem hivatalosan, rajongói oldalról. Ez pedig megfelelő mértékű ellenreakciót vált ki a normálisabb emberekből. Úgyhogy nem ártana visszavenni (sztív dzsobsznak is) és úgy kezelni az ájfónt, mint az összes többi telefont és akkor senki le nem szarná, hogy szar az antennája pl. (ez természetesen nem fog bekövetkezni)
Van még egy problémás aspektusa ennek a kommunikációnak. Nagyon jól mondta itt valaki, hogy az ájfónt inkább átlag emberekre tervezték. ja. Csakhogy éppen emiatt az epül kommunikációja még aggályosabb, az agymosás szintjét súrolja.
Egyébként meg, mivel az ájfonon is epül OSvan, ezért a lehető legrosszabb telefonok egyike. Egyszerűen az epül összes hardvere a birodalmának egy-egy újabb alappillérét képezi. Ezzel arra törekszik, hogy egy izolált világot hozzon létre, amiből csak neki van haszna, ami hosszútávon elfogathatatlan és visszatetsző. A bajokat tetézi a pofátlan kommunikáció, és hogy igazából ezt az egészet nem is akarják nagyon titkolni (átlag ember úgysem látja át - tipikus lenéző hozzáállás epül részről). Egész koncepció úgy ahogy van rossz. Teljesen ellentétes pl a google stratégiájával.
TheAnonPress : youtu.be/yX_ox-e4vTE youtu.be/RxwvWDz9bcc

|
"Tudom, te fölöslegesnek tartod például a widgeteket, de én nem."
Akkor fogod és használod, Smartscreen pl.
"Szerintem teljesen jó, hogy ott van feltűnő helyen a to-do lista"
Így igaz, ezért van nálam is kint a to-do, naptár, twitter és rss hírek.
"hogy nem kell a settingsben kotorászni ha akksit akarok kímélni"
Nem is kell, SBSettings-el egyetlen mozdulattal elérek mindent.
"vagy épp navigáláshoz be akarom kapcsolni a GPS-t"
Minek, majd bekapcsolja az alkalmazás, ha meg végzett lezárja. Androidon nem? :)
"Kedvenc kontaktok, könyvjelzők is ott figyelnek a desktopon"
Nálam csak azért nem mert ezeket jobban szeretem a helyükön kezelni. De mondjuk az Androidon a könyvjelzőkezelés amúgy is olyan botrányosan szar, hogy szót sem érdemel.
"FriendStream is a kedvencek között van, nem kell elindítani a Facebook és Twitter appokat"
Csak ha használni is akarod, mert olvasgatni elég a FriendStream. LockInfo-nál én válaszolni is tudok azonnal :)
"iTunes-kényszer hiánya"
Kinek a pap, kinek a papné, engem rohadtul zavart, hogy nincs fix pont a mentésekben, mindent a felhőben intéz, probléma esetén meg úszik minden (boldog voltam, mikor egy hiba miatt a teljes névjegyzékem törölte ez az idióta rendszer a Google-ról és a készülékről is). Még szerencse, hogy volt mentésem.
"nekem tökéletesen megfelel a mappába és playlistekbe rendszerezés "
Nekem is mappákba van rendezve az összes zeném, az iTunes csak adatbázist vezet róluk, viszont iTunes nélkül kicsit nehéz lenne, szerző, típus, bpm, vagy akármi szerinti azonnali playlistet kérni több ezer album közül.
" Na meg a Desirét bármely gépbe bedugom"
Hamarabb van wifi, mint nálam microUSB, cipel a halál ilyen vackokat, igaz az iPhone nem is merül le fél nap alatt, hogy mindig magammal keljen cipelnem egy kábelt a töltéshez. (Éppen elég volt amíg Desire-t használtam.)
"Flash... Nekem kell. Ez ugyan még a Desirében sincs, de elég nagy az esély rá, hogy hamarosan lesz a FroYo-val."
Engem a flash reklámok ennyire nem érdekelnek, falsh-es alkalmazások sem, mert egyrészt nem érintőképernyős használatra tervezik őket, másrészt ezerszer jobb natív alkalmazások vannak.
"Ugyanez a WiFi tethering."
Pontosan, én is így használom az iPhone mellett az Padet. Bármily fura, van ilyen itt is :D
--
De ha már testreszabás, akkor meséld el, hol tudom a névjegyzékben megmondani, hogy a keresztnév, vagy a vezetéknév legyen elöl, hol tudom beállítani, vagy megoldani, hogy ne inverz legyen a megjelenítés, ha nem magyar egy alkalmazás hol tudom átírni a localizácós fájlját (bocsi, ilyen nincs Androidon), hova másoljam a png-t, ha le akarom cserélni adott alkalmazás ikonját, ha nem tetszik egy program UI-ja, hol tudom átszerkeszteni? 
|
Leginkább a személyreszabhatóság.
Tudom, te fölöslegesnek tartod például a widgeteket, de én nem. Szerintem teljesen jó, hogy ott van feltűnő helyen a to-do lista, hogy nem kell a settingsben kotorászni ha akksit akarok kímélni, vagy épp navigáláshoz be akarom kapcsolni a GPS-t, vagy éjszakára ki a szinkronizálást (hogy ne zörögjön a Desire, ha hajnal 2-kor e-mailt kapok), mert ott van a wifi-bt-gps-sync kibekapcs widget. Kedvenc kontaktok, könyvjelzők is ott figyelnek a desktopon, és a kedvenc appjaimat se egy ömlesztett listából kell kibogarászni, hanem minden kézreáll. FriendStream is a kedvencek között van, nem kell elindítani a Facebook és Twitter appokat, hanem átfutom a widgetben a frissítéseket (aztán ha valami értekel, rákattintok)
Szintén leírtad már párszor, hogy te mennyire gyűlölöd a négy harvergombot, én viszont meghülyülnék nélkülük.
A notification rendszer Android alatt nekem sokkal tetszetősebb, mint iPhone-on.
iTunes-kényszer hiánya: egyrészt úgy alapból rühellem a QuickTime-ot és az iTunes-t, elég régóta használok PC-t és úgy 98 óta gyűjtök zenét a gépen. Valahogy sosem éreztem azt, hogy a folyamatosan gyarapodó gyűjteményt áttegyem iTunes alá, nekem tökéletesen megfelel a mappába és playlistekbe rendszerezés - a bevált dolgokon szerintem kár változtatni. Na meg a Desirét bármely gépbe bedugom (mindig van nálam egy praktikus, 15 centi hosszú Micro USB kábel), és az látja disk drive-ként még akkor is, ha esetleg admin jogosultság híján van a gép.
Flash... Nekem kell. Ez ugyan még a Desirében sincs, de elég nagy az esély rá, hogy hamarosan lesz a FroYo-val. Ugyanez a WiFi tethering.
2006-2008: Best of Gyurcsány sorozat
2010: A Mi Éveink
2012: Jön az új nagy durranás a 'zelmúltkétévről :) Info: http://facebook.com/greyhoundvideo

|
Egyébként nokiám van :) Nem rossz a kijelzője, sebességre tűrhető, műanyagból van, de legalább ócó vót..legalábbis a 200E-hez képest :) Ferrari még szervízigényesebb és ott 2 milla az olajcsere :D Na, priv. ment.
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
wehe..tényleg
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Az nem, de ha a textúra mérete fos, akkor majdnem mind1, h mekkora a felbontás :) persze, a poligon nem változik :D
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Konkrétan mi hiányzik az iPhone-ból, ami a Desire-ben megvan?
|
Miért okostóni, szerinted egy videojátéknál, mikor nagyobb felbontásra váltasz, akkor csak a felbontás nő? Láttál te már élőben 3D-s játékot?
|
Ezen van a kulcsszó. NEKED nem hiányoznak!
Igen, és ugyanez igaz az iPhone-ra is: NEKED (illetve Ulkesh-nek) hiányoznak bizonyos dolgok az Androidból. És NEKEM bizony sok dolog hiányzik az iPhone-ból. Ezért SZÁMOMRA a Desire TÖKÉLETES, az iPhone pedig hiányos, bármit mondhattok, az marad.
2006-2008: Best of Gyurcsány sorozat
2010: A Mi Éveink
2012: Jön az új nagy durranás a 'zelmúltkétévről :) Info: http://facebook.com/greyhoundvideo
|
Szerinted a poligon több lesz attól hogy változtatod a felbontást?:D
|
|