Öt év vita után indulhat a pornódomén
2010. július 1. 05:02, csütörtök
Egy merésznek tűnő javaslat, évekig elhúzódó vita, időnként meg-megújuló rohamok jellemezték az .xxx domén bevezetésének kérdését, amelybe nem egy esetben a politika is beleszólt, általában ellenérvekkel szolgálva az ötlettel szemben. Most végre (remélhetőleg végérvényesen) lezárult a vetélkedés, az eredeti ideával előálló cég pedig készül a hatalmas bevétel megszerzésére, amelyből még adományozásra is futja majd - legalábbis terveik szerint.

Hirdetés

Az .xxx elnevezésű elsőszintű domén (top-level domain, azaz TLD) kialakításának ötlete az amerikai ICM Registry vezetésének fejéből pattant ki, akik az ezredforduló táján még csodálkozva hallották a szakértők beszámolóit, miszerint a világháló jelentős részét az erotikus tartalmak, a kizárólag felnőtteknek szánt szórakoztatói anyagok teszik ki. Ez számukra az újdonság erejével hatott, a felismerést viszont tett követte, és 2004-ben eljuttatták kérelmüket a globális doménrendszer felügyeletéért felelős ICANN szervezethez, amely szintén amerikai befolyás alatt állt - ez később nagy szerepet játszott a vita alakulásában.

A többször módosított javaslatot pár napja fogadták el az illetékesek (az eredeti bejelentést lásd ezen a címen), így várhatóan már 2011 elejétől - de valószínűleg még ennél is korábban - útjukra indulhatnak az első, ilyen doménnel ellátott internetes oldalak, kihangsúlyozva az általuk kínált tartalom jellegét, valamint a nézőközönség kívánt összetételét. Ahogy arra bevezetőben céloztunk, ehhez a döntéshez igencsak hosszú út vezetett el, így most ezt szeretnénk gyorsan áttekinteni, egyszersmind felsorolva a két oldal által hangoztatott érveket és ellenérveket.

Az ICANN 2005-ben hagyta jóvá a kérelmet - hogy azután később elhalasszák, majd pedig elfelejtsék a dokumentumot. Az alkotók akkori indoklása szerint az új elsőszintű domén megalkotásával egyrészt könnyebben elkülöníthető lesz az internet erotikával dúsított szférája az egyéb tartalmaktól, ezzel egy időben pedig leegyszerűsödik az ezen a pályán induló portálok és a mögöttük álló személyek és cégek számonkérhetősége. Nem utolsósorban pedig könnyebbé válik a nem kívánt oldalak és témák szűrése, legyen szó a munkahelyi, vagy akár az oktatási intézményekben és az otthonokban alkalmazott megoldásokról.


A legfőbb ok persze a remélt üzleti haszon, a jelentős bevétel megszerzése. Nem véletlen, hogy az ICM Registry (és annak első embere, Stuart Lawley, aki a kilencvenes években a brit Oneview.net szolgáltatót hozta létre, vagyonát pedig főként a dot-kom lufi alatt szerezte) éppen az erotikus tartalmakat szemelte ki. Jellemző, hogy a Reuters Business Insights 2003. februári számában megjelent tanulmány szerint 2001-ben az internetes tartalmakból származó bevétel kétharmadát tették ki a szexuális jellegű anyagok, azóta pedig egyes becslések már 2,5 milliárd dollárra teszik az üzletág éves forgalmát. Az ICM 2004-es saját adatai szerint mintegy 1 millió különböző domén alatt találkozhattunk ilyen jellegű tartalmakkal, illetve minden negyedik keresés erre a területre irányult.

Ebből már kikövetkeztethető, hogy a cég hatalmas bevételre számít, ezzel kapcsolatban pedig elég csak annyit megjegyeznünk, hogy ők 60 dollárt kérnek majd egy-egy .xxx domén bejegyzéséért, a viszonteladók pedig erre a szokásos 10-15 dolláros felárat teszik majd rá. Tehát 70-75 dollár körüli áron jegyezhetik majd be az egyes neveket az érdeklődők. Mintegy 110 ezer előjegyzés már megtalálható az adatbázisban, ez folyamatosan bővül. A másik oldal erre is hivatkozott ellenvéleményében, az USA egyes konzervatív csoportjai pedig - különösen a Bush-adminisztráció alatt - erős lobbival helyezték nyomás alá az elvileg független ICANN-t, amivel elérték, hogy a javaslatot végül elutasítsák.

Az ellenzők táborának szószólói azzal is érveltek, hogy a megoldással gyakorlatilag az internet vöröslámpás negyedét hoznák létre, és ez már önmagában elítélendő, emellett pedig kiemelték a fiatalok védelmét. Ez utóbbit a támogatók is aláhúzták, mi több, a cég még Lawley elnöksége előtt, 2000-ben nyújtotta be először kérelmét a domén létrehozására, egy 2001-es szenátusi meghallgatáson pedig arról érdeklődtek egyes republikánus politikusok, hogy miért utasították el azt, amikor éppen a gyermekek védelmét szolgálná a megoldás.

2005-ben maga Vint Cerf jelentette be, hogy elhalasztják a döntés meghozatalát, miután erre kérés érkezett a Bush-kormányzattól. A politikai vezetés arra hivatkozva kérte a kérdés levételét a napirendről, hogy mintegy 6 ezer tiltakozó levelet kaptak aggódó állampolgároktól, egyes konzervatív csoportok pedig aláhúzták, hogy a pornográfia egyetlen domén alá történő kényszerítése nem oldhatja meg a kérdést, ez semmilyen visszatartó erőt nem jelent majd a hardcore anyagokat közlőkkel szemben. Jól értesültek eközben arról értekeztek, hogy valójában nem is az amerikai kormányzat, hanem az Európai Unió vetette fel aggályait a legfelsőbb szinten, így gyorsan nemzetközivé vált a vita.

2006 és 2007 ugyanilyen sikertelen év volt a támogatók számára, az ellenoldal mindannyiszor túlságosan erősnek, befolyásosnak bizonyult. Valószínűleg az amerikai politikai váltás is kellett ahhoz, hogy ismét komolyan fontolóra vegyék a javaslatot, a most meghozott döntés szerint pedig a jövőben mind az internetezők, mind pedig a böngészést megkönnyítő keresők számára nyilvánvaló lesz, hogy az .xxx domén ezen tartalmak kategóriájaként működik majd.

A döntés egészen pontosan azt mondja ki, hogy a domén iránti bizalom és az átláthatóság növelése a cél, ezzel egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá válnak a bevételi források és csatornák, a vásárlók hűségének kialakítása és megtartása, a panaszok arányának csökkentése. Ezzel egy időben pedig a részvényesek és befektetők számára egy önmagát szabályozó fórum alakul ki, amely a mindenki által elfogadott és remélhetőleg betartott szabályok rendszerének kialakítását is lehetővé teszi majd.

Lawley elmondása szerint évente mintegy 30 millió dollár bevételre számítanak (ők lesznek felelősek az .xxx domének bejegyzéséért), ami megengedi számukra, hogy minden bejegyzés után 10 dollárral támogassák az International Foundation for Online Responsibility (IFFOR) elnevezésű alapítványt - ez utóbbi a fiatalok védelmére szakosodott, ezzel a témakörrel foglalkozó szervezet, amely szintén az ő kezdeményezésére jött létre.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
SNP  
2010. júl. 02. 13:12 | válasz | #29
még több pornót mindenkinek !!:)
Ferrer  
2010. júl. 02. 11:02 | válasz | #28
Én szoktam!
Skynet te akkora egy droid vagy, már bocsánat.
Amúgy xhamster a legjobb.
2010. júl. 02. 08:07 | válasz | #27
Haló ez is csak a pénzről szól, jóval többe kerül egy XXX domén mint a sima. Azon ment a vita odaadják-e egy amerikai cégnek, aki így munka nélkül sok lóvét fog keresni.
2010. júl. 02. 06:40 | válasz | #26
Tetsuo  
2010. júl. 02. 02:29 | válasz | #25
Az lehet, csak kar hogy van igazsag abban amit irt..
Skynet  
2010. júl. 02. 02:26 | válasz | #24
Mondja ezt egy homályban élő.:)
2010. júl. 01. 23:32 | válasz | #23
vannak nálla jobbak...pornhub.pl
2010. júl. 01. 22:15 | válasz | #22
Mikor már van Youporn, kit érdekel másik pornó weblap?
2010. júl. 01. 21:36 | válasz | #21
.fap?
2010. júl. 01. 20:38 | válasz | #20
Igazából lehet itt sok mindent vesézni, DE amíg könnyen és biztosan elérhető lesz a pornó a neten, a népeknek teljesen mindegy, hogy mi fityeg a domain végén... :-)
Igazam van?

2010. júl. 01. 20:30 | válasz | #19
Majd ne lepődj meg, ha 10 éven belül az izraeliek kipaterolnak mindenkit az országból. Zsidó kormány van, nyílt titok.
buklee  
2010. júl. 01. 19:24 | válasz | #18
ilyen kicsi rossz minőségű képekből felismeri a pornószínésznőt:D the king of FAPPING
2010. júl. 01. 15:49 | válasz | #17
Csak a szűrés miatt lenne jó ez a megoldás. Könnyebb beírni egy tűzfalba, hogy blokkolja a *.xxx címeket.
Egyébként meg XX, XXX és nercbunda. ;-)
2010. júl. 01. 14:12 | válasz | #16
Pft az SG úgy jó ahogy van! persze vannak kisebb hibái
2010. júl. 01. 14:03 | galéria | válasz | #15
Én nyomnék egyet a XXX-re :D ....
2010. júl. 01. 14:02 | válasz | #14
Jééé az nem Maria Ozawa a képeken ? :D
2010. júl. 01. 13:50 | válasz | #13
nincs az a nagy szavazo kedv ugylatom
eddig 1-1-1 :D
Tsol  
2010. júl. 01. 13:35 | galéria | válasz | #12
Nem vagy antiszemita. Sokkal egyszerűbben is jellemezni lehet téged.
12346  
2010. júl. 01. 13:14 | galéria | válasz | #11
nagy kaland. ez után is el fog jutni 2 kattintással bárhova.
winnie  
2010. júl. 01. 13:00 | válasz | #10
nyugi, nem vagy antiszemita, csak ostoba. és befolyásolható.
Skynet  
2010. júl. 01. 12:42 | válasz | #9
A pornószakma jelentős része a zsidók kezében van,hogy a viharba ne virágozna amikor épp a virágkorukat élik (sajnos)...
Na most biztos antiszemita vagyok mert ezt kijelentettem..:)
2010. júl. 01. 12:30 | válasz | #8
ezt már rég be kellett volna vezetni
nincs gyerekem, de nem merném a net elő ültetni, mert kb. 2 kattintással el lehet jutni szinte bármilyen oldalra...
buklee  
2010. júl. 01. 11:56 | válasz | #7
Tegyetek 3 X-et, hogy az SG pornóoldal legyen
XXX
2010. júl. 01. 11:15 | galéria | válasz | #6
CSak ha k. meleg van, mint mostanság.
2010. júl. 01. 11:10 | válasz | #5
három x kéne neked, ha stilusos szerenél lenni!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. júl. 01. 10:41 | galéria | válasz | #4
Dehogy! Nercbundában szoktunk!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. júl. 01. 10:40 | galéria | válasz | #3
Tegyetek kettő X-et, a még több pornóért!

XX

Line  
2010. júl. 01. 10:29 | válasz | #2
Emberek ti meztelenül hokiztok a pornóvideókra órákig? Mert a cikk képe ezt sugalja. LOL
2010. júl. 01. 10:23 | válasz | #1
tegyetek ide egy Xet, a pornomentes internetert!

X